Schmidt sértődékeny, indulatos; mindig úgy érzi, hogy fölényeskednek vele — állapítja meg Anne Applebaum Schmidt Máriáról, akinek hosszú oldalakat szentel A demokrácia alkonya című könyvében. Applebaum szemében Schmidt az írástudók árulásának példaértékű esete.
„Végre összeírtam az örökséget, melyről le kellett mondanom, amikor beléptem a művelt polgári világba”, fogalmaz Annie Ernaux A hely című 1984-es autofikciós kisregényének végén. Amit akár Didier Eribon is írhatott volna Visszatérés Reimsbe című 2009-es önéletrajzában.
Semmi kétség, Margot Robbie jól mutatott a fürdőkádban pezsgőspohárral a kézben, miközben a jelzálog-fedezetű értékpapírokról beszélt, viszont Döbrösi Laura mindent visz.
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Amikor egy politikus istennel, hazával, családdal házal, akkor annak a politikusnak jó eséllyel a világon semmi sem szent.
Az elmúlt 40 évben számottevően csökkent a globális jövedelem-egyenlőtlenség, főként olyan országok gazdasági növekedésének köszönhetően, mint Kína, India, Indonézia vagy Vietnam. Mindeközben százmilliók emelkedtek ki a szegénységből. A COVID19-járvány sajnálatos módon megtörte a trendet, de a globális jövedelem-egyenlőtlenséget mérő Gini-index meredeken és megszakítás nélkül csökkent 1990 és 2019 között (0,70-ről 0,62-re, ami nem elhanyagolható csökkenés). Az ezredforduló óta folyamatosan csökken a globális felső jövedelemi decilisbe tartozók részesedése a világ teljes jövedelemből, leginkább a középső négy jövedelemi decilis javára, de az alsó 50 százalék részesedése — enyhén ugyan — szintén emelkedett. Amivel szemben felhozható, hogy a gazdag nyugati országokon belül növekedett a jövedelem-egyenlőtlenség (országonként eltérő mértékben, pl. Franciaországban szinte semmit sem). Ugyanakkor elmondható, hogy történelmi léptékben mérve a nyugati országokban tapasztalható vagyon- és jövedelem-egyenlőtlenség csökken, ami azt jelenti, hogy 100 évvel ezelőtt számottevően nagyobb volt. Megemlítendő egy másik változás: míg 100 évvel ezelőtt az Egyesült Államokban a felső jövedelmi centilis teljes jövedelmének közel 50 százaléka volt tőkejövedelem, addig manapság az arány 10 százalék körül van (1980-ban még 30 százalék volt). A tőkejövedelmek a felső ezrelék, vagy még inkább tízezrelék, esetében dominálnak. Az elmúlt évtizedekben a nyugati országokban történt jövedelem-egyenlőtlenség növekedést a munkajövedelmek egyenlőtlenségének növekedése okozta. Miként Thomas Piketty 2013-as "A tőke a 21. században" című művében kifejti, a járadékosok osztályát felváltotta a menedzserek osztálya, azaz a klasszikus 19. századi „szelvényvagdosó burzsoázia” megszűnt.
Mindazonáltal a járadékosok mégsem tűntek el teljesen. Miként Branko Milanovic 2010-es „A tehetősek és a nincstelenek” című művéből (és egyéb írásából) az kiderül, a globális egyenlőtlenség alapvetően területi. Vagyis ha a Föld mind a nyolcmilliárd lakosát elhelyezzük egy globális jövedelem-skálán, akkor az, hogy egy földlakó hol helyezkedik el ezen a skálán nagyrészt attól függ, hogy milyen útlevele van. Mivel a migráció a világ lakosságának körülbelül 3 százalékát érinti, vagyis az emberek 97 százaléka abban az országban éli le az életét, ahol meglátta a napvilágot, így az, hogy valaki az élete során milyen életszínvonalra számíthat valóban attól függ, hogy hova születik. Kongóba, Hondurasba, Kanadába vagy Luxemburgba. Milanovic szerint az egyének élethosszig tartó jövedelmének körülbelül 60%-át állampolgárságuk határozza meg. Az, aki gazdag országba születik jelentős életjáradékra számíthat (mondhatni: az anyaföld-járadék az új földjáradék). (...)
Branko Milanovic The World Under Capitalism című frissen megjelent könyvét olvasom, ami több, mint 100 rövid (jellemzően 2-4 oldalas) esszét tartalmaz, melyek korábban a szerző blogján és egyéb internetes oldalakon jelentek meg. És az egyik ilyen kis írásában Milanovic némiképp rendhagyó megfejtését adja Putyin Ukrajna elleni inváziójának. Röviden. Ahhoz, hogy Oroszország teljes politikai autonómiát nyerjen, és egy Európától független eurázsiai hatalommá válhasson, radikálisan szakítania kell a Nyugattal. Ám az Európával való szakítást, valamint a szakítással járó gazdasági hanyatlást az oroszok többsége nem venné egykönnyen tudomásul, amennyiben azt az ország politikai vezetése kezdeményezné. Ezért Putyin nem foghat egyoldalúan egy új vasfüggöny létrehozásába. De mi lenne, ha a vasfüggönyt inkább maga a Nyugat építené Oroszország köré, büntetésként az orosz vezetés olyan lépései miatt, amit az orosz emberek többsége elfogadhatónak tekint, mint pl. az Ukrajnában élő oroszok védelme?
500 méter hosszú, 400 foga van, és 140 az IQ-ja. Mi az?
Békemenet.
*
Nem lennék meglepve, ha a francia női szavazók körében látványosan emelkedne Emmanuel Macron népszerűsége. (Meglehet, ma mindegyik francia asszony kiosztott egy maflást a férjének.)
1976-ban Mao egymaga egyetlen tettével drámaian megváltoztatta a globális szegénység irányát: meghalt.
Stephen Radelet
*
Idén 1% a Telexnek.
*
A történelem olyan, hogy végül mindig nevén nevezik a dolgokat. A diktátorokat végül diktátoroknak nevezik, a tolvajokat tolvajoknak, a hazaárulókat hazaárulóknak, a szar embereket meg szar embereknek. Mert végül mindig helyükre kerülnek a dolgok.
*
A békepárti Vlagyimir Putyin nem megy Isztambulba. (Méglehet, még mindig fosik a covidtól, és nem találtak neki 40 méteres asztalt.)
Ellenhegemónia-építés. Ahogyan azt Éber Márk Áron, Békés Márton meg talán Antonio Gramsci elképzelik.
Rautavaara Fuvolaversenye remek darab.
Kocsis Máté 
Carlos Santana & Miles Davis & Paolo Rustichelli
