Nathan Glazer amerikai szociológus Amerikai értékek és amerikai külpolitika című 1976-os esszéjében tesz egy figyelemre méltó észrevételt: mivel a hidegháború alatt a szabad világ védelme az USA-ra hárult, ezért Nyugat-Európa országainak megadatott az a luxus, hogy a külpolitikában tisztességesebben és erkölcsösebben viselkedjenek, mint az USA. Amiben, teszem hozzá, kimondatlanul benne van a következő: ha a szabad világ védelme Nyugat-Európa országaira hárult volna, akkor számukra sem adatott volna meg az efféle luxus. A hidegháború ui. háború volt; és egy háborút nem lehet patyolat tiszta kezekkel megúszni; a szabad világ —és benne nem kis részben Nyugat-Európa— védelme érdekében időnként el kellett végezni némi piszkos munkát; és ha a szabad világ védelme Nyugat-Európára hárult volna, akkor a piszkos munka is rá hárult volna; akkor Nyugat-Európa országainak éppúgy be kellett volna piszkítaniuk a kezüket. Ami viszont a legkényelmesebb: erkölcsileg kioktatni azt, aki helyettünk és értünk végzi el a piszkos munkát, és tiszta kezeinkkel azok piszkos kezeire mutogatni, akiknek a tiszta kezeinket köszönhetjük. Mint amikor az idősebb testvér elveri azokat trógereket, akik a kistestvérét zaklatják, amit a kistestvér azzal hálál meg, hogy szerinte a nagyobbik testvér egy verekedős rossz gyerek, bezzeg, maga milyen jófiú. (…)

(Érdekes ennek az állítólagos kínai meteorológiai léggömbnek az esete, amit a cikk szerzője "relatíve jelentéktelen ügyként" említ. Nevezetes, hogy amikor 1960 májusában az oroszok Szverdlovszk terület közelében lelőttek egy U-2-es kémrepülőt, az amerikai külügyminisztérium —miután úgy vélték, hogy se az U-2-ből, se a pilótából nem maradhatott semmi— nyilvánosan azt hazudta, hogy a gép, egy az útvonaláról letévedt ártalmatlan meteorológia repülő volt. De a pilóta épségben megúszta, és fény derült a hazugságra. Mivel az amerikaiak által év elején lelőtt léggömbről Peking hajszálra ugyanezt állította, vagyis azt, hogy az egy eltévedt meteorológiai eszköz volt, ezért kicsit olyan, mintha a kínaiak így akarták volna cinikusan beismerni, hogy kémkedtek.)

A képretusálás régi demokratikus hagyomány. (Nota bene olyan mintha Von der Leyen és Soros kő-papír-ollót játszanának. Von der Leyen — kő, Soros — olló. Vagy Soros mond valamit, mire Von der Leyen beint neki, hogy lófaszt. Ebben az esetben a vasöklű Von der Leyen nem engedi, hogy úgy táncoljunk, ahogy Soros fütyül. Vagy Soros az E.T., aki hazatelefonál. Apának.)

Az új argentin elnök, Javier Milei méretes barkójával, torzonborz frizurájával és kék szemeivel inkább tűnik elfuserált Elvis-imitátornak, mint államfőnek; mint aki a fizimiskájával is rá kíván szolgálni becenevére: az „Őrült”. Milei egyébként Rolling Stones és Verdi rajongó, ha lehet hinni a róla szóló beszámolóknak; nem mellesleg tantrikusszex-oktató is. Az ember, aki láncfűrésszel a kézben hadonászik, miközben —a szintén argentin származású— római pápát komcsi disznónak nevezi. Nincs hát okunk azon sem csodálkozni, hogy Milei —amolyan modern Neroként— „porig égetné” az argentin központi bankot, sőt a pesót is szemétre vetné, helyette pedig az amerikai dollárt tenné Argentína fizetőeszközévé. Mindazonáltal nem állítható, hogy Milei elképzelése egy excentrikus figura merőben képtelen lázálma lenne csak.

