Az akciófilmekben a kemény zsaruk valahogy mindig lányos apák.

Jack Woddis Mi a neokolonializmus? c. 1967-es kis könyve. Azt mondja: a CIA, mint az amerikai demokrácia felszíne mögötti kvázi-háttérhatalom, mindenhol államcsínyt készít elő a gyarmati elnyomás alól épp csak felszabaduló fejlődő országokban, hogy megbuktassa a regnáló népi-demokratikus, független, haladó kormányokat, melyek aggasztóan gravitálnak a Szovjetunió felé, hogy a helyükre aztán Amerika-barát bábkormányokat segítsen hatalomba, amelyek beengedik az országukba az amerikai imperialista nagytőkét fosztogatni meg kizsákmányolni. És olvasva e leninista okfejtést nem tudok nem Soros Györgyre és a globális háttérhatalomra gondolni, ahogy épp államcsínyt készítenek elő a népi-demokratikus, felszabadító FiDeSz-kormány ellen, hogy aztán Nyugat-barát, migránssimogató bábkormányt ültessenek a dolgozó magyar nép nyakába, ami a migránsok mellett természetesen az imperialista nagytőkét is beengedné kies hazánkba.

Interjú Kenneth Rogoffal.

Paul M. Sweezy és Harry Magdoff két írása a ’70-es évek stagnáló amerikai gazdaságáról (Why Stagnation?, 1982; Listen, Keynesians!, 1983). A szerzők tkp. elfogadják Alvin Hansen 1938-as keynesi ihletésű szekuláris stagnálás elméletét. Mivel a marxisták imádják a kapitalizmust történelmileg korszakolni, Sweezy és Magdoff legfeljebb annyi marxizmust visznek csak Hansen elméletébe, hogy a szekuláris stagnálás a 20. század „érett kapitalista gazdaságának” sajátossága: az érett kapitalizmusban a beruházási lehetőségek kimerültek (a tőkefelhalmozás telítődött), ezért a magas megtakarítás alacsonyabb nemzeti jövedelemhez és munkanélküliséghez vezet; azaz gazdasági pangáshoz. És egy kis csavar: a pangás valójában az érett kapitalista gazdaság alapállapota, vagyis a gazdasági fellendülés évei és évtizedei igényelnek magyarázatot, és nem a stagnálás időszakai. Azaz, Sweezy és Magdoff szerint nem az a kérdés, hogy az ’50-es és ’60-as évek gazdasági prosperitása miért fordult a ’70-es években pangásba, hanem a megelőző prosperitás két évtizede. Amire válaszuk is van: a háborút követő helyreállítás és a polgári javak termelésének fellendülése, a háborús technológiák átszivárgása a polgári alkalmazásokba, a katonai-ipari komplexum kiépülése stb. a II. világháborút követően hatalmas beruházási lökést jelentett. Sweezy és Magdoff állítják: a gazdasági stagnálásban nincs semmiféle, a fellendülést idővel beindító inherens ellenmozgás; a gazdaságot időről-időre külső beruházási lökések képesek beindítani; és a gazdasági stagnálás akkor jön el, amikor egy beruházási hullám lecseng (mert a beruházás „nem csak válaszol a keresletre, hanem ki is elégíti e keresletet”).

Kornai János 2005-ös A gondolat erejével c. önéletrajza — a kiadó engedélyével — letölthető.

Paul Krugman szerint az Egyesült Államokban kétféle konzervatív értelmiségi van. I.) Azok az autonóm tudósok és gondolkodók, akik történetesen konzervatív nézeteket vallanak (akár épp tudományos kutatásaik eredményeképpen). Krugman példaként Milton Friedmant említi, akinek ugyan lehet vitatni politikai nézeteit, de azt aligha lehet elvitatni, hogy autonóm tudósember volt, akinek a fogyasztói magatartás, a monetáris történelem vagy az infláció területén végzett kutatásai jelentősek. II.) Azok az alakok, Krugman példaként egy Dinesh d’Souzat nevű figurát említ, akik egész pályafutásukat a Republikánus Párthoz közvetlenül vagy közvetve bekötött think tankekben, folyóiratok és hírújságok szerkesztőségében, illetve egyéb pártelfogult háttérintézményekben töltötték, következésképp nem autonóm tudósok, hanem politikai érdekeket szolgáló „professzionális értelmiségiek”.

