A nagy Rothbard könyv
Érkezett néhány szépség, ám úgy tűnik, a Rothbard könyvnél nem figyeltem kellőképp. Egy ún. "large print edition" kiadást rendeltem, ami alig 21,5 cm x 28,0 cm. Praktikusnak ígérkezik, túl azon, hogy szerfelett tetszetős is.
Érkezett néhány szépség, ám úgy tűnik, a Rothbard könyvnél nem figyeltem kellőképp. Egy ún. "large print edition" kiadást rendeltem, ami alig 21,5 cm x 28,0 cm. Praktikusnak ígérkezik, túl azon, hogy szerfelett tetszetős is.
Úgy tűnik, ősszel jelenik meg Stephanie Kelton új könyve The Inflation Myth címmel. Érdeklődve várom, jóllehet, van némi sejtésem Kelton mondandójáról, de ki tudja. Nota bene valamikor nyár környékén jelenik meg Tim Congdon új könyve Money and Inflation at the Time of Covid címmel. Congdon úrnak köszönhetően annak a könyvnek néhány fejezetét volt szerencsém előzetesen olvasni, ezért jobban ismerem a konklúzióját: az infláció mindig és mindenhol monetáris jelenség.
A fáradtságtól kis híján elalszom a koncerten. A Mendelssohn hegedűverseny alatt percekig lebegek csukott szemmel álom és ébrenlét között, valamiféle mágikus állapotban.
Régi krónikákban a király lefejeztette fivérét (sokszor asszonyát, kicsinyeit is felaprítatta), ám ha mégis élve hagyta, minimum a szemeit kitolatta, kiheréltette, fülébe forró ólmot öntetett, majd tömlöc mélyére vetette. Fivér, kérem szépen, szabadon nem maradhatott: a végén még idegen seregek élén felbukkanva követelte volna magának a trónt. Az meg ugye, tudjuk, macerás. Ez a Vilmos meg újra haverkodna a Harry-vel. Hát királyság ez még?
Roger Scruton úgy vélte, konzervatívnak lenni inkább hajlam, mintsem filozofikus megfontolás kérdése. Talán ezért árul a Scruton kávézó webshopja zoknikat is. Vettem belőlük néhányat. Nem tudom, mennyire kelendők ezek a zoknik, de felvillanyoz a lehetőség, hogy a földkerekség egyetlen embere legyek, aki Scruton-zoknikat hord.
*
Bayer Zsolt rendre hangot ad azon keserűségének, hogy a szovjet rabiga alóli szabadulásunkkor nem ilyen Nyugatot akartunk, nem ilyen Európát. „Normális” Európát akartunk, ahol Maria Callas és Alain Delon a sztárok, Catherine Deneuve a szexszimbólum, a Toto Rosanna dala a sláger, a németek nyerik a foci eb-t, John McEnroe Wimbledont, Helmut Kohl-ok és Mitterrand-ok csinálják a nagypolitikát, az emberek néha talán összesúgnak, hogy Bernstein vagy a Ferencsik olyanok, a fiatalok egyfolytában a Pink Floyd új albumát várják, a fiúk Nastassja Kinskibe szerelmesek, a lányok Terence Hillbe, az utcán pedig mindenkinek fehér a bőre. Gondolom, Bayer esetében van ebben némi nosztalgia, talán nem is olyan kevés. Ifjúságom zászlói úszva, lassan… És bevallom, nekem sokszor a Népszava idézi meg ezt a világot, a tegnap világát. Amikor Hegyi Iván Domenico Modugno slágerekről értekezik meg az 1982-es foci vb-ről, ahol Paolo Rossi mesterhármast lőtt a brazilok ellen; amikor Charles Gati a cikkeiben Trumanról, Nasszer-ről, Kissinger-ről ír; vagy a tegnapi szám, amiben Papp Sándor Zsigmond a Hegylakó-filmről és a borotválkozásról ír, vagy az interjú, amiben Bonta Miklós a „növekedés határairól” kérdezi Pogátsa Zoltánt, amiről most ez az egész felvetődik bennem. Azt hiszem, Bayernek valójában a ’80-as évek polgári-liberális Nyugat-Európája hiányzik.
*
Trump-Putyin találkozó Budapesten? 1994-ben Clinton és Jelcin Budapesten találkoztak Leonyid Kravcsuk akkori ukrán elnökkel, hogy biztonsági garanciát vállaljanak Ukrajna területi integritására. Meglehet, az oroszok gúnynak szánták a felvetést.
Új szerzemény. Hat kései Haydn zongoraszonáta Glenn Goulddal. Nem is emlékszem, mikor hallgattam utoljára bármit Haydntől.
1991-es Top Gun-paródia, a Nagy durranás (Hot Shots!). Az egyik jelenetben a Charlie Sheen által alakított pilótára bevetés közben rátör a pánikroham: az idősebb Bush hangját hallja, ahogy az 1988-as választási kampányban azt mondja, „Olvassanak a számról, nem lesznek új adók” (Read my lips: no new taxes). 1990-ben Bush megemelte az adókat.