A Nobel-díjas közgazdász, Milton Friedman —egyebek mellett— mint a szabadon lebegő árfolyamrezsim szószólója ismert. Kevésbé tudott, hogy a krónikusan magas inflációjú fejlődő országok számára Friedmannek más javaslata volt: „Közös pénz, vagy valami azzal egyenértékű”. Azaz, dollarizáció vagy (ami gazdasági szempontból ugyanaz) valutatanács bevezetése. 1972-es izraeli Horowitz-előadásában Friedman a következőket mondta: egy fejlődő ország esetében „az inflációs adóztatás elkerülésének legjobb módja az, ha a szóban forgó ország pénzét egy másik ország vagy országok pénzével egyesítik. Ebben az esetben ui. az országnak nem lenne saját monetáris politikája. A monetáris politika, hogy úgy mondjam, egy másik ország monetáris politikájának árbocához lenne kötve — lehetőleg egy fejlettebb, nagyobb és viszonylag stabil országéhoz. Hongkong a nyilvánvaló példa, amelynek nincs központi bankja, és nincs önálló monetáris politikája. (…) Egy ilyen politika a központi bank megszüntetését igényli”. Friedman több alkalommal hangot adott ennek az elképzelésnek.

Panama, Ecuador és El Salvador teljesen dollarizáltak. És a spontán dollarizáció miatt Argentína is részben már dollarizált: épp a krónikusan magas infláció miatt, a belföldi tranzakciók egy része jelenleg is amerikai dollárban történik. A háztartások és vállalkozások megtakarításai dollárban vannak (sok esetben külföldi bankoknál) és a nagyobb belföldi kifizetések dollárban történnek (pl. a lakásokat dollárban adják-veszik). Az argentin gazdaság szereplői valójában jelentős dollárkészletekkel rendelkeznek.

A dollarizáció nem új téma Argentínában. 1991-től a peso az amerikai dollárhoz volt kötve, sőt Carlos Menem elnök 1999-ben nyilvánosan bejelentette, hogy Argentína törvényes fizetőeszközzé fogja tenni az amerikai dollárt. Abban az évben Friedman egy interjúban megerősítette elképzelését a közös pénzről, újfent megjegyezve: „Ahhoz, hogy ez működjön, a központi bankot meg kell szüntetni”. Az argentin központi bank expanzív monetáris politikájának végül aztán az lett az eredménye, hogy 2002-ben az árfolyamot el kellett engedni, Menem elnök tervéből pedig nem lett semmi. A dollarizációról folyó vita viszont azóta is tart Argentínában, és nem meglepő, hogy a piacpárti Milei, aki Milton Friedman és Murray Rothbard után nevezte el a kutyáit, a dollarizáció és a központi bank „felégetésének” támogatója.

Jean-Michel Jarre Millions of Stars (2000)

Szúrós tekintetű szuverén kipcsak nindzsák. Matricagyűjtő albumot, aber schnell!

A britek szerint az I Want To Break Free című dalra a legjobb takarítani. (A dalnak John Deacon basszeros a szerzője.)

*

Javier Milei nyerte az argentin elnökválasztást. Kíváncsian várom a fejleményeket. 

*

Miként a nemzet Kossuth-díjas csótányától, Nagy Ferótól tudjuk: aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop. Avagy a kifutófiú esete. (Kieg. A hülye farok megmagyarázza.)

Brékin! Schobert Norbert szerint kamu a holdra szállás.

Dmitrij Sosztakovics A-dúr prelúdium és fúga, op.87. no.7.
Alexander Melnikov

Interjú a szerzővel.

Hírek. (Nincs összefüggés.)

*

"Ködös az éj, gőgös a hold, mint egy kéklő parázs". Azaz.

Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve, írta Schmidt Mária. Meg azt, hogy mimagyarok „nem vagyunk akkorák, mint egy közepes kínai város”. Amiről nekem rögvest eszembe jut egy vicc.

