A Danube Institute blogját érdemes lesz követni.

Andrej Tarkovszkij Sztalker (Сталкер) (1979)

Egy kiállítás képei. Köztudott, hogy műnek létezik zenekari átirata, amit a kongeniális Ravel követett el. Kevésbé tudott, hogy '71-ben az Emerson, Lake & Palmer is feldolgozta Muszorgszkij művét. Egy kis ízelítő.

***

Nyilvános. Az utolsó nyilvános kivégzés guillotinenal 1939. június 17-én hajtották végre Franciaországban. Durva.

***

Reflux. David Glasner szerint Smithnél és Fullartonnál a reálváltó-doktrína eredetileg csak egy szimpla ökölszabály az egyes kereskedelmi bankok számára. Arra a problémára, amit a bankjegy visszaáramlás törvénye (Law of Reflux) okoz. A visszaáramlás törvénye értelmében ui. ha egy kereskedelmi bank több bankjegyet bocsát ki, mint amennyit a publikum tartani kíván, akkor a fölös bankjegyek visszaáramlanak a bankhoz beváltásra (illetve adósságtörlesztésre, vagy betét formájában). De mivel a bankok nem ismerik a priori a bankjegyeik iránti keresletet, így hacsak nem kívánnak likviditási válságba kerülni, jobban teszik, ha bankjegyeket főként könnyen értékesíthető kereskedelmi váltók ellenében bocsátanak ki. Vagyis a reálváltó-doktrína eredetileg nem a bankjegy kibocsátás és az infláció közötti kapcsolatról szól. Smith és Fullarton számára az árszínvonal stabilitását a bankjegyek aranyra való beválthatósága biztosítja, vagyis eredetileg szó sincs a reálváltó-doktrína azon értelmezéséról, hogy még beválthatatlan bankjegyek mellett sem csinál a bankrendszer egésze inflációt, ha a bankok kizárólag kereskedelmi váltók ellenében bocsátanak ki bankjegyeket. (Érdemes lesz újra belenéznem a Nemzetek gazdagságába (ahogyan azt a minap valaki kedvesen tanácsolta is).)

***

Ukrán csapás. Ami leterít.

Igor Sztravinszkij Szerenád A-ban (1925)
Leon Fleisher

Andrej Tarkovszkij Nosztalgia (Ностальгия) (1983)

Javasolja Athanasios Orphanides az Európai Központi Banknak. Miközben az USA-ban a reál GDP már 2011-ben elérte a válság előtti szintet, és azóta is folyamatosan növekszik, addig az euroövezet gazdasági teljesítménye mindmáig a 2007-es szint alatt van (ráadásul csak bolyong a növekedés bármi jele nélkül). Athanasios Orphanides szerint ennek az EKB szigorú monetáris politikája az oka (nem úgy a FED). A "whatever it takes" ígéret maradt, a QE sehol, az EKB mérlege 2012-től valójában csökken. Márpedig Orphanides számára is a "Market Monetaristák" kedvenc Friedman cikke az irányadó. "Nincs korlátja annak, hogy a japán jegybank milyen mértékben növelheti a pénzkínálatot, ha épp úgy kívánja. A pénzmennyiség nagyobb növekedésének pedig az lesz a hatása, ami egyébként mindig. Nagyjából egy év után a gazdaság növekedése felgyorsul, a kibocsátás növekszik, majd némi késéssel az infláció is mérsékelt növekedésnek indul" – írta még '97-ben Friedman. És pontosan ezt javasolja Orphanides.

Andrej Tarkovszkij Tükör (Зеркало) (1975)

Red Hot Chili Peppers Suck My Kiss (1991)

Temetői tipródás. Felváltva  állok egyik lábamról a másikra, és lehelem az ökleimet. A temetők mindig hidegebbek. Bizonytalanul pislognak a mécsesek. A sírok megsüllyedve, megrepedezve. Az emberek sem mutatnak túl jól.