Küldeném Pogátsa Zoltánnak a Depeche Mode Poorman című dalát.

Gus Hall Az amerikai imperializmus ma (Imperialism Today, 1972) könyve. (Hull virtigli leninista komcsi, aki 1959-től haláláig, 2000-ig a Communist Party USA (CPUSA) főtitkára volt.) Következő mondat: „Ez a súlypont-áthelyeződés [értsd: az amerikai imperializmus súlypont-áthelyeződése a fejlődő országokból Európába] azonban újabb ellentmondásokat rejt magában. Sokban hozzájárul ahhoz, hogy a fejlett tőkésországok és a fejlődő országok között tátongó szakadék egyre nő”. Az amerikai imperializmus sehogy sem tud jót tenni a fejlődő országokkal.

Koncert. Bartók A fából faragott királyfi-szvitjét, ezt a weimari Petruskát, most hallottam először koncerten. A zene alatt elkalandoztak a gondolataim: Kant zseni fogalmán tűnődtem.

*

Béndek Péter posztja. Nemrég olvastam Peter Thiel mondását: „Repülő autókat akartunk, de csak 140 karaktert kaptunk”. A nagy lárma ellenére az elmúlt 30-40 év innovációs szempontól semmiféle jelentős áttörést nem produkált; manapság — úgy tűnik — az számít nagy dobásnak, hogy évről évre két milliméterrel vékonyabbak az okostelefonok. Valójából az 1940-1980 közötti innovációkból élünk (műanyag, konténeres szállítás, optikai kábel, mikrochip, távközlési műhold, ARPANET stb.). Az említett időszakban négy generációváltás történt a számítástechnikában (az elektroncsőtől a mikrochipig), és azóta nincs hasonló áttörés. Vagy egy másik szemléletes példa: 2019-ben nagyjából ugyanazokat a háztartási eszközöket találjuk egy jól felszerelt átlagos háztartásban, mint 1980-ban, épp csak több bennük az elektronika. (Szemben azzal a hatalmas változással, amit az 1940 és 1980 közötti 40 év hozott a háztartási eszközök terén.) Az elektronika és információtechnológia túlburjánzása számomra inkább tűnik a kifulladás, mint a fejlődés jelének, épp mint a 19 belső hangszóró a luxusautóban, ami egyértelműen a zsákutcát jelzi. Az 1940-1980 közötti időszakban volt verseny: a háború. A II. világháború, majd a hidegháború. Az elmúlt évtizedekben leginkább azokból a hadászati célokra kifejlesztett eszközökből és technológiákból éltünk, amelyek aztán átszivárogtak a polgári alkalmazásokba. És meglehet, a klímavédelem lesz az „új hidegháború”; az új rabszolga felszabadítás, amikor le kell szokni a kézzel szedett gyapotról, hogy aztán az egykori gyapotföldek helyén felhőkarcolók emelkedjenek. Innen nézve Greta Thunberg valóban lehet a piacok megújítója, aki egy napon talán ambiciózusabb innovációkra inspirálja majd a világot, mint a Twitter meg a még laposabb képernyő.

*

Amikor a mennyiség átcsap fajgyűlölő minőségbe. Tamás Gáspár Miklós többször leírta (legutóbb épp tegnap), hogy Magyarországnak pár ezer menekültet be kellene fogadnia. Még egyszer: pár ezret. Úgy tűnik, pár ezer menekült befogadása jelenti Tamás Gazsi számára azt az erkölcsi magaslatot, ahonnét a fél világot fajgyűlölőnek meg fasisztának bélyegezheti meg. Kis számtan: 2015 óta kétszáztizenegy-ezer külföldi személy kért menedéket Magyarországon; a pár ezer legyen mondjuk öt-ezer. Ebben az esetben Tamás Gazsi 97,6 százalékban fajgyűlölő fasiszta. Nota bene 2015 óta összesen kétezer-hatszáz ember kapott menekült, oltalmazott vagy befogadott státuszt itthon. Az már van pár ezer?

