Eltitkolt történelem
A "négy nagy" Jaltában.
hocinesze
Gránát a muffban
Amikor a kínaiak túltolják a japánellenes propagandafilmet. (Aranyóra a seggben? Ugyan!)
Hétfő
A Putyin Oroszországáról — nem éppen hízelgő — képet festő 2015-ös könyvében Garri Kaszparov, korábbi sakkvilágbajnok azt írja, a Kreml propaganda bevett érvelési módszere a rákontrázás („whataboutism”). Ha az orosz (korábban szovjet) vezetést külföldről kritika éri pl. az emberi- és állampolgári jogok korlátozása miatt, akkor erre a mindenkori válasz: „Az USA-ban meg, kérem, verik a négereket”. „Na és maguk?! Maguk hogyan bántak az indiánokkal?” A rákontrázás lényege: ahelyett, hogy érdemi választ adna a kritikára, illetve számot adna viselt dolgairól, inkább viszonvádat fogalmaz meg, és képmutatásról meg kettős mércéről beszél. Bagoly mondja verébnek. (Lásd első reakciók Oroszországból a Capitolium ostromára: „Innentől nincs joga az USA-nak kritizálni minket”.)
Miért? A Gyurcsány alatt talán nem volt korrupció? Miért? A Black Lives Matter hívek talán nem randalíroztak? Miért? A svédeknél hányan haltak meg a koronavírusban? George Clooney Belarussziáról miért nem mond semmit? És az iszlamista twitter-fiókok, akkor azokat meg miért nem törlik? Ha nekik lehet, akkor nekünk miért nem?
(…)
Megadja, Békés, szevasztok! Atlantiszi fénymagyarok, szevasztok!
Helló 2021!Válságok, számok
Csalódást okozott Andrés Solimano könyve, többre számítottam. Persze akad a kötetnek erénye. Solimano nem kizárólag az inflációs-, adósság-, bank- és valutaválságok okozta nevezetes gazdasági visszaeséseket tárgyalja — melyekre a hasonló könyvek rendszerint fókuszálnak —, hanem a háborúk és transzformációs válságok okozta visszaeséseket is. Végtére: ezek bizonyultak a gazdaságtörténet legmélyebbek válságainak. A II. világháború végére, 1945-re, az egy főre eső reál GDP az 1939-es értékéhez képest pl. Franciaországban 46 százalékkal esett vissza, Olaszországban ugyanennyivel, Japánban szerény 52 százalékkal. Oroszországban 1990 és 1996 között 42 százalékkal csökkent az egy főre eső reál GDP, Észtországban 1991 és 1993 között 28 százalékkal, itthon 1989 és 1993 között 19 százalékkal. Ukrajnában 1990 és 1998 között 60 százalékkal. Összehasonlításképpen: az egy főre eső reál GDP a Nagy Válság során az Egyesült Államokban 31 százalékkal esett vissza 1933-ra (ami a mélypont volt) az 1929-as értékhez képest, Franciaországban 16 százalékkal (mélypont: 1932), Olaszországban 7 százalékkal (mélypont: 1931). (Tudtuk, hogy a Nagy Válság valójában Chilét sújtotta legjobban? 47 százalékkal esett vissza 1932-re (mélypont)). Ez Solimano könyvének másik erénye. Az, hogy hemzseg a táblázatokba szedett adatoktól és szemléltető ábráktól. Ami viszont nagy hátránya: az egyes válságok tárgyalása jelentős részben ki is merül a táblázatokba foglalt számok ismertetésével. A fennmaradó része meg kevésbé izgalmas és informatív.
A nap idézete
„Most mondd meg őszintén, ez a Lengyel miféle pénzügyi kutatást folytat? Állandóan csak mozgalmakat szervez” — mondta Békesi, miután kikapcsoltam a magnót. In
Modell a lelke mindennek
A közgazdaságtan modellek gyűjteménye, vélekedik Dani Rodrik A közgazdaságtan menő c. könyvében. Melynek oka abban keresendő, hogy „szinte minden kérdésre, amit a közgazdaságtan felvet, a helyes válasz: attól függ”. Egészen pontosan: a körülményektől. Avagy Rodrik kedvenc kifejezésével szólva, a kontextustól.