***

Újra. Stiglitz szerint újra kell gondolni a makroökonómiát. Az újra gondolás sarokpontjai: a klasszikus- és régi/új neoklasszikus szintézis (téves összefoglaló nevükön, neoliberalizmus) megbukott, az árrendszer rosszul működik, a piaci szereplők irracionálisak, a privát tranzakciók egy része társadalmilag nem kívánatos, az állami intervenciók működnek, a kiegyensúlyozott költségvetési politika tévedés, az adósság kívánatos, a pénz nem számít, az költségvetési költekezés élénkíti a gazdaságot (kivált, ha az állam a tehetőseket adóztatja és a pénzt emberi tőkébe, infrastruktúrába stb. fekteti) stb., stb. Más szóval a Stiglitz-féle új alapot a legrosszabb (vulgár)keynesiánus közhelyek jelentik egy op-ed kolumnista stílusában. Vagyis a szokásos.

„Manuel Valls francia miniszterelnök és olasz társa, Matteo Renzi bejelentették, de legalábbis céloztak rá, hogy nem fogják betartani azt a fiskális paktumot, amit 2012-ben minden euroövezeti tagállam elfogadott. Helyette az adósságok további halmozását tervezik inkább. Állásfoglalásuk rávilágít az európai monetáris unió egyik alapvető  szerkezeti hibájára, amit az európai vezetőknek fel kell ismerniük és kezelniük kell, mielőtt még nem túl késő” – szól Hans-Werner Sinn remek cikkének nyitó bekezdése. De miben is áll valójában e szerkezeti hiba? Már az öreg Rousseau anno megmondta: a saját magunkkal szemben vállalt kötelezettségek a világon semmire sem köteleznek bennünket. Vagy betartjuk azokat vagy nem. És pontosan ilyenek azok a paragrafusok is, amiket a tagállamok hoznak saját maguk megfegyelmezésére. Vagy betartják azokat vagy nem. Ha a Stabilitási és Növekedési Paktumot sem tartották be, vajon miért is tartanának be egy csontra ugyanolyan másikat? Az ilyen kötelezettségvállalásoknak eleve mindig kétséges a hitelessége. Csak olyan kötelezettségnek van valódi súlya, amit egy külső fél ténylegesen kikényszeríthet, és nem a kollektíven tett újévi fogadalmaknak. A tagállami felelősségvállaláson alapuló „modell”, amit Sinn favorizál, éppen azért hatékonyabb a kölcsönös felelősségvállalásnál, mert ez utóbbi csökkenti a külső kényszer hatását az egyes tagállamokra nézvést, és nagyobb mértékben támaszkodik a tagállamok – szemlátomást nem túl erős –  önfegyelmére.  

Kurt Weill 1924-es Hegedűversenyével ismerkedem. Ez nem az Alabama Song – Brecht és Jim Morrison szutyok kabaré világa. Inkább Sztravinszkij. A CD booklet Adornót idézi: "Ez a mű izoláltan és idegenül áll: azaz, a megfelelő helyen".

Olaj. Minden ellenkező vélekedés dacára, a kereslet-kínálat törvénye működik, miként azt az kőolaj árának változása is bizonyítja. De az, hogy néhány országban a csökkenő olajár akár ronthat is a gazdaság helyzetén, mert úgymond növeli a defláció veszélyét, nettó marhaság. Az árszínvonalat a pénz kereslete és kínálata határozza meg, és nem a javaké. Makacs babona az olajár és az árszínvonal közti misztikus kapcsolat. De most komolyan, ki a bánat gondolhatja azt, hogy az olajimportáló országok helyzetén ront, ha olcsóbb lesz az olaj! 

***

Teknősök! Happy Together, 1967. :)

 ***

Magánbeszélgetés. Gene Hackman épp lehallgatást követ el a klozeten Francis Ford Coppola '74-es filmjében. Hackman régi vágású magánnyomozó-félét alakít, egy amolyan igazi magányos farkast, aki 5 centesekkel tömve a készüléket, nyilvános telefonról hív szigorúan mindenkit, esténként előveszi a szaxofonját, feltesz egy Duke Ellington lemezt, és arra improvizál. Közben feltartóztathatatlanul kopaszodik.

***

Elindult. A Rajk László Szakkollégium (BCE) Szexi Közgáz blogja. Az első poszt Jean Tiroleról, az idei év közgazdasági Nobel-díjasáról szól. Nota bene létezik magyarul egy kis Tirole kötet, benne négy tanulmánnyal, amit még '98-ban adott ki a Szakkollégium. (Nekem van is példányom. Lehet, hogy el kellene olvasnom? :)) 

Andrej Tarkovszkij (r.): Solaris (1972)

Ki mondta?

