Látva ezeket a képeket (csak erős idegzetűeknek) ökölbe szorul a kezem, és önkéntelenül is felrémlik bennem a félkegyelmű Bogár László Khomeinit megszégyenítő fröcsögése a Nyugat szellemi-lelki, erkölcsi lepusztulásáról, deszakralizációjáról meg a hasonlók. De nem, kéremszépen, a fotón a 8 éves Shaziya Abdulsattar nem globalobüntiben van, hanem az apja öntötte le savval. Vélhetőleg álmában. Szóval látva e képeket, arra gondolok, hogy Bogár úr és söpredék barátai nyugodtan mehetnek tevehajcsárnak Pakisztánba. Ott még nem rontotta meg a Bauhaus dekadens szelleme a nyomortelepek látképét és a világháló sem idegenítette még el úgy egymástól az embereket. Arrafelé a felvilágosodás profán szelleme még nem hozta létre a "liberalizálj, deregulálj, privatizálj!" pusztító hármas jelszavát sem, ami ugye rákként terjedve turbulens válságörvényléseket okozna. Arrafelé csak simán megkövezik a nőket. Mindenféle cinikusan hazug és hamis narratíva-blabla nélkül.

FIGYELEM! HIRTELEN FELINDULÁSBÓL ELKÖVETETT POSZT!

5. Sheena Easton: For You Eyes Only (Szigorúan bizalmas, 1981)
4. Nancy Sinatra: You Only Live Twice (Csak kétszer élsz, 1967)
3. Tina Turner: GoldenEye (Aranyszem, 1995)
2. Paul McCartney: Live and Let Die (Élni és halni hagyni, 1973)

De vajon melyik a kedvencem?
 

Raghuram Rajan bölcs meglátása (az amerikai elnökválasztás okán): ha a középosztály azt látja, hogy a gazdagok a vagyonukat nem a piacnak, hanem a politikai hatalomnak köszönhetik, miközben saját kitörési lehetőségeik (pl. az oktatás terén) beszűkülését érzékeli, akkor a középosztály elfordul a szabadpiactól, ami nem csak a jólétet, de végső soron a demokráciát is veszélyezteti. 

Mark Skousen
Közgazdaságtan egy oldalban

1. Önérdek: Az ember azon törekvése, hogy javítson a körülményein már a születéssel elkezdődik, és nem is ér véget mielőtt még sírba nem teszik (Adam Smith). Senki nem költheti olyan körültekintően a pénzt, ahogyan azt az ember a saját pénzével teszi.

2. Gazdasági növekedés: A gazdasági növekedés kulcsa az egyre bővülő megtakarítás, tőkefelhalmozás, oktatás és technológia.

3. Kereskedelem: Amennyiben a felek jól informáltak, az önkéntes csere hasznára van mind a vevőnek, mind az eladónak. Következésképp az egyének, csoportok és nemzetek közötti kereskedelem kibővülése előnyére van minden abban résztvevőnek.

4. Verseny: Miután az erőforrások szűkösek, miközben a vágyak korlátlanok, így minden létező társadalomban kell legyen verseny, amit kormányrendeletekkel nem lehet eltörölni.

5. Együttműködés: Mivel senki sem önellátó, és mert minden természeti erőforrás átalakításra szorul, hogy használhatóvá váljék, így az embereknek – legyenek bár munkások, földesurak, tőkések vagy vállalkozók – együtt kell működniük azért, hogy értékkel bíró javakat és szolgáltatásokat állíthassanak elő.

6. Munkamegosztás és komparatív előny: A tehetségből, intelligenciából, tudásból és tulajdonból származó különbségek specializációhoz és komparatív előnyökhöz vezetnek mind az egyes személyek, mind a vállalatok és a különböző nemzetek esetében.

7. Szétszórt tudás: A piac állapotára vonatkozó információk olyannyira sokrétűek és szerteágazók, hogy nem lehetséges egyetlen központi autoritás által összefogni és kikalkulálni.

