Zene
Scarborough Fair (Simon & Garfunkel)
hocinesze
Az eltékozolt ország
Előzetes várakozásaimnak megfelelően, a rendszerváltást követő két évtized politikatörténetének Lendvai-féle olvasata a Debreczeni József-Békesi László-Vásárhelyi Mária-háromszögben mozog. De Békesi helyett Petschnig Mária Zitát is írhatnék, vagy bármelyik szürke mellénykés posztkádárista okosságfosót. A könyvben egyébiránt nincs semmi, amit egy random ATV-néző ne tudna (leszámítva talán azt, hogy Antallnak Wilhelm Röpke volt a példaképe). Egy átlag ÉS olvasó társszerző is lehetne. Ezzel szemben pl. egy svéd olvasónak (a könyv eredetileg németül íródott, de angolul is megjelent) valószínűleg kicsit tömény, és követhetetlen a sztori. Kis János vagy Apró Piroska személye Stockholmban nem evidencia. Végtére mi sem ismerjük a svéd lapok szalagcímeit még ha maguknak a svédeknek talán unalomig ismertek is. Szóval, függetlenül politikai meggyőződéstől, ez a könyv idehaza kevés. Egyébként meg valószínűleg sok.
Vegyen Nobelt
Szeretne egy közgazdasági Nobelt? Most vehet egyet! Illetve csak a medált. Egészen pontosan Simon Kuznets, az 1971-es kitüntetett medálját. Plusz a Nobel beszéd Kuznets jegyzeteivel ellátott példányát. Figyelem, már csak pár órája maradt licitálni! MNB, hm?
Kész
Kész Zoltán szabadelvű, individualista, piacpárti. Ezért számomra örömteli, hogy tegnap megnyerte a veszprémi időközit. Remélem, őáltala egy újfajta hang jelenik meg az Országgyűlésben.
Okun & Domar
Most leszek rá figyelmes, hogy Domar gazdasági növekedési modellje abszolút rímel az Okun-törvényre. Okun törvényének értelmében ui. már ahhoz is a GDP növekedése szükséges, hogy a munkanélküliségi ráta egyáltalán szinten maradjon, vagyis ne emelkedjen (feltéve, hogy a potenciális GDP növekedési üteme nagyobb mint nulla). És pontosan ezt állítja Domar modellje. Domar 1947-es híres tanulmányához Lewis Carroll Alice Tükörországban című meséjéből választ mottót: "Nos, itt, amint látod, rohannod kell, ahogy csak tudsz, hogy ugyanott maradj". És ha felcsapom a Samuelsont az Okun-törvénynél, akkor ugyanezzel a képpel találkozom: "Bizonyos értelemben tehát a GDP-nek állnia kell a versenyfutást, csak azért, hogy a munkanélküliség azonos szinten maradhasson".
(...)
Elolvastam Robert Skidelsky Mennyi az elég? című könyvét. Mondanom sem kell, a mű keretét Keynes egy klasszikus esszéje, az 1930-as Gazdasági lehetőségek unokáink számára adja (magyarul 94-103. o.). Ebben az esszében Keynes belenéz a varázsgömbbe, és jósol egy merészet: száz éven belül (vagyis 2030-ig) az emberiség "gazdasági problémája" megoldódik — az egy főre eső GDP circa négy-nyolcszorosára növekszik majd, és az emberek heti 15 órát (napi hármat) fognak dolgozni; e gazdag világ pedig, ahogy Keynes fogalmaz, "először kerül majd szembe az ember valódi és örökös problémájával: hogyan használja a szabadságát, melyet a gazdasági kényszertől megszabadulva nyert — és hogyan éljen szabadidejével, melyet a tudomány és a kamatos kamat biztosít majd számára — arra, hogy bölcsen, kellemesen, és jól éljen".
A kötet Keynes e jóslatának értékelésével indul: Angliában (és az Egyesült Államokban) az egy főre eső GDP mára az 1930-as érték hatszorosára nőtt, szóval abszolút jár a pont, ellenben a heti munkaórák száma nem csökkent látványosan. Az 1930-as átlagos heti 50-ről 40 órára, és persze teljesen kizárt, hogy 2030-ra ez 15 órára csökkenjen, ahogy azt Keynes előre látni vélte, így erre nincs pont. És itten jön Skidelsky kérdése: mi végre gazdagodunk, ha egyébként nem dolgozunk kevesebbet? Mi végre a technikai fejlődés, ha ettől nem lesz több szabadidőnk arra, hogy "kellemesen, és jól éljünk"? Más szóval, mi végre a gazdasági növekedés hajszolása, ha egyébként nem tudunk "jó életet" élni, amennyiben nem jut idő családra, barátokra, egészségre, művészetekre stb.? Mennyi az elég? Miért nem lép ki az emberiség a mókuskerékből, hogy élvezni kezdje azt, amije van?
