hocinesze
Utazik a pipitér
Sarkady Sándor
Bezerédi mélyvasút
Mi nem esik
Bezeréden:
Bucka nőtt a
Meseréten!
Földkupac nőtt,
Föld alatt lik -
Vakondok fúrt
Földalattit!
Ez aztán az alagút -
Bezerédi mélyvasút!
Merre jár a
Kormos bundás
Mélyvasúti
Szorgos munkás?
Ihol a kis
Masiniszta,
Mancsa közt egy
Nagy giliszta;
Uccu neki, fuss oda -
Most fogod meg, vagy soha!
Mi nem esik
Bezeréden;
Nyargalunk a
Meseréten:
Kerítsd! Szorítsd!
Ihol! Ihol!
Hol a vakond?
Nincs már sehol!
Fel is út, le is út -
Elvitte a
Bezerédi
Meseréti
Mélyvasút!
**
Utazik a pipitér
Ikva vize pici ér,
Partján nőtt egy pipitér.
Arra ballag kis Sanyó -
Mi van nála? - Kis hajó.
Csak kormányos kellene:
Kis pipitér, szállj bele!
Feltámad a sziszi szél,
Utazik a pipitér.
Integet a kis Sanyó:
Jó szerencsét, kis hajó!
Kilenc
Zimbabwénak jelenleg kilenc törvényes fizetőeszköze van: az amerikai dollár, az ausztrál dollár, az angol font, az euró, a japán jen, a kínai jüan (renminbi), az indiai rúpia, a botswanai pula és a dél-afrikai rand. A zimbabwei dollár viszont nem az. Mondanám, hogy teljes abszurditás, ha nem Zimbabwéról lenne szó, ahol egészen véletlenül az elnök-diktátor, Mugabe nyeri meg az állami lottót.
Felügyelete mellett
"A pornográf fénykép szintén egysíkú (nem erotikus fotóról beszélek; az erotikus olyan pornográfia, amiben zavar támadt, félrecsúszott). Semmi nem lehet homogénebb, mint egy pornográf fénykép. A pornográf kép mindig naiv, híján bármiféle szándéknak és kiszámítottságnak. Olyan, mint egy kirakat, amiben egyetlen megvilágított ékszer van. Pusztán egyetlen dolgot mutat: a szexet. A pornográf fotónak sosincs valamilyen másodlagos, alkalmatlankodó tárgya, ami képes lenne akár csak félig-meddig is elfedni, késleltetni vagy háttérbe szorítani a szexet. A contrario bizonyítéka ennek: Mapplethorpe egy nemi szervről készült felvételét pornográfból erotikusba fordítja azáltal, hogy az alsóruha szövetét közelről láttatja; a fotó többé nem egysíkú, amennyiben az anyag textúrája is felkelti az érdeklődésemet." Roland Barthes Világoskamra (1980)
Draghi
Mario Draghi újévi gondolatai. Érdemes az első és az utolsó bekezdést összeolvasni. Igen, az EKB-nak olyan elnöke van, aki egy fél flekkes cikkben nem bír következetes lenni.
Minden idők egyik
Alain Resnais (r.) Tavaly Marienbadban (1961)
"Mint a velük készült interjúkból kiderült, Resnais és Robbe-Grillet tudatosan alakította úgy a Tavaly Marienbadbant, hogy többféleképpen is lehessen értelmezni. De azért helyesebb, ha ellenállunk a kísértésnek, hogy értelmezni próbáljuk. A Marienbad a hatását képei tiszta, lefordíthatatlan, érzéki közvetlenségének köszönheti, és annak, hogy szigorú, bár szűkre szabott megoldásokat kínál a mozgófilm műfajának bizonyos problémáira." Susan Sontag Az értelmezés ellen (1964)
Győri anzix
Rákász Gergely orgonakoncertje a Református Templomban.
