Bayer úr "versét" Kálmán C. György elemzi nem középiskolás fokon.

Helyes kis könyvecske akadt minap a kezembe: 87 oldal, ragasztott, írógépbetűkkel szedett szöveg. Szociális piacgazdaság. Tanulmányok az NSZK és az NDK gazdasági rendszereiről az NSZK szemszögéből. A Perfekt Kiadó adta ki 1990-ben. Ára: 140 Ft. Leginkább Helmut Leipold, Reinhard Peterhoff és Alexander Barthel nevű urak (az "Előszó" szerint a Marburgi Egyetem szerzői) néhány oldalas írásai szerepelnek benne olyan címekkel, mint Nyereség a piacgazdaságban, Szilárd pénz nélkül nincs piacgazdaság vagy Milyen gazdasági rendszer tartozik egy parlamentáris demokráciához?. És teljesen jó kis szövegek. A külsőre marxista-leninista jegyzetnek tűnő kis kötet valójában, hűen a címhez, ordoliberális szellemben írt világos mondatokban szól a piacgazdaság lényegéről.

A neves pénzügyi újságíró, az amerikai Michael Lewis 2008-ban nekiindul, hogy ellátogasson Izlandra, Görögországba, Írországba, Németországba, illetve útja végén, 2011-ben a napfényes Kalifornia államba. Miért?  "Az olcsó hitelek cunamija miatt, amely 2002 és 2007 között végigsöpört a bolygón, és most lehetővé tett egy újfajta utazástípust, a pénzügyikatasztrófa-túrizmust" - ahogyan maga fogalmaz. És a pénzügyi újságíró oknyomoz: utazásai során Lewis kifaggat kormányzót, jegybankelnököt, miniszterelnököt, polgármestert, üzletembert, taxisofőrt, szerzetest, de még halászhajó kapitányt is. Kutatja az adósságválságok okát. És megtudjuk például, hogy "ha van igazság a világon, akkor a görög bankároknak kellene az utcára vonulniuk, hogy tüntessenek az egyszeri görög állampolgár morálja ellen", vagy azt, hogy az izlandi miniszterelnök, miután belefáradt hivatalába, "kinevezte magát a jegybank elnökének, noha semmi banktapasztalata nem volt, és képesítésére nézve költő". A kötet eredeti címe Boomerang, ami a hitelboomra utal. Ahogy visszatér és orrba vág. A Travels in the New Third World alcím pedig annak az IMF-tisztviselőnek a szavaira, aki az IMF első görögországi küldetéséről visszatérve bizalmasan csak annyit mondott a kötet szerzőjének: "hamisítatlan harmadik világbeli országban jártunk". Mert a pénzügyeket illetően gyakran még a fejlett demokráciák is harmadik világbeli országként viselkednek, kivált ha "egy rakás pénzzel egyedül hagyják őket egy üres szobában". Fanyar humorral megírt remek könyv.

Aerosmith: The Other Side (1989)

