Kevin beájulna.

W. A. Mozart 12 variáció a "Hull a pelyhes fehér hó" témára, K.265
Schiff András

Fekete-Afrika szegény országaiban, illetve India szegény térségeiben történik olyan, hogy a helyiek elutasítják a nemzetközi orvosi szervezetek, missziók és hasonlók által ingyenesen nyújtott vakcinákat, gyógyszereket és kezeléseket. A falu kuruzslóját hívják inkább, ha betegek. A nyugati orvosoknak kell kuncsorogniuk a helyi asszonyoknak, hogy beoltassák csecsemőiket az ingyenesen kínált védőoltásokkal (amelyek a fejlett országokban kötelezők). Az orvosi segélyszervezetek nem ritkán ajándék teflonedényeket vagy épp két kilogramm lencsét ígérnek azoknak az afrikai vagy indiai anyáknak, akik elviszik a kisgyereket beoltatni. És még így is alacsony az oltottság. És amikor arról hallok, hogy európai országokban pénzjutalmat fizetnek azoknak, akik felveszik a koronavírus elleni védőoltást, nem tudok nem Ghánára és Zimbabwéra gondolni.

Kamala Harris, Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin megmentik a Földet. (Biden elvtársat már meg sem akarják gyilkolni.) Közreműködik még Bill Gates plusz Ricardo, a brazil szakács.

A napokban idehaza megjelent, Hogyan legyek konzervatív c. könyvében írja (Mises és Hayek nyomán) Roger Scruton, a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetett konzervatív filozófus („szeretett professzorunk”): „A fogyasztók költségvetése csak a szabad csere feltételei között táplálja az episztemikus (ismereten alapuló) folyamatokat, amely az ár formájában kollektív megoldást ad a közös gazdasági problémájukra — arra, hogy mit kell termelni, és mit kell adni érte cserébe. Minden olyan kísérlet, amely arra irányul, hogy ebbe a folyamatba beavatkozzunk — akár a kínálat, akár az ár szabályozásával — a gazdasági tudás elvesztéséhez vezet”.

Faith No More Everything's Ruined (1992)

Jay Roach (r.) Képtelen kampány (The Campaign) (2012)
Jelenet

Craig Zobel 2020-as Vadászat (The Hunt) című filmjénél ütősebbet valószínűleg már nem fogok látni idén.

Enrique Vila-Matas Bartleby és társai c. opuszáról nem írok semmit.

Brian Eno & David Byrne Help Me Somebody (1979)

Ma kezdődik az Oltási Akcióhét. Mindenki, aki eddig nem tette, oltassa be magát. Senki ne keressen kifogásokat. A vakcinától nem lesz se zombi, se kommunista, és belehalni sem fog. Senki nem jedi mester, hogy vele legyen az erő, és a C-vitamintól nem pattan le az emberről a lövedék; fel kell venni a golyóálló mellényt.

Danyi Pál cikke az 1946-os hazai hiperinflációról. (IPM 2021. július)

Képzeljük el a cikket, amiben egy férfi azon töpreng, hogy mitől lesz igazi nő egy nő a férfiak szerint, majd a következő velős konklúzióra jut: egy nőt az tesz nővé, ha megtanul testestől-lelkestől szeretni egy férfit. Tessék.

