Steve Reich WTC 9/11 (2010)
Eutopia Ensemble

Clintonomics versus Trumponomics, Michael J. Boskin cikke.

Kattints a képekre!

Joseph Stiglitz szerint (VF aug. 08., FT aug. 17.) az eurózóna válságára megoldás lenne a „rugalmas euró”.  Lehetne „északi euró” meg „déli euró”, amik egy árfolyamsávon belül egymással szemben szabadon lebegnének. Ez a rugalmasabb árfolyamrendszer úgymond segítene egyensúlyba hozni a tagállamok kereskedelmi mérlegét. Mindazonáltal Stiglitz azt írja: „Itt most nem megyek bele technikai részletekbe arról, hogy egy rugalmas euró miként működne a gyakorlatban”.

Könnyen lehet, hogy a Tobin-adó ötlete Keynestől származik. Keynes az Általános elméletben a tőzsdei spekuláció kapcsán veti fel: „Tetemes állami forgalmi adó kivetése minden üzletkötésre talán minden egyébnél hathatósabban csökkenthetné az Egyesült Államokban a spekulációnak a vállalkozás (értsd: hosszú távú befektetés) feletti uralmát” (12. fejezet/VI. szakasz). Tobin maga utal Keynesre. Illetve arra, hogy e keynesi ötlet alkalmazható a spekulatív nemzetközi valuta-tranzakciókra is.

Kattints a képekre!

Kis összefoglaló a Mundell-Fleming trilemmáról („lehetetlen hármasság”) a The Economist fejtágító sorozatában.

Nima Sanandaji cikke. A skandináv gazdasági modell csodálói többnyire úgy vélik, hogy a skandináv országok történelme a 20. század második felében kezdődött a jóléti állammal, előtte pedig kietlen puszták valának ezek az északi földek, és csak isten lelke lebegett a vizek felett. De aztán persze mégsem. A skandináv országok valójában már a jóléti állam előtt a világ leginkább prosperáló és a legkevésbé egyenlőtlen jövedelem-eloszlású országai voltak. Amikor még karcsú volt a kormányzati szektor, alacsonyak voltak az adók és működött a piac. Vagyis az, amit a baloldaliak úgy szeretnek Dániában a jóléti államot megelőzően is létezett. A siker kulcsa pedig, vélekedik Sanandaji, valószínűleg kulturális. Egyéni felelősség, bizalom, pontosság, kemény munka. Amit alátámasztani látszik, hogy az Egyesült Államokban élő svédek, dánok és finnek életszínvonala számottevően magasabb, mint az anyaországban élőké, illetve alacsonyabb a munkanélküliségi ráta vagy a középiskolai lemorzsolódás. Pedig az Egyesült Államokban nincs skandináv jóléti állam (még ha Bernie Sanders részéről lenne is rá igény). Viszont újabb kutatások azt mutatják, hogy a skandinávok körében növekszik a járadékfüggőség, és romlik a „protestáns kultúra”.

Mellár Tamás cikkéhez. A gazdasági válság demoralizálja a népet, ez afféle politológiai közhely. Az 1920-as évek német munkanélkülisége és Hitler felemelkedése példaszerű eset. De a Ku-Klux-Klan tagsága is többnyire azokban az évtizedekben növekedett számottevően az elmúlt 150 év során, amikor az amerikai gazdaság pangott (vagy válságban volt). Jólét és erkölcsösség című vaskos könyvében Benjamin Friedman épp e témában értekezik. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország történelme azt mutatja, hogy a demokratikus folyamatok szinte kizárólag gazdaságilag prosperáló időszakokban mozdultak előre, miközben a gazdaságilag stagnáló vagy hanyatló évtizedekben megrekedtek (sőt időnként visszalépés történt). Evidensnek tűnik, hogy a gazdasági stagnálás (még inkább a válság) nem tesz jót a demokratikus érzületnek. Bár az emberek közérzetét, vélekedik Friedman, egyszerre befolyásolja anyagi helyzetük abszolút és relatív változása, ám abszolút helyzetük változása a meghatározó. Ha az emberek az tapasztalják, hogy évről-évre jobban megy soruk, akkor jobban elviselik az olyan jogkiterjesztő politikát, ami a jövedelemkülönbségek növekedését, illetve az állami jövedelem-újraelosztás növekedését okozza, vagyis relatív helyzetük stagnálását vagy akár romlását. Vagyis: ha az embernek jól megy a sora, akkor kevésbé érdekli, ha másoknak is jól megy, és amikor beül az új autójába, és végig simítja kezét a bőr ülésen, akkor kisebb ingerenciát érez a buzizásra is. Olyankor „ami jó a General Motorsnak, az jó Amerikának”. És ha az ember azt látja, hogy a gyerekére még ennél is jobb sors vár, akkor a szomszéd is lehet marokkói. Ellenben, ha a gazdaság tartósan stagnál, és az emberek azt tapasztalják, hogy csak múlnak az évek, de mégsem jutnak egyről a kettőre, vagyis anyagi helyzetük abszolút szintje stagnál (vagy ami még rosszabb, csökken), akkor szinte elviselhetetlenné válik számukra relatív helyzetük romlásának még a gondolata is. És az emberek érzékenyebbekké válnak a jövedelemkülönbségekre, a gazdagok és sikeresek utálatosak lesznek (és zsidók), felerősödnek az idegen- és bevándorlásellenes érzelmek (az Egyesült Államok bevándorláspolitikája pl. döntően aszerint szigorodik vagy enyhül, hogy az adott évtized gazdaságilag mennyire prosperál. Ha az USA-ba jössz, nem veheted el...). A General Motors kizsákmányoló multi lesz, 1%, Occupy, Piketty. Tele nyugdíjassal a váróterem, a temetők meg üresek. És ha az emberek azt érzik, hogy gyerekeik kilátásai még olyan életet sem ígér számukra, mint amilyen a sajátjuk, akkor aztán karóba Sorossal. Ha az embernek rosszul megy a sora, akkor bizony a marokkói szomszéd menjen vissza oda, ahonnét jött, a tevebaszó narkóárus buzija. Egy szó mint száz: gazdaságilag válságos években megerősödnek a szélsőjobboldali politikai erők, erősödnek a demokráciaellenes hangok, és az antikapitalista hevület. Mindezek legjobb ellenszere pedig a gazdasági növekedés.