"Akik azt hirdetik magukról, hogy minden kérdésre ismerik a választ, zárt társadalmat hoznak létre."

a) Nagy Imre
b) Orbán Viktor
c) II. János Pál pápa
d) Lengyel László
e) Soros György

Tovább a helyes válaszra?

Mindkettő remek vétel! Kattints a képekre!

Kattints a képekre!

Israel Kirzner neve nemrég mint a 2014-es közgazdasági Nobel-díj egyik esélyese is fölmerült. A Science Watch szerint Entrepreneurial Discovery and the Competitive Market Process: An Austrian Approach című 1997-es írása a legtöbbet hivatkozott tanulmánya. Megéri elolvasni.

Gyenge spanyol borok. Gyenge másnapos fejfájás.

***

Bach d-moll hegedű kettősverseny. 1932-es felvétel. Menuhin és Enescu a két szólista. A párizsi szimfonikusokat Pierre Monteux vezényli. Brahms szerint ezt a művet csak állva lehet hallgatni, de nekem valahogy ülve is remekül megy.

***

A Kis Bizsu. A párizsi metróban Thérèse meglátni véli anyját, aki 12 éve halt meg Marokkóban. A 19 éves lány követni kezdi a nőt. És kezdetét veszi az emlékezés művészi megjelenítése. Újabb remekmű Patrick Modianótól.

Pogátsa Zoltán úr cikke Mi a profit? címmel az IPM Magazin októberi számában. Idézem: "Ludwig von Mises (1881-1973), az osztrák iskola doyenje úgy látta, hogy a profit eredete egyfajta arbitrázs. A vállalkozó olcsón vesz, drágán ad el, azaz learatja ugyanazon termék két ára közötti különbséget. (Mindezt a közgazdasági szakirodalom francia eredetű szóval arbitrázsnak nevezi, és fontos szerepet tulajdonít ennek a folyamatnak a piaci árak kialakításában, egységesedésében.) Von Mises ezzel ugyan megmagyarázza a kereskedő nyereségét, amely azonban továbbra is egy nem egyensúlyi profit, hiszen könnyen közbevethető, hogy a már említett walrasi egyensúlyi, tökéletesen versengő modellben nincsenek különböző árak, így nincs lehetőség arbitrázsra sem. Még nagyobb hiányosság, hogy von Mises nem ad magyarázatot a termelő cégek profitjára. Ők ugyanis nem ugyanazon terméket adják tovább, hanem előállítanak valamit." Idézet vége.