Lassan rendes éves program lesz. :)
Ayn Rand a kapitalizmusról
Ayn Rand a kapitalizmusról
Ayn Rand What Is Capitalism? című 1965-ös esszéjéből
Egy társadalmi rendszer mindazon morális, politikai és gazdasági elveknek az együttese, amelyek a társadalom törvényeiben, intézményeiben és kormányzatában testesülnek meg, és amelyek meghatározzák egy adott földrajzi térségben az emberek közötti viszonyokat, avagy az emberek közötti kapcsolatok kereteit. Nyilvánvaló, hogy a társadalmi kapcsolatoknak e kerete függ attól, hogy milyennek ismerjük el az emberi természetet, és hogy az más lesz akkor, ha racionális lények társadalmára vonatkozik, és más ha egy hangyabolyra. Nyilvánvaló, hogy a társadalmi kapcsolatok e kerete gyökeresen eltér egymástól, ha az emberek mint szabad, független egyének működnek együtt, ahol minden ember önmagában cél, vagy ha az emberek pusztán egy falka tagjai, akik saját céljaik, illetve az "egész falka" céljainak eszközeként tekintenek egymásra.
Mindössze két alapvető kérdés van (vagy ugyanazon kérdés két aspektusa), ami meghatározza bármely társadalmi rendszer természetét: elismeri-e egy adott társadalmi rendszer az egyéni jogokat? — illetve: tiltja-e egy adott társadalmi rendszer a fizikai erő alkalmazását az emberi kapcsolatokban? Ez utóbbi kérdésre adott válasz az első kérdésre adott válasz gyakorlati megvalósulását is jelenti egyúttal.
Vajon az ember szuverén egyén, aki birtokosa saját személyének, szellemének, életének, munkájának és munkája gyümölcsének, vagy az egyén a törzs (az állam, a társadalom, a közösség) tulajdona, ami aztán tetszése szerint rendelkezhet fölötte, diktálhatja meggyőződéseit, előírhatja számára élete folyását, kontrollálhatja munkáját és kisajátíthatja munkája gyümölcsét? Az embernek vajon jogában áll-e saját érdekében létezni, vagy inkább szolgaságra született, mint egy inas, akinek a törzs részére tett szolgálataival kell napról napra megvennie életét, ámde sohasem nyerheti el szabadságát?
Ez az elsőként megválaszolandó kérdés. Minden egyéb már csak következmény és gyakorlati kivitelezés dolga. Mert az egyetlen alapvető kérdés: szabad-e az ember?
Az emberiség történetében a kapitalizmus az egyetlen rendszer, ami e kérdésre igennel felel. A kapitalizmus egy olyan társadalmi rendszer, amelynek az emberi jogok elismerése képezi alapját, beleértve ebbe a tulajdonjogokat is, ahol minden tulajdon magántulajdon.
Az egyéni jogok elismerése magával vonja a fizikai erőszak alkalmazásának száműzését az emberek közötti viszonyokból: az egyéni jogok ui. alapvetően csak az erő eszközének alkalmazásával sérthetők meg. Egy kapitalista társadalomban egyetlen ember vagy csoport sem kezdeményezheti fizikai erőszak alkalmazását másokkal szemben. Egy ilyen társadalomban a kormány egyetlen feladata, hogy megvédje az emberi jogokat. Más szóval, hogy megvédje az egyént a fizikai erőszaktól. A kormány valójában mint az egyéni önvédelem ügynöke működik, erőt csak megtorlásul alkalmazhat, és kizárólag azokkal szemben, akik az erőszakot kezdeményezték. Így a kormány nem más, mint eszköz a megtorló erő használatának objektív felügyelet alá helyezésére.
Így az, amit a kapitalizmus elismer és véd, az emberi természet alapvető, metafizikai ténye: az emberi túlélés és az értelem használatának kapcsolata.