"Az egyik legnagyobb gazdasági tévhit, amit Karl Marx terjesztett el, és amit manapság mindenki elfogad, beleértve számos üzletembert is, hogy a monopóliumok kialakulása a szabad és szabályozatlan piac elkerülhetetlen és immanens eredménye. Csakhogy ennek éppen az ellenkezője igaz. Valójában a szabadpiac az, ami lehetetlenné teszi a monopóliumokat.
Elengedhetetlenül fontos, hogy világos és meghatározott definíciónk legyen a „monopólium” jelentését illetően. Ui. amikor az emberek valamilyen gazdasági vagy politikai kontextusban a monopólium veszélyeiről és ártalmairól beszélnek, akkor ezen kizárólagos monopóliumot értenek, vagyis kizárólagos ellenőrzést a termelés egy adott területe fölött, ami mentes és védett a versenytől, és így a piactól független, a kereslet-kínálat törvényével szemben immunis, tetszőleges üzletpolitikát és önkényesen megállapított árakat tesz lehetővé a kontrollált területen. Hangsúlyozni kell tehát, hogy egy ilyen monopólium nem egyszerűen a verseny hiányát, hanem a verseny lehetetlenségét jelenti. És éppen ebben áll a meghatározó tulajdonsága a kizárólagos monopóliumnak, és ez az, ami lényeges egy ilyen monopólium bármely bírálata során.
Mindazonáltal a kapitalizmus történetében még soha senki nem volt képes a verseny által kizárólagos monopóliumot létrehozni a szabadpiacon. Csak egyetlen módon lehet ui. megtiltani a belépést egy adott termelési területre: törvény által. Minden kizárólagos monopólium, ami létezik vagy valaha létezett, az Egyesült Államokban, Európában vagy bárhol másutt a földön, egyedül valamilyen kormányzati intézkedés által vált lehetővé és jött létre: speciális franchise jogok, licence jogok, támogatások és olyan törvényi rendelkezések által, amelyek egyes személyeknek vagy a személyek egy csoportjának speciális (a szabadpiacon nem megszerezhető) privilégiumokat biztosított, miközben mindenki másnak megtiltotta az adott területekre történő belépést.
A kizárólagos monopólium nem a laissez-faire következménye, hanem éppen a laissez-faire eltörlésének az eredményeként jöhet csak egyáltalán létre, illetve egy azzal ellentétes elv, az etatizmus bevezetésével." Nathaniel Branden: Common Fallacies About Capitalism (In) (eredeti kiemelések)

Vukán György a Richter teremben 2012.12.01. (saját fotó)

Kitől az idézet?

"Goldfinger. Egy hihetetlenül ostoba film. A 007-es ügynök elképzelhetetlen kalandjai. Goldfinger egy idétlen figura, aki azonban hatalmas vagyonra tett szert, elhatározza, hogy behatol Fort Knoxba, valamiféle mérgező sugár segítségével megfertőzi az amerikaiak ott tárolt aranyfedezetét, hogy azt évtizedekre használhatatlanná tegye, s így a Nyugat gazdasági életét megbénítsa (hogy miért, az nemigen derül ki). Hadsereget alapít és képez ki e célra, gyárakat, bankokat hoz létre. Néztem ezt az ostoba kalandfilmet, a 007-es übermensch példátlan hőstetteit, és amikor legjobban csóváltam a fejemet, egyszerre rájöttem, hogy igaz filmet látok."

a) Theodor Wiesengrund Adorno
b) Kertész Imre
c) Puzsér Róbert
d) Danilo Kiš

Tovább a megoldásra?

Ternovszky Béla (r.): Macskafogó 2. - A sátán macskája (2007)
Ethan & Joel Coen (r.): A félszemű (True Grit) (2010)
Robert Schwentke (r.): Red (2010)
Neil Burger (r.): Csúcshatás (Limitless) (2011)