Az arbitrazsőr haszna abból származik, hogy ugyanazt az árut az egyik piacon olcsóbban tudja megvenni, mint amennyiért egy másikon el tudja adni. Más szóval, az arbitrazsőr haszna abból származik, hogy fölfedezi: valami alulértékelt az egyik piacon egy másik piachoz képest. A haszon forrása a diszkrepancia felfedezése, mint felfedezés. Oké. De mi a helyzet az olyan vállalkozóval, aki valamilyen terméket vagy szolgáltatást állít elő? – kérdezi Pogátsa úr. Nézzük! Egy vállalkozó akkor nyereséges, ha a terméke vagy szolgáltatása előállításához és leszállításához szükséges összes termelési tényezőt együtt olcsóbban tudja megvenni, mint amennyiért a terméket vagy szolgáltatást el tudja adni. Ám a vállalkozó áruja lényegében nem más mint annak előállításához és leszállításához szükséges összes termelési tényező együttese. Vagyis a vállalkozó haszna is abból származik, hogy ugyanazt az árut (mint a termelési tényezők összességét) olcsón veszi és drágán adja (mint árut). Másként fogalmazva, egy adott áru (termék vagy szolgáltatás) termelési tényezőinek együttese a termelési tényezők piacán olcsóbb, mint ugyanezen termelési tényezők együttese áruként a késztermékek piacán. A vállalkozó valójában arbitrazsőr, amennyiben az egyik piacon olcsón vesz, a másikon drágán elad. A vállalkozó profitja abból származik, hogy észreveszi, hogy a késztermékek piacához képest mely termelési tényezők kombinációja relatíve olcsó a termelési tényezők piacán. Vagy ami ugyanaz, észreveszi, hogy a késztermékek piacán milyen árut lehet drágán eladni ahhoz képest, mint amennyibe annak előállítása a tényezőpiacon kerül. A haszon forrása a diszkrepancia felfedezése, mint felfedezés. Israel Kirzner, az osztrák közgazdasági iskola doyenje (Mises nem lehet az, hiszen halott) szerint tkp. minden profit arbitrázsból származik, a vállalkozó éberségéből. A vállalkozó funkciója az, hogy olcsón vesz és drágán ad el, mert felfigyel a piaci diszkrepanciákra, és ezáltal megszünteti azokat. Amikor egy vállalkozó profit reményében valamilyen üzletbe fog, lényegében úgy véli, hogy a termelési tényezők egy részét a tényezőpiac tévesen alulértékeli, amennyiben van olyan áru, vagyis a termelési tényezőknek egy olyan halmaza, amit egy másik piacon, azaz a késztermékek piacán drágábban el lehet adni. Ráadásul: amennyiben a vállalkozó jól ítéli meg az áruja piaci értékét, mert valóban el tudja adni az általa várt áron, úgy megszünteti a termelési tényezők értékének a tényezőpiacon és a késztermékek piacán (árupiacon) való eltérését, éppen úgy, ahogy az arbitrazsőr kiegyenlíti a különböző piacok közötti árakat. Mises maga így fogalmaz: "Profit csak akkor keletkezik, ha egy vállalkozó másoknál pontosabban ítéli meg egy termék jövőbeni árát, és olyan árakon vásárolja meg a termelési tényezők egy részét vagy összességét, amelyek a piac jövőbeli állapota felől nézve túl alacsonyak. (...) Mihelyst az igazodás, a fogyasztói igényekhez való alkalmazkodás megtörténik, a profit és a veszteség is eltűnik. Ekkor a termelési tényezők árai olyan szintre jutnak, ahol a termelés teljes költsége éppen egybeesik a termék árával.". Az arbitrazsőr olcsón vesz az egyik piacon és drágán elad egy másikon. Ezáltal haszonhoz jut, de egyúttal kiegyenlíti a két piac közötti árakat, ami megszűnteti a további arbitrázs lehetőségét. Fontos megjegyezni: az osztrák iskola képviselői hangsúlyozzák, a jevonsi egyetlen piaci ár-törvényét, ami mindenféle piaci árra vonatkozik (áruk, bérek, kamatok stb.), éppen a vállalkozói profit érvényesíti, így Pogátsa úr hatalmas luftot rúg a walrasi tökéletes versenypiacra való hivatkozással. Ha minimálisan ismerné az osztrák közgazdasági iskolát, akkor ismerné a véleményüket: "A vállalkozói felfedezés elmélete sokkal több, mint a mainstream egyensúlyi elméletnek egy mérsékelten érdekes kiegészítése. Ez az elmélet mindannak magyarázata, ami hiányzik a mainstream elméletből." (Kirzner)  

Nem kívánnám értékelni a profitnak ezt az arbitrázs-elméletét, és a Pogátsa-cikk egyéb részeivel sem foglalkoznék. A célom most mindössze annyi, hogy egyetlen példán érzékeltessem Pogátsa úr felszínes ismereteit, ami a teljes cikket jellemzi.

"Az emlékezés művészi megjelenítéséért". Csütörtökön jelentették be, hogy a francia író, Patrick Modiano kapta a 2014-es irodalmi Nobel-díjat. Sosem hallottam felőle, de nyilván van így még egy-két író (ami persze engem minősít). Elfog az aktualitás vágya, és beszerzem Dora Bruder című regényét, ami állítólag legnépszerűbb műve, és kötelező tananyag, illetve érettségi tétel Franciaországban. Szinte egyvégtében olvasom el a mindössze 134 oldalas regényt. Aztán kedvem támad sétálni a nyári időben: végighúzni kezemet a házak falain, kerítések rácsain, megérintve ezáltal ismeretlen életeket.