8. Profit és veszteség: A profit és a veszteség azok a piaci mechanizmusok, amelyek megmutatják, hogy hosszú távon mit kell vagy nem kell termelni.

9. Alternatív költség: Lévén, hogy az idő és az erőforrások végesek, az életben mindig vannak kompromisszumok. Ha valamit meg akarsz tenni, akkor valami másról le kell mondanod, amit esetleg szintén szívesen megtennél. A választott tevékenység ára épp a többi dologról való lemondás.

10. Árelmélet: Az árakat a vevők (kereslet) és az eladók (kínálat) szubjektív értékítélete határozza meg, és nem valamiféle objektív termelési költségek. Mennél magasabb valaminek az ára, annál kisebb a mennyiség, amit a vevők hajlandóak megvásárolni, illetve annál nagyobb a mennyiség, amit az eladók viszont szeretnének eladni.

11. Következmények: Mindennek van következménye. Mind az egyének, mind a cégek és a kormányok tettei előre látható hatással vannak a gazdaság többi szereplőire, jóllehet az előreláthatóság mértéke függ a cselekedetek komplexitásától.

12. Bizonytalanság: A jövőt illetően mindig van valamekkora bizonytalanság, mert az emberek átértékelik a dolgokat, tanulnak hibáikból, meggondolják magukat stb., így aztán nehéz megjósolni a jövőbeni viselkedésüket.

13. Munkagazdaságtan: Magasabb bérek hosszú távon csak nagyobb termelékenységgel érhetők el, vagyis az egy főre eső magasabb tőkebefektetéssel. A krónikus munkanélküliség oka a bérek kormányzati rögzítése a piaci egyensúlyi szint fölött.

14. Kormányzati kontroll: Az árkontroll, a bérleti díjak és a bérek nagyságának szabályozása bizonyos egyének és csoportok számára ugyan kedvező lehet, de soha a társadalom egészének. Ezek az intézkedések ui. végül hiányhoz, feketepiacokhoz, valamint romló minőséghez és szolgáltatásokhoz vezetnek. Nincs ingyen ebéd.

15. Pénz: A nemzeti fizetőeszköz leértékelésére tett szándékos kísérletek, a mesterségesen alacsonyan tartott kamatlábak, illetve az olcsó pénz politikája elkerülhetetlenül inflációhoz, monetáris ciklusokhoz, valamint gazdasági válsághoz vezet. Nem az államnak, hanem a piacnak kell meghatároznia a pénz- és hitelügyeket.

16. Közpénzek: Ahhoz, hogy az állami szolgáltatások magas hatékonyságúak és jól menedzseltek maradjanak, amennyire csak lehetséges piaci elvek szerint kell eljárni: (1.) A kormány csak olyan üzletbe fogjon, amire a magánvállalkozások nem képesek; a kormány ne vegyen részt olyan üzletben, amit a magánvállalkozások jobban csinálnak, (2.) a kormány ne nyújtózkodjon a takarón túl, (3.) költség-haszon elemzés: a határhaszon mindenkor haladja meg a határköltséget, (4.) az elszámoltathatóság elve: azok fizessenek egy szolgáltatásért, akik részesülnek benne.  

Megjelent a The Freeman 1997. januári számában

(saját fordítás)

BRONZ

Carey Lowell mint Pam Bouvier
A magányos ügynök (Licence to Kill) (1989)

EZÜST

Daniela Bianchi mint Tatyjana Romanova
Oroszországból szeretettel (From Russia with Love) (1963)

Szeretné tudni, kinek adtam az aranyat?

Az amerikai háztartásoknak több mint fele részesül ma valamilyen transzferjövedelemben, avagy a paternalista állam felemelkedése az USA-ban az elmúlt ötven év során. Nicholas Eberstadt cikke a WSJ-ban.

Egy Oscar-díjas dokumentumfilm a 2008-as amerikai subprime-válságról, illetve mindarról, ami utána következett. Kicsit májkölmoros ugyan, de nem minden tanulság nélkül. (Muraközy Balázs recenziója a filmről.)

