hocinesze
Egyesüljetek!
A II. világháborút követően az USA-ban a reálbérek a termelékenység növekedésével azonos ütemben növekedtek egészen a ’80-as évek elejéig. Azóta viszont a reálbérek növekedése elmarad a termelékenység növekedésétől. Robert Solow Nobel-díjas közgazdász szerint pedig az ok: az atipikus foglalkoztatási formák arányának növekedése miatt a proletariátus már nem olyan szervezett, ezért a munkavállalók alkupozíciója romlott, következésképpen a kizsákmányolási ráta nőtt (cca.). Igaz, Solow nem így fogalmaz, de még ez is eljöhet egyszer. És hát mondanám, hogy Pogátsa Zoltán figyelmébe ajánlom, de tudom, Pogátsa szerint nincs is olyan, hogy munkatermelékenység. A kommunista Pierro Sraffa ui. bebizonyította. (Kieg. A Solow-féle neoklasszikus gazdasági növekedési modell (amiért a Nobelt kapta) alapja a határtermelékenységi elmélet. A modellben a munkabér egyenlő a munka határtermékével, és persze a munkának van csökkenő határterméke, nem pedig a munkásnak csökkenő alkupozíciója. Sem az ’56-os Contributionben, sem az ’57-es Technical Changeben, sem az ’59-es Technical Progressben nincs szó erős szakszervezetekről. Persze Solow még mindig visszaadhatja a Nobelt, és a Solow-maradékot elvtársiasan szétoszthatja a szegények között. A "vörös farok" részt viszont nem kell megírnia az életműhöz, szerencséjére Mátyás Antal azt már megírta.)
Tibornak szeretettel
Előttem Nicholas Kaldor Further Essays on Economic Theory kötete. A könyv a CEU könyvtárból való. A kötet kötéstáblájának belső oldalán Scitovsky Tibor ex librise. Szemben dedikáció. Amennyire ki tudom venni:
To Tibor
on the occasion of his visit to Cambridge.
1981. július 5-i keltezés. Az aláírásban tisztán látszik, hogy Nicky. Úgy tűnik, ezt a könyvet Káldor ajándékozta Scitovskynak.
Még mindig a görögökről
Nem a túlméretes állam a görögök problémája, hanem a rossz hatékonyságú állam, vélekedik Deborah Boucoyannis. Valójában nem is annyira az állam a tulajdonképpeni probléma, mint inkább a rossz piaci szerkezet, ha jól értem. Egyik oldalról vannak az oligarchák uralta nagyvállalatok, másik oldalról a túlélésért küzdő családi vállalkozások. Egyikük sem adózik rendesen, ellenben rosszul viszik a businesst. De legfőképpen nem képesek kellő számban munkahelyet kínálni.
Yellen, a héja
A Yellen vezette FED visszatér a Phillips-görbe doktrínához, amennyiben a munkaerőpiac állapotától teszi függővé a monetáris politikát, vélekedik Lars Christensen. És úgy tűnik, hogy a munkaerőpiaci adatokra alapozva, az egyébként galamblelkű Yellen várhatóan még az idén monetáris szigorításba kezd. Christensen szerint inkább Friedmant kellene (újra)olvasnia. (Kieg. Az ajánlott Friedman klasszikus itt.)
A beágyazott pénz
Sokan sokszor megfogalmazták az elmúlt években az euró hosszú távú sikerének állítólagos feltételeit. Álmunkból felkeltve is tudjuk a progresszív leckét: politikai unió, fiskális unió, bankunió az EU-ban, valamint az EKB mint lender of last resort. Kathleen McNamara pedig teóriát is gyárt ehhez, amit "beágyazott valutaövezetek elméletének" nevez. McNamara szerint ui. az optimális valutaövezetek elmélete tévedésre épül: nem a piac teszi a közös pénzt, hanem a politikai-gazdasági intézményrendszer. Más szóval a közös pénz sikere nem az olyan piaci körülményeken múlik, mint a tényezőmobilitás, az árak és bérek rugalmassága, az ágazati struktúra diverzitása (Mundell, Kenen), hanem attól, hogy milyen politikai-gazdasági intézményrendszer támogatja a stabilitását; vagyis a pénz intézményi beágyazottsága. "A pénz mindig és mindenhol politikai jelenség", tudjuk meg. És a "beágyazott valutaövezetek" ezen új elméletéből rögtön négy sarkalatos intézményi kritérium fakad a valutaövezetek hosszú távú sikerét illetően. Mit ad isten éppen: politikai- és fiskális unió, bankunió, valamint egy lender of last resort szerepét betöltő jegybank megléte. Történeti áttekintést is kapunk, melynek tanulsága, hogy a legsikeresebb (leginkább tartós) pénzek azok a nemzeti valuták, amelyek együtt születtek meg egy önálló költségvetésű központi kormányzattal rendelkező nemzetállammal. Röviden: egy pénz, egy kormányzat — eddig kizárólag ez működött hosszú távon. Így aztán McNamara konklúziója is magától adódik: az euró jövőjének záloga a föderális EU. Ám ha szigorúan nézzük, akkor McNamara történeti áttekintése valójában két dolgot bizonyít: az egy pénz, több kormányzat szisztéma eddig nem működött, valamint a működő egy pénz, egy kormányzat szisztéma eddig kizárólag valamilyen nemzetállam születésével jött létre. Ámde megszülethet-e a föderális EU, mint nemzetállam?
