A hitelpénz mennyiségi elmélete, avagy egy nem-teljesen "horizontalista" endogén pénzelmélet "neokartalista" beütéssel? A megfejtés Josh Ryan-Collins és szerzőtársainak kis könyve, ami szemléletes bevezetés a "modern monetáris elméletbe".
(„A CEU-t eredetileg nem Budapestre tervezték”. Soros szerint a köztudottan liberális (libertárius) Klaus a nyitott társadalom-koncepcióját a szocializmus egy új formájának tekintette.)
Nyugodtan belekezdhet a Háború és békébe, mondja az orvos. Miért gondolja, hogy még nem olvastam?
Yoram Hazony A nacionalizmus erénye című könyvében azt írja, az imperialista (birodalmi) és nacionalista (nemzetállami) politika közötti választás "megfelel az ismeretelméletek közötti választásnak". Az imperialista politika képviselője ui. ismerni véli a "nagy egyetemes igazságot", amelyet aztán egységes ágendául jelöl ki az egész emberiség számára. Ezzel szemben a nacionalista politika képviselője "szkeptikus az emberi értelem produktumait illetően", és "felismeri annak bölcsességét, hogy a sokféle különböző próbálkozás engedése vezet az igazsághoz", illetve a politikai igazságokhoz "fáradságos próbákon és hibákon alapuló tesztelés" vezet. A független nemzetállamok rendszere azért versenyképes politikai rend, vélekedik Hazony, mert ösztönzi az alternatív megoldások kipróbálását, melyből a nemzetek aztán közösen tanulhatnak. A John Stuart Mill-féle "ösvények sokasága". Hazony épp csak azt nem mondja: a birodalmi rend egy "zárt társadalom", amellyel szemben a független nemzetállamok rendszere képviseli a nyitottságot, az adaptív hatékonyságot növelő decentralizált nemzetközi rendet. Könyvének egyik központi üzenete: az Európai Unió valójában imperialista birodalom, ami egy végsőnek és egyetemesnek vélt politikai ideológia, nevezetesen a liberalizmus, járma alá kívánja hajtani a kontinens országait, miáltal Európát egy "zárt társadalommá" teszi. Amiből persze az is rögtön következik, hogy Hazonynél a nacionalizmus erénye nem az, hogy fügefalevélként szolgál a nemzeti politikusok disznóságaihoz. Vagyis a nacionalizmus határozottan nem azt hivatott igazolni, hogy egy szuverén ország szuverén vezetőjének szuverén joga lenne lopni, vagy bármi ilyesmit.
Aki meg akarja érteni Orbán Viktor kijelentését, miszerint az Európai Unió egy liberális birodalom, illetve általában az erős nemzetállamokról szóló eszmefuttatásait, annak Yoram Hazony izraeli filozófus A nacionalizmus erénye című könyvét érdemes kézbe vennie. Az utóbbi időkben, gyanítom, Hazony a kormányfő kedvenc szerzője.
(Lengyel László, akit Tamás Gazsi jellemzett anno fordított Kasszandraként, azt írja a Népszava friss Szép Szó mellékletének cikkében, idézem: „Az észszerű választás ismét a taktikai: minél több embernek el kell menni szavazni a legerősebbre, a legesélyesebbre. Ez az ellenzéki szavazatok maximalizálása. Tetszik, nem tetszik, a legesélyesebb az 1-es, az MSZP-PM lista”.)
Ma ultrahang vizsgálat. Félmeztelenül fekszem a hátamon, és figyelem a fiatal, szép arcú orvosnőt, aki rutinosan fel-alá csúsztatja az ultrahangfejet a hasamon, közben fürkészőn nézi a monitort maga előtt. Ez a nő a vesémbe lát, tűnődöm lélegzet-visszafojtva (nagy levegő, benntart). Meg a húgyhólyagomba. Diktálja is hangosan — a leletet két ujjal gépelő — asszisztensnek: „a húgyhólyag fala ép”, meg hogy „a hasi aorta szabályos lefutású”. Bensőséges a pillanat.
Bod Péter Ákos recenziója Szakolczai György Keynes-könyvéről. Bod azt írja: „A szerzőnek [Szakolczainak] a főszereplőhöz fűződő erős kötődése nyilván nem minden olvasónál számít hitelességet növelő tényezőnek”. Szakolczai valójában olyannyira elfogult Keynes iránt, hogy nem egyszer keresztnevén, azaz Maynardként hivatkozik rá. Szintén ennek a Keynest idealizáló, elfogult tárgyalásnak az eredménye (legalábbis ezt gyanítom), hogy a javarészt a keynesi klíringunióról írt 418 oldalas műben Szakolczai egyetlen szóval sem említi, hogy a klíringunió tervét Keynes valójában „Hitler bankárjától”, Hjalmar Schachttól vette (Schacht-Funk-terv). Mindazonáltal egyetértek Boddal abban, hogy a Szakolczai-könyv „nagy érdeme”, hogy az egyes fejezetek függelékeként hosszabb részeket közöl fordításban a klíringunió különböző tervezeteiből. Illetve az, hogy egyáltalán exponálja a témát. Nota bene számomra a könyv leginkább emlékezetes pillanata, amikor az 1928-as születésű Szakolczai egyfajta személyes kiszólásképpen megemlíti, hogy Keynes egy 1943-as beszédének szövegét — amit Heller Farkastól kapott meg — már 1949-ben olvasta. Kortársak! És egy megjegyzés a recenzióhoz. Bizonyítékául annak, hogy Keynes „1946-ban bekövetkezett halála után pedig két évtizedig – nem túlzás ezt mondani – a keynesianizmus lett a dogma”, Bod a republikánus Richard Nixon 1971-es „mi mind keynesianusok vagyunk” mondatát idézi. Ezt Nixon valójában az „aranyablak” bezárása kapcsán mondta. Jelentése: immáron senki sem hisz az aranystandardban.
Keynes és az aranystandard: egy könyv apropóján címmel posztom olvasható a Carl Menger Intézet blogján.
Elolvastam Žižek A Kommunista Kiáltvány megkésett aktualitása című esszéjét, aztán elmentem enni egy Big Mac hamburgert.
Csak a német nyelv nevezi a pénzjövedelmet "megérdemeltnek". A franciák „nyerik", az angolok „aratják", az amerikaiak „csinálják", és a szegény magyarok „keresik".
André Kostolany
