Még anno egyetemistaként olvastam Bartus László Fesz van című könyvét, amit egyik cimborám nyomott a kezembe. A kötetben egy helyütt arról olvasni, hogy a Hit Gyülekezete ismert figurája, bizonyos Egri István rendszeresen villanyégőkért szalajtotta Bartust. Bartus Laci barátom, szolgáld az Urat! Cseréld ki a körtéket! A cimborámmal később többször felemlegettük ezt a részt. Tamás barátom, szolgáld az Urat! Rendelj egy kört!
Reményi Attila Musica per Archi (1993)
Dodici Kamarazenekar/Jankovics Antal
(Én kérek elnézést a borítóképért.)
Épp olvasom, hogy John Rawls 1971-es Az igazságosság elmélete című művének 1987-es francia fordítását a CIA pénzzel támogatta. Kétlem, hogy ehhez tényleg kellett volna a CIA pénze, de még az is lehet.
Egy Friedrich Hayekkel készült 1979-es beszélgetésben felmerül Marx lehetséges hozzájárulása a közgazdaságtan tudományához. Mire Hayek azt mondja: „Egyetértek azzal, hogy minden tévedés segít a tudás fejlődésében, és hát Marx teóriái minden bizonnyal színtiszta tévedések”.
Béke akkor lesz, ha az orosz rakéták mind egy szálig becsapódnak. Seres László cikke.
Az osztrák közgazdasági iskola monetarizmussal szembeni kritikájáról írt esszém itt is olvasható.
Az osztrák közgazdasági iskola kritikája szerint a monetaristák tévesen egy mechanisztikus mennyiségi pénzelméletet fogadnak el, ami a pénz semlegességén, a mikro- és makrogazdaság merev elkülönítésén, és a tényleges piaci folyamatok negligálásán alapul. Mindazonáltal az általam nagyra becsült Mises, Hayek és Hazlitt e kritikája teljességgel alaptalan, melynek bizonyításához nincs szükség körmönfont érvekre, elég hozzá az olyan prominens monetarista közgazdászok, mint Irving Fisher, Clark Warburton, Milton Friedman vagy Leland B. Yeager műveinek az elemi ismerete. Úgy vélem, az osztrák iskola cikluselmélete és az üzleti ciklusok monetaristák által képviselt monetáris egyensúlytalanság-elmélete között nem feszül akkora távolság, mint amekkorát az osztrák iskola képviselői láttatni szeretnének. Erről szól kis írásom a Menger blogon. Innen is köszönöm a szerkesztőnek a közlést.
Nehezen látom Bayer Zsoltot, ahogy békejeles oldaltarisznyával, fényesre fakult barna kordbársony zakójának hajtókáján UNICEF-es, Nelson Mandelás, Free Tibetes kitűzőkkel áll, ökölbe zárt felemelt karral, és világbékét követel. Mindazonáltal Bayer Zsolt és elvtársai tegnap felhívást intéztek a világ népeihez, amiről hiányzik ugyan Sartre támogató aláírása, de oda tudjuk képzelni. Szóval ebben olvasom, hogy Szergej Karaganov óva inti a háborúpárti usákokat: ne kockáztassák Washingtont, Houstont vagy Chicagót a kietlen Bukarest, Helsinki vagy Poznan miatt. Ami kétség kívül megfontolandó. De vajon érdemes kockáztatni Moszkvát és Szentpétervárt Harkivért?
Tucker Carlson interjú Duginnal. Amennyire tudom, az eurázsianizmus vezető ideológusa, Dugin minden nagy európai nyelven beszél. Viszont egyetlen keleti nyelven sem. Sem törökül, sem arabul, sem kínaiul.
*
Tökéletes alanyok a témához. :)
*
Társaságban nem egyszer előálltam már ezzel a felvetéssel. (innen)
*
Újabb balos könyv, amiben támogatóként szerepel a nevem, egyszerűen mert előrendeltem.
A totalitárius hatalom lényege, hogy a hatalmat gyakorlók úgy vélik, illetékességük van az élet minden területén, ezért bármikor bármit a felügyeletük és az irányításuk alá vonhatnak, vagyis a hatalomgyakorlásnak nincsenek korlátjai. A liberálisok szerint a korlátlan hatalomgyakorlás kizárja az egyének személyes autonómiáját, ami egyebek mellett a magánélet háborítatlanságában fejeződik ki; az élet minden területe fölött felügyeletet és irányítást gyakorló hatalom összeegyeztethetetlen az emberi méltósággal. A liberálisok szerint az egyén életének vannak olyan területei, ahol rajta kívül senki sem lehet illetékes. Következésképp semmilyen hatalom sem lehet korlátlan, teljesen függetlenül attól, hogy a hatalom honnan nyeri a legitimitását. Egy demokratikus többséggel megválasztott kormány sem gyakorolhat teljhatalmat; hatalmát kizárólag alkotmányos korlátok között gyakorolhatja. Más szóval egy demokratikusan megválasztott kormány arra kap a néptől felhatalmazást, hogy belátása szerint cselekedjék mindazon területeken, ahol illetékessége van, és nem arra, hogy bármit az illetékességébe vonjon, felügyeljen és irányítson. Ezt jelenti a liberális demokrácia. Az illiberális demokrácia azt jelenti, hogy a hatalmon lévők úgy vélik, a demokratikus felhatalmazás bármire feljogosítja őket, hiszen meg lettek választva, azt tesznek, amit akarnak. Mivel a liberálisok számára az ember méltósága legfőképpen az egyén önrendelkezésében áll, vagyis az egyén személyes autonómiájában, ezért számukra a hatalomgyakorlás alkotmányos korlátozása fontosabb, mint a hatalom legitimitásának a forrása; nagyra értékelik a demokráciát, mint aminél még eddig nem találtak ki jobbat (Churchill), de jobban elfogadnak egy isten kegyelméből uralkodó monarchát, amennyiben az alkotmányos keretek között gyakorolja a hatalmát, mint egy olyan demokratikusan megválasztott kormányt, amelyik totalitárius hatalmat gyakorol. A liberálisok legkésőbb Tocqueville óta nem szeretik a többség zsarnokságát. Az egyén autonómiája és a hatalom autoritása ugyan kizárják egymást, ha valamelyik korlátlan, de megférnek egymással, ha mindkettő korlátozott. A liberálisok elutasítják az egyén korlátlan autonómiáját, de többnyire nagyobb autonómiát szeretnének az egyénnek, mint autoritást a hatalomnak. Egyfelől, mert úgy vélik, az egyéni méltóság viszonylag széles körű önrendelkezést feltételez, másfelől, mert az embereket olyan felnőtteknek tekintik, akik nem szorulnak széleskörű felügyeletre és irányításra ahhoz, hogy az ügyeiket intézzék, és az életüket éljék. A liberálisok egyetértenek Kanttal abban, hogy a paternalista kormányzás a legnagyobb zsarnokság. Egy szó, mint száz: olvassunk!
Nem hittem volna, hogy egy 