Gyakran hallani (a jobboldali jeremiádok egyik visszatérő refrénje), hogy így van elnyomva a magyar kultúra meg úgy van elnyomva, és hogy az embereknek nincs pénzük művészetre (sőt egyesek állítólag fel akarják itten számolni a magyar kultúrát - de ezt most hagyjuk). Így aztán örömmel jelenthetem, hogy kiváló magyar zeneszerzők művei egy pohár sör áráért kaphatók (gondolom, a hatalmas kereslet miatt). 

Tovább a személyes ajánlataimhoz?

Kispál és a Borz: Tejjel kifli (1990)

Matthew Yglesias szerint Bastiat híres törött ablak példázata eleve teljes kapacitás kihasználtságot feltételez a gazdaságban, így kihasználatlan eszközök esetén (pl. recessziós időszakokban) a példázat egyáltalán nem érv a keynesiánus és monetarista ihletésű állami gazdaságélénkítési intézkedésekkel szemben. Hovatovább Yglesias úgy véli, hogy egy Bastiat-féle gazdaságban eleve nem is létezhetnek recessziók, jóllehet azok a való életben szemlátomást mégis vannak, így aztán Bastiat felejtős. Ámde lassan a testtel, replikázik erre Sheldon Richman. Valójában Yglesias az, aki hamis feltételezéssel él. Nevezetesen, hogy egy jól működő piacgazdaságban pusztán a kereslet-kínálat törvénye által kialakulhatnak tartósan kihasználatlan kapacitások. Mert hogy a dolog nagyon egyszerűen áll: ha valamiből túlkínálat van, akkor annak szimplán lemegy az ára, ami viszont lecsökkenti a kínálatát. Azaz, valamiből tartós túltermelés csak úgy lehetséges, ha az állam belepiszkál a gazdaságba, és ezáltal torz ösztönzőket hoz létre. Emellett továbbra is igaz Bastiat példázata: függetlenül attól, hogy adóztatással vagy kölcsönből jutott hozzá, azt a pénzt, amit a kormány gazdaságélénkítésre költ, az emberek már nem költhetik el másra. (Érdemes elolvasni az Yglesias és Richman által linkelt cikkeket is, sőt.)

Szappanopera

Ludwig von Mises a Mandiner blogon.

Történelemhamisítás, holokauszt-mítosz, pénzuralmi háttérhatalom, szabadkőművesek. Az 1919-es versailles-i békekonferencia és a tudjukkik ("Nem fogok zsidózni."). Avagy Csurka István A hatodik koporsó című drámája. 

Szürke Aston Martin DB5, gyönyörű nők, kaszinó.
Már csak az '53-as Dom Pérignon pezsgő hiányzik. Igen, kitalálták.

Mellár Tamás minapi cikkében Michał Kalecki A teljes foglalkoztatottság politikai vonatkozásai című 1943-as írására hivatkozik, miszerint az üzleti élet fenntartásokkal kezeli a kormányok munkahelyteremtő programjait, mert – és akkor idézem a cikket –:  

[A]z ilyen sikeres programok komolyan csökkenthetik a vállalkozók – saját magukról kialakított – jótevő szerepét, miszerint egyedül ők azok, akik munkát adhatnak az embereknek, akik fellendíthetik az ország gazdaságát. Ugyanennél az oknál fogva ugyancsak kritikusak a költségvetés túlköltekezéseivel szemben is, mondván: az államháztartási deficit azt a bizalmat ássa alá, amely oly fontos a növekedés beindulásához.

