Áradás 2013. június 4. (saját fotó)

A Heti Világgazdaság friss számának (2013\22.) vélemény rovata kis ízelítőt nyújt az olvasóknak az osztrák közgazdasági iskola cikluselméletéből. Az írás szerzője Gere Ádám.

A korbács eltünteti a narancsbőrt. Sőt a bőrt is. A korbács dermatológiailag már bizonyított. Bizonyíték, nem ígéret. Próbálja ki Ön is a feleségén! Mert megérdemli. Korbács! Férfiasan tökéletes.

Rudolf Péter (r.): Üvegtigris (2001)
Lionel Bailliu (r.): Fair Play (2006)
Lars von Trier (r.): Antikrisztus (Antichrist) (2009)

Paul Krugman üdvözli az Abenomicsnak keresztelt új japán gazdaságpolitikát, ami ugyan fiskális élénkítést is tervez, ám a veleje mégis csak a monetáris bázis megduplázása lenne. Mondhatni, a Haruhiko Kuroda vezette japán jegybank belekezdett abba a monetáris élénkítése, amit Milton Friedman 15 éve javasolt (sőt mondják is). Pedig éppen Krugman mutatott rá arra, hogy a japán jegybank 2000 és 2003 között egyszer már megduplázta a monetáris bázist, és mégsem lett belőle növekedés meg infláció (és persze Friedman is tévedett ugye), mert likviditási csapda esete forgott fenn. Miként Krugman szerint jelenleg is. De a dolog valamiféleképpen mégis működhet, bár én ezt már nem bírom követni.

Adele: Cold Shoulder (2008)

A Marshall-tervet elutasító 1947. július 2-i szovjet közleményben Molotov a következőt írja, idézem:

Hova vezet ez? Ma nyomást gyakorolhatnak Lengyelországra, hogy termeljen több szenet, akár a lengyel ipar többi ágazatának korlátozása árán is, mert ebben érdekeltek egyes európai hatalmak. Holnap azt mondják, Csehszlovákiától a mezőgazdasági termelés növelését és gépiparának csökkenését kell követelni, cserébe pedig felajánlják a többi európai állam gépeit. [...] Mi marad ekkor ezen államok gazdasági függetlenségéből és szuverenitásából? (idézet forrása)

Micsoda elképesztő cinizmus!

A Kisalföld nevű helyi napilap Üzenet címmel izgalmas hangoskönyvet jelentett meg. A lemezen harminc közismert megyei személyiség szaval Arany, Ady, Radnóti, Pilinszky, Vas István stb. verseket. Szemész főorvos épp úgy, mint egyházjogász, újságíró vagy matematikus. Ezt hallgatom.

Rechnitzer János közgazdász professzor Villányi László győri költő Aphrodité a Baross úton versét szavalja

Venezuela jelentős eredményeket ért el a szocializmus építésében, amit ékesen bizonyít az árak adminisztratív szabályozása következtében kialakuló hiánygazdaság. A legújabb fejlemény, hogy már klozetpapír sincs. Azt is az épülő szocializmus egyértelmű jeleként kell értékelnünk, hogy az elnöki székben Hugo Chávezt követő Nicolas Maduro szerint a klozetpapír hiány egy összeesküvés eredménye, aminek az ország destabilizálása a célja. Ámde Alejandro Fleming kereskedelmi miniszter mindenkit megnyugtat: a burzsoá összeesküvők nem győzhetnek, Venezuela kormánya az ország egyetlen polgárát sem hagyja szarban, mert gondoskodni fognak további 50 millió tekercs papírról. Tényleg csak az ürgebőrbe varrt békaemberek hiányoznak ebből az egész klozetpapíros sztoriból. (Fotó: Románia 1983 Venezuela 2013)

Liszt Ferenc: Im Rhein, im schönen Strome (Silke Aichhorn)

Steven Spielberg (r.): Terminál (The Terminal) (2004)
Gregory Hoblit (r.): Törés (Fracture) (2007)
Jordan Scott (r.): Merülések (Cracks) (2009)
Andrew Jarecki (r.): Véres románc (All Good Things) (2010)

Christina Romer szerint működhet a Haruhiko Kuroda vezette japán jegybank monetáris élénkítése. Miért? Mert nagyot szól. Azaz olyan brutálisan agresszív, hogy mindenki csak pislog. Más szóval, a gazdaság szereplői elhiszik, hogy "ezek most tényleg nem szaroznak vazze". A monetáris politikában meghirdetett huszáros fordulat pedig képes azonnal beépülni az inflációs és növekedési várakozásokba. Épp mint amikor 1933 áprilisában az USA feladta az aranystandardot.