*
A baloldali anarchista, Murray Bookchin meglátása szerint mind a marxista, mind az anarchista ideológia akkor alakultak ki, amikor az ipari társadalmak gyerekcipőben jártak. 1917-ben Lenin, Trockij, Luxemburg — meg a többi szocialista — tévesen azt képzelték, hogy a kapitalizmus „hanyatlik”, miközben az még a zenitjén sem volt túl. A korabeli gyáripar, miként Bookchin fogalmaz, egy „kézműves-paraszti társadalmi mátrixba tagozódott”, miközben az uralkodó elitrétegek „gyakran rokoni kapcsolatok alapján szerveződtek, inkább feudalisták voltak, mint burzsoák, és a már letűnőben lévő korszak járadékosi és katonai értékeit vallották magukénak”. A kapitalizmus legkorábban 1945 után lépett az „érett” szakaszába, ha egyáltalán. Lenin és Trockij el sem tudták volna képzelni azt a fajta kapitalista tömegtermelést, ami a második világháborút követően vette kezdetét. Az 1917 és 1939 közötti forradalmi időszak az ancien régime válságának volt tünete. Bookchin szerint az 1930-as évek gazdasági megrázkódtatását nem a kapitalizmus hanyatlása okozta, hanem a feudalizmusé. A nyugati országok csak a második világháborút követően váltak valóban polgári társadalmakká, és a kapitalizmus onnantól számít csak valóban domináns termelési módnak. És ahogy Marx megállapította, egy társadalmi alakulat nem tűnik el mindaddig, amíg nem fejlődtek ki mindazon termelőerők, melyek potenciálisan benne szunnyadnak. Bookchin emlékeztet: évszázadokról van szó.
Nézem a Littler-Van Gerwen dartsvilágbajnoki döntőt. Van Gerwen-nek szurkolok, de Littler-re tippelek. Update. A fiú ezt már megnyerte.
Jimmy Carter októberben töltötte be a 100-at. Legutóbb azzal került hírekbe, hogy Kamala Harris alelnököt támogatta az elnökválasztáson. Carter Teljes élet: Visszatekintés 90 évesen című 2015-ös önéletrajzát olvasom. Carter még szavazott Harry Trumanra, 1948-ban. Miként memoárjából kiderül, tiszttársai a haditengerészetnél mind a republikánus Thomas Dewey-ra szavaztak, és Truman győzelme után senki nem akart szóba állni vele. Carter akkoriban a Pomfret nevű tengeralattjárón szolgált. 1949-ben a kínai Csingtao városban állomásoztak, és Carter még látta a közeli hegyoldalakról Mao Ce-tung kommunista csapatainak világító tábortüzeit. Ekkor már nős volt, egy kisfiú apja. Megszédülök a gondolattól, hogy ez az ember még köztünk jár. Ezt teszi 100 év.
*
Ruchir Sharma könyvéről. David Gordon rövid értékelése.
*
Soha korábban nem hallottam Valentin Szilvesztrov ukrán zeneszerzőről. Elindítom a Forgotten Word I Wished to Say lemezt. Ez nem is 100 év, inkább 200.
*
Megnézem a Maestro-t. Ami azt illeti, nehezen tudnék Bradley Coopernél és Carey Mulligannél két ellenszenvesebb színészt mondani, ami erősen rontja az élményt.
2017-es Úton hazafelé című könyvében David Goodhart azt írja, a kelet-közép-európai országokban „nincs széles körben elterjedt Akárhol-hatás, és nagyon alacsony a bevándorlás”. Goodhart szerint a visegrádi országok elitjei eleve nacionalistábbak, mint a nyugat-európai elitek, ezért nincs akkora különbség elit és tömeg között. Következésképp, az „Akárholok-Valaholok” goodhart-i megkülönböztetése nálunk talán annyira nem is alkalmazható.
Győzelmet hozott Trumpnak az infláció, amit maga okozott. Vélekedik Tim Congdon.
Változások az Ellenpropaganda oldalon; remek könyvek előkészületben; négy Rothbard cikk a fordításomban.
Nem csak Trump póló, kapucnis felső, sapka, golflabda, laposüveg, kulcstartó, karácsonyfadísz, karóra, cipő, arany- és ezüstérme, kávé, csokoládé és Biblia kapható, de Trump parfüm is. (Ezeket jó eséllyel kínában gyártják.) A Fight, Fight, Fight fantázianevet viselő elnöki illat 199 dollárért immáron bárki számára elérhető. (Hallgassunk zenét.)
Járai Judit kis könyve Trumpról az első oldalaktól erős elfogultságot mutat a régi-új amerikai elnök irányában. Donald Trump zseniális üzletember, remek a humora, vág az esze, mint borotva, emellett „snájdig és sármos”. Plusz Trump olyan jó kommunikátor, mint Reagan elnök volt, leszámítva talán azt a kis különbséget, hogy „Reagan műveltebben, szellemesebben, kifinomultabban szólt az amerikaiakhoz”. A kötet vége aztán már trombitás kristóf-i regiszterekben mozgó, agitatív-propagandisztikus szöveg. A drag queen-ektől a Deep State-ig, Tucker Carlsontól — az FBI-ügynök gyanújába hozott — Bob Woodwardig. Épp ahogyan azt egy megafonos elképzeli.
Az idei év számomra a ’80-as évek bűvöletében telt. Alan Hollinghurst A szépség vonala című kiváló regényét is ennek jegyében olvastam.