Depeche Mode You Move (2017)

Ligeti György Requiemje (1963/65) szól Gareth Edwards (r.) Godzilla (2014) filmjének jelenetében.

Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve. Robert Skidelsky interjú.

Peter Temin és David Vines Keynes: Useful Economics for the World Economy c. kis kötetükben újraértékelik Keynes életművét. A szerzők állítása szerint Keynes munkásságát mindvégig a nemzetgazdaságok külső és belső együttes egyensúlyi feltételeinek megértése vezette Versaillestól (A békeszerződés gazdasági következményeitől) az 1930-as Macmillan Bizottságon át Bretton Woodsig (a klíringunió tervezetekig), és ezáltal egy olyan nemzetközi gazdasági architektúra megteremtése, ami az egyes nemzetállamok számára lehetőséget biztosít e kettős egyensúly eléréséhez. Az 1936-os Általános Elmélet, vélekednek a szerzők, pusztán egyik állomása volt ennek az egész keynesi életműn áthúzódó törekvésnek. A kis kötet rendre párhuzamot von a Keynest foglalkoztató gazdasági problémák és a 2008-as válság között, de a legnagyobb erénye – úgy vélem – mégis az, hogy egy remekül érthető leírását adja az IS-LM modellnek, valamint az ún. Swan-diagramnak (ami – az IS-LM modellhez hasonló – szemléletes keynesiánus modellje a gazdaság külső (fizetési mérleg) és a belső (alacsony infláció melletti teljes foglalkoztatás) egyensúlyának).

Carlos Santana Yo Me Lo Merezco (2019)

Carlos Santana Los Invisibles (2019)

Jóllehet címe után a Felnőttek a szobában filmet a Pussycat Lucy meghódítja Amerikát provokatív folytatásának vélhetnénk, valójában Jánisz Varufákisz memoárjának filmadaptációja, ami álló ovációt kapott a Velencei Filmfesztiválon. Remélem, a hazai mozikba is eljut a film (és a fordítás kiadót talál).

*

Elhunyt Immanuel Wallerstein.

Lukas (Dukay Barnabásnak) (2004)
Szakcsi Lakatos Béla & Lukács Miklós
A Check It Out, Igor album nagy kedvencem.

Deepfake! Keanu Reeves játssza Forrest Gumpot. Az otthoni filmnézés jövője: kiválaszthatjuk a menüből, hogy melyik színésszel akarjuk megnézni a filmet. Esetleg néhány klasszikust. Pl. Truman Capote azt szerette volna, ha a novellájából készülő film, Az álom luxuskivitelben (Breakfast at Tiffany's) Hollyját Hepburn helyett Marilyn Monroe játssza. Monroe valószínűleg hívebb lett volna a novellához, azaz lotyósabb. Ámde elhinnénk Monroenak, hogy olyan elbűvölő, ártatlan naivitással nem érti a gengszter Sally Tomato kódolt időjárás-jelentéseit, miként teszi azt Hepburn? Ó, egy deepfake Holly Golightly akarok Marilyn Monroeval! Persze ehhez Audrey Hepburn alakját is kicsit meg kellene fékelni (nota bene Angelina Jolie kebleit kb. két kosármérettel felfékelték digitálisan a Tomb Raiderben). Bár ahogy Billy Wilder fogalmazott Hepburnről: „Ez a lány divatjamúlttá tette a melleket”.

Egy pillanatra kihagy a szívverésem.
(Michael Anderson (r.) Menekülés Ashiyából, 1964)

(Helmut Kohl anno többször felvetette, hogy az 50 ezer keletnémet állampolgár Ausztriába történő kiengedéséért cserébe az NSZK átvállalná a magyar államadósság egy részét, de Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter egyszerűen nem kértek belőle.)

Jelenet Az ősforrás c. (r. King Vidor, 1949.) filmből.