A pénzemet én máma mind elmulatom. (Dézsmabélyeges 1000 pengő 1945-ből.)

Megérkezett postán a Védettségi Igazolványom, egy plasztik kártya.

*

Idén Lovász László kapta a matematikusoknak járó Abel-díjat. Ez mit jelent, nem tudom. Gondolom, Lovász egy géniusz, azt.

*

Vlagyimir Putyin orosz elnök viszont lélektelen gyilkos. Legalábbis Joe Biden amerikai elnök szerint. Putyin jó egészséget kívánt neki. Hszi Csin-ping kér egy kávét.

*

John Komlos A valójában létező gazdaság és az emberarcú kapitalizmus alapjai c. könyvében 31 tényezőt sorol fel, ami "hozzájárult" a 2008-as gazdasági válsághoz. Nyilván csak a fontosabbakat.

A kardiológusoknak nem adatott meg a korrektség lehetősége. #atúlsúlyaztúlsúly. A kövér ember nem másként vékony. Ami nyilván nem jelentheti azt, hogy helyénvaló túlsúlyos embereket halálba szekálni vagy épp porig alázni. Ellenben azt sem helyénvaló üzenni, hogy fogadják el a testüket olyannak, amilyen. Szeressék magukat 130 kilósan is. Nota bene a társadalmi célú kampány, ami a test elfogadását hirdette, eredetileg az anorexia ellen szólt, méghozzá éppen azon megfontolásból, hogy az kóros (vagy ha úgy tetszik, nem normális). Amiből valahogy a túlsúly elfogadása lett, amit manapság nem korrekt kórosnak tartani; a túlsúlyos ember épp csak másként egészséges. Pedig nem az. Az elhízás veszélyes. (Tudjuk, hogy a koronavírus esetében az elhízás jelentős kockázatot jelent, mégsem hallottunk eddig olyanról, hogy valakinek a kövérség az alapbetegsége. Manapság ilyesmit ugye nem illik mondani. Kövérnek lenni nem betegség. Helyette inkább körülírva: magas vérnyomás, (2-es típusú) cukorbetegség, koszorúér-betegség stb.)

                     I execute judgment on you, COVID-19!

Marcello Musto Egy „másik” Marx: Főbb fogalmak és új értelmezések című kötete a szerző hat tanulmányát tartalmazza. Van, amelyik az elidegenülés fogalmát igyekszik megtisztítani a rárakódott téves interpretációktól, van, amelyik a kései Marx Európán kívüli társadalmakról folytatott kutatásait kívánja reflektorfénybe hozni, van, amelyik a Grundrisse különböző nyelvű kiadásának viszontagságait. Mindazonáltal mindegyik írást ugyanaz az üzenet hatja át kimondatlanul: nem ismerjük Marxot, de legalábbis félreismerjük. Mert a marxi életmű befejezetlen, szerteágazó, ellentmondásos és feldolgozatlan, esetenként kiadatlan. „Harminc évvel a berlini fal leomlása után lehetővé vált Marxot nagyon másként olvasni”, miként a szerző fogalmaz. Marx valójában nem az a dogmatikus-fatalista, ökonomista és eurocentrikus teoretikus, aminek ez idáig ismerni véltük. Persze Musto törekvése egyértelmű: megmenteni Marxot a marxizmustól. Mert mindig a „másik” — még ismeretlen — Marx az igazi, és sosem a történelmileg kompromittálódott marxizmus jól ismert névadója.