A no.1-es Keynes-hívő Robert Skidelsky szemmel láthatóan ismeri az osztrák közgazdasági iskola cikluselméletét, mindazonáltal úgy véli, a válságot kiváltó hitelbővülést nem a FED laza monetáris ("olcsó pénz") politikája, hanem a megnövekedett hitelkereslet okozta (tőle nem várt módon, még azt a mondatot is bevállalja, hogy nem annyira a bankok "rablóhitelezése" (predatory lending), mint inkább az emberek meggondolatlan hitelfelvétele a fő felelős). Skidelsky érve a hagyományos keynesi you can’t push on a string megfontoláson alapul ("elvezetheted a lovat a folyóhoz, de nem kényszerítheted, hogy igyék"): miként minden kínálatot, úgy nyilván a hitelkínálatot is a kereslet vezeti (amire úgymond ékes bizonyíték, hogy jelenleg az USA és az eurózóna gazdasága amolyan likviditási csapda-félében van). De miért is adósodott el úgy a lakosság? Mert az egyre jobban kinyíló jövedelemolló túl sok hitel felvételére ösztönözte a lemaradó középosztályt (vö. expenditure cascades) (bár Skidelsky válasza nem az a klasszikus keynesi, hiszen az "elégtelen fogyasztás" elméleti világában a jövedelemkülönbségek növekedésének hagyományosan a megtakarítások növekedése (a fogyasztás csökkenése) a vége, de a bűnös kapitalizmus fíling azért így is meg van). Mindazonáltal kérdés, hogy valóban a kereslet húzta-e a hitelkínálatot a fellendülési időszakban, mondván, hogy a hitelt eleve nem is lehet tolni. A XIX. században volt egy ún. Banking School és egy bizonyos reálváltó doktrína. Ahogy a költő mondja, egy képben csak talán, s csupán a lényeget: a hitelkínálat endogén, a reálgazdaság igényeihez igazodik, és ha nincs rá kereslet, úgy a bankok hiába is tukmálják. Erre írja Ludwig von Mises 1928-ban: "A gyenge láncszem ebben az érvelésben az a feltételezés, hogy a kereskedelmi tranzakciók volumene, amelyekből a váltók is származnak, független a bankok viselkedésétől. Márpedig ha a bankok inkább alacsonyabb, mintsem magasabb kamatrátával számítolnak le, akkor több hitel jön létre". Szóval Skidelsky felvetésére viszonylag egyszerű a válasz: ha növekszik a lakosság hitelkereslete, akkor növekszik a hitelkamat. Ha mégsem növekszik a hitelkamat, akkor viszont mégsem a kereslet határozza meg.

Ayn Rand
Hagyjanak bennünket békén!

Mivel napjaink nagy problémája a "gazdasági növekedés", és mert a jelenlegi vezetés azt ígéri, hogy e növekedés érdekében "stimulálni" fogja a gazdaságot, - hogy az egyre szélesebb kormányzati kontroll által általános jólétet teremtsen, miközben elkölti még azt is, amit létre sem hoztak - így aztán kíváncsi lennék, hogy vajon hány ember ismeri a laissez-faire kifejezés eredetét.
A XVII. század során Franciaország egy abszolút monarchia volt, melynek államrendjét úgy jellemezték, mint "abszolutizmust, amit a káosz korlátoz". Az uralkodó teljhatalommal bírt mindenki élete, munkája és vagyona felett, és az emberek számára kizárólag a kormányzati tisztségviselők korrupciója nyújtott némi szabad mozgásteret.
XIV. Lajos egy klasszikus zsarnok volt: egy elbizakodott, középszerű figura grandiózus ambíciókkal. Uralkodásának időszakára mégis mint a francia történelem egyik ragyogó periódusára szokás tekinteni: a király hosszú és sikeres háborúk alakjában "nemzeti célt" adott az országnak, és megteremtette Franciaországot, mint Európa vezető hatalmát és kulturális központját. Ámde tudjuk, a "nemzeti célok" pénzbe kerülnek. XIV. Lajos kormányának fiskális politikája pedig krónikus válsághelyzethez vezetett, amit az ország egyre növekvő adókkal történő kiszipolyozásának ugyancsak hagyományos módszerével oldottak meg.
XIV. Lajos főtanácsadója, Colbert volt az egyik első modern etatista, aki hitt abban, hogy az állami szabályozás képes nemzeti fellendülést hozni, és hogy a kirótt magasabb adókból származó bevételeket csak az ország "gazdasági növekedése" képes előteremteni. Így aztán elhivatottan kereste a módját, hogy "az ipar ösztönzése által általános gazdasági növekedés" jöhessen létre. És ez az ösztönzés aztán számtalan állami szabályozásban és aprólékos előírásban meg is valósult, ami megfojtotta az üzleti tevékenységet, és aminek siralmas kudarc lett a vége.
Pedig Colbert nem volt ellensége az üzletnek. Nem jobban, mint a jelenlegi adminisztráció. Colbert szíves örömest hizlalta volna az áldozati bárányt, és egy alkalommal meg is kérdezte a gyártóktól, hogy mit tehetne az ipar érdekében, amire egy Legendre nevű iparos így válaszolt: "Laissez-nous faire!" ("Hagyjanak bennünket békén!")
Nos, úgy tűnik, a XVII. századi francia üzletembereknek több bátorságuk volt, mint XX. századi amerikai társaiknak, és még a közgazdaságtanhoz is jobban értettek. Tudták ugyanis, hogy az üzletnek nyújtott kormányzati "segítség" éppen oly végzetes, mint a kormányzati üldözés, és hogy az egyetlen dolog, amivel a kormány a nemzeti prosperitás javára tehet az, ha távol tartja magát az üzlettől.