Kalecki mindazonáltal sehol nem ír ilyet. A szóban forgó szövegben Kalecki egész pontosan a következőt mondja: amennyiben a kormányok fiskális expanzióval képesek önerőből is munkahelyeket teremteni, úgy többé nem kell mindenáron azon lenniük, hogy fenntartsák az üzleti élet bizalmát, és ezáltal a magas foglalkoztatottságot. És mert a fiskális expanzió – úgymond – szükségképpen deficitet okoz, a tőkések démonizálni fogják a deficitet. És teszik ezt kizárólag azért, mert a költségvetési deficit a munkahelyek teremtésének kormányzati eszköze, amely eszköz hiányában a foglalkoztatottság szintje egyedül az üzleti élet bizalmán múlik, vagyis rajtuk tőkéseken. Ami persze nem jelenti azt, hogy a költségvetési deficit éppenséggel ne áshatná alá a vállalkozók bizalmát, miként azt Mellár állítja, és ezáltal ne vethetné vissza a beruházási kedvet a gazdaságban, csak épp tudni kellene olvasni. És ha már mindenképpen Kaleckire vágyunk hivatkozni munkahely teremtésileg, akkor inkább az 1935-ös A gazdasági fellendülés mechanizmusa című tanulmányát (in) érdemes elővenni.

The Kinks: You Really Got Me (1964)

A sekrestyés mint kirzneri vállalkozó W. S. Maugham rövid novellájában. Avagy még írni-olvasni sem kell feltétlenül tudni ahhoz, hogy valaki felfedezzen egy piaci rést. (Schobert Norbit sem az eszéért szeretjük, hanem a diétás pudingért.)

Murray N. Rothbard: Capitalism versus Statism. Hozzá egy kis mozzarella és olívabogyó.

Csuda verdák a kikötőben (saját fotó) (2012.08.17.)

Pink Floyd: Mother (1979)

Az ember látja az ablakból, ahogy a szomszéd férfi kiviszi a szemetet a konténerbe. Nos ha magától teszi, akkor maga ad törvényt magának, vagyis szabad. De persze lehet, hogy a felesége adja neki a törvényt. Ebben az esetben a férfi alávetett. Illetve az is lehet, hogy az asszony akarta kivinni a szemetet, de a férfi nem engedte neki, mert ezt a mókát magának tartja meg. Ez esetben a férfi ad törvényt a nőnek. Nem mindegy! Mindazonáltal az ablakból nézve nem lehet eldönteni a dolgot. Ezt a férfi tudja meg a nő.

A vasszög oldódik a sósavban. Erre azt mondjuk: a sósav oldja a vasszöget. De vajon tényleg a sósav oldja a vasszöget? Nem lehet, hogy a vasszög a sósavban valójában mindenkor magától oldódik? Mert mondjuk épp olyanja van. Meglehet, a sósav nem is képes oldani a vasszöget. Sőt az is lehet, hogy a sósav nem is akarja oldani a vasszöget, hanem a vasszög oldattatja magát a savval, ha tetszik az a savnak, ha nem. Ugyan miért gondolnánk eleve azt, hogy a sav az aktív?! Mert egyáltalán nem mindegy, hogy a sósav oldja-e a vasszöget, vagy a vasszög oldódik magától, esetleg oldattatja magát a savval! Ha ui. a sav oldja a szöget, akkor a sav ad törvényt a vasszögnek, vagyis a sav uralkodik, azaz a sav az autonóm, és a szög csak alávetett. Ha viszont a vasszög magától oldódik, akkor szabad, tehát független a savtól. Ha pedig a szög oldattatja magát a savval, akkor a sav az alávetett, és a szög adja törvényt. Az, hogy ki ad törvényt a másiknak egyáltalán nem mindegy! Viszont a kérdés maga eldönthetetlen. Mert bárhogyan meressze is a szemét pl. a vegyész, ugyan meg nem mondja, hogy vajon a vasszög vagy a sav adja-e a törvényt. A vegyész mindig csak azt látja, hogy ha vasszöget tesz a sósavba, akkor a szög oldódik. Nem evidens, hogy a sav oldja a szöget: ilyesmit ugyanis egyáltalán nem látni. Tulajdonképpen nem tudni, hogy a szög szabad-e vagy alávetett. Éppen így a savval. Ezt csak a szög tudja meg a sav.

1964: ez a gonosz Goldfinger egy igazi Hruscsov-figura