Hm. Ma találtam a papírjaim között egy ceruzarajzot Nietzscheről. Úgy 6-8 éve készíthettem. Egészen ügyes, ahhoz képest, hogy vélhetőleg unalmamban született.

A 2000-es évek popzenei világának számomra egyik legtehetségesebb előadója Nelly Furtado. Madonnától Christina Aguilerán át Lady Gagaig mindenkit ver. És legalább annyi féle arca van, mint Madonnának! (csak talán kisebb) Íme: I. I'm Like a Bird (2000), II. On the Radio (2000), III. Try (2003), IV. Say It Right (2006), V. All Good Things (2006), VI. Manos Al Aire (2008). Kiváncsi vagyok, hogy kinek melyik dal tetszik leginkább.

Ligeti György: Három etűd (Aimard)

John Frankenheimer (r.): Dr. Moreau szigete (The Island of Dr. Moreau) (1996)
Andy Wachowski (r.): Fülledtség (Bound) (1996)
Isabel Coixet (r.): A szavak titkos élete (La vida secreta de las palabras) (5*) (2005)
Jim Sheridan (r.): Testvérek (Brothers) (2009)

A Gondolatok és vázlatok a Mi, filológusok című művének 205. pontjában Nietzsche azt írja, hogy az antik hellének - még ha gonoszat tettek is - erkölcsösek voltak, avagy ártatlanok és gyermekien naivak, mert minden tettükben látható volt a lélek. Mert nem volt belsőjük. A belsőnek, a hátsónak ez a hiánya pedig tisztaság.

Shakespeare Julius Caesar című drámájában Brutus, Cassius, Casca és Cinna az éjszaka során Brutus házában elhatározzák: elteszik láb alól Caesart. Cassius így szól: Tegyünk esküt elhatározásunkra! Mire Brutus tiltakozik: Csak semmi esküdözés! Minek még eskü, ha már meg van a szándék! Mind nemes férfiak vagyunk, akik bölcsen megvitattuk a dolgot és arra jutottunk, hogy a legjobb volna Caesart eltávolítani a hatalomból. Ha esküt tennénk tervünkre, akkor zúgolódó zug összeesküvőkké válnánk. Az esküvel valójában csak rossz lelkiismeretünkről adnánk bizonyságot, az eskü elvenné döntésünk ártatlanságát. Csak semmi belső, semmi akolmeleg, semmi rossz lelkiismeret, semmi hátsó és titkos, semmi suttyomban lopódzó. Beláttuk, megtesszük, és ennyi.

A morál genealógiájához című művében Nietzsche azt írja, hogy sérült önérzetét az ember alapvetően kétféleképp állíthatja helyre: vagy tettek által közvetlenül, tehát valóságos elégtételt véve, vagy valóságos elégtétel nélkül, imagináriusan. Ez utóbbi esetben a sérült önérzet megmarad. A sértett ember, aki túlságosan is tehetetlen, gyáva vagy kiszolgáltatott ahhoz, hogy valóságos elégtételt vegyen, elkezd magában fortyogni, és keblében keserűn neheztel: szidja sziszegve fogai közt a sérelem okozóját, aki így rossz ember lesz, és akinek minden tulajdonsága gyűlöletes. Önmagát ellenben mint jót feldicséri, aki sokkal becsületesebb, szebb, okosabb stb., mint a másik. Más szóval, a sérelmet elszenvedő ember egy imaginárius elégtételt vesz a másikon: a másikat rossznak mondja, önmagát jónak. Valóságos elégtétel helyett tehát morális elégtételt vesz, azaz sérült önérzetét morális fölényének gondolatával állítja helyre. Ám e morális fölényérzet valójában szublimált bosszúvágy.