Edmund Burketől tudjuk, a gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak. Margaret Thatcher, Ronald Reagan és II. János Pál pápa viszont nem maradtak tétlenek. Ők voltak a jók, akik cselekedtek. Sikerült is legyőzniük a Gonosz Birodalmát. Köszönjük nekik, nem lesznek elfelejtve! Köszönjük, hogy a marxizmus-leninizmus végül oda jutott, ahova való - a történelem szemétdombjára (miként azt Reagan a brit parlamentben mondott 1982-es híres beszédében magabiztosan megjósolta). Ne dőljünk be a nemzetközi baloldal által festett hamis képnek! Thatcher nem egy szívtelen, havibajos hisztérika volt, Reagan nem egy üresfejű revolveres cowboy, II. János Pál pedig nem egy szimpla, kotonellenes bigott pápa. Olvassuk el John O´Sullivan Az elnök, a pápa és a miniszterelnök című nagyszerű könyvét! Megéri.

Walesi árak

Öt-ezer, bizony, hümmögve ment
Butikba Mariska:
De mégse bírta mondani
Hogy: nem kell az a harisnya -

(én)

Megjelent Villányi László költő (középen) Győri idők című kötete. Könyvbemutató.
2013. május 11. (saját fotó)

...tündéri!

Murray Rothbard
Működésben a verseny: 25 éves a Xerox

(The Freeman 1985. február)

Valamivel több, mint 25 évvel ezelőtt forradalmi esemény történt az üzleti világban, illetve általában Amerika életében. Ámde ez a forradalom nem járt sem vérontással, sem kivégzéssel. Történt ugyanis, hogy New York városban bemutatták a sajtónak a Xerox 914-et, a világ első teljesen automatikus, hagyományos papírra nyomtató másológépét.    

Persze másológépek már előtte is léteztek, de azok a gépek bénák voltak és bonyolultak, a másolás sok időt vett igénybe, a végeredmény pedig egy nem túl attraktív, speciális tintapapírra nyomott homályos maszat volt. A Xerox érkezése viszont megnyitotta a fénymásolás korát. A gép olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy fennállt a veszélye, a "xerox" szó egy évtizeden beül márkanévből átalakul egy közhasználatú kifejezéssé.

Sok ember, még néhány közgazdász is, úgy véli, hogy a nagy, tőkeerős cégek mindig le tudják nyomni a kicsiket. De semmi sem lehet ennél távolabb az igazságtól. A Xerox előtti időkben, a fotóipart egyetlen hatalmas cég uralta, legalábbis az Egyesült Államokban. Nevezetesen az Eastman Kodak. És mégsem a Kodak, vagy valamelyik másik üzleti óriás vagy nagy kutatóközpont találta fel a xerografikus eljárást. Hanem egyetlen ember, bizonyos Chester Carlson, egy New-York-i szabadalmi hivatalnok, aki az első kísérleteket saját lakásának konyhájában végezte el 1938-ban.

Carlson aztán próbált olyan céget találni, amelyik a találmányból kereskedelmi terméket fejleszt, és elsőként az Eastman Kodakra gondolt. De a Kodaknál azt a választ kapta, hogy a dolog soha nem fog működni, az egész túlságosan bonyolult, a fejlesztés túlságosan költséges, és (ami a leginkább figyelemre méltó ellenvetés) potenciálisan kis piaca lenne a terméknek. Carlson hasonló választ kapott még további 21 nagy cégtől. Olyanoktól, mint amilyen az IBM is. És ezek a cégek kivétel nélkül "szakértők" voltak, hogyan is tévedhettek volna mindahányan!

Legvégül egy kis rochesteri cég vállalkozott a Xerox-projectre. A 7 millió dollárnál kisebb éves bevételű, fotópapírt gyártó cég, a Haloid Co. vette meg Carlsontól a gyártási jogot 1947-ben, hogy aztán a következő 12 évben 20 millió dollárt költsön rá, mielőtt 1959 őszén a nagyszerű Xerox 914 piacra került. A Xerox 914 vezető mérnöke, Horace Becket a következőképp vall: "Technikailag nem tűnt egyértelműen nyertes ügynek... Szóval azt, amit mit tettünk egy nagy vállalat nem tehette volna meg. Mi valóban kockáztattunk, mert egyszerűen nem tehettünk mást". A kis vállalkozások igenis lenyomhatják, és innovációban felülmúlhatják az óriásokat.

