A duci fiú barátkozik. Az ENSZ-szankciók végül meglágyították a szívét.

Mark Skousen 2007-es The Big Three in Economics: Adam Smith, Karl Marx and John Maynard Keynes című könyve amolyan ismeretterjesztő munka. Mivel a kötet mind a smithi, mind a marxi és keynesi gazdaságelméletet szélesebb elmélettörténeti kontextusba helyezi, az olvasó többet kap annál, mint amit a könyv címe után várna — kisebbfajta elmélettörténeti áttekintést. A mű határozottan piacpárti, ami számomra egyértelműen erénye. Skousen az elején leszögezi: a „nagy hármasból” Adam Smith a legnagyobb, illetve a „természetes szabadság rendszere” képes leginkább biztosítani a nemzetek gazdagságát. További erénye Skousen kötetének, a szerző piacpárti beállítódásából fakadóan, hogy Wicksell, Mises vagy Hayek nevével is találkozhat benne az olvasó. A témák tárgyalása viszont gyakran futólagos, és esetenként több a bulváros életrajzi elem (pl. milyen gyakran váltott Marx fehérneműt), mint a gazdaságelmélet. Mindent összevetve, nem rossz. Főként egyetemisták olvashatják haszonnal, kiegészítésként a makroökonómia jegyzethez. (A könyv fent van a hálón. Nem tudom, mennyire legálisan, de bárki megtalálhatja.)

Ben Harper Jah Work (1997)

(Yanis Varoufakis szerint Marx és Engels ugyan nem voltak anarchisták, de utálták az államot. A modern államhatalom ui. az uralkodó osztály közös ügyeit igazgató bizottság. Vagyis az osztályelnyomás eszköze. Következésképp: az egyetlen módja, hogy az ember kommunista legyen, vélekedik Varoufakis, ha libertárius kommunista. Ezek szerint Varoufakis, aki évekkel ezelőtt libertárius marxistának nevezte magát, még nem hallott arról, hogy szemben az állam „eltörléséről” szóló anarchista tannal, a kommunizmusban az államhatalmat nem eltörlik, hanem „elhal”. Ahogy Lenin elvtárs mondotta: „Az állam elhal, amennyiben nincsenek többé tőkések, nincsenek többé osztályok, ezért semmiféle osztályt nem lehet elnyomni”.)

(A pop-leninista bölcselő, Slavoj Žižek szerint a baloldalnak el kell engednie néhány „tabut”. Például: I.) tévedés az európai emancipációs örökséget elhamarkodottan kulturális imperializmusnak tekinteni; tévedés az „európai értékek” elvetése, mint eurocentrikus kolonializmus stb. (a kommunista emancipáció eszméje, ahogyan azt Marx elképzelte, valójában teljesen „eurocentrikus”) II.)  tévedés eleve protofasiszta vagy rasszista jelenségnek tekinteni azt, ha valaki védelmezi a maga sajátos életmódját; tévedés az, hogy az iszlám bármiféle kritikája iszlamofóbia (a baloldaliaknak meg kell szabadulniuk beteges félelmüktől, hogy az iszlamofóbia bűnébe eshetnek) III.) tévedés azt hinni, hogy a szegénység bármilyen értelemben emancipál; tévedés az, hogy a szegénység vagy a szenvedés jobb emberré tesz (a szegények nem eleve jó emberek).)

(Az elmúlt öt évben Venezuelában 40 százalékot esett a gazdaság, dúl a hiperinfláció, a kórházakban nincs ivóvíz, a szegények éhen halnak. Az emberek tízezrével menekülnek Nicolás Maduro Venezuelájából a szomszédos Kolumbiába. (Marx és Engels 10 pontból álló akciótervének 4. pontja A kommunista kiáltványban: Az összes emigránsok és lázadók tulajdonának elkobzása. De ezen inkább nem kezdenék jópofa eszmefuttatásba, mert nem tréfás.))

Keith Jarrett Angles (Without Edges) (1974)

A keynesiánusok több tiszteletet mutathatnának Adam Smith iránt: A nemzetek gazdagságában a kereslet szó 269-szer szerepel, míg a kínálat mindössze 144-szer.

