Egyszerűen túl sok az intézményi heterogenitás Európában egy közös pénzhez, vélekedik Andreas Nölke.

*

A 44. gyermek egy erős film.

Arvo Pärt Mein Weg (1989/2000)
Tallinn Chamber Orchestra/Tőnu Kaljuste

(Kohl, Orbán, Merkel-ről jut eszembe. Merkelt, aki Kohl felfedezettje és protezsáltja volt, politikai karrierje kezdetén az ellenlábasai Kohl girlnek csúfolták.)

Elolvastam John D. Mueller A közgazdaságtan megváltása: A hiányzó elem újrafelfedezése könyvét. A munkanélküliségről szóló fejezetben Mueller azt állítja, hogy a munkanélküliség ingadozása szoros összefüggést mutat a munkaerő relatív árának változásával, amit Rueff-törvénynek nevez(nek) (Jacques Rueff francia közgazdász után, aki elsőként bizonyította empirikusan az összefüggést). A törvény egyszerű: ha a munkaerő relatív ára növekszik, akkor a munkanélküliség szintén növekszik, és fordítva. A munkaerő relatív árát pedig mindazon munka- és transzferjövedelmek együttes összegének a nemzeti jövedelemhez viszonyított aránya méri, amit nem a vagyontulajdonosok kapnak. Mueller egy idehaza tartott február 20-i előadásában (amiben zanzásítva kifejti tkp. a teljes könyvet) hoz egy ábrát: az ábra tanúsága szerint a Rueff-törvény nálunk is érvényes. Ecce!

„Helikopter Ben" posztja a helikopterpénzről.

*

Gyógyítom a lelkem.

Béndek Péter facebook bejegyzése háborúról és kapitalizmusról. Ajánlott olvasmány: Ayn Rand 1966-os cikke a háborúk eredetéről. Általános tanulság: az állam, ami befelé elnyomó, kifelé agresszor; a béke alapja az önkéntes csere (doux commerce).

Joseph L. Mankiewicz Julius Caesar (1953)

Franz Schubert C-dúr vonósötös, op. 163, D 956
2016. április 10.

Hans-Werner Sinn cikke.

Louis Rouanet cikke a valódi és a hamis európaiságról. A cikk idézi Ralph Raico nagyszerű esszéjét az „európai csoda” okairól (amihez érintőlegesen egy korábbi kis posztom). 

Robert Mapplethorpe Arnold Schwarzenegger, 1976

Kattints a képekre!

Kertész Imre 1929-2016

Meghalt Kertész Imre, és én alig akarom elhinni. Tegnap értem új könyvének a végére (A néző: Feljegyzések 1991-2001). Tegnap még beszélt hozzám, elmesélte, hogy Ligetinél járt Bécsben. Hiszen tegnap még Ligeti is élt, és nem értette a Felszámolást! Egy pillanatra megszédülök.

A Tom G. Palmer szerkesztette A jóléti állam után című könyv letölthető a Szabad Piac Alapítvány honlapjáról. Jó olvasást mindenkinek!

Summers és a szekuláris stagnálás elmélete végül eljutott a Time olvasóihoz is. Jacob Davidson cikke.

*

Beszédében Stanley Fischer is röviden megemlékezik (egyebek mellett) a szekuláris stagnálásról.

Michael Wohlgemuth szerint Európa egéről még nem tűntek el a sötét felhők: rövid helyzetjelentés, tekintettel válságszcenáriók lehetőségére.

Bartók 135

Egy alapigazság Ludwig von Misestől az alapblog.hu kiadványában.

Cikkében Lars Christensen előadja a market monetaristák kedvenc tézisét: a recessziókat és válságokat a szigorú monetáris politika okozza. Christensen szerint a Yellen vezette FED monetáris politikája pedig túl szigorú. És ezt a szigorú monetáris politikát importálják aztán a „dollár blokk” országai is. Kivált Kína és a Perzsa-öböl kőolajtermelő államai. Christensen úgy véli, hogy a kínai gazdaság alacsonyabb növekedése és az alacsony olajár valójában a FED monetáris politikájának a következménye.

A kötet Márai 1936 és 1943 között a Pesti Hírlapba írt cikkeinek (egészen pontosan 58 darab) válogatása. A Búcsú címet viselő nyitó cikk 1939. szeptember 3-án jelent meg. Kezdő mondata exponálja a kötet vezérmotívumát: „Most, amikor sötétedni kezd a drága táj fölött, mely második hazám volt, s melynek földrajzi neve Európa: behunyom a szemem, hogy jobban lássam egy pillanatra, s nem akarom elhinni, hogy ez a búcsú”. Európa felöltötte magára a gázmaszkot, és Márai tudja, ha egyszer le is veszi, az arca többé már nem lesz a régi. A lövészárkokban Spengler Nyugata alkonyodik és Ortega y Gasset tömege virrad. A cikkek Európa régi arcát próbálják még utoljára megidézni, a Kosztolányi-féle „illatokat és ízt szűrő, csodatévő, nagyhomlokú, könyves, vén Európát”, miközben nosztalgikus, negédes, moralizáló búcsút vesznek a „tegnap világától”.

A bokszoló magánya a ringben
Hommage á Pilinszky

Ismeritek a bokszoló magányát?
Mint falu végi kereszt oly elárvult,
És mint vasgolyó oly nehéz.
Ismeritek a jobbhorog kínját?
A ringkötelek hangtalan dalait, ismeritek?

Végül nem marad más csak az ütések.
A kataton megingás nehéz stációi.
De megjön a bárány a reflektorok tűzében,
És átvérzi szótlan a pontozólapokat.

(én)

Cikkében Tim Harford említi Benjamin Friedman észrevételét: az amerikai medián háztartás jövedelmének ’70-es évektől kezdődő stagnálása feltűnően egybeesik azzal, hogy a heti munkaidő csökkenésének évszázados folyamata szintén ebben az időszakban torpan meg. De engem ebből most csak a következő megállapítás érdekel: „Mert miközben a gazdaság élénken növekedett a 2007-es válságig, addig a medián háztartatás jövedelme valójában már sokkal korábban stagnálásnak indult, úgy 1970 körül”. Ám ahogyan arra Thomas Sowell 2008-as Economic Facts and Fallacies könyvében rámutat, a háztartások jövedelmének alakulása az életszínvonal változásának egy meglehetősen megtévesztő mérőszáma. Sowell példája: az 1969 és 1996 közötti közel három évtized alatt az amerikai háztartások átlag reáljövedeleme mindössze 6 százalékkal növekedett, miközben ugyanezen időszakban az egy főre eső reáljövedelem 51 százalékkal. Miként lehetséges, hogy miközben a háztartások reáljövedelme stagnál, addig az egy főre eső reáljövedelem a másfélszeresére emelkedik? Úgy, hogy a kérdéses időszakban az egy háztartásban élők száma csökkent. És a dolog attól igazán pikáns, hogy e csökkenés nem kis részben épp az egy főre eső reáljövedelem növekedésnek az eredménye. Vagyis: az életszínvonal növekedése megtévesztő módon, mint a háztartások jövedelmének stagnálása jelentik meg a statisztikában. Ha az életszínvonal változását akarjuk vizsgálni, akkor az egy főre eső reáljövedelem sokkal megbízhatóbb mérőszám. Egy fő ui. mindig egy fő.