Egy kapitalista társadalomban az emberek közötti minden viszony önkéntes. Az emberek szabadon együttműködnek vagy sem, egyezséget kötnek vagy sem, úgy ahogyan azt saját egyéni belátásuk, meggyőződésük és érdekük számukra diktálja. Minden egymással megkötött egyezség kizárólag az értelem szempontjai szerint, annak eszközeivel történhet, vagyis tárgyalással, meggyőzéssel és szerződéssel, önkéntes döntéssel a kölcsönös előnyök érdekében. A másokkal való egyetértés joga egyetlen társadalomban sem okoz problémát, az egyet nem értéshez való jog az, ami kritikus. A magántulajdon jelenti azt az intézményt, amiben megvalósul az egyet nem értéshez való jog, ami védi ezt a jogot, és ami ily módon szabaddá teszi az utat az ember (egyénileg, társadalmilag és objektíve is) legértékesebb tulajdonsága számára: a kreatív szellemnek.
Ez a kardinális különbség kapitalizmus és kollektivizmus között.
(….)
A kapitalizmus "gyakorlati" igazolása nem abban a kollektivista állításban keresendő, mely szerint a kapitalizmus biztosítja "a nemzeti erőforrások leghatékonyabb eloszlását". Ui. sem az ember, sem az emberi értelem nem "nemzeti erőforrás". És az emberi intelligencia kreatív ereje nélkül a nyersanyagok megmaradnak pusztán hasztalan nyersanyagoknak.
Épp így a kapitalizmus erkölcsi igazolása sem abban az altruista állításban keresendő, mely szerint a kapitalizmus a "közjó" elérésének legjobb módja. Ami ugyan igaz, már ha ennek a frázisnak van bármi jelentése, de ez merőben másodlagos következmény. A kapitalizmus erkölcsi igazolása abban a tényben rejlik, hogy ez az egyetlen rendszer, ami összeegyeztethető az ember racionális természetével. Abban, hogy a kapitalizmus biztosítja az ember túlélését mint emberét. Abban, hogy a kapitalizmus uralkodó elve az igazságosság.
Minden társadalmi rendszer, nyíltan vagy hallgatólagosan, de valamilyen erkölcsi eszmén alapul. A "közjó" törzsi fogalma szolgált a történelem során a legtöbb társadalmi rendszer (és minden zsarnokság) morális igazolásául. Egy társadalom szolgaságának vagy szabadságának mértéke mindenkor megfelelt annak, hogy milyen mértékben folyamodtak e törzsi fogalomhoz vagy épp hagyták azt figyelmen kívül.
A "közjó" (vagy "közérdek") egy meghatározatlan és meghatározhatatlan fogalom: nincs olyan entitás, hogy "törzs" vagy "köz". A törzs (vagy köz vagy társadalom) csak az egyének egy bizonyos számát jelenti. Semmi nem lehet jó a törzsnek, mint olyannak. Valamilyen "jó" és "érték" ui. kizárólag egy élő szervezet (egy egyedi élő szervezet) számára létezik, és nem a viszonyok testetlen aggregátumának.
A "közjó" egy értelmetlen fogalom, hacsak nem vesszük szó szerint, amikor is az egyetlen lehetséges jelentése: minden érintett ember javának összessége. De ebben az esetben a fogalom, mint morális kritérium értelmetlen, hiszen nyitva hagyja a kérdést, hogy miben is áll az egyes emberek érdeke, és hogy az egyes ember miként is határozza azt meg.
Mindazonáltal nem ez a szó szerinti jelentése a fogalomnak az, ami általánosan használt. A "közjó" fogalmának éppen a képlékeny, meghatározatlan és misztikus karaktere az, ami jó szolgálatot tesz, és nem mint morális útmutató, hanem épp mint a moralitástól való szabadulás eszköze. Mivel a "közjó" fogalma nem alkalmazható egy megtestesülés nélküli entitásra, így ez a fogalom biankó csekké változik azok kezében, akik mindazonáltal megpróbálják a maguk részéről valamiképpen megtestesíteni a közt.
(….)