(Marx élete nagy részét a londoni British Múzeum könyvtárában töltötte, ahol közgazdasági műveket olvasott. Szorgalmasan tanulmányozta kora ismert és kevésbé ismert közgazdászainak írásait, amiket azóta persze rég elfeledett a tudomány. Karl Rodbertus, Thomas Hodgskin, Robert Torrens, John McCulloch, Nassau Senior stb. könyveit. Emellett Marx olvasta az esseni Kereskedelmi Kamara éves jelentéseitől kezdve a Lordok Háza Bizottságának az Írország sütőiparával foglalkozó 1861-es jelentéséig bezárólag mindent. Beleértve a Királyi Mezőgazdasági Társaságnak a birkapásztorok számáról készített beszámolóját is. Ha ma élne, Marx ülne egy könyvtárban, és Edmund Phelps könyveit jegyzetelné meg az IMF országjelentéseit. De vajon hány közgazdasági művet olvasott Tamás Gáspár Miklós?)

A Mad Season nevű supergroup Wake Up című 1995-ös dalát hallgatom. Az énekes Layne Staley, az Alice In Chains egykori frontembere, korábban nem egyszer dalolt heroinnal való „szerelmi afférjáról”. Megrázó opusz. Kiváltképp annak utólagos ismeretében, hogy Staley heroin túladagolásban halt meg 34 évesen.

Theodore Melfi (r.) A számolás joga (Hidden Figures) (2016)
Az egyik legjobb film, amit az elmúlt időszakban láttam.

New York-nosztalgia könyvében azt írja Heller: egyetért Adornóval, miszerint Sztravinszkij Tavaszi áldozata barbár zene, és utálja. Hellernek két hét szobafogság, és TV sincs.

*

Nemrég látott napvilágot a Modern Jegybanki Gyakorlat című kötet. Érdeklődésemre a Corvinus Egyetem MNB Tanszéke megírta, a könyv nem kerül kereskedelmi forgalomba, viszont küldtek nekem postán ajándék példányt, sőt a tanszék később megjelenő könyveire is ígéretet kaptam. Innen is köszönöm. Még nem jutottam az átlapozásnál tovább, de szép kivitelű, színvonalas munkának mutatkozik.

*

Hugo megmentése.

A populizmus nem politikai ideológia, vélekedik Jan-Werner Müller, hanem a politikai pluralizmus tagadása, amennyiben a populista pártok meghatározó vonása, hogy kizárólag magukat tekintik a nép érdekeit képviselő politikai szereplőnek. A populista pártok legfőbb üzenete: Mi képviseljük a népet, és csak mi.

A populista pártok, miután kizárólag magukat tekintik a népakarat képviselőjének, hajlamosak a többi pártot politikailag illegitimnek tekinteni, amelyek szükségképp idegen érdekeket szolgálnak. Kezdve a globális pénztőkétől a multinacionális vállalatokon át a transznacionális szervezetekig.

A populisták feltételezik, hogy a nép homogén, egységes érdekekkel. Miután a nép érdekeit maga a nép nem fenyegetheti, következésképp a nép érdekeit külső érdekektől és fenyegetésektől kell megvédeni. A népet fenyegető belső erők külső érdekek képviselői.

Az igazi nép képzete rendre megjelenik a populista pártoknál, amennyiben alacsony a támogatottságuk. Az Igaz Finnek párt nevében hordja a populizmus kvintesszenciáját: Mi képviseljük a finneket, és csak mi. Az igazi finnek ránk szavaznak. Aki finn, velünk van. A többi finn párt nem finn érdekeket szolgál, és a szavazóik nem igaz finnek.

Amennyiben populista párt kerül hatalomra, jellemzően megpróbálja elfoglalni az államot. Mivel a „fékek és ellensúlyok” elvén alapuló hatalommegosztás úgymond hátráltatja a népakarat hatékony érvényesítését, megkezdődik a plurális demokrácia intézményeinek megszállása vagy leépítése. A klientúra építés (…)

Marillion Easter (1989)

