A nagy terv
1981-ben Scruton és Derrida (a "futóbolond szélhámos") közösen hozták létre a cseh értelmiségieket támogató Jan Hus Educational Association nevű alapítványt. Abban az évben Derrida Prágába utazik, hogy „tiltott szemináriumot” tartson. Hazafelé indulva aztán a repülőtéren letartóztatják kábítószer-előállítás vádjával, ám Mitterrand és a francia kormány közbenjárásának köszönhetően három nap után szabadon engedik a börtönből, és elhagyhatja az országot. Derrida letartóztatását Scruton utólag következőképpen értékeli: „Ez azért volt nagyszerű (sic!), mert ez után nem nagyon mertek zaklatni minket”. Mármint a helyi hatóságok a Kelet-európai diktatúrákban jóemberkedő nyugat-európai értelmiségieket (a teljesen retardáltaknak: "jóeNberkedő"). Roger Scruton Magyarország és Lengyelország számára szintén létrehoz egy alapítványt, a Jagiellonian Trustot. Aztán jött a nagy átalakulás. És akkor idézném Scrutont: „Nagyon szerettem volna hasznot húzni az új helyzetből. A nyugati befektetőknek szükségük volt kapcsolatokra a kormányzati körökhöz, a sajtóban és a törvényhozók körében, hogy a saját érdekeik ügyében lobbizzanak. Mi pedig ismertük az új elitet, a kormány tagjait és azokat, akik a földalatti mozgalomból kerültek pozícióba; sőt, sokan közülük személyes pártfogoltjaim is voltak”. És Scruton alapított egy tanácsadó céget.
Schmidt Mária asszonyból előbújt a punk. Isten óvja a királynőt meg a fasiszta rezsimet. A kis széteső országot, ahol nincs jövő, és ahol egykettőre a múltat is végképp eltörlik. Vagy hatháromra. Vagy amit akartok.
Elolvastam Robert Lekachman 1966-os The Age of Keynes c. könyvét. Egyetlen dolgot emelnék ki, ami Lekachman művéből teljes világossággal kiderül: szemben a közkeletű vélekedéssel, a New Dealnek valójában nem sok köze volt Keyneshez. Jóllehet Keynes The Means to Prosperity c. pamfletjében már 1933-ban megfogalmazza válságkezelő elképzeléseit, az Általános Elmélet eleve 1936-ban jelenik csak meg. Roosevelt és Keynes ugyan 1934 júniusában találkoznak Washingtonban, de ennek a világon semmi következménye nem lesz. A találkozó után Roosevelt azt mondja munkaügyi miniszterének, Frances Perkinsnek Keynesről: „Inkább matematikus, mint közgazdász”. Keynes véleménye még lesújtóbb Rooseveltról, amit maga szintén Perkinsszel oszt meg: „Röviden szólva, azt hittem, az Elnök műveltebb”. Ami azt illeti, Roosevelt meglehetősen konzervatív volt gazdasági kérdésekben. 1932-es(!) elnökválasztási kampánybeszédeiben a republikánus elnök Hoovert, akinek demokrata kihívója volt, egyenesen a költségvetési deficit miatt kárhoztatta. Kampányában Roosevelt olyanokat mond, idézem: „A szövetségi kormányzat kiadásainak csökkentését tekintem a választás egyik legfontosabb témájának. Meggyőződésem, hogy ez a legközvetlenebb és leghatékonyabb módja annak, amit a kormány az üzleti életért tehet”. Valójában semmi bizonyíték nincs arra, hogy Roosevelt valaha is szimpatizált volna Keynes elképzeléseivel. Hovatovább 1938-ig Rooseveltnek egyetlen olyan gazdasági tanácsadója sem volt, akire Keynes nézetei bármiféle érdemi hatást gyakoroltak volna. Az Általános Elmélet megjelenését követően Alvin Hansen, a későbbi vezető amerikai keynesiánus is azt írta még könyvrecenziójában: „A recenzált könyv nem minősül mérföldkőnek abban az értelemben, hogy az egy ’új közgazdaságtan’ alapjait fektetné le. (…) A könyv inkább szimptómája a gazdasági trendeknek, mintsem olyan alapkő, amire tudományt lehet építeni”. (Nota bene 1953-ban Útmutató Keyneshez címmel Hansen egy teljes kötetnyi kommentárt írt az Általános Elmélethez, amiben fejezetről fejezetre ismerteti Keynes művét.) Lekachman szerint mindazok az intézkedések, amiket a Roosevelt-adminisztráció a New Deal keretében csinált, sokkal inkább tekinthetők a gazdasági válsághelyzetre adott ad hoc kormányzati válaszlépéseknek, mintsem koncepcionális gazdaságpolitikának. Vagyis főleg improvizálás volt. Nevezett Hansen 1941-ben szintén úgy látta: „Amit a szövetségi kormány művelt, az javarészt mentőakció volt, és nem egy pozitív expanziós politika”. Roy Harrod szintén úgy vélte, nem egyértelmű, hogy a New Deal mögött milyen princípiumok húzódnak meg, ha egyáltalán meghúzódik bármilyen. Ha Roosevelt csinált is költségvetési deficitet, azt nem feltétlenül a deficit végett tette. Ha a New Deal intézkedései utólag talán emlékeztetnek is valamiféle keynesiánus gazdaságpolitikára, a szándék ettől még nem az volt. Keynes nézeteit nem a válságkezelés tette népszerűvé, hanem a II. világháború alatti hadigazdálkodás. Keynes kora, vélekedik Lekachman, a Kennedy-Johnson évek alatt köszöntött be ténylegesen, vagyis könyvének megjelenésekor (és tényleg: a kötet, amit a fenti képen tartok, Lyndon Johnson elnöksége alatt jelent meg). Ekkorra válik ugyanis a keynesi elmélet széles körben elfogadott gazdaságelméletté, ami többé „nem konzervatív, nem liberális vagy radikális”, ahogy Lekachman állítja, hanem úgymond tudomány. Valamint válik a keynesi gazdaságpolitika az állami keresletszabályozás „semleges adminisztratív eszközévé”, ami a kormányzati rutin része.