A Haloid Co. (később Haloid Xerox Co., végül Xerox) lett az 1960-as évek egyik legnagyobb üzleti és tőzsdei sikertörténete. Az 1970-es évek elejére szinte teljes egészében megszerezte a fénymásológépek új és hatalmas piacát, bevétele pedig 1983-ban elérte a 8,5 milliárd dollárt. Ámde a '70-es évek közepére a Xerox maga is egyre nagyobb, bürokratikusabb és lomhább lett, Japán pedig a népszerű Savin másolóval elárasztotta a fénymásolók piacát.  Ahogy az új kis cégek által támasztott verseny felgyorsult, a Xerox piaci részesedés úgy csökkent: 1975-ben 75% volt, 1980-ban 47%, 1982-ben pedig 40% alatt. Ahogy az egyik befektetési elemző megjegyezte: "A termékeik kiöregedtek, és ők ott álltak meglepetten".

Az üzleti világban egyetlen cég, még az óriás cégek sem ülhetnek a babérjaikon. A bajban a Xerox ellentámadásba kezdett az új és tovább fejlesztett "Marathon" 10-es szériával, és 1983-ban a vállalat - 1970 után először - növelni tudta a piaci részesedését a fénymásolók piacán, majd 1984-ben az eredménye számottevően javult.
 
Így aztán isten éltesse a Xeroxot! A Xerox sikertörténet emléket állít annak, hogy egy egyedülálló, ámde briliáns és határozott feltaláló mit képes véghezvinni. Élő bizonyság arra, hogy egy kis cég miként képes az innovációra, és legyőzni az óriásokat, és hogy egy kis cég, miután óriás lett, miként képes újragondolni és újraszervezni magát, hogy lépést tartson egy sor újonnan jött versenytárssal. De a Xerox történet mindenekelőtt tisztelgés a szabad verseny és a szabad vállalkozás előtt, vagyis az előtt, hogy mire képesek az emberek, ha megengedjük, hogy szabadon gondolkozzanak, dolgozzanak, befektessenek és felhasználják energiáikat. Az emberi fejlődés és szabadság kéz a kézben járnak.

(saját fordítás)

Képzeljük el Friedrich Nietzschét, az örökkön betegeskedő, gyenge fizikumú fiatalembert, a mama egyetlen kicsi fiát, ezt a félénk, álmodozó és szűzies széplelket! A tehetséges ifjú filológust, akinek folyvást Hérodotosz, Plutarkhosz, Thuküdidész hőseivel van tele a lelke, nagy birodalmak felépülésével és összeomlásával, nagy háborúkkal és csatákkal. Képzeljük el az ifjú tudóst, aki hóna alatt könyvet szorongat, pápaszemével öt méterig sem lát, ámde romantikus lelkében a történelmi idők magasából véli megpillantani régi korok dicső századainak titkos szálait, miközben pipogyán belelép a bokáig érő pocsolyába. Nietzsche fiatal tanáremberként csetlik-botlik szűk folyosókon, hunyorog kis tanárikban, alacsony mennyezetű bérházak kormozó kályhájú albérleteiben. És persze egyáltalán nem találja helyét a modern polgári lét lilliputi díszletei között, kis filiszterek, kandallónál ülő, vértelen, hímezgető kisasszonyok társaságában, a kicsinyes álmok, apró törtetések, a kuporgató kispolgári élet világában. Önérzetét hatalmasra puffasztja a schopenhaueri bölcselet. Közben valami testi nyavalyát is összeszed, nem bírja az erős fényt, feje fáj, gyakran hány. Csak távolról, értetlenül nézi mindazt, ami a polgári élet komolysága: asszony, gyerek, hivatal. Nietzsche egy igazi földönkívüli, egy nem e világból való hamisítatlan idióta, aki Lou Saloméval történő első találkozásakor a következő mondattal szólítja meg a nőt: miféle idegen bolygóról pottyantunk mi ide, egymás elé?