(A Dugin-féle új eurazsianizmus dióhéjban: az emberi jogok, individualizmus, demokrácia, parlamentarizmus, kapitalizmus, high-tech, modernizmus stb. kizárólag a nyugati civilizáció termékei, helyi és történelmi jelenségek, ám a globalizáció próbálja mindezeket a teljes emberiségre kiterjeszteni, mint univerzális normákat, azzal a hallgatólagos feltevéssel, hogy más népek és kultúrák értékei tökéletlenek, fejletlenek, ezért a nyugati modellt utánzó modernizáción kell átesniük, ami színtiszta kulturális rasszizmus; a globalizáció tkp. az angolszász etnocentrizmus globális kiterjesztése; az Egyesült Államok által dominált (egypólusú) világ az észak-atlanti civilizáció kulturális imperializmusa; plusz Soros, háttérhatalom, globális pénzszivattyúk. És Dugin megoldása: a felvilágosodás és modernizmus elvetése, spirituális ébredés, Guénon- és Evola-féle tradicionalizmus, civilizációs nagyterek (birodalmak)). Más szóval illiberalizmus, antikapitalizmus, Nyugat-ellenesség, modernitás-ellenesség. Ahogy Putyin mondta: a Szovjetunió összeomlása a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófája volt. Az új eurazsianizmus a Szovjetunió bukására (illetve a '98-as válságra) adott sértett reakció. A dugini "Negyedik Politikai Elmélet" az új eurazsianizmus (az orosz nagyhatalmi törekvések) zavaros filozófiai alapvetése (ami úgy hápog és totyog, mint a "harmadik politikai elmélet"). Miért írom? Mert Dugin könyve a "Negyedik Politikai Elméletről" immáron idehaza is olvasható. (Rossz nyelvezetű fordításban. Mivel a fordítás alapjául szolgáló kiadás nincs feltüntetve, gyanítom, angolból lett magyarra fordítva, és nem oroszból. Aminek annyiban nincs jelentősége, hogy a kötet potenciális hazai olvasóközönségének Dugin Heidegger (fals) interpretációja jó fordításban sem lenne érthetőbb (előítélet)). (Nota bene Soros György, aki Dugin szerint az atlantista imperializmus kulcsfigurája, 2003-ban (Irak megtámadása után) teljes könyvet szánt az Egyesült Államok szupremáciáját hirdető neokonzervatív ideológia ("Bush-doktrína") ostorozására. Olyan mondatokkal, idézem: "Egy szabad és nyílt társadalomban azonban az emberek maguk döntik el, mit értenek szabadság és demokrácia alatt, és nem egyszerűen Amerikát követik". Vagy: "Az Egyesült Államok nem lehet sem a világ rendőre, sem a keresztapja". "Utópisztikus elképzelés lenne, ha olyan megoldásra törekednénk, amely megszünteti a szuverén államok létét, és nemzetközi intézményekkel cserélné fel azokat". Satöbbi. Emellett Soros támogatja a független nemzetállamok regionális szövetségeit, ami "megalapozna egy kiegyensúlyozottabb világrendet". (Mindez persze merő megtévesztés, vélhetné a nagy tudású Bogár László.) (...)))

(Alexander Dugin orosz filozófus, amint épp egy RPG gránátvetővel a vállán harcol a Heidegger-féle létfelejtés ellen.)

Banai Ádám azt írja, a lakásárak hatása a banki stabilitásra nem egyértelmű. Épp a hétvégén értem Adair Turner Between Debt and the Devil könyvének végére. A könyv egyik központi tézise: a fejlett gazdaságok pénzügyi instabilitásának középpontjában az ingatlanhitelezés áll. Miközben a bankrendszer szinte "korlátlanul" képes hitelezéssel vásárlóerőt teremteni (ld. Wicksell), addig az ingatlankínálat meglehetősen merev. A hitelekből túlnyomóan meglévő ingatlanokat vásárolnak, ami a hitelkínálat, hitelkereslet és ingatlanárak önmagát erősítő ciklusait hozza létre. (Henry Thornton már 1811-ben úgy vélte, az ingatlanok áremelkedése további hitelexpanzióra ösztönöz, ami viszont tovább emeli az ingatlanárakat.) Ahogy Turner fogalmaz: "A kapott hitel- és ingatlanár ciklusok nem pusztán részei a pénzügyi instabilitás történetének a modern gazdaságokban, de éppenséggel a lényegük".