Wolfgang Amadeus Mozart A-dúr zongoraszonáta (K. 331)
Daniel Barenboim

Néhány héttel ezelőtt összegyűjtöttem az elmúlt tíz évben elkövetett kisebb-nagyobb írásaimat, amiből kikerekedett egy kis kötet. A kötet kereskedelmi forgalomba nem kerül, kizárólag egy szűkebb rokoni, baráti, ismerősi kör kap belőle példányt. Viszont innen letölthető, ha valakit érdekel.

Charles Ives The Unanswered Question (1908)

Úgy vélem, a szélbal antiszemitizmusa abból az Izraellel szembeni ellenérzésből fakad, melynek gyökere az egykori nyugati marxisták hidegháborús tézise: Izrael az Egyesült Államok „imperializmusának” közel-keleti „csatlósa”, és mint ilyen, agresszor. Plusz: a múlt század ’70-es éveire a legkorlátoltabb nyugati marxisták is kénytelenek voltak belátni, hogy a Szovjetunió egy diktatórikus birodalom, következésképp nem lehet a kommunizmus vezérlő csillaga. A nyugati baloldal számára Kuba lett az új reménység. Meg az ún. harmadik világbeli afrikai és arab országok; a nyugati tőkés centrum országok által kizsákmányolt perifériák, ahogyan az akkortájt megjelenő neokolonializmus- és világrendszer-elméletek fogalmaztak. A Szovjetunióból kiábrándult nyugati marxisták egykettőre lelkes támogatói lettek a különféle afrikai és arab országoknak, melyek „iszlám ébredését” és nemzeti felszabadító mozgalmait lelkesen fogadták, mint a neokolonializmus elleni harcot, ami számukra leginkább a kapitalista imperializmus elleni felszabadító harcot jelentette. A mai szélbal antiszemitizmusa, valamint arab- és iszlámbarát mentalitása ennek a múlt századi hidegháborús szemléletnek egyfajta érzületi maradványa.

Nincsenek szavaim a bestialitásra. Nem vagyok „rettentő szavak tudósa”.

*

Claudia Goldin nyerte a 2023-as közgazdasági Nobel-díjat a nemek közötti munkaerőpiaci egyenlőtlenség okait feltáró munkájáért.

*

Öreg Friedman, nem vén Friedman, és az infláció.

Az Aerosmith Janie’s Got a Gun dalát hallgatom. „They said when Janie was arrested, they found him underneath a train”, énekli épp Steven Tyler, amikor az utcáról hirtelen sziréna hangja szűrődik be.

*

Bayer Zsolt szerelmes levelet írt Putyinnak, amiben Szolzsenyicin 1978-as harvardi diplomaosztó beszédéből idéz. Én is idéznék belőle: „Neves amerikai személyiségek, mint George Kennan, mondják: a nagypolitikába lépve már nem alkalmazhatjuk a morális kritériumokat. Holott épp ezzel, a jó és rossz, az igazság és igazságtalanság összemosásával lehet leginkább előkészíteni a talajt az abszolút Rossz egyetemes, abszolút diadalához. A kommunizmus jól átgondolt világstratégiájával szemben a Nyugatnak (sic!) csak a morális kritériumok nyújthatnak támaszt”. Ugyanitt Szolzsenyicin arról beszél, hogy az amerikai háborúellenes mozgalmak résztvevői cinkosokká váltak a távol-keleti népek elárulásában, lemészárlásában.

A monetaristák szerint a pénzkínálat csökkenése —vagy akár csak korábbi növekedési ütemének csökkenése— a gazdaság kontrakciójához vezet. Szóval ha én monetarista lennék, akkor erre az ábrára nézve azt gondolhatnám, hogy az ország egy ideje recesszióban van.

Pénzkínálat, infláció, Ben Bernanke. Monetarista megfejtés Tim Congdon cikkében.

*

Ami késik, nem múlik. Karikó Katalin és Drew Weissman az orvosi Nobel-díj idei kitüntetettjei. Köszönjük.  

*

Nehéz szavakat találni. Újabb magyar Nobel-díj. Krausz Ferenc fizikus.

The Police Tea in the Sahara (1983)

Egyszerű történet nincs vessző kormányoldal — a fóliás változat. Avagy.

R.E.M. Try Not To Breathe (1992)