Első rész

Második rész

(A recesszió mindig és mindenhol monetáris jelenség, vélekednek az ún. Market Monetaristák. Az elgondolás alapja pediglen két írás: Clark Warburton 1950-es The Monetary Disequilibrium Hypothesis tanulmánya, illetve nagyobb hangsúllyal Leland B. Yeager 1956-os A Cash-Balance Interpretation of Depression című tanulmánya. És mert a Warburton szöveget épp most olvastam, hát ráfordultam a Yeagerre is.)

Yeager A Cash-Balance Interpretation of Depression tanulmánya szerint a gazdasági válságok oka a pénz iránti túlzott kereslet, amikor a gazdaság szereplői en bloc próbálják növelni az általuk tartani kívánt pénz mennyiségét. Yeager igyekszik meggyőzni olvasóit, hogy az általa szorgalmazott cash-balance megközelítés - miközben állítólag alkalmas a Say-törvénytől a Pigou-hatásig számos elméleti elgondolást integrálni, és ezért általánosabb - teljességgel összhangban van a válságok elégtelen keresleten alapuló keynesiánus magyarázatával. Végtére a pénz iránti túlzott kereslet egyet jelent az áruk iránti elégtelen kereslettel, avagy másképp közelítve, miután az árak rövid távon ragadósak, ezért a túlzott pénzkereslet lényegében azt jelenti, hogy a jónép rövid távon több árut és munkát akar eladni, mint megvenni. (És tényleg: pl. a Krugman-féle (több könyvében és cikkében kifejtett) kuponos bébiszitter szövetkezet-modell (Capitol Hill Babysitting Co-op) valójában tekinthető a válságok egyfajta cash-balance interpretációjának. És ahogy Krugmannál a szövetségbe tömörült bébicsőszök egyszerűen több kupont nyomtatva kerülnek ki a slamasztikából, úgy Yeagernél is a monetáris expanzió jelenti a megfelelő választ a túlzott pénzkereslet okozta válságra (a Krugman-féle zavaros példázatban eleve a kuponok számának - közelebbről meg nem határozott okból történő - lecsökkenése indítja el valamiféleképpen a "krízist"; K. vélhetően fel sem fogja, hogy ezzel hova sorolja magát). (Nota bene magából a cash-balance szemléletből fakad, hogy Yeager szerint mind az infláció, mind a defláció egyaránt gyógyír lehet a válságra: egyfelől az általános ár- és bércsökkenés (defláció) a pénzkészlet felértékelésével csökkentheti a pénz iránti keresletet (vagyis a Pigou-hatás elvben működhet), másfelől a monetáris infláció, azaz a pénzkínálat kellően nagymértékű növekedése szintén. Ámde Yeager csak ez utóbbi esetet tekinti gyakorlatilag is kivitelezhetőnek.))

Ha el is fogadjuk, hogy a gazdasági válságok kiváltója a pénz iránti túlzott kereslet, fölmerül a kérdés, hogy miért is kívánná mindenki egyszerre növelni a pénzkészletét. Ám Yeager a válságok cash-balance interpretációjának egyik erényét éppen abban látja, hogy ezt a kérdést éppenséggel nyitva hagyja. Tény, ha kitör egy válság, a pénzkereslet jelentősen megnövekedhet: hirtelen mindenki likvid eszközökre vágyik (adósságtörlesztés céljából, óvatossági megfontolásból stb.), a bizonytalan helyzet miatt a háztartások elhalasztják tervezet jelentősebb kiadásaikat, a cégek tervezett beruházásaikat stb. Mindez az aggregált kereslet súlyos visszaesésével járhat. Ámde ettől még nem a megnövekedett pénzkereslet (csökkenő aggregált kereslet) a válság eredeti kiváltó oka, hanem csak a válság következménye. Még akkor is, ha következményként sokkalta pusztított másodlagos hatásai lehetnek, mint önmagában a válságot eredetileg kiváltó tényezőnek. Így a Yeager-féle túlzott pénzkereslet közelítés leginkább a "másodlagos válságok" elmélete lehet csak. (Ahogy Sheldon Richman fogalmaz találóan: a keynesiánusok olyanok, mint az az ember, aki a film felénél megy be a moziba, és amikor leül, azt hiszi, érti a filmet.)   

Mostanában többször is belefutottam Clark Warburton nevébe, így a napokban nagy hirtelen elolvastam tőle négy tanulmányt.