*

Vonnák Balázs azt írja, a közgazdaságtannak nem matematikailag jól kezelhető alapokra kell építenie modelljeit, hanem helyes alapokra. Nekem mindig Solow jut erről eszembe. 1959-es Investment and Technical Progress című klasszikus tanulmányában ui. Solow nyíltan leírja: jóllehet nincs bizonyíték a technikai fejlődés semlegességére (sem hicksi, sem harrodi értelemben), vagy a termelés állandó skálahozadékára, mégis helyénvalónak tekinti a Cobb-Douglas-típusú termelési függvény alkalmazását a modellben, mert az úgymond szokás (time-hallowed favorit), és emellett kényelmes (convenient). Solow e kijelentése meglehetősen cinikus. De nagyobb gond is van vele: egy neoklasszikus évjárat modellben ui. kizárólag akkor lehetséges egyensúlyi növekedési ütem, ha a termelési függvény egyszerre tőke- és munka-kiterjesztő. És a Cobb-Douglas-típusú az egyetlen ilyen termelési függvény. Vagyis Solownak a Cobb-Douglas-típusú termelési függvényre nem azért van szüksége, mert az kényelmes, hanem mert másféle termelési függvénnyel nem működne a modellje. Plusz ha a termelési függvény nem állandó skálahozadékú, akkor valamelyik termelési tényező nem a határtermékének megfelelően részesül a teljes jövedelemből, tehát nem érvényesül a marginalista paradigmának a jövedelemelosztásra vonatkozó általános teóriája. Nincs szó kényelemről, kizárólag elsőfokú, homogén lineáris termelési függvény esetében áll fenn az Euler-féle kimerítési tétel, aminek a Cobb-Douglas-típusú függvény szintén eleget tesz. (Persze maga a termelési függvény, mint olyan szintén vitatható. Vö. pl. Joan Robinson "gitt" tőke.)

(Egy minskyánus közgazdász valószínűleg mindenkor látni véli a küszöbönálló Minsky-pillanatot. De ismerjük Woody Allen mondását: csak mert paranoiás vagy, még nem jelenti, hogy nem követnek. L. Randall Wray cikke.)

Janet Yellen és Ben Bernanke beszélget (és kérdésekre válaszol).

Kis srácként fizikus szerettem volna lenni. Simonyinak A fizika kultúrtörténete című monumentális könyvével a párnám alatt aludtam. Heisenberg, Schrödinger, Einstein és Gamow voltak a hőseim (meg Tompkins úr). És Az idő rövid története volt a könyv. Persze tizenkét évesen értettem mindebből annyit, amennyit. Nem is lett belőlem végül fizikus. Ám egyvalamit azért megtanultam: a kocogás tudománytalan módszer fogyáshoz. A sebességgel ui. növekszik a tömeg.

Economania. Belefutottam a Corvinus Egyetem MNB Tanszékének blogjába. Követni fogom.

*

N.-W. Senkihez sem léphetünk túl közel anélkül, hogy át ne lépjünk rajta. Meglehet, Nietzsche így volt Wagnerrel. Amit kiismerünk, annak bizonyos fokig fölébe is növünk.

*

Szárnyas fejvadász 2049. Filmes disztópiák ablakába soha nem süt be a Nap. A keményen dolgozó replikánst otthon szerető hologramja várja. A haragos ég infravörösében feltűnik Tarkovszkij vesszőnyi alakja. Valahol felsír egy elektronikus bárány.

Aki idén egyetlen könyvet olvasna pénzről, bankokról és a világgazdaság jövőjéről, annak nyugodt szívvel tudom ajánlani Mervyn King The End of Alchemy című 2016-os könyvét. Paul Volcker, Alan Greenspan vagy Henry Kissinger méltatásán túl az enyémre különösebben nincs szükség. Osztom Lawrence Summers véleményét: „Értsünk azokkal egyet vagy sem, King érvei megérdemlik mindenki figyelmét a közgazdász hallgatóktól az államfőkig”. A kötet főbb témáiról jó áttekintést ad Roger Farmer recenziója. De érdemes King könyvét olvasni. Pl. azt is megtudhatjuk belőle, mit jelent a kamatlábak Maradona elmélete. :)

A Hetek e heti címlapján Marx. Feltűrt ujjú farmeringben, kivarrt karokkal, amolyan öreg hipszter. Csuklóján tetoválás. A mindent látó szem. (És ez milyen?)

Al DiMeola Lady of Rome, Sister of Brazil (1977)