Film
Ulu Grosbard 1984-es Zuhanás a szerelembe c. filmje Meryl Streeppel és Robert De Niroval szép.
hocinesze
Orionalsó
A Nap egy csillag. A Tejútrendszerben, ami a galaxisunk, több száz milliárd hasonló csillag van. A Világegyetemben pedig százmilliárdnyi galaxis.
(...)
(Schiff András elmesél egy anekdotát Artur Schnabelről. Egyszer Schnabel karrierje csúcsán Berlinben egy kizárólag Chopin-művekből álló koncertet adott. Schnabel nem Chopin-játékáról volt híres, és a hangverseny kudarcnak bizonyult. A koncert után a művészszobában megjelent az egykori Liszt-tanítvány zongoravirtuóz Moriz Rosenthal, akinek Schnabel szabadkozva azt találta mondani: „Tudja, Rosenthal, én tulajdonképpen Chopin művészetének filozófiai aspektusaira akartam rávilágítani”. Mire Rosenthal azt válaszolta: „Tudom, Schnabel, maga egy igazi Chopinhauer!”)
Chips
Vettem egy horoszkóp magazint. Ki akar árván tévelyegni 2019-ben, ugye? Vakon fejest ugrani az ismeretlen jövőbe, hogy úgy mondjam, ukmukfukk?! Kellenek a fogódzók. És örömmel konstatálhatom, hogy 2019 a Merkúr éve lesz. Az én csillagjegyem ui. a Szűz, aminek köztudomásúlag a Merkúr az uralkodó bolygója. Kedvező csillagállás, gondolom. Igaz, az asztrológiai esztendő majd csak március 20-án kezdődik. A kelta horoszkóp szerint is március lesz a szerencsehónapom; rám talál a szerelem, ha jól értem. Az azték horoszkópom viszont kedvező anyagi helyzettel kecsegtet, és hosszú nyaralásra biztat, amit a kínai horoszkóp megerősít, kiegészítvén ezt azzal, hogy idén nyáron a passzív pihenési formát fogom preferálni, jelentsen az egyébként bármit. A kínai horoszkóp emellett őszre ígéri szellemi aktvitásom csúcsát, miközben az azték szerint ősszel lesz érzelmi életem a legmélyebb. Amik nem feltétlenül zárják ki egymást: ha éhes vagyok, nekem azt is a fejem érzi meg először. A hagyományos (nyugati) horoszkópom szerint novemberben megtapasztalom, hogy pénz nélkül is lehet boldognak lenni, amit köztünk szólva inkább kihagynék. Mivel a különböző horoszkópok egymástól eltérő szerencsenapokat ígérnek 2019-re, mindösszesen negyvennyolc szerencsenapom lesz, nem számolva ebbe a perzsa horoszkópom szerencsenapjait. A perzsa horoszkóppal, mely szerint Madár lennék, nem tudok azonosulni. Még plusz néhány további szerencsenapért cserébe sem. Én nem vagyok született forradalmár, mint a Vízöntő. Ezt határozottan el kell utasítsam. Egyébként a 2019-es karácsony nekem nem a házimunkáról fog szólni, állítólag. Ja, és a kínai asztrológia szerint a 2019-es a Disznó éve. Helló, röfik!
*
Van egy újévi szokásom. Minden év első napján meghallgatom Beethoven valamelyik szimfóniáját. Most épp az Eroicát hallgatom (Philharmonia Orchestra/Kurt Sanderling).
*
Elolvastam Berend T. Iván Naplementék c. dialóguskötetét. A kötetben Berend több ízben hangot ad jobb- és baloldali populizmusok globális megerősödése okozta aggodalmának, közben maga is balos populisták lapos frázisait pufogtatja: a neoliberalizmus, dereguláció és az obligát thatcher-reaganezés mellett a "pénzuralom és gazdaság diktatúráját" emlegeti. Hasonlóképp olcsó közhelynek számít manapság Keynes és Friedman éles szembeállítása, amatőr fogásnak, ami nem illik a világhíres gazdaságtörténészhez, az UCLA kutatóprofesszorához, az MTA volt elnökéhez. (Persze Berend véleménye nem egyszer eltér a balos katekizmustól. Pl. a szakszervezetek visszaszorulásának okát a fejlett országokban a gazdaságszerkezet átalakulásában látja, és nem a piacpárti politikusok szándékos rombolásában. (Főként az ipari munkásság volt korábban szervezett; a szakszervezetek kivált olyan nehézipari ágazatokra koncentrálódtak, mint bányászat, kohászat, nehézgépgyártás. Az elmúlt fél évszázadban éppen ezen ágazatok gazdasági súlya szorult vissza, illetve került Ázsiába, miközben a szolgáltató ágazatoké növekedett. A szakszervezetek szerepe azért csökkent, mert a bányászat szerepe csökkent.) (...)
Vincent van Gogh Cipők (1886)Hamis próféták
Épp olvasom: Karl Popper A nyitott társadalom és ellenségei művének eredetileg a Hamis próféták: Platón — Hegel — Marx címet akarta adni.
Soros, a spekuláns
SCHMITZ: Idegesíti, ha az emberek „spekulánsnak” nevezik?
SOROS: Nem, egyáltalán nem bánom. Ami azt illeti, amikor az Oxfordi Egyetem tiszteletbeli doktori címet adományozott nekem, és megkérdezték tőlem, miként mutassanak be, magam a „pénzügyi, filantróp és filozófiai spekuláns” jellemzést javasoltam. Amiről végül is lebeszéltek.
SCHMITZ: De a spekuláció felforgathatja a piacokat és instabilitást válthat ki.