A szabad piacon az ember munkájának gazdasági értékét egyetlen elv határozza meg: azon emberek önkéntes megállapodása, akik hajlandók munkájukat vagy terméküket cserébe adni. Ez a morális jelentése a kereslet és kínálat törvényének, ami egyúttal két ördögi nézet teljes elutasítását is jelenti: a törzsi gondolkodásét és az altruizmusét. Ez az elv annak a ténynek az elismerése, hogy az ember nem a törzs tulajdona, sem szolgája. Annak elismerése, hogy az ember azért dolgozik, hogy a saját életét fenntartsa, miként azt a természet rárótta, és hogy saját racionális érdekei kell vezessék. És ha az egyén kereskedni akar másokkal, akkor nem várhat tőlük áldozatot, vagyis nem várhatja, hogy bármilyen értéket is kap anélkül, hogy valamilyen arányos értéket ne adna érte cserébe, amikor azt, hogy mi számít arányos ellenértéknek kizárólag a felek szabad, önkéntes, erőszak mentes ítélete határozza meg.
(...)
Amerika gazdagsága nem úgy jött létre, hogy a köz áldozatokat hozott a közjóért. Hanem olyan szabad emberek termékeny zsenialitása által, akik a saját személyes érdekeiket követték, és megcsinálták a maguk szerencséjét. És ezek az emberek nem a nép éheztetésével fizettették meg Amerika iparosodásának árát, hanem jobb munkahelyeket, magasabb béreket és olcsóbb javakat adtak az embereknek minden egyes új géppel, amit feltaláltak, és minden tudományos felfedezéssel és technológiai fejlődéssel, ami által az egész ország előrehaladt, profitálva, és nem pedig szenvedve, minden egyes lépésnél. Mindazonáltal nem szabad összetéveszteni az okot az okozattal: az ország e javát éppen az a tény tette lehetővé, hogy ez nem volt senkire sem ráerőszakolva úgy mint morális cél vagy kötelesség. A gyarapodás pusztán következménye volt az emberek azon jogának, mint oknak, hogy a saját javukat keressék. Ez a jog az, és nem annak következménye, ami morálisan igazolja a kapitalizmust.
(...)
Miközben az altruizmus törekszik meglopni az intelligenciát annak jutalmáért, azt állítván, hogy a kompetens embereknek morális kötelessége szolgálniuk az inkompetenseket, és feláldozni magukat bárki szükségletének, addig a törzsi gondolkodás egy lépessel tovább megy azáltal, hogy tagadja az intelligencia létezését és annak szerepét a gazdagság megteremtésében. Erkölcsileg obszcén úgy tekinteni a gazdagságra, mint egyfajta névtelen törzsi termékre, és annak "újraelosztásáról" beszélni. Az a nézet, hogy a gazdagság valamiféle differenciálatlan kollektív folyamat eredménye, hogy úgymond mindnyájan tettünk érte valamit, és hogy lehetetlen megmondani, ki mennyit tett hozzá, következésképpen valamiféle egyenlő "elosztásra" van szükség, meglehet megfelelő lenne egy vad csorda esetében, ami egy ősi dzsungelben nyers fizikai erővel mozgat sziklákat (bár még ott is van, aki kezdeményez és szervez), de ez a nézet egy ipari társadalomban, ahol az egyéni teljesítmény nyilvános ügy, olyan durva kifogás, hogy obszcenitás lenne a legkisebb hitelt is adni neki.
(Saját fordítás. Eredeti kiemelések.)
Chips
Barna karácsony. Felteszem Bruckner V. szimfóniáját. Oswald Spengler szerint Bruckner zenéjében sok a "barna" és az "aranysárga" szín. És most hogy az ablakon át bámulom a fák megsárgult-megbarnult leveleit szinte én is hallani vélem. (Fehér karácsony? Csókolom, keresztégetés lesz?)