Nietzsche szerint, ha akarat nem tud kifelé működni, akkor befelé működik: létrejön a lélek. Azaz egy hátsó világ, egy zug. A neheztelések belsője, a hurcolt kis sérelmek belsője, a tapintatos csönd, a kegyes hazugságok, a diszkrécióra intő finom szemvillanások, az asztal alatti fortyogások, a zúgolódó rossznyelvűség belsője, a közeledést elutasító elhúzott kezek emlékének, a megaláztatások emlékeinek, a fiókban őrzött szagos levélkék, megsárgult fényképek, a soha be nem teljesült, hol sírni, hol nevetni való dédelgetett álmok, izzadság szagú, nyomorult kis zsibvásári világa. Egy barokkosan bonyolult sötét belső. Az emlékezet az emberben maradt tüske, a lezáratlan. A lezáratlan pedig maga az idő, a hurcolt fájdalom. Az érzés, a tett elfojtása alakítja ki az emlékezetet. A lélek ezen elfojtott érzések emlékezete.

Párhuzamos életrajzok című művében Plutarkhosz úgy ábrázolja Caesart, mint erőt, és nem mint személyiséget. Caesar nem valamiféle modern individuumként jelenik meg, hanem annak az akaratnak a hordozójaként, hogy Róma első embere legyen. A személyiség csak mint e nagy akarat eszköze jelenik meg, mintegy megveretve ettől az akarattól, ami a végzete. Nincs lélek. Caesar kizárólag e nagy cél és akarat által lesz külön törvény a világban. Mit számítok én, Caesarnak kell Róma urának lennie! - gondolhatta Caesar. A kocka el van vetve, vagyis az akarat nem viselkedhet nem akaratként.

Az Így szólt Zarathustra című Nietzsche műben vélhetőleg a neheztelés, a nevetés és a könnyű szavak a leggyakoribbak. A nevetés megszabadít a nehezteléstől és a megvetéstől, könnyűvé teszi a szívet, megszabadítja az embert a nehézség szellemétől, vagyis a belsőtől, a zugtól. >>Nem haraggal ölsz, hanem nevetéssel. Rajta, öljük meg a nehézség szellemét!<< - énekli Zarathustra.
 
Nietzsche szerint az antik hellének erkölcsösebbek voltak, mint a modern emberek. Vagyis ártatlanabbak. Mert tetteikben még látható volt a lélek. Magyarán, nem volt még lelkük: az akarat még nem kettőzte meg magát egy barokkosan bonyolult belsőre, egy zug hátsóra, ami maga az ártatlanság elvesztése, illetve a tettre. Vagyis az akarat nem egy, a lélekből a külvilágba, a belsőből a külsőbe ható erő, hanem az egész ember maga az erő megnyilvánulása. Ezért nincs se jó, se rossz. Ártatlanul kacagnak a tettek, nincs ellenérzés. A villám is ártatlan, amikor lecsap: épp csak követi saját természetét.

Nem, ez most nem egy újabb látványos James Cameron movie. Másról van szó.

Steve Buscemi (r.): Állati kiképzés (Animal Factory) (2000)
Hendrik Hölzemann (r.): Szívritmus (Kammerflimmern) (2004)
François Ozon (r.): Angel (2007)
Ridley Scott (r.): Szárnyas fejvadász - A végső vágás (Blade Runner: The Final Cut) (1982/2007)

Soros úgy emlegeti magát együtt Hayekkel és Popperrel, mintha legalábbis egy súlycsoportban lennének. (Jóllehet már az első bekezdés is arról tanúskodik, hogy S. mennyire el van tájolva.)

Alice In Chains: Don't Follow (1994)

Alan Rudolph (r.): Bajnokok reggelije (Breakfast of Champions) (1999)
Wong Kar-Wai (r.): A távolság íze (My Blueberry Nights) (2007)
Nikolai Müllerschön (r.): A Vörös Báró (Der Rote Baron) (2008)
Vincenzo Natali (r.): Hibrid (Splice) (2009)
Michael Haneke (r.): A fehér szalag (Das weisse Band - Eine deutsche Kindergeschichte) (2009) (5*)