George Bush amerikai elnök 1992. január 8-án egy tokiói látogatáson rosszul lett, és a díszebéden lehányta a japán miniszterelnököt, Mijazava Kiicsit.

Ridley Scott Mentőexpedíció (The Martian) filmje épp David Bowie halála napján nyert két Golden Globe-díjat.

David Bowie Starman (1972)

Ismerd meg a pénz alkímiájának erejét!

A 90. zsoltár szerint: „A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolczvan esztendő, és nagyobb részök nyomorúság és fáradság, a mely gyorsan tovatünik, mintha repülnénk” (Károli Biblia). Martin Luther fordításában az évek nagyobb része „fáradtság és munka”. Német evangélikus területeken a zsoltár e része lett a leggyakrabban idézett bibliai helyek egyike. Meglehet, Luther pontatlan német fordítása a német munkamorál alapja.

Három minnesotai közgazdász újragondolta Walt Rostow 1960-as klasszikus elméletét a gazdasági növekedés fázisairól (első rész & második rész). A szerzők négy fejlődési fázist különböztetnek meg: I. a malthusi csapda fázisa, amikor egy országban az egy főre eső jövedelem stagnál, vagyis a gazdaság növekedését kizárólag a népesség növekedése jelenti (tkp. a Rostow-féle „hagyományos társadalom”), II. a növekvő gazdaság (a rostowi „kibontakozás”), amikor az egy főre eső jövedelem tartósan növekszik, vagyis 25 év alatt legalább átlagosan évi 1 százalékkal, III. a felzárkózás fázisa, amikor egy országban az egy főre eső jövedelem legalább 15 évig folyamatosan eléri a vezető gazdaság (jelenleg az Egyesült Államok) egy főre eső jövedelmének 35 százalékát, és IV. csatlakozás a vezető gazdasághoz, amikor egy országban az egy főre eső jövedelem legalább 15 évig folyamatosan eléri a 65 százalékát a vezető gazdaságénak. (Nota bene Magyarország e kritériumok alapján a második fázisban van (azaz „felzárkózónak” sem tekinthető)).

A szerzők szerint a gazdasági növekedés forrása a termelékenység növekedése, és a malthusi csapdából a növekvő gazdaságba történő átmenet könnyebb, miként azt Rostow vélte, aki a „hagyományos társadalom” és a „kibontakozó” (növekvő) társadalom között egy átmeneti fázist (a növekedés előfeltételeinek megvalósulási szakasza) is megkülönböztetett. Ehhez elég annyi, hogy egy szegény ország átvegye a gazdagabbak országok fejlettebb technológiáit és bevált gyakorlatait (best practice). Így aztán néhány afrikai ország (Szenegál, Szomália, Niger) kivételével a világ országaiban növekszik az egy főre eső jövedelem. Ugyanakkor, vélik a szerzők, egy országnak a vezető gazdasághoz történő felzárkózása vagy ahhoz való csatlakozása már nehezebb: a magasabb fázisok eléréséhez ui. fel kell számolni mindazokat az intézményi korlátokat, amelyek gátat vetnek további technológiák és gyakorlatok adoptálásának, illetve a technikai fejlődésnek, vagyis a magasabb termelékenységnek. Egyetértve Douglass North nézetével, a szerzők úgy vélik, az intézményi változások jelentik a kulcsot egy magasabb fejlődési fázisba történő átmenethez. Példaként említik az 1870 és 1900 közti ún. Meidzsi-restaurációt, ami kiszabadította Japánt a malthusi csapdából, amivel a szerzők mintha rögvest ellent is mondanának némiképpen annak, hogy a malthusi csapdából történő kilépés viszonylag könnyű. De a koncepció érthető: a malthusi csapdából történő kilépéshez egy országnak elég pusztán átvennie a fejlettebb technológiákat, de ha fel akar zárkózni a kor leggazdagabb országai közé, akkor adaptív, a technológiai fejlődést nem korlátozó intézményrendszerre és politikára van szüksége.