Az ember magabiztosan közlekedik a konyhájában. Fiók ki-be, szekrény nyit-zár, levesz-visszatesz, térül-fordul. Minden holmi azonnal kézre áll, minden mozdulat mintegy magától történik. Reggeli kávékészítés közben az ember nyugodtan töprenghet a napi teendőkön vagy épp telefonálhat, egyik kezével füléhez tapasztva a telefont, a másik kezével rámolva a dolgokat. A kávékészítéshez nem kell gondolkodni, jóformán magától megtörténik. Ugyanakkor a kávékészítésben van értelem, nem összevissza történik. Az, hogy a kiskanál az adott fiókban van, az, hogy az őrölt kávé az adott polcon van stb. maga is értelemmel bír, miként a kávéfőzés lépései. Ugyanakkor a kávékészítéshez nem szükségeltetik, hogy az ember ezt az értelmet mintegy külön megfogalmazza magának, hogy fogalmilag, tematikusan értse azt, amit tesz, vagy azt, hogy mi hol van. Mert amikor belép a konyhájába, akkor nem egyszerűen dolgok közé lép be, hanem egy világba, a konyha világába, melynek összefüggései már réges-régen föltárulkoztak számára, vagyis érti. Amikor az ember a konyhában sürög-forog, tesz-vesz, akkor ebben a világban mozog, ennek a világnak az összefüggéseiben közlekedik. Éppen ezért állhatnak a dolgok kézre, és történhet minden mozdulat mintegy magától; mintha csak láthatatlan drótpályákon mozogna. A konyha világát éppen ezeknek a bejáratott pályáknak e láthatatlan hálózata adja, ami jelentéssel telített. Az ember mindaddig észre sem veszi, hogy ténykedését egy előzetesen feltárult világ vezeti, amíg ki nem zökkenti valami e láthatatlan pályákról. A telefont füléhez tapasztva elmerülten diskurál, felnyúl a polcra, de keze nem találja a tasakot; háromszor is ráfog a semmire. Ekkor odanéz: hol a kávé? A máskor kézre álló dolog hiánya váratlanul kizökkenti a világból. Az ember bal alsó hetes őrlőfoga sem létezik egészen addig, amíg az el nem kezd fájni; a fájdalommal viszont bejelentkezik, kibújik rejtekéből. Az eltűnt kávéval bejelentkeznek a konyhai holmik, kilépnek kézre álló kezességük félhomályából, hogy hasukat düllesztve egyszerre csak megmutassák magukat, mint puszta tárgyakat. És miután a dolgok ilyenképp levedlették kézre álló közelségük otthonosságát, hogy aztán tolakodó tárgyakként vegyék körbe az embert, jön csak a reflexív gondolkodás. De tényleg, hova tűnt a kávé? Eleve hasonlóval szembesül az ember, ha idegen konyhába téved. Valaki más konyhájában egy szimpla kávéfőzés is komoly kihívás lehet. Ott csak tárgyak között van az ember, és csak tehetetlenkedik, mert a dolgok nem állnak kézre. Másvalaki konyháját nem érti, vagyis nem hagyatkozhat rá egy már feltárult világra, ami akár öntudatlanul is képes volna vezetni mozdulatait.

A létezők megértése eredendően nem teoretikus, még csak nem is fogalmi. A dolgokat mindenkor eleve értjük valahogy, mint egy már valamiképpen feltárulkozott világot, vagyis mint olyan jelentéssel teli intencionális pályák szövetét, melyre a mindennapok tevés-vevésében ráhagyatkozunk. A létezők teoretikus megértése ebből a fogalom előtti világból emelkedik ki. Ahogy Martin Heidegger fogalmaz Lét és idő című művének 18. §-ában: „Amiben az önmagát ráutaló megértés történik, azaz a szempont, amire vonatkoztatottan a létezőt a rendeltetés létmódjában utunkba kerülni engedjük, nem más, mint a világ fenoménje. És annak a struktúrája, amire a jelenvalólét ráutalja magát, az az, ami a világ világiságát alkotja. Amiben a jelenvalólét ily módon már mindenkor érti magát, az számára eredendően otthonos. A világnak ez az otthonossága nem követeli meg szükségképpen a világot mint világot konstituáló vonatkozások teoretikus áttekinthetőségét. E vonatkozások kifejezett ontológiai-egzisztenciális interpretációjának lehetősége viszont a jelenvalólét számára konstitutív világotthonosságon alapul, amely a maga részéről szintén a jelenvalólét létmegértését alkotja”.

Az imént olvastam a viccet:

James Bondot Moszkvába küldik, hogy kiderítse, mi történik ott Gorbacsov vezetése alatt. Bond betér egy pékségbe, és látja, hogy nincs kenyér. Bevési a kis noteszébe: Nincs kenyér. Később betér a hentesboltba, és látja, hogy nincs hús. Elő a notesz: Nincs hús. Ekkor egy KGB-tiszt, aki egészen addig követte, áthajol Bond válla fölött, és azt mondja: "Tudja, egy évvel ezelőtt magát ezért még lelőtték volna". Erre Bond írni kezd: Már töltény sincs.

Kopernikusz óta tudjuk, hogy a Föld kering a Nap körül. A filozófia történetében Kant hajtott végre hasonló kopernikuszi fordulatot, amikor azt állította, hogy a tárgyak igazodnak az emberi megismeréshez, és nem fordítva.