Michael Stewart Keynes and After című könyvét merőben hóbortból olvastam el. A kötet először 1967-ben jelent meg, majd évente újra kiadták 1968 és 1970 között, mígnem 1972-ben megérkezett az átdolgozott kiadása, amit aztán a ’70-es években még úgy féltucatszor nyomtak újra. Úgy vélem, a kötet népszerűségét az első hét fejezetből álló Első rész magyarázza, ami tkp. Keynes Általános Elméletének terminusoktól és egyéb sallangoktól mentes lényegre törő tárgyalása; jó propedeutika in plain English. A kötet utolsó hat fejezetét adó Második rész viszont a ’60-as évek old-school keynesianizmusának a kvintesszenciáját nyújtja, miközben Anglia —és kisebb terjedelemben az Egyesült Államok— II. világháborút követő két évtizedének gazdaságtörténetét tárgyalja. Olvasás közben végig enyhe nosztalgiát éreztem a ’60-as évek iránt, még úgy is, hogy nem éltem benne. Illetve időnként rám tört a gyanú egy-két dolgot illetően. Mint például az infláció ár-bér spirál magyarázatának eredete. Mire gondolok? Az old-school keynesiánusok anno készséggel elfogadták, hogy a munkanélküliség oka az elégtelen kereslet, ellenben a keresleti infláció gondolatát már némiképp nehezebben vette be a gyomruk, hiszen abban implicite benne volt, hogy az infláció visszaszorítása érdekében a kormányoknak —Oh! irgalom atyja, ne hagyj el— fel kellene hagyniuk a költségvetési deficittel. Szóval miközben elvben elismerték az infláció „kereslet-húzta” magyarázatának lehetőségét, addig konkrét esetben szívesebben magyarázták azt a termelési költségek emelkedésével (költséginfláció). Az infláció „költség-tolta” ár-bér spirál magyarázata azt jelentette, hogy a kormányoknak nem szükséges lelépniük a gázról, inkább ár- és jövedelemszabályozással érdemes kezelniük az inflációt. Avagy röviden: az állami keresletösztönzés növeli a foglalkoztatást, de az inflációt azt a költségek emelkedése okozza. Nota bene manapság persze a kutyát nem érdekli már az ár-bér spirál; kiment a divatból, mint a trapéznadrág; merőben tudománytörténeti érdekesség. Stewart könyve amolyan kis időutazás. Mondjuk, vannak benne pontos mondatok is. Például: „Másfelől a monetaristák abbeli nézetüket, hogy a pénzkínálat közvetlenül hat a nemzeti jövedelemre, arra a meggyőződésre alapozták, hogy a pénz nem kizárólag a pénzügyi eszközöknek jó helyettesítője, miként a keynesiánusok tartják, hanem az összes többi eszköznek is”.

Madonna What It Feels Like for a Girl (2000)

Interjú Dani Rodrikkal. A Rodrik-féle politikai trilemma és az euró kapcsán öt évvel ezelőtt írtam egy kis cikket a Kapitalizmus blogra. Némiképp sajnálattal tapasztalom, hogy a blog egykori cikkei teljesen eltűntek a hálóról. A szöveget feltettem ide.

Jean-Michel Jarre Waiting For Cousteau (1980)

Egy időskori interjúban Milton Friedman elmeséli, hogy '70-ben (vagy talán '71-ben, F. nem emlékszik rá tisztán) találkozott Nixon elnökkel. Nixon arra kérte Friedmant, hogy győzze meg Arthur Burnst, a FED akkori elnökét, hogy nyomjon egy kis pénzt a gazdaságba. Friedman azzal hárított, hogy ezzel Nixon csak saját magának csinálna fölöslegesen problémát, amennyiben meglóduló inflációval kellene szembenéznie az újraválasztását követen. Nixon, aki kellően cinikus volt ahhoz, hogy igazat mondjon, így reagált: szívesen szembenéz ezzel a problémával, ha újraválasztják. Egészen pontosan: ráér aggódni emiatt akkor, miután újraválasztották. (Friedman szerint — szintén az interjúban — Nixon okosabb volt, mint Reagan, ellenben minden porcikájában politikus volt, és kizárólag politikai megfontolásokat (népszerűség, újraválasztás stb.) követett. Reagannek nem jutott eszébe, hogy bármilyen módon presszionálja Volckert, amikor a jegybank restriktív monetáris politikája miatt az USA gazdasága '81-82-ben recesszióba zuhant, népszerűsége pedig meredeken esni kezdett. Mert egyfelől Reagan egyetértett Volckerrel, másfelől elfogadta, hogy akadnak fontosabb dolgok a népszerűségénél. Friedman szerint Reagan ezzel kitűnt az elnökök sorából.)

*

Látom, hogy Kertész Imre dedikált Sorstalanság kötete 185 ezer forintért kelt el egy online könyvárverésen. Hadd dicsekedjek! Nekem van dedikált Kertész kötetem. Érzésem szerint viszonylag sok dedikált Kertész kötet van. De persze lehet, hogy tévedek. Mondjuk az elárverezett példány első kiadás, ami talán számít. Nem tudom.

Jókai Az arany ember regényét kötelező olvasmányként olvastam kiskamaszként. Egyetlen hozadéka volt: megtudtam, mi a rianás.

A '90-es évek egyik legnagyobb slágere a 4 Non Blondes zenekar What's Up? című nótája. Belefutok az énekesnő, Linda Perry egy későbbi dalába. Keith Richards egy kisfiú.

*

A Bretton Woods-i rendszer "hosszú évtizedekig szolgálta a világot". Valójában egyetlen évtizedig: 1958-tól 1968-ig, az EPU megszűnésétől az ún. kettős aranypiac létrejöttéig.