Arisztotelész Nikomakhoszi etika című könyvében nincs semmi bölcselet. Nagy dilemmáktól csüggeteg okoskodásokat, mindenféle fontoskodó logikai csűrés-csavarást és egyéb elménckedést ne is keressünk benne, mert nincs. Ebben a műben a böcsületes, józan athéni polgár szelleme jelenik meg. A jóravaló polgár erénye, aki tudja, hogy reggelente munkába kell menni, és tudja, hogy a gyereket iskoláztatni kell, meg hogy néhanap rendbe kell tenni a kertet, a padlást. A polgár, aki tudja, hogy spórolni kell a nehezebb időkre, meg idejében fel kell adni a csekkeket, és tudja, hogy szerződéskötéskor el kell olvasni az apróbetűs részt, még ha az fél óra is. És tudja, hogy időnként el kell menni tüdőszűrésre, meg tudja, hogy hagyma dinszteléskor kell egy leheletnyi só, hogy a hagyma ne megégjen, hanem párolódjon. És persze tudja, hogy nem folyatja a vizet egyfolytában, amikor mosogat. Mert ez a polgári erény, a rendes ember morálja. Az, amit a régi hellének areténak neveztek. Platón Menón című dialógusában Szókratész a szofista Menónnal társalog az erény mibenlétéről, és hosszas disputa után arra jutnak, hogy az erény a helyes cselekvésben van. Ám ennek a helyes cselevésnek nincs köze erkölcsökhöz. Akkor teszünk egy dolgot helyesen, ha megfelelően tesszük, vagyis úgy, ahogyan azt a dolog természete maga megkívánja. Jó polgár úgy vágja a körmét, hogy az később ne nőjön be. És használja a WC kefét. Az erény valójában kultúra. Aki pl. tud késsel-villával enni, az bírja a késsel-villával evés erényét. Vagy aki úgy pecázik, ahogyan egyébként pecázni kell, az bírja a pecázás erényét. Vagy ha a férfi úgy szereti a nőt az ágyban, ahogyan a szerelmet művelni kell, akkor birtokában van bizonyos fajta férfierénynek. Erényekben gazdag, szokták mondani. Mert erényekben gazdagnak lenni valójában annyit tesz: sok dologban jártasnak lenni, a dolgokat helyesen művelni, a dolgokkal megfelelően tudni bánni. A latin agricultura szó földművelést jelent, de önmagában a cultura szó is jelenthet földművelést. A kultúra ui. azt jelenti: művelni, értőn. Erény és kultúra dolga tudni, hogy az apróbetűs részt is el kell olvasni. A polgári kultúra ui. nem a last minute nyaralással kezdődik, hanem hogy elolvassuk azt, amit aláírunk. Mindennek meg van a maga kultúrája, a mód ahogyan azt művelni kell a dolog természete szerint. Az arisztotelészi eudaimonia pedig, amely fogalmat leginkább >>boldogságnak<< szokás fordítani, e helyesen művelt élet jutalma. Az eudaimonia valójában a békés megelégedettség ritka pillanatait jelenti. A jól végzett munka örömét. Azt, amikor a polgár úgy érzi, rendjén vannak a dolgai, és alapvetően jól megy sora, épp mert rendben mennek a dolgai. Jó csillaga van. Mert igyekszik mindenben azt tenni, amit a dolgok természete megkíván, vagyis ahogy erényes. Időben feladja a csekket, és megtanulja használni az MS-Excelt, mert tudja, hogy anélkül nem megy. Az eudaimonia lényegében az erényes életben van, pontosabban szólva, az erényekben gazdag életben. Más szóval, a kulturált életben, ami egyúttal a jó élet, a tisztes polgári. Szépen élnek, ahogy szokták mondani. És az eudaimonia végső soron ez a szép és derekas élet, mint az erények jutalma.