München szelleme
"München szelleme" uralkodik Nyugaton, szól Szolzsenyicin vádja 1972-es Nobel-előadásában. Szolzsenyicin, ugyan nem mondja, de az 1938-as szeptember végi müncheni egyezményre utal. München szelleme: az elgyávult civilizált világ meghátrál a barbárság előtt. Münchenből hazatérve az akkori angol miniszterelnök, Chamberlain kijelentette: Németország és Anglia között többé nem kerülhet sor háborúra. Miért is nem? A valódi ok: mert ahhoz a jó angoloknak ki kellene kelniük a fotelból. München szelleme valójában a jólétben élő, elkényelmesedett, passzív nyugati ember szelleme, aki nem hajlandó kiállni a nyugati értékek mellett; még kevésbé hajlandó harcolni értük. A háború elrontja a hétvégi krikett partit. Kényelmesebb engedményeket tenni a Gonosznak, és jó képet vágni hozzá. Majd szürcsölni tovább a brandyt.
Kizsákmányolás
A görögöknél minden dolgozóra hat tőkés jut. Egy igazi tőkés állam. (De mi sem panaszkodhatunk.)
Cím nélkül
Valamiféle magyar liberális oldal lettem. George Reisman blogjához hasonlóan. :)
***
Olvasom Omar G. Encarnación cikkét. És hát újra csak az a fránya matek. De csontra.
***
Wolfgang Streeck szerint az „euró egy német imperialista projekt”. Olyan, amit a franciák erőltettek a németekre. És valóban faramuci: a franciák az euróval anno gyengíteni akarták a németeket, ám épp az ellenkezőjét érték el vele. De persze könnyen lehet az is, hogy nem az eurón múlt. Gyanítom, ha ma Németországot földig rombolnák, harminc év múlva újra Európa vezető hatalma lenne. Végtére a múlt században ezt kétszer is eljátszotta. Szóval lehet itten mondani olyanokat, hogy a németeknek gyenge az euró, a görögöknek meg erős, de nyilván az sem véletlen, hogy ez nem fordítva van így.
***
Pogátsa Zoltán tévé-közgazdász és hivatásos ösztöndíjvadász szerint a Sziriza annyira Európa-párti volt, hogy „semmiféle B tervet nem készített az eurózóna elhagyására”. Ergo készített.
Ever looser union
Kathleen McNamara újra. Most az utópikus energiák kimerüléséről. A görög válság csúnyán betett a posztnemzeti, kozmopolita Európáról szőtt álomnak; a nacionalizmus erősödik. Az EU ma sokkal inkább a "nemzetek Európája", mint a válságot megelőzően. Ha ezt eddig esetleg nem tudtuk volna.
Közös pénznek túros a háta
Nem kell az eurón rugózni, vélekedik Kathleen McNamara. A közös pénz mindig és mindenhol egy szélesebb politikai projekt megszilárdításának volt az eszköze, aminek az amerikai dollár ékes példája. Lehet ugyan közgazdasági elméleteket gyártani holmi optimális valutaövezetekről, de ettől még a történelem nem a közgazdasági racionálisról szól. Persze az USD és az euró közötti párhuzamból egyéb következtetésekre is juthatunk.
"De itt van Blofeld, ez itt a gond!"
A '69-es Bond filmben, az Őfelsége titkosszolgálatában a gonosz Blofeld (Telly Savalas) nem hal meg. Hihetetlen, mégis igaz: Bond (George Lazenby) végül kudarcot vall. Egyszerűen nincs happy end. A film végén Blofeld megöli Bond újsütetű feleségét (Diana Rigg)! A zárójelenetben Bond zokog. (Ez szegről-végről a kis Youtube összeállításból is kiderül.)
