Alphaville Sounds Like A Melody (1984)

Piet Mondrian Kompozíció kékben (1917)

(Annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de folytatódik a globalizáció második korszaka. Michael D. Bordo írása.)

(Időnként beleolvasok Béndek Péter blogjába. Rendre visszatérő érzésem, hogy Béndek nézeteinek legfőbb forrása Szekfű Gyula Három nemzedék műve, és amikor Széchenyit mond, olyankor tkp. Szekfűre gondol. Például.)

Megtaláltam kamaszkorom egyik versikéjét.

(Ez a fotó! Gólyatábor Alsóörsön. Ide érezni a kolbászos zsemle leheletüket.)

(Miként lehet csökkenteni a német többletet? Hans-Werner Sinn cikke.)

(„A fejlett gazdaságok több mint négy évtizede tapasztalják termelékenységük növekedésének lomhaságát”, írja Marc Levinson. És ez talán nem is olyan rossz dolog, amennyiben azt jelenti, hogy régen volt utoljára igazán nagy háború.)

Luis Buñuel Egy szobalány naplója (1964)

A festő, Francis Bacon mint egy amerikai thriller hőse?

(Eichengreen szerint az EKB-ból – ha lassan is –, de rendes központi bank lesz. Persze kellett egy válság, hogy felnőjön a feladataihoz.)

(Ryan Avent szerint rezsimváltás szükséges az Egyesült Államok monetáris politikájában. A lassan évtizede rekord alacsony (nulla közeli) irányadó kamatlábak dacára az amerikai gazdaság kibocsátása elmarad a potenciálistól, ami a szerző szerint egyértelműen mutatja, hogy végleg elmúlt az az idő, amikor a FED a kamatláb negyed százalékpontos mozgatásával képes volt az amerikai gazdaságot sikeresen átmanőverezni az üzleti ciklusokon, miként tette azt a Greenspan-érában. És miután a jegybankárok óvatos technokraták, a monetáris rezsimváltás pusztán a FEDtől nem várható, ergo a politikának kell kezdeményeznie. Avent szerint Donald Trump feladata a „monetáris politikát újra naggyá tenni”.)

(Amíg az ember fiatal, a világ tágas és szabad. Az ifjúság szabadságában a világ csupa fény, levegős szent vadon, cseppfolyós mennyország, csupa spontán élet; minden él és ragyog a fiatalság lobogásában. De az ifjú felnő, és a világ kopár lesz; eltűnnek az istenek. A felnőtt élet józansága varázstalan. Mi hozhatja vissza a varázst az időközben idegenné vált világba? Hölderlin Hyperionja szerint a szerelem. Csakis a szerelem képes titkokkal feltölteni a világot, visszahozni az isteneket, és újra a fiatalság szent vadonjává változtatni a felnőtt élet sivatagát.)

(Világ proletárjai, takarodjatok máshova — hirdette meg Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt elnöke. Amiről rögvest eszembe jutnak Ludwig von Mises szavai: „A politikai munkásmozgalom, miként a szakszervezeti mozgalom, harsányan hirdeti internacionalizmusát. Ám ez az internacionalizmus merőben retorika, bármiféle tényleges tartalom nélkül. Minden országban, ahol az átlagbérek magasabbak, mint más térségekben, a szakszervezetek támogatják mindazokat a leküzdhetetlen bevándorlási akadályokat, amelyek megvédik saját tagjaikat külföldi „bajtársaik” és „testvéreik” versenyétől”. Tényleg várom Tamás Gáspár Miklós cikkét Corbyn nacionalizmusáról és a Munkáspárt jóléti sovinizmusáról.)