"A kommunisták azon a véleményen voltak, hogy az Októberi Forradalommal a történelem tulajdonképpen véget ért, mert a kommunizmus az emberi társadalom történelmi értelmének kiteljesedését jelenti, és csak idő kérdése, hogy az egész világon győzzön, s a történelemnek akkor már nem lesz oka arra, hogy folytatódjék. És azt mondták, hogy a kommunizmus nem politikai rendszer, hanem történelmi kategória, s azok számára, akik ezt nem fogták fel, és régi módon gondolkodtak, és árulók, egoisták, irigykedők, felforgatók, alkoholisták stb. voltak, kitaláltak egy különleges helyet, amit a történelem szemétdombjának neveztek, mert addig is, amíg a kommunizmus az egész világon nem diadalmaskodik, fontos volt számon tartani, hogy kinek nincs helye a történelemben.
A történészek később azt mondták, hogy a kommunizmus egy újabb veszélyt tárt fel, amely az emberi civilizációt fenyegeti, nevezetesen a történelmi emlékezet eltűnésének veszélyét, azelőtt ugyanis a különböző diktatúrák a könyvtárakban és a múzeumokban stb. cenzúrázták az emlékezetet, a kommunisták az emlékezet eltörlését a közélet és a magánélet valamennyi szférájára kiterjesztették és jogi alapelv rangjára emelték, s ezzel eredetiségről tettek tanúbizonyságot."  Patrik Ouředník: Europeana (A huszadik század rövid története)

Krugman szerint még ha le is csapnak a "kötvények éber őrei" az USA-ra a magas államadósság miatt ("a piac hallatja hangját") (amitől Krugman egyébiránt nem tart), ezzel tkp. csak jót tesznek a gazdaságnak: önálló valuta (monetáris politika) és lebegő árfolyamrendszer esetén ui. ez nem az államkötvény kamatok megugrását, hanem a dollár gyengülését jelentené, ami viszont ösztönözné az exportot. Magyarán, egy kis adósságválság csak élénkítene a gazdaságon. Persze ha valaki olvassa Krugman NYT cikkeit, vagy olvasta a válságról írt (idehaza a hetekben megjelent) könyvét, akkor tudja, hogy Krugman szerint az olyan európai országok adósságválságát, mint pl. Spanyolország, Portugália vagy Görögország is épp az önálló valuta (monetáris politika) hiánya okozza.

Peter Mullan (r.): A Magdolna nővérek (The Magdalene Sisters) (2002)
Edward Zwick (r.): Az utolsó szamuráj (The Last Samurai) (2003)
Kathryn Bigelow (r.): A bombák földjén (The Hurt Locker) (2008)
Richard Kelly (r.): A doboz (The Box) (2009)

XII. Győri Könyvszalon 2012. november 10. (saját fotó)
Valaha nívós rendezvény volt.

„Az euró bevezetésekor arra számítottak, hogy az összetartást indukál, ám ehelyett széttartást eredményezett. (…) Míg a tagországok közös valután osztoznak, az országkockázatot illetően magukra vannak utalva. Ez mostanáig fel sem tűnt, hiszen az EKB kész volt valamennyi tagország államadósságát azonos feltételek mellett leszámítolni. Ekképpen lehetővé vált a tagállamok számára, hogy gyakorlatilag ugyanazon a kamatlábon vegyenek fel kölcsönt, mint Németország, miközben a bankok is boldogan kerestek néhány extra centet az állítólagosan kockázatmentes eszközökön úgy, hogy a gyengébb államok állampapírjaival töltötték fel mérlegeiket.„