*

Újabb hidegháborús dokumentumfilm sorozatnak jutok a végére.

Elment Chick Corea, a legendás jazz-komponista és -zongorista. Mindössze négy-öt lemezem van tőle. Viszont a Chick Corea Elektric Band '91-es Beneath the Mask albuma az egyik legkedvesebb lemezem.

*

Gustav Cassel Tőke és haladás műve sokkal olvashatóbb formában.

Tetszettünk volna forradalmat csinálni, mondta Antall. Tetszettünk is, feleli Schmidt Mária Országból hazát: Harminc éve szabadon c. frissen megjelent könyvében. Ellentétben a közkeletű vélekedéssel, a szovjet csatlós országok Kelet-Európában nem ajándékba kapták szabadságukat: népeik győztes antikommunista forradalmat és nemzeti függetlenségi harcot vívtak ’89-90-ben. (Persze Mária asszony elismeri, Gorbacsov ’87-ben feladta a Brezsnyev-doktrínát, és „elengedte a térséget”. Sőt Romániában a KGB aktívan közreműködött az átalakulásban.) Vagyis a szabadság nem pusztán ölünkbe hullt, hanem kivívtuk. Ámde mégis, végül „elsőkből lettek az elsők”. Mert a pártállami nómenklatúra átmentett hatalmat, vagyont, titkos aktát; a komprádor elit újakra cserélte régi gazdáit; az USA szélárnyékában elpuhult, détente- és ostpolitik-hívő nyugat-európai progresszív elit (melynek nagyon is megfelelt a békés egymás mellett élés meg a felelősség nélküli hidegháborús potyautasság) segített fenntartani a baloldali kulturális hegemóniát stb., stb. Mindezek meglehetősen ismerős történetek; Csurka Pista bácsi, zsidózás meg New York-Tel-Aviv-tengely nélkül. A kormánypárti véleményformálók (köztük Schmidt Mária istállójába tartozó kánon- és doktrína-gyártó fiatal hölgyek és urak) cikkei másról sem szólnak. Schmidt könyvében az a leginkább különös, amiről nem beszél: dacára annak, hogy a rendszerváltás (illetve „forradalom”) óta eltelt három évtized felében FiDeSz-kormány volt hatalmon, a korszak politikatörténetét bemutatni kívánó (a cím legalábbis erre utal) 400+ oldalas kötetben nem esik szó FiDeSz kormányzásról. Az ausztrál olvasó azt hihetné, 2021-ben Magyarországon a posztkommunisták vannak hatalmon (miként az elmúlt harminc évben folyamatosan), reggelente a Nap-keltében Aczél Endre kérdezi Lendvai Ildikót az M1-en, illetve Mélykúti Ilona beszélget Heller Ágnessel új könyvéről, Kökény Mihály pedig Puch László luxusjachtján nyaral. Ennyire szóra sem érdemes volna a FiDeSz kormányzás? Meglehet persze, mégsem politikatörténetről van szó. Václav Klaus írja nem rég megjelent kis könyvében: „A kommunizmus rengeteg mindent elvett tőlünk, ugyanakkor gondolati és tényleges zártsága miatt (vasfüggöny), valamint autarkikus tendenciáinak köszönhetően — látszólag paradox módon — megvédett bennünket a modern, illetve posztmodern gondolatoktól”. Illetve: „Ha Nyugat-Európa is valami hasonlót élt volna át, mint mi, akkor most nem követne el annyi gyerekes és felelőtlen dolgot”. Kelet-Európa népei átestek a marxizmus-leninizmus nevű betegségen meg az örök és megbonthatatlan barátságon alapuló unión. És mert nem öltek meg, erősebbé tettek bennünket: Kelet-Európa népei már három évtizede elérték a nyájimmunitást azokkal a progresszív szélbalos fantazmagóriákkal szemben, amelyek épp sírba viszik Nyugat-Európát, úgymond. Ezért lehetünk mi „Európa jövője”. Orbán Viktor (…)

Az elmúlt közel egy évben mindenki megismerkedhetett a „krónikus alapbetegség” fogalmával. Nekem ebből kijutott: hosszú évek óta vagyok ún. 1-es típusú („inzulinos”) cukorbeteg. És ma reggel megkaptam az AstraZeneca vakcina első oltását. A háziorvosom hívott fel szerdán, hogy mehetek.

Gustav Cassel A tőke és haladás (1928/1930)

Mike Oldfield Harmonics (1973/2003)

A National Geographic dokumentumfilm sorozata.

Hóembereket építgetünk? Jópofának képzeljük magunkat? Na kérem, akkor kezeket hátra!