Vasárnap
Már csak Sigourney Weaver hiányzik. Figyelem! A nyugalom megzavarására alkalmas képsorok.
*
Csurka Istvánnak a Gede testvérek által terjesztett antiszemita irodalom jelentette az „egész látóhatárt”. A cion bölcsek jegyzőkönyveitől a New York-Tel-Aviv-tengelyig, Csurkánál volt minden. Galíciai jöttmentek, szabadkőműves háttérhatalom, judeobolsevik világösszeesküvés, a davosi elit által működtetett pénzszivattyúk, globális karvalytőke, lokális komprádor-burzsoázia, elsodort falu, pincérnemzet. Konrád György tehetett a Tanácsköztársaságról, Heller Ágnes Trianonról, minden egyébről meg Surányi és a Bilderberg-csoport. Mindez Spenglerrel, Evolával, Alain de Benoistval színesítve. (Vajon mit kapna a lakájmédiától Magyar Péter, ha pincérnemzetnek nevezne minket?) Csurka István hamarosan szobrot kap. A szoboravatón Schmidt Mária mond beszédet, amit megtapsolnak majd az egykori imre kertészezők. Gondolom, ott lesznek az avatón Csath Magdolna, Bogár László, Lentner Csaba, Fricz Tamás. Plusz Békés Márton, aki majd szalad, hogy kinyissa Schmidtnek a kocsi hátsó ajtaját, és miközben a főigazgató asszony kikecmereg a hátsó ülésről, gyorsan megszakértik Halkó Petra doktori értekezését. Mert a szakértelem bolsevik trükk. (Ha élne, Csurka rühellné a NER-bagázst. Szinte hallom a kövér Tiborc panaszát: kimentek a tankok, bejöttek a mészároslőrincek és schmidtmáriák.)
*
Sue Townsend Coventry újjászületik című 1988-as kisregényének végén Coventry repülőgépre száll, hogy hátrahagyja régi életét, és egy rövid pillanat erejéig irodalmi művé változik a szöveg.
Soros György 
Menekülés a menekültügy elől. Seres László 
Művészi élményben volt részem.
A Sharma könyv apropóján írt cikkem 
Mi történt a kapitalizmussal? Ruchir Sharma új könyvéről címmel 
Nancy Fraser világmegfejtő könyvének specialitása, hogy — szó szerint — egyetlen számadat sem szakítja meg a marxista újbeszél szózuhatagot. Az elvont általánosságok szintjén mozgó, az unalomig önismétlő szövegben sem adatok, sem érvek, sem dátumok vagy személynevek (leszámítva helyenként más szerzők neveit) nem szerepelnek. A kötet mondandója maga a leglaposabb szélbalos közhely. Röviden: a nők elnyomása, az etnikai kisebbségek kifosztása, a demokráciák kiüresedése vagy a környezetszennyezés épp úgy kódolva vannak a kapitalizmusban (a marxisták kedvenc szavával, strukturálisan), mint a bérmunkások kizsákmányolása. Ezért a feministáknak, környezetvédőknek, emberi jogi aktivistáknak — hacsak nem akarnak a „liberális reformizmus” zsákutcájában ragadni — kéz a kézben kell harcolniuk a kapitalizmus ellen, amennyiben problémáik maguk is kéz a kézben járnak, mert egyetlen közös tőről fakadnak. Az nem elég, hogy a zöld aktivisták egytől egyig antikapitalisták, annak is kell lenniük. Már nem halnak meg hülyén.
A Djabetől és Steve Hackett-től egyenes út vezet a Genesis 1974-es The Lamb Lies Down on Broadway albumáig.
Belefogok Susan Sontag kis könyvébe. A női szépség című 1975-ös rövid esszé Szókratész felemlítésével indul. Sontag azt írja, a Szókratész körül gyülekező athéni ifjak paradoxnak tartották, hogy hősük, aki intelligens és lehengerlő személyiség, egyúttal csúf kinézetű. Intelligens férfitól elvárás, hogy jóképű is legyen. (Nota bene Nietzsche egyenesen Athén hanyatlását látta az egész Szókratész-jelenségben. A dekadencia tünete, amikor szép, életerős, nemes ifjak egy ilyen lepattant figurával egyáltalán szóba állnak. Miféle igazsága lehet egy ápolatlan, pocakos, gülüszemű alaknak! Ugyan miféle igazsággal szolgálhat gazdag, napbarnította ifjaknak egy ilyen tróger! A hanyatló életösztön tünete volt, hogy az athéni fiatalok nem kacagták ki rögtön Szókratészt.)
Daron Acemoglu, James Robinson és Simon Johnson kapták megosztva az idei közgazdasági Nobel-díjat „az intézmények kialakulásának és jólétre gyakorolt hatásuk tanulmányozásáért”. Acemoglu és Robinson 2012-es nagy sikerű könyvéről anno