[A protekcionizmusról]
(Részlet Henry Hazlitt 1946-os Economics in One Lesson című népszerű kötetéből)
Egy amerikai gyapjúpulóvereket gyártó vállalkozó a Kongresszushoz vagy a Külügyminisztériumhoz fordul, hogy közölje az illetékesekkel: abból bizony nemzeti tragédia lenne, ha az angol pulóverekre kivetett importvámot megszüntetnék, vagy akár csak csökkentenék. Most ugyanis 15 dollárért adja a pulóvert, miközben az angol gyártók ugyanezt a minőségű terméket már 10 dollárért kínálják. Vagyis neki gyártóként, állítja, szüksége van arra az 5 dollár vámra, hogy életben tudja tartani a vállalkozását, amivel - és ez csak természetes - nem elsősorban önmagára gondol, hanem arra a több ezer férfira és nőre, akiket foglalkoztat, és akiknek a fogyasztása közvetve szintén munkát ad más derék polgárok számára. A cég alkalmazottainak az elbocsátása, így szól az érv, növelné a munkanélküliséget, ami által a gazdaságban csökkenne a kereslet, ami viszont további munkanélküliséget okozna, és így tovább. Egyre szélesebb hullámokban. És amennyiben a vállalkozónak sikerül elhitetnie, hogy a vám eltörlése valóban kiszorítaná őt a piacról, úgy érvei valószínűleg meg is győzik a Kongresszust.
Ám ez az okfejtés téves. A tévedés pedig abban áll, hogy az érvelés kizárólag az adott termelőt és annak alkalmazottait veszi tekintetbe (vagy pusztán az amerikai pulóvergyártókat, mint partikuláris ágazatot). Más szóval, csak azt veszi számításba, ami látható: a pillanatnyi következményeket. Ezzel szemben figyelmen kívül hagyja azt, ami nem látható, mert nem is történik meg.
A protekcionisták által folyamatosan hivatkozott érvek egyszerűen nem helytállóak. Mindazonáltal mégis tételezzük fel, hogy a példában szereplő pulóvereket gyártó vállalkozó igazat mond, és valóban szüksége van arra az 5 dolláros importvámra, hogy üzletben tudjon maradni, és ezáltal munkát tudjon biztosítani az embereinek. (Most szándékosan eltekintünk attól az érvtől, amely valamilyen feltörekvő ágazat védelmében sürget új vám kivetését, és kizárólag annak a protekcionista érvnek a vizsgálatára szorítkozunk, amely valamelyik, már létező ágazat védővámjának megtartása mellett szól, és amely vámot ezáltal nem lehet megszűntetni anélkül, hogy az ne fájjon szükségképpen valakinek.)
Szóval tegyük fel, hogy a vámot eltörlik, minek eredményeképpen a pulóvert gyártó vállalkozás valóban beszűnteti a termelést, több ezer ember állása megszűnik, és egyes helyi kereskedők ténylegesen kisebb kereslettel kénytelenek szembesülni. Ez tehát a vám eltörlésének azonnali, látható következménye. Ámde vannak egyéb következmények is, amelyek - bár nehezebb azokat nyomon követni - nem kevésbé azonnaliak és valóságosak. A korábban 15 dollárba kerülő pulóver immár 10 dollárba kerül. Vagyis a fogyasztók ugyanazt a minőségű pulóvert olcsóbban vehetik meg, vagy épp a régi pulóver árán egy sokkal jobb minőségű pulóvert vehetnek. Ha a fogyasztók ugyanazt a minőségű pulóvert választják, akkor immár nem csak egy pulóverük lesz, hanem a felszabaduló 5 dollárjukkal vásárolhatnak valami mást is, amit előzőleg nem tehettek volna meg. Persze nem vitás - ezt az amerikai gyáros helyesen látta -, hogy a pulóverre költött 10 dollárral az amerikai fogyasztók ezentúl az angol pulóvergyártókat támogatják, de a felszabaduló 5 dollárjukkal viszont valamelyik másik amerikai vállalatot kezdhetik el dotálni, és ezen keresztül élénkíteni az amerikai foglalkoztatást.
De a történet itt még korántsem ér véget. Azáltal ui. hogy az amerikai fogyasztók angol import pulóvereket vesznek, ellátják az angolokat dollárral, hogy azok aztán e dollárokkal amerikai termékeket vásárolhassanak. Mert a sokoldalú kereskedelmi kapcsolatok, a közvetítő hitel- és kölcsönügyletek, a bonyolult pénzmozgások dacára végeredményben csak erre lehet azokat a dollárokat felhasználni. Vagyis azáltal, hogy megengedjük az angoloknak, hogy több árut adjanak el nekünk, valójában lehetővé tesszük számukra, hogy egyúttal több árut vásároljanak tőlünk. Ugyanis az angolok, hacsak nem kívánnak folyamatosan dollárt felhalmozni, kénytelenek a dollárjukat nálunk elkölteni: vagyis azzal, hogy beengedjük az angol árukat, több amerikai árut kell exportálnunk. És bár ezáltal kevesebb ember dolgozik majd az amerikai pulóvergyártásban (ez kétségtelenül igaz), viszont több ember és hatékonyabban dolgozik, mondjuk, az amerikai gépkocsigyártásban vagy az amerikai mosógépgyártásban. Tehát az amerikai foglalkoztatottság mindent összevetve nem csökken. Ugyanakkor viszont az amerikai és az angol termelés növekszik, mert a munkaerőt immár mindkét országban nagyobb arányban foglalkoztatják olyan ágazatokban, melyekben az relatíve hatékonyabban működik. Más szóval, a munkaerő nem kényszerül olyan ágazatban dolgozni, amelyben nem hatékony, vagy egyenesen rossz teljesítményű. A fogyasztók is mindkét országban jobban járnak: attól vehetik a szükséges termékeket, aki azokat a legolcsóbban képes számukra kínálni. Így az amerikai fogyasztók jobban el lesznek látva gyapjúpulóverrel, az angol fogyasztók pedig gépkocsival és mosógéppel.
