"A verseny és a lehetséges csőd kockázata nélkül a termelők ignorálhatják a fogyasztók igényeit. Az államosított ágazatok nincsenek kitéve a csőd kockázatának, minek következtében megszűnnek a közösséget szolgálni, és érdekvédelmi társulások lesznek: saját dolgozóik érdekvédelmi társulásai." Keith Joseph: Moral and Material Benefits of the Market Order (1976) (In)
I dream of rain
I dream of gardens in the desert sand
I wake in pain
I dream of love as time runs through my hand
I dream of rain
I lift my gaze to empty skies above
I close my eyes
This rare perfume is the sweet intoxication of her love
Ki a szerző?
a) John Keats
b) Sting
c) Dylan Thomas
Tovább a helyes válaszért?
"Egy kis termetű férfi volt hatalmas intellektussal, aki alacsony sorból származott, de a legmagasabbra jutott. A Leviatán állam ellensége, a versenypiaci rendszer bajnoka. Lelkes védelmezője annak a szabadságnak, hogy az emberek a maguk választása szerint élhessék az életüket." Anna J. Schwartz: Milton Friedmanra emlékezve
"A nagy embereket az utókor nem a gyengeségeik, hanem az erősségeik miatt őrzi meg emlékezetében. Milton Friedman valóban nagy ember volt: bátor szellemű, minden idők egyik legfontosabb közgazdasági gondolkodója, és egyben az, aki oly ragyogóan tudta elmondani a nagyközönségnek a közgazdasági gondolatokat, mint még senki." Paul Krugman: Ki volt Milton Friedman?
Ludwig van Beethoven: F-dúr vonósnégyes, op. 18, No. 1
II. Adagio affettuoso ed appassionato
Barylli Quartet (1953)
A világ feladja leckéit, az ember meg olyan, mint az engedelmes diák, próbál megfelelni: úgy él, hogy a világ diktálta nyílt vagy hallgatólagos elvárásokhoz igazodik. A lecke persze alapos, gyakorta nehéz is, így aztán egyre csak görnyed a körülményeknek görcsösen szót fogadni vágyó nebuló. Olyan mint egy teve, mindent magára vesz.
És ettől aztán nyomja a lelkét a sok-sok elvárás. Mígnem egy csöndes órán így szól magához: "Francba az életnek ezekkel az állítólagos igazságaival és hallgatólagosan diktált elvárásaival! Végtére mi dolgom velük! Sötét felhők csak, eltakarják napom! Könnyűnek vágyom lelkemet, nem nehéznek! Saját igazamat akarom!" És az ember ekkor dacolni kezd a világgal, és kivonul a maga sivatagába. Olyan lesz, mint az oroszlán. Ám a dacos ember még csak másokkal szemben igenli magát, karmait villogtatja és harap.
Ám ahogy megerősödnek léptei az új úton, úgy hagy fel az ember lassan a dacossággal - immár nem mással szemben, hanem önmagáért igenli magát. "Nemde sötét felhő a dac is!"- gondolja. És önnön igazsága természetes ártatlansággá változik. Az ilyen ember olyan lesz, mint a gyermek. Folytonos újrakezdés, játék, magából kigördülő kerék. Mint a gyermek játéka, könnyű, ártatlan öntörvényűség.
Így ír az autonóm személyiség fenomenológiájáról Nietzsche a Zarathustra A három változásról című fejezetében.
Phil Joanou (r.): Zsaruvér (Heaven's Prisoners) (1996)
Tony Scott (r.): Kémjátszma (Spy Game) (2001)
Michael Mann (r.): Collateral (2004)
Alejandro González Inárritu (r.): Bábel (Babel) (2006) (5*)
Szűkülő kínálat, nem csökkenő kereslet: magas ponthatárok a közgazdász képzésnél. Köszönöm Hoffmann Rózsának, hogy így felértékelte a diplomámat.
Thomas J. DiLorenzo
Az "izzasztóműhelyek" segítenek a szegényeken
Az egyik legrégibb mítosz a kapitalizmust illetően, hogy azok az üzemek, amelyek magasabb béreket kínálnak a szegényeknek, hogy elcsábítsák őket az utcától (vagyis attól, hogy koldulásból, lopásból, prostitúcióból vagy valami még rosszabból éljenek) vagy a kimerítő mezőgazdasági munkától, szóval hogy ezek az üzemek valamiféleképpen elszegényítik és kizsákmányolják a szegényeket. E mítosz szerint a szegények "izzasztóműhelyekben" dolgoznak "éhbérért". Nos, a XIX. században is éppen ezt állították a marxizmustól megihletett szocialisták, és ma is ezt állítják a különféle neo-marxisták, akiknek a többsége persze soha nem végzett kétkezi munkát, és soha sem tapasztalta meg, hogy milyen megizzadni a melóban.