A verseny mint felfedező folyamat című esszéjének végén Hayek arról ír, hogy valamely ország számára annál jobbak a növekedési lehetőségek, mennél több még kihasználatlan potenciál van a gazdaságban. Így egy ország magas növekedési üteme leginkább azt jelzi, hogy a múltban elhanyagolták e lehetőségek kiaknázását. Ennek megfelelően, a már magasan fejlett országoktól nem lehet elvárni, hogy ugyanolyan ütemben növekedjenek, mint azok a kevésbé fejlett országok, ahol a múltban az erőforrások hatékony kihasználása elmaradt. Lényegében erre a meglátásra épül Brink Lindsey Frontier Economics: Why Entrepreneurial Capitalism Is Needed Now More Than Ever című tanulmánya. A gyors, nagy ütemű felzárkózó növekedés, vélekedik Lindsey, eredendően utánzó növekedés (imitative growth), ahol a magas növekedési ráták leginkább azt bizonyítják, hogy éppenséggel van honnét nagyot növekedni, mert tömegével léteznek az olyan technikai ismeretek, melyeknek még a legelemibb gazdasági lehetőségeit sem aknázták ki mindaddig. Egy elmaradott ország effajta, felzárkózó jellegű gazdasági növekedését egy voluntarista gazdaságpolitika akár még segítheti is. Ezzel szemben a tulajdonképpen technikai fejlődésnek, az újító növekedésnek (innovative growth) kizárólag a piacbarát feltételek kedveznek. A verseny, mint felfedező folyamat à la Hayek. Lindsey úgy véli, hogy a II. világháborút követő három évtizedes gazdasági aranykor az USA-ban valójában egy utánzó jellegű expanzív növekedés volt: a szegényebb tagállamok felzárkózása (internal catch-up growth), illetve a már létező, de a háború miatt késleltetett, technikai ismereteknek a kiaknázása, amit csak tovább erősített, a szintén a háború miatt elfojtott fogyasztói igényeknek a kiélése. A '70-es évek közepétől a termelékenység csökkenése valójában ennek az utánzó növekedésnek a kimerülését jelenti. Az ezt követő konzervatív fordulat az amerikai gazdaságpolitikában, Lindsey szerint, lényegében az újító növekedésnek a feltételeit kívánta megteremteni.

Az árkontroll

(Jim Cox The Concise Guide to Economics című kis könyvéből)
 

Az árkontroll az áremelkedés megfékezésének politikai eszköze. Egy olyan eszköz, ami nem működik. Az árakat ui. a kereslet (a vételi szándék és képesség) és a kínálat (eladási szándék és képesség) határozza meg. A kereslet és a kínálat meghatározta piactisztító árat az árkontroll (a törvényi korlát) nem változtatja meg. A hatósági ár pusztán elferdítése a valós helyzetnek: olyan, mint megbütykölni a hőmérőt, hogy az sose mutasson többet 72 foknál, még ha egyébként magasabb is a hőmérséklet. A kereslet és a kínálat törvényét nem lehet kiiktatni.

Az emberek azért követelnek árszabályozást, hogy olcsóbban juthassanak javakhoz. Ám az árkontroll valójában nem teszi olcsóbbá a javakat, ellenben hiányt okoz, amennyiben megnöveli a keresletet. Hovatovább, az árkontroll nem egyszerűen hiányt okoz, de még drágábbá is teszi a javakat!

Miként? Úgy, hogy az árkontroll okozta hiány arra kárhoztatja a vevőket, hogy ne pusztán a pénzükkel fizessenek egy jószágért. Vegyünk egy amerikai példát: a benzin ára 1971 augusztusa és 1981 februárja között törvényileg korlátozva volt. Amikor a benzin gallonját nem lehetett 40 cent fölött adni, a szabadpiaci piactisztító ár kb. 80 cent lehetett. Egy 10 gallos tartály esetében a fogyasztó látszólag 4 dollárt nyert egy tankolással (tízszer 40 cent szemben a 80 centtel). Ám miközben a fogyasztók nem fizettek pénzben annyit az eladónak, valójában drágán fizettek a benzinért egyéb módokon. A legdrágábban vélhetőleg az idejükkel. A hiány ugyanis hosszas sorban állást eredményez. Az idő pedig pénz. A vásároló ember ideje értékes. Ha a fogyasztó idejének értékét a minimális óránkénti 2 dollárnak vesszük, akkor egy két órás sorban állás a tankolásért máris elviszi az árkontrollból származó állítólagos hasznot. De ezzel még nincs vége. A sorban állásban és várakozásban elhasznált benzin szintén az egyik formája annak az árnak, amit a fogyasztó fizet, és ami mondjuk 10 cent tankolásonként. Vagyis az árkontroll további 10 centjébe kerül a fogyasztónak. De más is van. A benzinvásárlásból származó bonyodalom, amit a hiány okoz, tervezést, külön odafigyelést igényel, ami bosszantó, és amit az ember legszívesebben elkerülne. (Kétsége van afelől, hogy ez valódi ráfordítás? Figyelje meg a saját viselkedését! Benéz az összes benzinkúthoz a kerületben mielőtt megáll tankolni, vagy inkább elkerüli ezt a bosszúságot, még ha tudja is, hogy így vélhetőleg nem a legolcsóbb áron fog benzint venni?) Az extra ráfordítások sorát bővíti az a durvaság (vagy az ettől való félelem), ami a benzinért való hosszas sorban állás okozta feszültségből származik (a ’70-es években pl. lövöldözés tört ki, egy az árkontroll okozta sorbanállás közben). Külön kiadás lehet a folyadéktömlő vásárlás a járművek közötti (akár illegális) benzin áttöltéshez. A benzincsapolás ráadásul súlyos egészségügyi kiadással járhat, ha rosszul végzik!