Olvasom: „Hirtelen égszakadás miatt bokáig érő víz hömpölygött Esztergom utcáin, a villámárvíz érintette az [mai nappal kezdődő] MCC Feszt helyszínét is”. Jurák Kata?
Robert Zemeckis (r.) Kapcsolat (Contact) (1997)
(Az Interpress Magazin cikke alapján.) A 2020-as kínai népszámlás 1,412 milliárd főben állapította meg az ország lakosságát. A kínai vezetés pedig elégedetlen: az 1979-ben bevezetett egykepolitika 2016-os enyhítése, ami megengedte, hogy a városi családokban két gyermek születhessen, ezidáig nem hozott eredményt. Az enyhítést követő két évben emelkedett ugyan a gyermekvállalási kedv, de aztán folytatódott a csökkenő trend. A tavalyi évben 12 millió gyermek született Kínában, ami a legalacsonyabb születésszám az elmúlt fél évszázad során. A házasságkötések száma szintén csökkenőben. Mennél gazdagabb egy tartomány, annál kevesebb házasság köttetik. A keleti partvidék gazdag Csöcsiang tartományában a legkevesebb, a szegény nyugati Csinghaj tartományban a legtöbb. A gazdag tartományokban magasak a városi lakások árai, a jó álláshoz vezető elitiskolai oktatás pedig a szocialista Kínai Népköztársaságban is sokba kerül (az állami iskolák csak a kötelező 10 osztály elvégzéséig ingyenesek). A quantity of children helyett megjelenik a quality of children, ahogy Gary Becker nevezte. Úgy tűnik, Kína esetében is érvényes: a jólét a legjobb fogamzásgátló.
Bach csellószvitjeit hallgatom Yo-Yo Mával. "Ez az én templomom. Ez hol sebeimet gyógyítom".
„Az amerikai kormány éves szinten dollármilliárdokkal támogatja a szén-, az olaj- és a földgázipart. E támogatások csökkentése vagy akár megszüntetése felszabadítaná a piacot, versenyképessé tenné az alternatív energiaforrásokat, és arra ösztönözné az energiacégeket, hogy tisztább alternatívákat fejlesszenek ki. (…) Egy valódi versenyképes rendszerben minden cég maga fedezné a külső (externális) és belső költségeit egyaránt. Következetesen kitartva egy ilyen energiaipar működési elvei mellett, mindez magától értetődően kedvezőbb helyzetet teremtene a tisztább alternatíváknak is”.
Joel Bakan könyve anno bestseller volt. A könyv filmadaptációja számos díjat bezsebelt. Nagy volt a hájp. Bakan egy szempillantás alatt a Noam Chomsky, David Korten és Naomi Klein rajongók új hőse lett. A könyv tartalma röviden: a részvénytársaságok (értsd: nagyvállalatok) fékezhetetlenül kapzsik és gonoszok. A műben a Pfizer amerikai gyógyszergyártó cég — a Ford, a Goodyear, a British Petrol és a General Electric mellett — e gonosz nagyvállalatok fő reprezentánsa. Mintegy féltucatszor kerül szóba a könyvben (és úgy három tucatszor szerepel a neve). Ha hihetünk a könyvben olvasottaknak, akkor a Pfizer egyszerűen nem képes semmi jót tenni. Bakan szerint még akkor is saját érdekeit nézi, amikor több százmillió dollár értékben adományoz évente gyógyszert és élelmiszert szerte a világon a rászorulóknak (például olyan antibiotikumot, ami megvéd a vakságot okozó egyiptomi szemgyulladástól (trachoma)). Ahogy a rómaiak, úgy a nagyvállalatok sem adtak nekünk semmit. Hogyan? Bakan könyve valójában abban hibázik, ami kimarad belőle: a dolognak kizárólag a visszáját mutatja — a mérleg egyik oldalát. Miként a hasonló népszerű művek általában. Bevallom, én is azonnal feloszlatnám a nagyvállalatokat, ha magától lenne villany a falban meg vakcina a vírusra. Ámde sajnálatos módon nincs. A legtöbb dolognak van színe és visszája, és a színéért javarészt a visszájával fizetünk; és még az is lehet, hogy gyakran nem éri meg. De pusztán a dolgok színét akarni nem lehet.