Rodrik szerint a közgazdaságtan általános („nagy”) elméletei afféle állványzatok, amelyek feltárják ugyan a gazdasági folyamatok hozzávetőleges okait, ám a gyakorlati analízis számára számos részlettel egészítendők ki. A részletek viszont szükségképpen kontextusfüggők. A közgazdaságtan valójában kontextusfüggő modellek tárháza. Amolyan „hasznos esetek gyűjteménye”. E kontextus specifikus modellek pedig szükségképpen leegyszerűsítők: éppen azt hivatottak megmutatni, hogy az általuk modellezni kívánt körülmények között melyek azok a domináns oksági és közvetítési mechanizmusok, amik döntően befolyásolják a folyamatokat.
Ennek megfelelően a közgazdaságtan azáltal fejlődik, hogy az alkalmazható modellek köre olyan újakkal bővül, melyek korábban nem modellezett körülményekre fókuszálnak. Azaz, a közgazdaságtanban nem jobb modellek váltják a rosszabbakat, mintsem inkább új modellek jönnek a régiek mellé. Ahogy Rodrik fogalmaz: „Az újabb modellek valójában nem felváltják a régieket, inkább új dimenziókat hoznak be, amelyek bizonyos kontextusokban relevánsabbnak tekinthetők”.
A közgazdász mesterségét pedig éppen az adja, hogy a modellek tárházából képes kiválasztani a mindenkor megfelelőt, vagyis az adott körülmények között alkalmazandó modellt. Mondhatni, magabiztosan navigál a modellek között, hogy a változó kontextusnak mindenkor leginkább megfelelőt tudja alkalmazni. Épp ezért a legnagyobb tévedés, amibe közgazdász eshet: úgy véli, végleges és egyetemes magyarázatot kínáló elméleti modellel bír. Vagyis amikor a közgazdász egy adott modellt a modellnek vél.
Mindig hétfő
A progresszív balosok úgy vélik, velük szemben nem érvek állnak, hanem pusztán fóbiák, írja Chantal Delsol. Más szóval mindazok, akik nem értenek egyet a progresszív baloldallal, nem másként gondolkodók, akiknek megvannak a maguk érvei, hanem szimplán fóbiások. Ami persze rendkívül kényelmes hozzáállás, hiszen ehhez nincs szükség ellenérvekre, elég mások minősítgetése (homofóbiás, xenofóbiás, iszlamofóbiás, ginofóbiás stb.). Egyúttal rendkívül intoleráns hozzáállás a tolerancia önjelölt bajnokaitól. A fóbia ui. patologikus eset. Azaz, a progresszív balosok végső soron azt állítják, hogy mindazok, akik tőlük eltérő véleményen vannak, szimplán betegek, akiket nem meggyőzni kell, hanem inkább kezelni. Vagy épp átnevelni. És Delsol e meglátása nem teljességgel alaptalan. (Mindez Szilvay miatt jut az eszembe.)
A nap idézete
"Gazdasági kalkuláció nélkül nem létezhet gazdálkodás. Így a szocialista államban, ahol a gazdasági kalkuláció lehetetlen, ugyancsak nem létezhet – az általunk használt értelemben vett – gazdálkodás. Lehet, hogy triviális és másodlagos ügyekben továbbra is marad a racionalitásnak tere, de általában véve nem beszélhetünk többé racionális termelésről. Hiszen nem létezne semmilyen eszköz, amivel megállapíthatnánk, hogy mi volt racionális, így pedig nyilvánvaló, hogy a termelést sem vezérelhetnék gazdaságossági megfontolások". L. v. Mises
Ránctalan kedd
Egy újszülöttnek minden vicc új, leszámítva talán a Schwartz bácsis vicceket. Avagy Doktor Miniszterelnök Úr és a karon ülő csecsemők.