(Ha valakit érdekelné, Rostow 1960-as klasszikus könyve teljes egészében olvasható Balogh József Modern polgári szociológia: szöveggyűjtemény II. (1965.) kötetben.)

verda

Olvasom: „Feng és munkatársai még ennél is meredekebb elméletekről spekulálnak: lehetségesnek tartják ugyanis, hogy nemcsak sötét anyag létezik a világegyetemben, hanem egy komplett „sötét szektor” is, a maga külön anyagával és kölcsönhatásaival”. Reménykedem, hogy a magyar fizikusok végül a Halálcsillagot is felfedezik. Az erő legyen velük!

Csóró országnak nem való nyári olimpia, vélekedik Andrew Zimbalist. Kevésbé sarkosan: "Az olimpia megrendezése bármely városnak gazdasági hazardírozást jelent".

Tudta? Penderecki "egy rekviem formájú darabot" komponál az '56-os áldozatok emlékére.

***

Bond. Újra néztem a '73-as Bond filmet, az Élni és halni hagynit. Ez Moore első Bond alakítása, és egészen tűrhető. Moore még nem az a kamerába kikacsintgató elhízott bájgúnár kétsoros lila zakóban arany mandzsettagombbal, Trump frizurával. A nyitó jelenetben egy MI6-ügynököt megölnek a new yorki ENSZ palotában, aminek a továbbiakban semmi jelentősége. A '70-80-as évek politikai krimijeiből nem hiányozhatott egy korrupt ENSZ-tisztviselő vagy merénylet az ENSZ székházban (persze jellemzően egy, a közgyűlésen felszólaló afrikai államfő ellen („harmadik világ”-, centrum-periféria-, „egyenlőtlen csere”- és neokolonizáció-fíling)). A ’70-es évek első Bond-filmje sem hagyhatott ki egy ENSZ-hullát. (A mai filmekben már nincsenek ENSZ-hullák. Az ENSZ már szart ér?) (Már amennyire én ismerem a politikai krimiket.)

***

Kincsek a neten. Ihász Gábor 2 dala 1980-ból: Mikor az álom és Amíg dobog a szív.

***

Gazdag és gyenge. A migrációs válság kapcsán Orbán Viktor több fórumon is kifejtette: "Európa jelenleg gazdag és gyenge, ez pedig a lehető legveszélyesebb kombináció". Később George Friedman könyvéből megtudtam, hogy „Hannah Arendt, a jelentős német filozófus egyszer azt mondta, hogy a legveszélyesebb dolog a világon, ha gazdag és egyben gyenge az ember”. Gondoltam, valami PAGEO-s szövegíró leleményes volt. Esetleg Orbán kormányfő önkezüleg húzta alá pirossal a saját Friedman kötetében. Vagy maga Friedman mondta neki. Még csettintettem is: Hannah Arendt, ügyes. Most viszont Habsburg Ottónál olvasom Európáról: „Nagyon gazdagok vagyunk és ugyanakkor nagyon gyengék. A történelem bizonyítja, hogy az ilyesmi mindig rendkívül veszedelmes, aki ilyen állapotban leledzik, annak minden oka meglehet az aggodalomra”. Végül is jó nagy közhely.

Kis olimpiatörténeti kiállítás

Johann Sebastian Bach c-moll passacaglia és fúga (BWV 582)
Lionel Rogg

Mendelssohn szerint, ha a világegyetem elpusztulna, akkor ebből az egy darabból újjá lehetne építeni. (Szóval ez a poszt most egyfajta biztonsági másolat arra az esetre, ha a világegyetem elpusztulna, de valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a blog mégis megmaradna.)

Ha ki egykoron röpülni tanítja az embert, az elmozdított minden határkövet; minden határkő maga is levegőbe röpül előtte, a földet újra fogja keresztelni — „könnyű”-nek fogja keresztelni.

Friedrich Nietzsche Így szólott Zarathustra (1883)

Venezuela régóta klasszikus példa. És mindent megtesz, hogy az is maradjon. Egy remek cikk.

Steve Reich Music for Pieces of Wood (1973)
Amadinda Ütőegyüttes

Kornai a rendszerparadigmáról. És hazánkról.