***
Hét év Tibeten kívül. A dalai láma fontolgatja, hogy nem születik újjá. Hm. Mondjuk megértem, ilyen zavaros időkben, ugye. Meglehet, magányos óráiban Ferenc pápa is már fontolgatja, hogy nem fog feltámadni. Végtére nem egyszerű döntés, ha jobban meggondoljuk. A dán filozófust, Kierkegaardt idézve: támadj fel, és meg fogod bánni; ne támadj fel, azt is meg fogod bánni. (Bár Kierkegaard ezt konkrétan a házasságról írta, de az is egy hasonlóan súlyos kérdés.) Szóval ami a lényeget illeti, itt az ideje nekem is elgondolkodni a dolgokon. A hogyan továbbon.
***
Henry George. Elkezdtem Henry George 1886-os Vámvédelem vagy szabadkereskedelem című opusát. Idézem: "Ugyan kik hát azok, akiknek kereskedői törekvései elől a védővám megóv és megőriz bennünket? Ha ezt a kérdést akkor intézték volna hozzám, mikor még nem kezdtem gondolkodni e dolog felől, azt mondtam volna, hogy a "védelem" az idegen termelők ellen óv meg bennünket, akik honi piacunkon akarják eladni termékeiket. Ez az a feltevés, amely az összes protekcionista érvet áthatja, az a feltevés, hogy az idegenek folytonosan arra törekednek, hogy termékeiket ránk tukmálják, és hogy a védővám eszköz, amellyel védjük magunkat az ellen, amit ők akarnak. (...) Senki sem vehet, ha nem talál valakit, aki hajlandó eladni; és senki sem adhat el, ha nincs valaki, aki venni hajlandó. Ha az amerikaiak nem óhajtanának külföldi javakat venni, akkor a külföldi javakat nem lehetne eladni, még ha nincsenek is vámok. Az oka a kereskedelemnek, melyet vámunk megakadályozni kíván, az amerikaiak azon kívánsága, hogy idegen javakat vegyenek, nem pedig az idegen termelők kívánsága, hogy azokat eladják. Így a védővám tulajdonképpen azt akadályozza meg, amit a "védelmezettek" maguk kívánnak tenni. Nem az idegenektől óv és őriz meg a védővám, hanem önmagunk ellen."
Esik
Úgy tűnik, ma nem csak a rubel meg az OTP-papír eset nagyot, de Samuelson Közgazdaságtana is szakadt. Most látom, hogy az eredetileg 8990 forintba kerülő kötetet 1600 forintért (-83%) kínálja az Akadémiai Kiadó a honlapján. Még hogy nem jogosak a deflációs félelmek szerte Európában! Vagy tán csak az ortodox közgazdaságtan értékelődött le ennyire? (Esetleg a keynesianizmusnak áldozik le? Nem hiszem, az stabilabban tartja magát akárminél.)
Éjfű
Párizs egy titokzatos labirintus, ahol minden kapualj egy féregjárat, amin át az ember egy húsz évvel későbbi másik városrészbe jut. A metróállomások, presszók, terek, utak, padok és lámpaoszlopok mind megannyi időrés kapui, amin át a történések éveket és évtizedeket ugranak. Mindez az emlékezet már-már álomszerű téridejében. A város az emlékek mozaikkockáiból épül fel, ahogy a teljes történet: jegyzőkönyvek, notesz feljegyzések, albérletek, lejegyzett utcanevek, házszámok és telefonszámok, az emlékezetből kitörölhetetlen mondatfoszlányok és zavaros álomképek által váltó idősíkokból és terekből. Egy alig pár hónapig tartó szerelem, egy gyilkosság meg valamiféle megfoghatatlan politikai összeesküvés története, ami mozaikszerűen rajzolódik ki a város és az emlékek e fragmentált téridejéből, amiben titokzatos módon mosódik el és össze múlt és jelen. Az élet pedig nem tűnik többnek egy kényszeres monoton kóválygásnál a városban, ami valójában egy örökös bolyongás az emlékek féregjárataiban, amiben minden úgy múlik el, mintha talán soha meg sem történt volna, és csak az emlékek diffúz világa lenne maga a valóság.