Tény, hogy a kínálatot meghaladó kereslet, amit a mesterségesen alacsonyan tartott ár okoz, további fogyasztói terheket generál azáltal, hogy megváltoztatja a normális vevő-eladó viszonyt. A normális vevő-eladó viszonyt ui. az jellemzi, hogy az eladó körbeudvarolja a vevőt és próbál kedveskedni, hiszen így tud nyereséges lenni. Az árkontroll okozta hiány esetén viszont a vevőnek kell az eladó kedvében járnia, hogy azon kiváltságosok közé tartozhasson, akik a szűkös kínálatból részesülnek. A vevő-eladó viszony ilyetén változása történt a ’70-es években is, amikor az eladók az olyan szolgáltatásokat, mint a keréknyomás ellenőrzés, olajszint ellenőrzés vagy a szélvédő mosás elhagyták.

Ezek a további vevői ráfordítások teszik a benzint valójában sokkal drágábbá a szabadpiaci árnál. A vevők választhatnak, hogy kifizetik a benzin szabadpiaci árát közvetlenül az eladóknak, vagy fizetnek közvetlenül dollárban is egy árat, plusz állnak még mellé egyéb ráfordításokat is, amelyek együtt már magasabbak, mint a szabadpiaci ár. Mindazonáltal mégis van különbség a benzinért való kétféle fizetési mód között: amíg a közvetlen fizetés ösztönzi a benzin kínálatot, addig az egyéb közvetett ráfordítások nem.

(Saját fordítás, eredeti kiemelés.)

A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte őket a szőlőbe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piacon. Megszólította őket: Menjetek ki ti is a szőlőmbe, és majd megadom, ami jár nektek. Azok ki is mentek. A hatodik és kilencedik órában újra kiment, s ugyanígy tett. Amikor a tizenegyedik óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tőlük: Mit ácsorogtok itt egész nap tétlenül? Nem fogadott fel minket senki - felelték. Menjetek ki ti is a szőlőmbe - mondta nekik. Amikor beesteledett, így szólt a szőlősgazda vincellérjéhez: Hívd össze a munkásokat, és add ki bérüket, kezdve az utolsókon az elsőkig. Jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra tájban álltak munkába, és fejenként egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen. Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak - mondták -, s ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét. Barátom - felelte egyiküknek -, nem követek el veled szemben igazságtalanságot. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tied és menj! Én az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Vagy nem tehetem a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed, hogy jó vagyok?
Máté 20:1-16

Tanulság? I. Ne mások bérével legyünk elégedettek vagy elégedetlenek, hanem a sajátunkkal. II. Mások azt csinálnak a pénzükkel, amit akarnak.

>>Érkezéséig a halandóságunk csupán fantazmagória. Olyasmi, amiről beszélünk, amiről ugyan tudunk, de a halállal való szembesülés pillanatáig mégis elhessegetünk magunktól. Egymást követik a napfelkelték és napnyugták, óránként fordulnak egyet a nagymutatók, a másodpercmutatók kattogó elmozdulására már nem is figyelünk, az órák ketyegését lassanként észre sem vesszük. Ezek a hangok belesimulnak a csöndbe, mintha ott sem lennének, mintha megállt volna az idő. (...) Tudunk az idő múlásáról, lelkünk mélyén talán még a halálra is készülhetnénk, mégsem tesszük. Marad a kétségbeesés. Az utolsó napokban előbújó kétségbeesés. Ivan Ilijics is akkor döbben rá, ő sem kivétel, éppúgy, ahogy Kiesewetter Logikájából tanulhatta a szillogizmus ide vonatkozó páldáját: Kaj ember, az ember halandó, tehát Kaj halandó.<< Így töpreng a 66 éves, hasnyálmirigyrákban haldokló Halász Bódog Nagy Bandó András Sosemvolt Toscana című regényében.