Zanzásítva: Az ember kizárólag úgy alkothat magának képzeteket a világról, ahogyan azt megismerőképessége számára megengedi. Más szóval a tárgyak képzetek, melyek azért vannak alávetve a megismerőképesség sablonjainak, mert nélkülük az ember egyáltalán nem volna képes tárgyakat megjeleníteni vagy elgondolni. A tér, az idő, az ok-okozatiság stb. a megismeréshez tartoznak, a tapasztalatot megelőző a priori szemléletek és kategóriák. A kopernikuszi fordulatot Fichte viszi tovább. A tudat konstruálja a képzetet. Ámde a tudat nem pusztán a képzet tudata, hanem e tudat szemlélete, azaz öntudat. Mindazonáltal a tudat nem képes úgy létrehozni a képzetet, hogy öntudatként egyúttal szemlélje e tevékenységet, mert a konstrukció szemlélete maga szintén az öntudat tevékenysége. A tudatnak ezért le kell válnia a képzetről, hogy szemlélőként lehessen cselekvő, és éppen e leválás hozza létre a vele szembenálló tárgyat. A cselekvő tudat valójában szakadatlanul konstruálja a képzetet, és válik le róla szakadatlanul, megteremtve a tárgyat és annak szemléletét az öntudatban. A tárgy a tudatnak egyfajta folytonosan megalvadó tevékenysége. Kant és Fichte úgy vélték, a dogmatikus filozófia nem látja, hogy az, ami az objektum dologi tulajdonságaként jelenik meg, valójában a szubjektum tevékenysége.

Az első Feuerbach-tézisben Marx azt írja, hogy a korábbi materializmusok a tárgyat ugyan érzéki-valóságosnak tudják, ámde negligálják az emberi tevékenységet, mint tárgyi tevékenységet. A dolgot csak mint a szemlélet tárgyát tekintik. Ezzel szemben az idealizmus megragadja az emberi tevékenységet, de nem mint érzéki-valóságos praxist, hanem mint az öntudat tevékenységét. Megoldás: a szubjektum és objektum áthelyezése az érzéki-valóságosba. Vagyis a valódi szubjektum az ember, mint érzéki-valóságos társadalmi lény, és nem az elvont tudat; a valódi tevékenység pedig az érzéki-valóságos praxis, vagyis az embernek, mint az érzéki-valóságos társadalmi lénynek az anyagi termelése, és nem az elvont tudat konstrukciója; a valódi objektum az érzéki-valóságos tárgy, és nem a tudat képzete. A többi stimmel.

Marx kopernikuszi fordulatot hozna a közgazdaságtanba; a kanti fordulathoz rendkívül hasonlót. A Kritik der politischen Ökonomie a Kritik der reinen Vernunftra rímel. E fordulat kvintesszenciáját az árufetisizmus leírása adja. Marx azt mondja: soha vegyész nem vett még észre az aranyon olyasmit, hogy pénz; soha mérnök nem vett még észre a gyapotfonó gépen olyasmit, hogy tőke; soha antropológus nem vett még észre az emberen olyasmit, hogy bérmunka. Az arany az arany, a fonógép az fonógép, az ember az ember, és csak meghatározott társadalmi-termelési viszonyok között pénz, tőke, bérmunkás (tőkés, rabszolga stb.). Mert a pénz, tőke, bérmunka stb. nem a dolgok természeti meghatározottságai, hanem társadalmi-termelési viszonyok. És miként az a priori szemléletek és kategóriák úgy tükrözik vissza az ember számára saját megismerő tudatának tevékenységét, mint maguknak a tárgyaknak a tárgyi jellegét, a gazdasági kategóriák is úgy tükrözik vissza az ember számára saját társadalmi termelésének viszonyait, mint dologi viszonyokat. Ahogy Schelling mondja: „mindig eszmékben konstruálunk”. Kantnál és Fichténél az a priori sablonok azok az „eszmék”, melyekben a tudat a képzetet mindenkor konstruálja, mert azok valójában saját képzetalkotó tevékenységének mozgásformái. Éppen ezért adhatják e sablonok a tárgy tárgyiságát alkotó elemi formákat. Éppígy Marxnál. A gazdasági kategóriák a társadalmi termelésnek, mint az anyagi élet termelésének az általános mozgásformái. Ezért a termelt javak felveszik e mozgásformák alakját, amelyek fétisszerű titokzatos dologiságként jelennek meg. És ahogy Kant és Fichte szerint a dogmatikus filozófia nem látja, hogy az, ami az objektum dologi tulajdonságaként jelenik meg, valójában a szubjektum tevékenysége, úgy Marx szerint a „polgári” politikai gazdaságtan sem veszi észre ugyanezt. (…)

Sokféleképpen károsíthatja az agyat a COVID. És tényleg.

Azoknak, aki felvennék a második Mises-oltást.

Jean-Michel Jarre Machines Are Learning (2018)