Johann Sebastian Bach Goldberg-változatok, BWV 988 (1741)
Andrej Gavrilov

„Az MSZP-támogatás camp, ahogy Susan Sontag annak idején meghatározta, és mint ilyen, szinte vicces”, írja Tamás Gáspár Miklós. Tudjuk, Tamás Gazsi a kommunizmusra szavazna, de nagy bánatára, arra épp nem lehet. Szóval alakuljon bármilyen kormány, marad a kapitalizmus. És ahogy Hegel mondta volt: a sötétben minden tehén fekete. A kapitalizmus sötétjében pedig minden polgári párt egyforma. Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Kerüljön kormányra bármelyik párt, Tamás Gazsinak legfeljebb egy kicsivel lesz csak kevésbé borzalmas. A szürke ötven árnyalata mind, amennyiben egyik sem akarja kisajátítani a kisajátítókat. Még a szocialista párt is csúf neoliberális állítólag. Különben is: osztálytársadalmakban az uralkodó osztály uralkodik. Ergo akárki kerüljön kormányra, a burzsoázia van hatalmon. A polgári demokrácia csak formális demokrácia, ahogy a marxisták tartják. Egyre megy ki nyeri a választást, úgysem kerül vissza a vörös csillag az Országház kupolájára. Végső soron mindig a burzsoázia nyer, épp mint a németek a focit. Így aztán Tamás Gazsi számára az országgyűlési választásnak valójában nincs is különösebben tétje. És e tétnélküliségben Gazsi, aki tudja, hogy neki végérvényesen az „emberiség előtörténete” jutott, egy öreg dandy kedves szertelenségével tekint le a világszellem magasából e burzsoá komiszságra, megengedve magának az esztétizáló látás luxusát és a könnyed bolondságot, amennyiben drámai nem tud lenni, hiszen a kommunizmusnak a világon semmi realitása -- komolysága színtiszta komolytalanság volna, ezért inkább megmarad ironikusnak (szigorúan kierkegaardi értelemben (amikor az ember folyvást távolságot tart önmagától)). Így aztán az MSZP-t támogatja, a neoliberálisat. „Azért jó, mert rémes”, ahogy Susan Sontag fogalmaz a campről írt ’64-es klasszikus esszéjében. (Nota bene Tamás Gazsi azóta interjút adott a naftalinszagú félhomályban. E szerint angolszász típusú kétpártrendszer. Plusz Andor László és Pogátsa Zoltán leigazolása Botka csapatába garancia lehet a MaSzoP Piketty-fordulatára. És főként: „a közéleti viták frivolitása, könnyelműsége, komolytalansága erkölcsileg fölháborító”. Ó, tán én lennék, ki ironizál (nem kierkegaardi értelemben), és nincsen itten semmi camp?)

Ma kis posztom olvasható a Kapitalizmus blogon. Ha valakit közelebbről érdekel a téma, akkor a TARGET2 egyenlegek közgazdasági értelmezéséről írt tanulmányokat érdemes olvasnia. De legfőképpen Hans-Werner Sinn The Euro Trap című kiváló könyvét.

A Szűz csillagképbe tartozó Ross 128 különös rádiójeleket küldött. Nem lehetne egy űrhajót odaküldeni Sigourney Weaverrel?

Tolle, lege!

Ami inkább három.

(Nincs a magyar nyelvben szebb szó, mint az Identitesz. Hacsak nem a hepatitis C. Képzelem, ahogy e derék férfiak a magyar kultúra és identitás védelmében esténként Ady verseket olvasnak (Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek/Vagy marad régiben a bús, magyar élet.))

Depeche Mode Freelove (2001)

Arthur Schopenhauer mint egy amerikai gimis tinifilm hőse?

Fejeket a homokba dugni! Soros György szerint az Egyesült Államok szép lassan átalakult „feel good” társadalommá (ahogy Nyugat-európa gazdag országai szintén). E feel good mentalitás legfőbb következménye, hogy az emberek nem kívánnak a dolgok kellemetlen oldalával szembesülni, és felelőtlenül kitérnek a nehézségek elől. Úgy viszont nehéz megfelelni a változó kihívásoknak. Csak táncolni révülten a diszkógömb alatt, miközben az alagsort már teljesen elöntötte a víz. Ilyen lenne a nyitott társadalom? A feelgoodizmus szóról jutott eszembe.

*

Nem vagyok jogász. Ha a kormány az én arcképemmel szeretné teleplakátolni az országot, ahhoz előtte kellene az engedélyem. Nem tudom, Soros György esetében miként áll a dolog.

*

Hirtelen puhábban szorított kézfogásban. Interjú A zsarnokságról című kis könyvecske szerzőjével, Timothy Snyderrel.

(Epiktétosz, a sztoikus bölcs szerint az embernek nincsen más birtoka gondolatain és elhatározásain kívül. E két dolog az, ami az emberhez tartozik, és amik felett közvetlenül rendelkezhet. Minden egyebet el lehet venni tőle: családját, vagyonát, rangját, állását, hírnevét. Ezért a bölcs tudja: mindaz, ami nem áll hatalmában, amit el lehet tőle venni, az természet szerint nem is lehet övé; kizárólag az ész belső autonómiája sajátja. Epiktétosz szerint a lélek az ember egyetlen birtoka, minden egyéb a véletlen ajándéka, amit a véletlen el is vehet. Következésképp a bölcs mindenére úgy tekint, mint az élet kegyes adományára, és nem fáj neki, ha valamit elveszít, hiszen az soha nem is volt öve; tulajdonképpeni birtokát, a lélek belsőjét pedig soha nem veszítheti el. Így aztán a sztoikus bölcs lélekben mindig távolodik attól, ami fölött nincs hatalma, és ezáltal fölé emelkedik a dolgoknak. Ez a sztoikus szabadsága: mert senkinek sem olyan könnyű a szíve, mint annak, aki tudja, hogy végső soron nincs semmije, és lélekben bármi veszteségre el van készülve; egyúttal a sztoikus képes csak igazán örülni mindannak, és méltósággal viselni mindazt, amije van.)