***

Merénylet a Marson. A Magyar Diafilmgyártó Vállalat '74-es opusa. A tudomány pátosza a szocializmusban. '70-80-as évek: a világűr vonzásában. Radarok és rakétatöltetek, bánya a Marson, Mars-kolónia, műnap. Bertalan, Zágon, Gonzales, Petrusevszkij és a népek testvérisége. Ligeti Lontanója tökéletes háttérzene. A szerző Elek István. Vajon az, akire gondolok?

***

2,4 mmol/l. Leesett a vércukrom. Jóllehet a 2,4-es "cuki" meglehetősen alacsony, a tünetek mérsékeltek. Emlékszem, kezdetben egy 3,0-as cukornál, némi túlzással, meg akartam halni: fehér voltam, mint a meszes vödör, remegett a kezem, kalapált a szívem, elgyengültek a térdeim, ilyenek. Gyorsan magamba tömtem csokit, zizit, ropit, kekszet stb., amivel persze túlreagáltam a dolgot. Úgy tűnik, időközben régi motoros cukorbeteg lettem. A 2,4-es cukrom enyhe tüneteire elmajszolok három darab kekszet meg iszom rá két korty tejet, és simán beállok 4,6-ra.  

***

Bosszantó asszociációk. Egy kevés ananászlevet öntök magamnak, közben azon töprengek, milyen zenét tegyek fel. Az ananászlé dobozán megpillantom: pineapple. Az ananász valójában fenyőalma. Heuréka! Már tudom is: Respighinek a Róma fenyői a szerencsés nyertes. Isten tudja, mikor hallgattam utoljára, remek muzsika, ráadásul Karajannal és a Berlini Filharmonikusokkal van meg, bibibi. Csak éppen nem találom a CD-t, hiába túrom át háromszor a lemezeket. Végül Bach B-dúr partitáját kezdem el hallgatni Dinu Lipattival, de pár perc után lezárom. Bosszús vagyok.

***

35 éves a Győri Balett. Elmegyek a vasárnap délutáni ünnepi előadásra. Útközben még elugrok szavazni. A szavazóhelyiségben csak egy idős házaspár van rajtam kívül. Teljes a nyugalom. A balett remek, igazi sláger darabok. A Bolerón felélénkülök, ahogy az egy rendes polgárhoz illik. Tombol az indián nyár: 22 °C napközben.

Hitchcock 1966-os opusa. Végig a film alatt várom, hogy feltűnjön valami függöny, de semmi. (Még egy hátsó ablak se. Hö-hö.) Szóval ez a függöny, ha jól sejtem, a vasfüggöny. Fílinges film, ahogy a '60-as évek filmjeinek majd' mindegyike, de amúgy semmi extra. (Egy képkocka a blog hölgy olvasóinak.)

Brian De Palma (r.): Carrie (1976)

GEO Magazin friss szám. Sara Roumette és Jean-Marie Bretagne cikke Berlinről, Szabadság határok nélkül címmel. A cikk rögtön az elején Kertész Imrét idézi. "Nincs másik város Európában  – mondja a magyar irodalmi Nobel-díjas és választott lakhelye szerint berlini Kertész Imre –, amelyben a jelent annyira intenzíven érzékelnék – és az odavezető utat is". És én máris egy kicsit jobban szeretem a franciákat. Meg Berlint. Az idézet egyébként Kertész Miért Berlin? esszéjéből származik. És egészen pontosan így szól: "Nem tagadom, néha elfog a történelmi abszurd szédülete, másrészt, azt hiszem, nincs még egy város Európában, ahol ennyire intenzíven érzékelhető a jelen s a hozzá vezető út". Igen-igen, bizony, a cikk fordítója visszafordította Kertészt magyarra! (Csak jelzem, az eredeti szöveget másfél perc alatt meg lehet találni a hálón.) Mondom, máris egy kicsit jobban szeretem a franciákat.

Folyamatos fáradtság és álmosság van rajtam. Dacára ennek, elolvasom Balcerowicz cikkét a Cato Journal őszi számából. Bár számomra sok újdonság nincs benne, azért remek összefoglaló. Az “enclaves of socialism” kifejezés különösen tetszik.

15 deka kenőmájas, 20 deka tavaszi felvágott
(A képkocka Brian De Palma Gyilkossághoz öltözve című filmjéből)