Megint hétfő
Gajdics. A konzervatív filozófia úriembereknek való, akik képesek mértéktartásra. Azaz, nem viszik saját elveiket végletekig. Egy konzervatív pl. nem gondolja, hogy „az emberi lényeg a maga valóságában a társadalmi viszonyok összessége”, miként Marx fogalmaz Feuerbach-téziseiben, hanem létezik az embernek biológiai, antropológiai, horribile dictu metafizikai lényege. Amiből egyebek mellett következik, hogy az emberi normalitás nem kizárólag társadalmilag normalizáltat jelent. Mindazonáltal úriember ettől még nem kezd el rögvest tele szájjal buzizni. Mert művelt, finom ember, akinek nem szállnak a fejébe a gondolatok, és nem gőzöl be a maga igazától.
*
Koronavírus-recesszió. Megszorítás helyett fiskális stimulust javasol az IMF. (Vagy ahogy a mandiner fogalmaz: „Matolcsy kottájából játszik”.) És tényleg. Az IMF vezető közgazdásza, Gita Gopinath egy hete a Financial Timesban: „A fiskális politikának vezető szerepe kell legyen a felépülésben”.
*
Jegybanki függetlenség. Azt mondja, 2017 augusztusában a Journal of Monetary Economics szerkesztőbizottságának harminchárom tagja volt. Ebből tizenhat fő állt akkor jegybanki alkalmazásban (főleg a FED-nél), további kilenc fő állt megelőzően alkalmazásban, és csak nyolc fő nem volt korábban jegybanki alkalmazott. Viszont mind a nyolcan valamilyen módon kapcsolatban álltak jegybankokkal.
Vasárnap
Egy találó hasonlat szerint Locke hatása a franciákra olyan volt, mintha üres gyomorra ittak volna alkoholt, Robespierre lett a vége. Még rosszabb, ha üres fejre iszik az ember. Ajánlanám Gajdics Ottónak, az egykori KISZ-titkárnak, Chantal Delsol A világ gyűlölete c. könyvét? Mindenképpen. Mindazonáltal némileg aggódva is.
Szerda
November 4. Nem rég olvastam John Gaddis A hidegháború c. könyvét. Gaddis ebben azt írja, Hruscsov végül Mao Ce-tung nyomására döntött a forradalom fegyveres leveréséről október utolsó napján. Gaddis szerint Sztalin ’53-as halálát követően Mao magát tekintette a nemzetközi kommunista mozgalom és a keleti blokk legtapasztaltabb és legnagyobb elismerésnek örvendő vezetőjének; Hruscsovot és a többi szovjet vezetőt kis formátumú figuráknak látta, és kétségbe vonta a Szovjetunió világforradalmi erejét. Kiváltképp megdöbbenéssel fogadta az SZKP februárban tartott XX. kongresszusán elhangzott Hruscsov-beszédet. „Lehet, hogy a Szovjetunió megtámadta Sztalint, de mi nem fogjuk”. Mao Ce-tung tudni vélte, hogyan kell megmenteni a kommunizmust: nem reformokkal, hanem a sztalinizmusoz való visszatéréssel. Ugyan nem mondja, könyvében Gaddis azt sugallja, hogy Mao tkp. azért presszionálta a vívódó Hruscsovot a forradalom leverésére, hogy megmutassa, ki a főnök, illetve, hogy elejét vegye a „desztalinizációs erjedésnek” a kommunista blokkban. Mindazonáltal más forrásból úgy tudni, Mao Ce-tungot nem különösebben foglalkoztatta a magyar forradalom, ellene volt a katonai beavatkozásnak, és maga is csak október 30-án változtatott korábbi álláspontján, amikor a kínai nagykövet arról győzte meg, hogy a Nagy-kormány elkerülhetetlenül vissza fogja állítani a kapitalista rendszert.
Oltás. Ma reggel, életemben először, beoltattam magamat influenza ellen. Nota bene ha az emberek maszkot hordanak, tartják a távolságot, és sűrűn kezet mosnak, akkor az influenzavírus is kevésbé terjed.