A generációk óta tartó antikapitalista kereszteshadjáratban a szakszervezetek önzése és kapzsisága mindig is nyilvánvaló volt: a szakszervezetek nem létezhetnek anélkül, hogy valamiféleképpen ne akarják korlátozni a nem szervezett munkásság felől jövő versenyt, és ezáltal ne démonizálják az olyan szakszervezetek által nem ellenőrzött üzemeket, mint amilyenek az "izzasztóműhelyek" is.
Persze az amerikai szakszervezeteket hangyányit sem érdekli a harmadik világ szegényeinek a sorsa, kizárólag saját pénzügyi helyzetük miatt aggódnak. Ha a szakszervezeteken múlna, akkor az amerikai vállaltok által a harmadik világban működtetett "izzasztóműhelyekből" szép sorjában ki lennének rúgva a munkások, minek okán arra kényszerülnének, hogy koldulásból, lopásból, vagy valami még rosszabból próbáljanak meg megélni. És ezt az "erkölcsi nívót" honosította meg a szakszervezeti propaganda szerte az amerikai egyetemeken, ahol "izzasztóműhely-ellenes" kampányokat, előadásokat és tűntetéseket szerveztek.
Az izzasztóműhely-elles kampány hamisságát Ben Powell és David Skarbek közgazdászok 2007-es, a Journal of Labor Researchben megjelent cikke tárta fel. A cikk tizenegy harmadik világbeli ország "izzasztóműhelyeinek" vizsgálati eredményét foglalja össze. E szerint a tizenegy országból kilencben a külföldi tulajdonú "izzasztóműhelyekben" magasabbak voltak a bérek, mint a helyi átlagbér. Hondurasban például, ahol a dolgozó népességnek csaknem fele él napi 2 amerikai dollárnak megfelelő összegből, az "izzasztóműhelyek" több mint hatszoros pénzt fizetnek - napi 13,1 amerikai dollárnak megfelelő összeget. Az "izzasztóműhelyekben" fizetett bérek - Powell és Skarbek cikke alapján - Kambodzsában, Haitiban, Nicaraguában és Hondurasban meghaladta az ottani országos átlagbér kétszeresét.
Szóval nem a Hondurashoz hasonló országok munkásai panaszkodnak, hogy léteznek szakszervezet nélküli üzemek, amelyek rögtön 500 százalékkal magasabb béreket kínálnak számukra, mint a helyi átlag. A műhelyek valójában fogyasztóként és termelőként is előnyére vannak az embereknek, mert több (és olcsóbb) fogyasztási javakat adnak így el az egyes országokban. Természetesen, az ilyen tőkebefektetések összehasonlíthatatlanul hasznosabbak, mint a "külföldi segélyek". A segélyek ui. kormányok közötti transzferek, amelyek megerősítik a támogatott országok rezsimjét, akkor is, ha azok egyébként korrupt és elnyomó rezsimek. A piaci alapon történő tőkebefektetés valójában mindig sokkal kedvezőbb, mint a tőke politikai alapon történő újraelosztása.
A harmadik világba történő külföldi befektetéseknek az a további haszna is van, hogy üzleti tudást közvetít olyan országokba, ahol ilyen korábban nem volt. Nem egyszerűen csak technológia kerül ilyenkor átvételre, de az üzleti gyakorlatról való ismeret, a kapitalizmus és a gazdagodás, a jólét megteremtésének egész kultúrája, ami nélkül egyetlen nemzet sem kerülhet ki a szegénységből. A külföldi tulajdonban lévő üzemek emellett megteremtik azt, amit a közgazdászok "agglomerációs gazdaságnak" neveznek, vagyis az üzem (vagy gyár) körül számos egyéb üzlet virágzásnak indul, úgy is mint magának az üzemnek a közvetlen beszállítója, és úgy is mint az alkalmazottakat kiszolgáló vállalkozás (pl. étterem). Vagyis nem csak közvetlenül az üzemben jön létre munkahely. Mindezeken túl egy szegény országba történő sikeres befektetés egyúttal jelzés a többi potenciális befektetőnek, hogy az ország kiszámítható környezetet jelent a befektetések számára, ami így még több befektetéshez, munkahelyhez és még nagyobb prosperitáshoz vezethet.
A külföldi befektetők általi tőkebefektetések a szegény országokban növelik a béreket azáltal, hogy emelik a termelékenységet, a munka határtermékét. Az ilyen befektetések megakadályozása, elbátortalanítása, ami az izzasztóműhely-ellenes mozgalom célja, pedig ennek épp az ellenkezőjét éri el, a bérek stagnálását vagy csökkenését.