Soros György: Pénzügyi vihar Európában és az Egyesült Államokban

Duran Duran: Come Undone (unplugged)

David Lynch (r.): Tűz, jöjj velem! (Twin Peaks: Fire Walk with Me) (1992)
Tony Scott (r.): A közellenség (Enemy of the State) (1998)
Tony Scott (r.): Déja vu (2006)

"1956. november 4. Az orosz tankhadsereg lőni kezdi Budapestet. Néhány perccel azelőtt, hogy irodájába becsapódott volna a gránát, a Magyar Távirati Iroda egyik szerkesztője kétségbeesett üzenetet küld szerte a világba. A sürgöny így végződik: >>Magyarországért és Európáért halunk meg<<.
Mit jelent a mondat? Bizonyára azt, hogy a szovjet tankok nemcsak Magyarországot fenyegetik: vele egész Európát. Milyen értelemben? Az orosz tankok nem akarták átlépni a nyugati magyar határt. A magyar újságíró arra gondolt: Magyarország belsejéből ölik ki Európát. Kész volt életét adni azért, hogy hazája magyar maradjon, Európában maradjon.
A mondat értelme mintha világos lenne, mégis valami zavar benne. Az igazat bevallva, itt, Franciaországban vagy Amerikában úgy gondolkoznak az emberek, hogy 1956-ban nem egy állam sorsa forgott kockán, s nem is Európáé, hanem egy kis országnak a politikai berendezkedése. Senki fejében nem fordult meg a gondolat, hogy egy nép léte forog veszélyben, s még kevésbé képzelhették el, hogy a halálra szánt magyar miért idézi fel Európát? Szolzsenyicin például vádolja a kommunista elnyomást, de sohasem hivatkozik arra, hogy Európa alapvető érték, érdemes meghalni érte.
>>Meghalok a hazámért és Európáért<< - ezt a mondatot nem fogalmazhatták volna meg Moszkvában vagy Leningrádban. Budapesti, varsói mondat ez."

Milan Kundera: Az elrabolt Nyugat (1983) (In Irodalmi Ujság 1984. 3. szám)

Ludwig van Beethoven: A-dúr hegedűszonáta, Op. 30 No.1
(I. Allegro; II. Adagio; III. Allegretto con Variazioni)
Anne-Sophie Mutter/Lambert Orkis

Az a három szonáta, amelyet 1802-ben I. Sándor cárnak ajánlott Beethoven, az egy opuszba sorolt művek ciklikus összefüggését mutatja, amelyre különösen ez idő tájt találunk példákat a zeneköltő életművében. A koncertáló stílus, a mutatós hangszeres virtuozitás az op. 30-ban is a hangversenyterem nagy nyilvánosságára számit, bár az A-dúr szonáta — elsősorban a zongorára szánt — első tétele az intim kamarazene légkörét idézi vissza.

A háromszakaszos dalformában komponált lassú tétel a hegedű szélesen ívelő kantilénájára épül. Akárcsak az op. 23-as szonátában, itt is sóhajszerűen deklamáló fermáták tagolják a tételt. A harmadik tétel helyén eredetileg a Kreutzer-szonáta fináléja állott, Beethoven utólag komponálta a variációs zárótételt. Döntését nyilván az a belátás segítette, hogy a variáció alapjául szolgáló téma konvencionális hangja jobban illik e mű egészéhez, mint a másik A-dúr tétel szenvedélyes dinamizmusa és démoni elánja. Hat változat követi a témát; az utolsó 6/8-os metrumú, felgyorsult tempójú (Allegro, ma non tanto) mozgalmas befejezése a műnek.