I. Monetary Theory, Full Production, and the Great Depression (1945). A FED 1929-től kezdődő restriktív monetáris politikája okozta a Nagy Válságot. (Igen, Friedman-Schwartz előtt). A gazdasági stabilitás feltétele a monetáris egyensúly.

II. The Volume of Money and the Price Level Between the World Wars (1945). Eltekintve a háborús időszakoktól, a pénzmennyiség - a termékeket és szolgáltatásokat biztosító effektív termelőkapacitáshoz és a lakosság kialakult pénzügyi szokásaihoz viszonyított - változása a döntő tényező a termékek és szolgáltatások árszínvonalának változásában.  

III. Bank Reserves and Business Fluctuations (1948). A banki tartalékok hullámzása megelőzi az üzleti ciklusok hullámait.

IV. The Monetary Disequilibrium Hypothesis (1950). A hipotézis, mely szerint a pénzügyi rendszer zavarai okozzák az üzleti fluktuációkat a leginkább ígéretes hipotézis az üzleti ciklusok magyarázatára.

Nem meglepő, hogy Anna Schwartz a monetarizmus előfutárának tekinti (jó összefoglaló) Warburtont. Érdemes lesz W.-tól további cikkeket is elolvasni.

Duane Hanson: Supermarket Lady, 1969-1970

A kiszólított előlépett, és magányosan vacogott az asztal mögött trónoló felsőbbség meg az éppen elhagyott nyájmeleg közti űrben. Érdemeit, mulasztásait körülbelül számon tartva ugyan, de azokban mégis elbizonytalanodva, bármilyen meglepetésre készen állt. A Diri némán elolvasta a róla szóló heti bejegyzéseket, jobbra fordult, balra fordult, suttogó tanácskozás hol a fülükkel, hol a szájukkal felé hajló tanárokkal, majd elhangzott a verdikt. Lehetett ez megrovás, dicséret, dörgedelem, állíthatták őt példának a többiek elé, vagy megvonhatták tőle a szombati, sőt a vasárnapi kimenőt is. De nem ez, egyedül az aktus, az eljárás volt itt a lényeges, mondtam a feleségemnek. Éreztem, hogy mindezeket a dolgokat talán nem kellene elmondanom a feleségemnek, legalábbis nem így, hogy napokon, heteken át másról sem beszélek, mert valószínű, hogy untatom, és egészen biztos, hogy gyötröm őt ezzel, mint ahogyan, persze jóval kevésbé, mint őt, de magamat is csak gyötörtem vele, pontosabban szólva, magamat nemcsak hogy kevésbé, de másként is gyötörtem, mondhatni termékenyebben gyötörtem, mint ahogyan őt gyötörtem, ezt már akkor, mialatt beszéltem, mialatt feleségemnek a gyerekkoromat elbeszéltem, már akkor is pontosan éreztem, beszéd közben állandóan gyűlt, dagadt, feszült bennem gyerekkorom réges-régi és most az új veszély által hirtelen újra fellobbantott kelevénye, amely ki akart fakadni és ki is fakadt, tehát a beszéddel, igaz, gyötörtem magam, egyúttal azonban meg is könnyebbültem a beszéd, e gyötrelem által. Olyan volt ez az aktus, mondtam a feleségemnek, akár egy istenítélet, úgy, ahogy azt, mondjuk, egy káplár elképzeli, mondtam a feleségemnek, igen, olyan volt ez az aktus, mint egy auschwitzi appel, még nem igazából persze, csak játékból, mondtam a feleségemnek. Később aztán megtudtam, hogy a Diri is az ottani krematóriumok egyikében füstölgött el, és ha ezt a tényt úgyszólván a végső igazolásának kell éreznem, akkor, igen valószínűen, még mindig a tőle nyert eredményes neveltetésem gyümölcse ez, a kultúráé, amiben hitt, és amelyre pedagógiailag felkészített, mondtam a feleségemnek. (Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért)

Melyik magyar filmben szerepel a James Bondot alakító Daniel Craig?

a) Szomjas György (r.): Falfúró (1985)
b) Tímár Péter (r.): Csapd le csacsi! (1990)
c) Makk Károly (r.): Egy hét Pesten és Budán (2003)
d) Koltai Lajos (r.): Sorstalanság (2005)
e) Kocsis Ágnes (r.): Friss levegő (2006)

Tovább a megfejtésre?