És Skidelskynek van válasza: mert összetévesztjük az eszközt a céllal; a gazdagság a "jó élet" eszközéből önálló cél lett; a gazdasági növekedést immáron önmagért űzzük, akár a jó élet feláldozásának árán is. És hogy miként jutottunk ide? A kötetnek a "fausti alkuról" szóló fejezete talán az egyetlen fejezet, miben feldereng valami koncepció. E szerint a kapitalizmussal (vagyis az ördöggel) való kiegyezés (az alku), vélekedik Skidelsky, mindig is azon a megfontoláson alapult (állítólag), hogy az majd elhozza nekünk a jólétet, amikor is az emberiség majd elrúghatja maga alól ezt az utálatos létrát, hogy végre helyre állhasson a társadalmi igazságosság. Keynes 1930-as esszéjében is megjelenik e gondolat: "Még legalább száz évig áltatnunk kell magunkat és másokat egyaránt, hogy a tisztességes a becstelen, és a becstelen a tisztességes; mert a becstelenség hasznos, a tisztességesség pedig nem az. Pénzéhség, uzsora és takarékoskodás kell, hogy legyenek a bálványaink — legalább még egy kis ideig. Mert csak ezek vezethetnek minket ki a napvilágra a gazdasági kényszerűség alagútjából". E "fausti alku" valójában már A kommunista kiáltványban is tetten érhető: a kapitalizmus eltörli a feudalizmus csökött viszonyait, hatalmas termelőerőket fejleszt ki, ami aztán elvezet a "szükségszerűség birodalmából" a "szabadság birodalmába" (Engels), ahol az emberek reggel vadásznak, ebéd után kritikai kritikát olvasnak, délután halásznak, este meg állattenyésztéssel foglalkoznak amúgy szabadidős elfoglaltságként, mert a kommunizmus a szabadidő felszabadításáról szól.
Mindazonáltal, sajnálkozik Skidelsky, nem stimmel ez az alku, amennyiben a kapitalizmus méhében valahogy mégsem akaródznak megfoganni azok a termelési viszonyok, amelyek elpusztítanák azt. Hovatovább a kapitalizmus képes bármit önmagába integrálni, így belső ellentmondásai sem robbantják fel ezen ellentmondások kereteit; a kapitalizmus ui. képes bármit saját status quoján belül forradalmasítani, még a status quo elleni lázadást is, miként azt Marcuse Az egydimenziós emberben megénekelte. Az emberiség beleragadt ebbe az alkuba, és idővel elvesztette a célt szem elől. Sőt egy pillanatra fölmerül Skidelskyben a gondolat: a növekedési kényszert illetően talán nem is magában a kapitalizmusban van a hiba.
De Skidelsky nem lenne Skidelsky, ha ez lenne a végszó. (...)
A nap idézete
„Németország a tökéletes példája az olyan országnak, amelyik javak előállításával tette magát gazdaggá. Sajnálatos módon, miután Görögország 1981-ben csatlakozott az Európai Unióhoz valójában csak egy újabb közel-keleti olaj-állam lett. Azzal a különbséggel, hogy Görögországnak nem olajkútja volt, hanem Brüsszelje; az pumpálta folyamatosan Athénnak a támogatásokat, segélyeket és alacsony kamatok mellett az eurót.
A természeti kincsek korrupciót szülnek azáltal, hogy érdekcsoportok versenyeznek a csapok irányításáért. És pontosan ezt történt Görögországban is, amikor az hozzáférést nyert a hatalmas euró hitelekhez és támogatásokhoz. A görögök természetes vállalkozó szelleme rossz irányba terelődött — a kormányzati forrásokért és megbízásokért folyó verseny irányába.„
Thomas L. Friedman The New York Times 2011. július 19.
Chips
Batman: A sötét lovag. Hollywood felfedezte Batmanben a törvényen kívüli eszközökkel harcoló hőst, akinek Joker, a hibbant terrorista a legfőbb ellenfele, és akit csak úgy sikerül elkapnia, hogy lehallgatja Gotham City összes mobiltelefonját. Persze Lucius Fox, a Wayne Művek vezére — akit a bölcs ábrázatú Morgan Freeman alakít — végül megsemmisíti a megfigyelő rendszert ("Ez túl nagy hatalom egy embernek."). Igazán kedves gesztus.