Thornton, az első modern jegybankár
Amennyiben aranytartalékainak kereskedelmi deficit miatti csökkenésére válaszul a Bank of England szigorú restrikciós politikába kezd, úgy könnyen lehet, hogy ezzel a lépésével csak ront helyzetén. Vélekedett Henry Thornton 1802-ben. Thornton szerint ui. a pénzmennyiség hirtelen csökkenése az áruk iránti kereslet visszaesését okozza. A bérek és egyéb szerződésben előre rögzített árak miatt viszont a vállalkozások kénytelenek a csökkenő keresletre a termelés korlátozásával válaszolni. A termelés csökkentése viszont az export csökkenése által tovább rontja a kereskedelmi mérleget, ami így a Bank of England aranytartalékaink fokozott elszivárgását okozza. Egy ilyen körmönfont okoskodás ma is dicsőségére válna bármelyik jegybankárnak.
Egy kis monetáris elmélettörténet
Egy remek tanulmány Marion R. Daugherty tollából: The Currency-Banking Controversy. A tanulmány első része az 1821 (Anglia visszatér az aranystandardhoz a napóleoni háborúk után) és 1844-es (Peel-törvény elfogadása) közti időszak fejleményeit ismerteti (némi Currency School részrehajlással). A második rész a Peel-törvény utóéletével foglalkozik. Igazán alapos írás tényleg, de valahogy hiányzik nekem a lényeg. Úgy vélem, a Currency School – Banking School vita középpontjában azon egyszerű kérdés áll, hogy vajon a pénzkínálat határozza-e meg a pénzkeresletet, vagy fordítva. A Currency School képviselői szerint a pénzkínálat határozza meg az árszínvonalat, az árszínvonal pedig a pénzkeresletet. A Banking School képviselői szerint viszont az árszínvonal (amit a jövedelmek, a profit várakozások, az animal spirits stb. alakít) határozza meg a pénzkeresletet, a pénzkereslet pedig a pénzkínálatot. Ezért vélik a Currency School képviselői azt, hogy a túlzott bankjegy kibocsátás inflációhoz vezet, illetve – mert a pénz rövid távon nem semleges – üzleti ciklusokhoz. A Banking School képviselői pedig ezért gondolják azt, hogy a bankok alapvetően annyi bankjegyet bocsáthatnak csak ki, amennyit az adott árszínvonal melletti tranzakciós pénzkereslet számukra lehetővé tesz, az afölötti bankók pedig visszaáramlanak hozzájuk (vagy "fölös" pénzkészletként kicsapódnak a publikumnál, ha a pénzkereslet vagyontartási vagy óvatossági megfontolásból megnő).
Kis színes
Lehet, hogy a közgazdaságtan "lehangoló tudomány", miként Thomas Carlyle anno jellemezte, de ha a gazdaság helyzete még a közgazdaságtannál is lehangolóbb, akkor a közgazdászok akár sztárok is lehetnek. Lásd Argentína. (via Szexi Közgazdaságtan fb)
(...)
Újra elolvastam a Nemzetek gazdagsága második könyvének terjedelmes második fejezetét a pénzről (hozzá David Laidler tanulmányát Smithről). Minden neoliberális bitang példaképe, Adam Smith a bankok túlzott bankjegy kibocsátásának törvényi szabályozása kapcsán a következőt írja: "Kétségtelen, hogy ilyen rendelkezéseket bizonyos mértékben a természetes szabadság megsértésének tekinthetünk; de kisszámú egyén természetes szabadságának olyan gyakorlását, amely az egész társadalom biztonságát veszélyeztetheti, köztörvényekkel korlátozni lehet és kell is, mégpedig szabadabb országokban éppen úgy, mint az önkényuralom országaiban". Vérforraló! :D Mindazonáltal Smith szerint két dolog képes leginkább korlátozni a bankokat: 1) a bankjegyek aranyra történő beválthatósága, 2) a bankok egymással való versenye. Smith így zárja a fejezetet: "Általában, ha bármely üzleti tevékenység, vagy bármely munkamegosztás előnyös a közre, annál nagyobb lesz előnyössége, minél általánosabb és szabadabb a verseny".