Ámde nézzük most a dolgot ellenkezőleg, amikor első körben vetnek ki valamire importvámot. Tegyük fel, hogy mindeddig nem volt vám a külföldi kötött árukon. Az intézkedés mellett az az érv szolgált, hogy egy 5 dolláros importvám lehetőséget adna egy önálló amerikai ágazat, a kötött pulóverek gyártásának létrejöttére.
Mindeddig nincs is baj ezzel az okoskodással. Van abban logika, hogy importvámmal az angol pulóvert mesterségesen olyan drágává tegyük, hogy az amerikai termelők üzletet lássanak belépni a pulóver piacra. Ám ez valójában azt jelenti, hogy az amerikai fogyasztókat arra kényszerítjük, hogy saját zsebből támogassák ezeket az új termelőket, amennyiben minden egyes megvásárolt pulóver után végső soron 5 dollár kvázi-adót kellene fizetniük, amit a magasabb ár formájában szednének be tőlük a pulóver gyártó új amerikai cégek.
Nem vitás, az importvám lehetővé tenné, hogy olyan amerikai polgárokat lehessen alkalmazni a pulóvergyártásban, akiket előtte ez az ágazat nem foglalkoztatott (hiszen nem is létezett ilyen). Ez tagadhatatlan. Mindazonáltal ettől a hazai ipar és foglalkoztatás mindösszességében nem bővülne. Nem bővülne, mert az amerikai fogyasztóknak 5 dollárral többet kellene fizetniük ugyanazért a minőségű pulóverért, és ezáltal ennyivel kevesebb jutna nekik más javak fogyasztására. Vagyis a fogyasztóknak valahol 5 dollárral vissza kellene fogniuk a költekezésüket. Ahhoz tehát, hogy egy iparág ilyen formán növekedhessen vagy létrejöhessen száz másik ágazatnak némileg vissza kellene esnie. Azért, hogy az új pulóvergyártás 20 000 főt alkalmazhasson, 20 000 ezer főtől a gazdaság egyéb részeiben valahol meg kellene válni.
Mindazonáltal az új ágazat jól látható lenne: az alkalmazottak tömege, a befektetett tőke nagysága, a termékek piaci értéke dollárban stb. - mindezek jól számszerűsíthető értékek. A szomszédok is láthatnák, ahogy az új pulóvergyártó üzemek alkalmazottai nap, mint nap munkába mennek. Az eredmény közvetlen és kézzelfogható volna. Ezzel szemben a százféle egyéb vállalkozás zsugorodása, a 20 000 elveszett állás szétszórva a gazdaság egészében már annál kevésbé. Még a legokosabb statisztikus sem volna képes feltárni, hogy pontosan hol mennyi férfit és nőt bocsátottak el, és hogy hol melyik cég épp mennyi forgalom kiesést köszönhet annak, hogy a fogyasztóknak immáron 5 dollárral többe kerülnek a pulóverek. Képtelenség ui. precízen felmérni, hogy az egyes fogyasztók egyébként mire költötték volna azt az 5 dollárt, ami importvám híján náluk maradna. Mindazonáltal az egész gazdaságra szétterítve ez a veszteség relatíve nem lenne szembetűnő. Éppen ezért lehetséges, hogy az emberek többsége, megtévesztve ettől az optikai csalódástól, úgy vélje, hogy egy új iparág protekcionista megteremtése nem kerülne neki semmibe.
Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a pulóverekre kivetett vám nem emelné az amerikai béreket. Nem kétséges, hogy a pulóvergyártásban dolgozó emberek megközelítőleg az amerikai átlagbéreket keresnék (persze munkakörüknek és képességeiknek megfelelően), és nem kellene az angol bérekkel versenyezniük. Ámde az amerikai átlagbérek nem emelkednének a védővám következtében, lévén - miként azt az imént láttuk - hogy sem a teljes munkaerő kínálat, sem a javak iránti összkereslet nem növekedne. Illetve nem növekedne tőle a munka termelékenysége sem. Sőt a termelékenység csökkenne a védővám következményeként.
És ezzel el is jutunk a védővám valódi hatásához. Ugyanis nem csak arról van szó, hogy a védővám minden látható és kedvező hatását ellensúlyozza egy kevésbé szembeszökő, ámde nem kevésbé valódi veszteség. A védővám egyértelműen nettó veszteséget jelent az ország számára. Ellentétben ui. az évszázadok óta folyó tudatos propagandával és kevésbé tudatos zavarodottsággal, a vámok nem emelik az amerikai bérszínvonalat, hanem csökkentik azt. Lássuk tisztán az okot! Láttuk: amennyivel többet kell fizetniük a fogyasztóknak a vámokkal védett árukért, annyival kevesebb jut nekik egyéb áruk fogyasztására. A teljes gazdaság számára nem jelenik meg semmilyen nettó többlet. Ámde a külföldi áruk elé állított mesterséges akadályok azt eredményezik, hogy az amerikai munkaerő, tőke és természeti erőforrások nem ott kerülnek alkalmazásra, ahol a leghatékonyabban lennének felhasználhatók, hanem egy kevésbé hatékony termelésre fordítódnak. Más szóval, a védővámok eltérítik a hazai gazdaság erőforrásait a leghatékonyabb felhasználási területektől a kevésbé hatékonyak felé. Éppen ezért az amerikai munkaerő és tőke átlagos termelékenysége csökken.
(Saját fordítás.)