Szöveg: Pándi Marianne: Hangversenykalauz - Kamaraművek

"A 2000-ben kipukkadt technológiai buborék és a 2001. szeptember 11-i terrortámadás utóhatásaként a Fed 1 százalékra csökkentette az irányadó kamatlábat, és egészen 2004 júniusáig ilyen alacsonyan tartotta. Valójában ez tette lehetővé, hogy az Egyesült Államokban ingatlanbuborék alakuljon ki." Soros György: A 2008-as hitelválság és következményei  

Egy kicsit Hegylakó, egy kicsit A bárányok hallgatnak, egy kicsit Reszkessetek betörők. És egy kicsit Bond.

Az egykori NSZK kancellár, Helmut Schmidt Nyugállományban című kötete remek választás utazáshoz. A fekete külcsín jól megy a hotel hófehér fürdőköpenyéhez, a kicsit memoár, kicsit esszé belbecs pedig a reggeli kávéhoz, vagy épp az ebéd utáni sziesztához („ebéd után is olvasható”, ahogyan azt Simon tanár úr mondta még az egyetemen). Bár Schmidt szociáldemokrata politikus, miként írja, a liberté, égalité, fraternité hármas jelszavából "valahogy mégis az erőltetett egyenlősdit hallotta ki" mindig, és a gazdaságpolitikai nézetei is meglehetősen liberálisak (ami miatt támadták is anno az SPD-s elvtársai), sokat emlegeti pl. Ludwig Erhardot is. Amire rögtön mondhatnánk, ez van, ha valaki tanult közgazdász, és még pénzügyminiszter is volt, illetve "legtermékenyebb beszélgetéseit bankárokkal folytatta". Szóval Schmidt szociáldemokrataként tudja, hogy a minimálbér emelése leginkább a munkanélküliség növekedését okozza ("az én politikai példaképen egyébként sohasem Karl Marx, Karl Kautsky vagy Rosa Luxemburg volt"), tudja, hogy a magas munkanélküli-segélyek nem ösztönöznek munkára (dicséri is Schröder Agenda 2010 nevet viselő munkaerő-piaci reformját), tudja, hogy a fejlett államok szolgáltató szektorainak megerősödését nem a globalizáció okozza, hanem szimplán a növekvő jólét ("ám néhány politikus továbbra is ipartelepek létrehozásáról álmodozik"), tudja, hogy 1,36-os születési rátával az állami nyugdíjrendszer fenntarthatatlan, miként azt is tudja, hogy a "születési ráta adóügyi és szociális ösztönzőkkel elérni kívánt növelése (...) utópikus vállalkozás" (nota bene Schmidt még azt is tudja, hogy a "nyugdíjak fedezetét semmiképpen sem a nyugdíjasok korábbi befizetései, hanem a mindenkori munkavállalók és adófizetők befizetései adják"), tudja, hogy egy olyan exportorientált gazdaságban, mint amilyen a német gazdaság is (az export a GDP fele) a "gazdaság növekvő globalizációja elleni ideológiai tiltakozás" és "siránkozás" veszélyes játék, mert "ha egy német kormány valaha is megpróbálná nemzetgazdaságunk jelentős mértékű globalizációját korlátozni, azzal óhatatlanul munkahelyek tömegét veszítené el és az életszínvonal csökkenését idézné elő". És még sok-sok ilyesmit tud ez a szociáldemokrata Schmidt, hogy a magyar olvasó már-már csupa szociáldemokratából álló kormányt szeretne idehaza is látni. Vagy azt azért talán mégsem. De a Schmidt kötet a kávé mellé kellemes. Sokkal okosabbak nem leszünk ugyan tőle, de talán hülyébbek sem, és hát mondom, épp az ilyen könyvek kellenek utazáshoz. Meg a hazai szociáldemokratáknak okulásul.

Majd jövök...

...a fák mögött a nap egy percet vár