***
Új buzzword a láthatáron. A szekuláris stagnálás kifejezést Lawrence (Larry) Summers dobta be még 2013 végén egy IMF konferencián, és azóta számos prominens közgazdász — Robert Solowtól Paul Krugmanig — szükségét érezte megnyilvánulni a kérdésben. A kifejezés eredetileg Alvin Hansentől származik, aki először egy 1938-as beszédében használta (Gazdasági haladás és hanyatló népszaporodás; magyarul ebben). Hansen anno úgy vélte, hogy az USA-ban a populáció növekedési üteme hosszú távon csökkenni fog (nem jött be), ami tartósan csökkenteni fogja a beruházási keresletet, ami viszont tartós gazdasági stagnáláshoz vezet (ez sem), hacsak nem tűnnek fel olyan — döntően a technikai innovációból származó — új beruházási lehetőségek, amelyek ellensúlyozzák a beruházásoknak a populáció hanyatlásából fakadó visszaesését. Nekem már az sem teljesen világos, hogy minek kellett Summersnek előbányásznia Hansen kifejezését, ha mindössze annyit kíván állítani, hogy a populáció növekedési üteme az elmúlt két évtizedben újra csökkenésnek indult az USA-ban, és ami állítólag a reálkamatláb természetes rátájának csökkenését vonta maga után — de még vagy öt másik okkal együtt persze. A legmulatságosabb viszont Paul De Grauwe, aki szintén nem szeretne lemaradni a szekuláris stagnálásról, sőt rögtön emeli is a tétet: ha valahol, akkor az eurózónában van igazán szekuláris stagnálás. De Grauwe előadja az ismerős — az adós államok és bleeding heart baloldaliak szívéhez közel álló — sztorit: minden felelőtlen adóshoz kell egy felelőtlen hitelező, és Európa gazdasági problémáiért (defláció, gyenge növekedés, magas munkanélküliség) valójában az ún. északi országok a felelősek, amennyiben az adósságválság kiigazítási folyamatának minden terhét az adós országokra hárítják. Ennek aztán persze végképp semmi köze Hansenhez meg 1938-hoz. Sokkal inkább a németek szokásos ostorozásához, amihez De Grauwe most épp az új buzzwordöt kapta föl. Csak hát olyan röhejes.
***
Indul! Unokaöcsém kétévesen imádta a porszívót. Rátenyerelt az indítógombra, és amikor a porszívó felzúgott, elkiáltotta magát: In-dul! Képes volt tizenötször eljátszani ezt egymás után ugyanazzal a lelkesedéssel. In-dul!
A nap képe
A miniszterelnök napozik. (A demokráciaexport is társadalmi mérnökösködés, üzeni könyvében Fukuyama neokon barátainak.)
A nap idézete
"Európa pusztulásának nyomorúságos hétköznapjai. Európa kegyelemért könyörög az iszlámnak, csuklik és vonaglik az alázattól... Undorító ez a színjáték; Európát a gyávaság és az erkölcsi debilitás pusztítja el, a védekezésre való képtelensége és a nyilvánvaló erkölcsi kátyú, amelyből Auschwitz óta nem tud kikecmeregni..." Kertész Imre A végső kocsma (2014)
(...)
— Imádkozik velünk? Presbiteriánusok vagyunk.
— Bár megtisztel vele, hölgyem, de ez az én Bibliám!
***
Pezsgő. A koncerten összefutok Péterrel és Edinával. Péter rögtön meginvitál egy pohár pezsgőre, aztán a szünetben még egyre. A Brahms darab alatt már rendesen ég az arcom. Ennyi kis pezsgőbe így belepirulni...
***
***
Betongold. "A pénzügyi válság óta áramlik a pénz a német ingatlanokba, az árak hat év alatt 40-50%-kal nőttek. (...) Mi okozta a változást? A német megtakarítások az eurózónabeli ultraalacsony kamatok elől menekülve téglába és malterba, német szóval Betongoldba, betonaranyba áramlanak".
Ec-pec kuznyec
Olvasom a Mit tudtunk meg Wicksell és Fisher óta a makroökonómiáról? című tanulmányt a frissen megjelent Olivier Blanchard kötetben. Az 52. oldalon Simon Kuznets neve fonetikusan van írva, így: "Kuznyec". Nem egészen világos, hogy a fordító ezt pontosan miként képzelte.