>>"Az ember meghal" analízise egyértelműen feltárja a halálhoz viszonyuló mindennapi lét létmódját. A halált az ilyen beszédben úgy értik, mint meghatározatlan Valamit, melynek egyszer csak valahonnan meg kell érkeznie, de közvetlenül az ember számára még nincs kéznél, s ezért nem fenyeget. "Az ember meghal" azt a véleményt terjeszti, hogy a halál mintegy az akárkit ragadja el. (...)  [A] közfelfogás azt mondja: "az ember meghal", mert ezzel minden egyes másik és az ember is elhiteti magával: sohasem éppen én, mert ez az akárki a Senki. A "meghalás" olyan eseménnyé nivellálódik, amely érinti ugyan a jelenvalólétet [az embert], de sajátlagosan senkihez sem tartozik. (...) A halál olyan létlehetőség, melyet a jelenvalólétnek [az embernek] mindenkor magának kell magára vennie. A halállal a jelenvalólét a maga legsajátabb létképességében áll küszöbön önmaga számára. Ebben a lehetőségben a jelenvalólét számára egyenesen saját világban-benne-létére megy ki a játék. Halála a többé-nem-lenni-tudás lehetősége. Ha a jelenvalólét mint ez a lehetőség áll küszöbön önmaga számára, akkor teljes egészében legsajátabb lenni-tudására van ráutalva. Így, önmaga számára küszöbönállóként a többi jelenvalóléthez fűződő valamennyi vonatkozástól eloldódik. Ez a legsajátabb, vonatkozás nélküli lehetőség egyszersmind a legvégső is. Mint lenni-tudás a jelenvalólét a halál lehetőségét nem képes meghaladni.<< Így töpreng Martin Heidegger Lét és idő című művében.

Interjú egy reakciós, elitista, homofób, rasszista, istentől elrugaszkodott cinikus nácival, Hans-Hermann Hoppe közgazdász-filozófussal. És akinek szimpatikus lenne a fazon, az tovább sokkolhatja magát a Demokrácia, a bukott bálvány című kötettel.

Soundgarden: My Wave

Steven Soderbergh (r.): Szemből telibe (Full Frontal) (2002)
Szabó István (r.): Csodálatos Júlia (Being Julia) (2004)
Robert Towne (r.): Kárhozott szeretők (Ask the Dust) (2006)
Kevin Macdonald (r.): A dolgok állása (State of Play) (2009)
James Cameron (r.): Avatar (2009)

Villányi László

A zápor dicsérete

Lila ruhában jött. (Épp olyan színű tintával írtam
   annakidején.)
Futni kezdtünk a záporban, átugráltuk a tócsákat.
   Még az étterem rossz fényei sem rejthették: hajában
   kedvtelve időztek a cseppek. Mert arcára szállt,
   gyönyörűvé változott egy légy.
Később szürkék világítottak. Fölöttünk egyetlen lomb-
   bá sűrűsödtek a fák zöldjei. Bizonytalannak tűnt:
   voltam-e addig.