A harmadik világbeli „izzasztóműhelyek” létének egyik legfőbb erénye, hogy csökkenti az amerikai szakszervezetek hatalmát. Néhány kivételt leszámítva ui. a szakszervezetek mindenkor az antikapitalista ideológia éllovasai voltak, illetve a gazdasági növekedést megfojtó kormányzati intervenciók fő támogatói. Így mennél gyengébbek a szakszervezetek, annál jobb az amerikai munkásoknak. A legjobb mód pedig, amivel egyénileg támogathatjuk a harmadik világbeli szegényeket az, ha mennél több, az ottani tőkés vállalkozások által előállított terméket vásárolunk.
forrás
(saját fordítás)
Gus Van Sant (r.): Majd megdöglik érte (To Die For) (1995)
Alan Parker (r.): David Gale élete (The Life of David Gale) (2003) (5*)
Rebecca Miller (r.): Pippa Lee négy élete (The Private Lives of Pippa Lee) (2009)
Duncan Jones (r.): Forráskód (Source Code) (2011)
Ki mondta?
"Az ember, aki termel, miközben terméke fölött mások rendelkeznek, szolga."
a) Barack Obama
b) Karl Marx
c) Ayn Rand
Tovább a helyes válaszért?
Corinna Milborn írja Európa: az ostromlott erőd - A bevándorlás fekete könyve című kötetében, idézem:
Burkina Fasóban - valamint a Szahel-övezet további öt országában - az államháztartás a gyapjútól függ. (...) Az utóbbi években azonban drámai módon esett a gyapjú ára. Mivel az Egyesült Államok nem tartja be a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) által megállapított előírásokat, magasan támogatott amerikai gyapjú önti el a világpiacot, és nyomja le az árakat a termelési költségek alá.
Manuel Pradal (r.): Ginostra (2002)
Lee Daniels (r.): A boldogság ára (Precious) (2009)
Daniel Barber (r.): Harry Brown (2009)
"A bürokrácia természetes lételeme az expanziós kényszer" - írta Kornai János még '93-ban. De a Mao-féle Nagy Ugrás Előre valahogy soha nem akar igazán működni.
"Úgy tűnik, hogy egy közös európai papírpénzt kibocsátó Európai Központi Bank érdekében folytatott harcias küzdelem a siker küszöbéhez érkezett. A hiszékeny publikum számára ez a cél azzal a megtévesztő állítással lett eladva, hogy egy szabad kereskedelmen alapuló Európai Gazdasági Közösség (EGK) szükségképpen megkövetel egy nagy, átfogó európai bürokráciát, továbbá az EGK-en belüli egységes adózást, és különösen egy Európai Központi Bankot és közös európai pénzt." Murray N. Rothbard: What Has Government Done to Our Money?
Coming out 2., avagy Quadrille Lobster kedvet csinált egy kis teszthez. A kis sárga pötty mutatja, hogy hányadán állok (a kis zöld pöttyökből álló felhő a korosztályom világlátását minősíti). A múltkori teszt mindenesetre „centristábbnak” mutatott (gyanítom, a magyar teszt origója némiképp „balrább” van, azért).
Kívül zöld, belül vörös, és nem görögdinnye. Mi az?
Megoldás: környezetvédő aktivista.
Faludy György
1931
PÁRIS
Ideges franciák között nyugodtabb
az élet. Nem tudják, hogy eltörött
az összetartozás. Még azt hiszik, hogy
a Harmadik Köztársaság örök.
A Louvre-ba megyek minden vasárnap
ingyenes akkor – a város remek:
Deux Magots, sajtok, Notre Dame, garnélák,
csupán lakói tűrhetetlenek.
Pénzéhes franciákhoz közeledni
igen nehéz; lányokhoz, nőkhöz könnyebb.
Csupán a nemi teljesítmény számít
s az ízlés, de nem a szó és a könnyek.
Ragaszkodóbbak, sokkal édesebbek
Vietnam lányai a Szajna parton.
Nyelvünkkel egymás szájában bolyongunk,
míg kis seggüket tenyeremben tartom.
(A Viharos évszázad kötetből)
Paul Verhoeven (r.): Showgirls (1995)
Chris Nahon: Farkasok birodalma (L' Empire des loups) (2005)
Tom Hooper (r.): A király beszéde (The King's Speech) (2010)
Adalékként a minapi Kornai idézethez egy remek kis cikk (szenzációs illusztrációval) a schumpeteri teremtő rombolásról. (Egyúttal eleget téve a Kornai tanulmány implicit felhívásának, hogy aki teheti, népszerűsítse a fogalmat.)
"Z falura lecsaptak, és begyűjtötték az iskolaigazgatót, az A nevű rohadékot. Azzal vádolták, hogy ellenálló. Hazudni merészelt, és tagadta, azt mondta, ő nem ellenálló, hanem iskolaigazgató. Megkérték, hogy közölje, melyik tanítványa ellenálló, és ennek a magát iskolaigazgatónak valló embernek volt mersze azt állítani, nemcsak hogy a saját tanítványairól nem tud, de semmiféle ellenállóról sem. Holott minden kasmíri ellenálló, ezt már a politikai elit is leszögezte, ezért ez a hazudozó hazudott, és az igazság felé kellett terelni. Megverték, hát persze. Aztán felgyújtották a szakállát. Aztán áramot vezettek a szemébe, a nemi szervébe és a nyelvébe. Utána azt állította, hogy fél szemére megvakult, ami nyilvánvaló hazugság volt, kísérlet arra, hogy a kihallgatókat okolja már addig is fennálló állapotáért. Nem volt benne büszkeség, és könyörgött az embereknek, hogy hagyják abba. Megismételte a hazugságát, hogy ő csak iskolaigazgató, amivel megsértette őket. Hogy segítsenek neki, elvitték egy piszkos vízű patakhoz, ami tele volt üvegcserepekkel. A hazudozót belökték a patakba, és ott tartották öt órán át. Az emberek a bakancsukban átgyalogoltak rajta, fejét a vízben lévő kövekhez nyomták. Hogy elkerülje a kihallgatást, elvesztette az eszméletét, úgyhogy amikor magához tért, megint megbüntették. Végül úgy ítélték helyesnek, ha elengedik. Figyelmeztették, hogy legközelebb megölik." Salman Rushdie: Sálímár bohóc
"Bár az utolsó 50–100 év újításai – és különösen az információ és híradástechnika forradalmi változása – drámaian megváltoztatta mindenki életét, és a legtöbb ember élvezi a gyors technikai változás előnyeit, mégsem tulajdonítják ezt a nagy változást a kapitalizmusnak. Éppen ellenkezőleg. A népesség jelentősen nagy hányadának mérsékelt vagy éppenséggel vehemens antikapitalista érzései vannak. Élvezik a mobiltelefon, az internet, a szupermarketben levő vonalkód, a műanyagok és a szintetikus szálak, a modern háztartási készülékek, a fénymásoló stb. előnyeit – miközben nem ismerik fel és nem ismerik el, hogy kivétel nélkül mindegyik a megvetett vagy utált kapitalista rendszer alkotása." Kornai János: Gondolatok a kapitalizmusról
Jesús Huerta de Soto, az osztrák közgazdasági iskola kiemelkedő képviselője An Austrian Defense of the Euro címmel nagyívű cikket írt az euró védelmében. Az osztrák iskola képviselői köztudottan hívei az aranystandard rendszernek, amely pénzügyi rendszer „függetleníti a pénz vásárlóerejét a politikai pártok és érdekcsoportok változó ambícióitól és meggyőződéseitől, ami az aranystandard rendszernek nem valamiféle hiányossága, hanem éppenséggel legfőbb erénye” (Mises). De Soto is ebben látja a közös pénz legfőbb erényét: az euró kicsavarta a tagállami politikusok kezéből a nemzeti valutákat, és ezáltal felszámolta a „pénzügyi nacionalizmust”. Más szóval, a közös pénz, az aranystandard rendszerhez hasonlóan, meggátolja, hogy az egyes tagállamok nemzeti pénzük manipulálásával „oldják meg” gazdasági problémáikat. Ui. a jelenlegi európai problémák oka, állítja De Soto, nem az euró, hanem a rossz gazdaságszerkezet, a versenyképtelen áruk és a túlméretes intervencionista állam. Az euró csak feltárja e problémákat azáltal, hogy azokat nem lehet többé az egyes nemzeti valuták leértékelésével "kezelni". A közös pénz valójában megkeményíti a hatékonysági korlátokat. És miután az egyes tagállamok immár nem képesek a pénzkínálatot manipulálni, így a politikusok kénytelenek a valódi problémák megoldása irányába mozdulni, ami viszont fájdalmas és népszerűtlen intézkedések foganatosítását jelenti: a fenntarthatatlan jóléti juttatások és egyéb szubvenciók lefaragását, a fiskális fegyelem erősítését, a piacok deregulációját, illetve általában egy kínálat-orientált gazdaságpolitika vitelét. Mindazonáltal, vélekedik De Soto, ez vezet a prosperitásba, a Merkel-féle német út: a verseny, a stabil pénz, és a kiegyensúlyozott központi költségvetés (és nem a deficit spendinges, quantitative easinges angolszász út).
Woody Allen (r.): Süti, nem süti (Small Time Crooks) (2000)
Lars von Trier (r.): Főfőnök (Direktoren for det hele) (2006)
Giuseppe Tornatore (r.): Baarìa (2009)
Phillip Noyce (r.): Salt ügynök (Salt) (2010)