(1994)

Szökésben

csak szökni át az életen, poggyászok nélkül, a harmadik
sípszó után rövid üzeneteket hagyva, kikönyökölve
induló vonatokból, rendhagyó levélváltásokkal kisérve,
"kedves Borkám, huszár lép c6-ról d4-re, és sakk",
no meg persze mindújra megkönnyebbülten véve tudomásul,
ma már a kisvárosoknak is kiváló hangversenytermük van
(a helyi szimfonikusokat is egyre sűrűbben szokás idegenbe hívni,
nota bene, a szólista hölgyek szépsége az igaz ráadás),
nyáréjjelen, holdtöltekor mártózva meg a környék könnyű
sodrású folyójában

(saját költemény, 2004)

[messze]

messze ringó hűvös éjen
zuhanok pupillád sötétjében

(saját költemény, 2004)

Paul Thomas Anderson (r.): Vérző olaj (There Will Be Blood) (2007) (5*) (filmzene)
Ang Lee (r.): Ellenséges vágyak (Se, jie) (2007) (5*)
Baz Luhrmann (r.): Ausztrália (Australia) (2008)
Stephen Frears (r.): Chéri - Egy kurtizán szerelme (Chéri) (2009)
Dyga Zsombor (r.): Köntörfalak (2009)

Mit csinálunk, ha elégedetlenek vagyunk a mosogatószerünkkel? Áttérünk egy másikra. És ha az internet szolgáltatónkkal? Ugyanezt. Ha nem tetszik egy áru, elpártolunk tőle, vagyis kivonulunk a kérdéses áru piacáról. És ha csak egyetlen internet szolgáltató van? Vagy ha a többi szolgáltató éppenséggel még annyira sem jó? Mi van, ha a város egyetlen mozijában állandóan rossz az akusztika? Vagy ha a város egyetlen iskolájában rossz a képzés? Ilyenkor nem olyan egyszerű faképnél hagyni a szolgáltatót. Ezért tiltakozunk. Panasszal fordulunk az internet szolgáltatóhoz, a mozi vezetéséhez, az iskolavezetéshez. Ha nem lehet kivonulni, tiltakozással adjuk tudtul elégedetlenségünket. Vajon jót tesz egy iskolának, ha éppen azok a szülők viszik át a szomszéd városba a gyereket tanulni, akik egyébként a legérzékenyebbek az oktatás minőségére? És hosszabb távon vajon jó az ilyen szülőknek, hogy a város többi gyereke továbbra is egy rossz iskolába jár? Vajon egy romló szolgáltatást nyújtó állami vállalat számára az vezet jobb belátásra, ha a fogyasztók átpártolnak egy magánvállalat szolgáltatásához, vagy az, ha inkább tiltakoznak? Mi fogja inkább belátásra bírni a rossz pártvezetést, az, ha tiltakozunk, vagy az, ha kilépünk? Jó az egy pártnak, ha épp azok lépnek ki, akik leginkább hajlamosak tiltakozni? Ha romlik a házasságunk, akkor is tiltakozunk. Legalábbis egy darabig, majd végül kivonulunk, ha úgy érezzük, tiltakozásunkkal már nem tudunk a dolgokon változtatni. Vajon jó taktika kivonulással fenyegetőzve tiltakozni? Mikor fordul át a tiltakozás kivonulással fenyegető tiltakozásba? És az tényleges kivonulásba? És a hűség? Mi van akkor, ha egy olyan szervezetnek vagyunk tagja, ahonnét gyakorlatilag nem lehet kivonulni? Pl. a maffiának? Vagy egy totalitárius pártnak? Érdemes ez esetben tiltakozni, pláne kivonulással fenyegetőzve? Ki lehet vonulni az országból, ha nem tetszik a rendszer? És ha a legjobbak elmennek, vajon nem lesz még rosszabb a maradóknak? És számít ez bármit is annak, aki már kivonult? Van olyan, hogy csak azért nem vonulunk ki, hogy ne folytatódjék a további minőség romlás? Nem elvtelenség ez? Minderről többet olvashat itt.

Tanulság? Bármiből lehet pénzt csinálni.

Laurence H. Meyer szerint a FEDnek nem feltétlenül szükséges reagálnia a jelenleg növekvő amerikai gáz és élelmiszer árakra, mert az nincs hatással az inflációs várakozásra. A FEDnek a maginflációt kell szem előtt tartania, ami pontosabban jelzi a jövőbeli inflációt, mint a pillanatnyi inflációs ráta. A maginfláció viszont az USA-ban jelenleg 1% körüli. Meyer nem aggódik a QE2 miatt sem: a FED éppenséggel bármikor kamatot emelhet, ha meg akarja fékezni az inflációt, illetve a megvásárolt államkötvényeit is eladhatja.