SOROS: Ez igaz, elismerem. Ám ami a saját tevékenységemet illeti, én mindig a szabályokat betartva játszottam, mindenkor a hatályos törvények keretein belül. Vagyis ha a tevékenységem aláásta a rendszer stabilitását, akkor az csak azt jelenti, hogy a rendszerben nem stimmel valami, ami lehetővé teszi, hogy a piac szereplői, nevezzük őket „spekulánsoknak”, megzavarják. Mint a társadalom aggódó tagja, rengeteg időt töltöttem azzal, hogy a globális pénzügyi rendszer szükséges javítása mellett érveljek, gyakran olyan változtatásokat javasolva, amelyek számomra, mint spekuláns számára hátrányosak.
SCHMITZ: Valóban? Mondana egy példát?
SOROS: Az Egyesült Államokban a hedge fundok sok pénzt költenek arra, hogy alacsonyabb adókat lobbizzanak ki maguknak. Én nem teszem. Sőt támogatom a magasabb adókat, ami azt jelenti, hogy nekem többet kellene fizetnem. Manapság megengedhetem, hogy kiálljak elvekért. Igaz, nem várhatom, hogy mások is ezt tegyék. Én sem mindig tettem így, amíg nem lettem gazdag.
SCHMITZ: De sok ember benyomása Önről, és a kollégáiról, nagyon eltér ettől. A spekulánsokat hibáztatják a legutóbbi pénzügyi válságért az Egyesült Államokban, illetve az euróválságért. Ezért döntött úgy, hogy dollármilliárdokat költ jótékonyságra és az alapítványára?
SOROS: Az emberek azt gondolják, hogy azért adok pénzt, mert furdal a lelkiismeret?
SCHMITZ: Nincs ebben szemernyi igazság?
SOROS: Nincs. Ez teljes félreértés. Nekem tiszta a lelkiismeretem. Azok a jelentős események, amelyekben részt vettem, előbb vagy utóbb bekövetkeztek volna, függetlenül attól, hogy spekuláltam-e rájuk. Példának okáért, az angol font ’92-ben akkor is kikényszerült volna az európai árfolyam-mechanizmusból (ERM), ha én a világon sem vagyok. Az én tehetségem pusztán abban állt, hogy felismertem és meglovagoltam a közelgő hullámot. De nem okoztam.
SCHMITZ: Valóban olyan kicsi fogaskerék lenne, miként állítja? Ha Ön az arany vagy valamilyen valuta ellen fogad, akkor azt sok befektető követi. Ön határozottan képes befolyásolni a piacokat, tetszik vagy sem.
SOROS: Ez bizonyos mértékig igaz. Amióta közéleti figura lettem, az ember, aki állítólag „térdre kényszerítette az angol jegybankot”, én vagyok a nagy pénzügyi guru, aki képes befolyásolni a piacokat. Ami arra kényszerít, hogy öncenzúrázzam a kijelentéseimet, éppen mert képes vagyok mozgatni a piacokat.
SCHMITZ: Sokan vizsgálják minden egyes kijelentését. Valójában szereti ezt a szerepet?
SOROS: Nem. Ez nehezebbé tette az életemet, mint befektetőét. A fontválság után megváltozott a helyzetem. Korábban nem kellett foglalkozzak a kijelentéseim piacra gyakorolt hatásával.
SCHMITZ: Valóban olyan óvatosan jár el, hogy ne befolyásolja a piacokat? Például az olcsó pénz, amit Ön, mint pénzügyi guru, az euróválságra receptként nyilvánosan javasol, Önt is segítené, mint befektetőt.
SOROS: Ez igaz, de más befektetőket éppígy segítene, és ami még fontosabb, segítene az EU-n. Közel hatvan évnyi piaci tapasztalattal mögöttem, azt hiszem jobban értem a pénzügyi rendszert, mint egynéhányan azok közül, akiknek feladatuk lenne azt szabályozni, és mint aggódó polgár, indokoltnak érzem, hogy kifejtsem a véleményemet. Nem azért támogatok lépéseket, hogy profitot csináljak. A közérdeket a privát érdekem elé helyezem.
SCHMITZ: De amikor Ön az angol font ellen spekulált, az Egyesült Királyságnak el kellett hagynia az Európai Monetáris Rendszert. Ez káoszhoz vezetett a piacokon, miközben Ön gyakorlatilag egyik napról a másikra vagyonos lett.
SOROS: Nézze, ha nem spekuláltam volna ellene, akkor is leértékelték volna a fontot. Nélkülem is lett volna fontválság. Amikor a piac olyan nagy, mint amilyen az olyan fő valuták esetében, mint a font és a korábbi német márka, egyetlen befektetőnek nem lehet döntő hatása. Ha csak én lettem volna az egyetlen spekuláns, nem jártam volna sikerrel. Azért jártam sikerrel, mert a piac ugyanazt tette, mint amit én tettem. Nem az én tevékenységem vezetett káoszhoz, hanem az a politika, ami túlértékelte a fontot. Még pontosabban, az angol és német jegybank eltérő politikája volt az, ami a válságot okozta. Én egyszerűen csak jobban érzékeltem másoknál ezt az eltérést, illetve ügyesebben fogadtam rá.
SCHMITZ: Ez nagyon kényelmes mentség. Ha nem én, akkor valaki más teszi meg. Pontosan miként próbált javítani a rendszeren, amikor a font ellen spekulált?
SOROS: Nem akartam javítani a rendszeren. Arra spekuláltam, hogy a fontot le kellene értékelni, és igazam volt. Így aztán pénzt csináltam. Ha tévedtem volna, pénzt veszítek. Ám a rendszer gyengeségét épp az olyan spekulánsok leplezték le, mint amilyen én is vagyok, és ez végső soron jó dolog. A font leértékelésének a kikényszerítése, ami engemet olyan híressé tett, valójában nagyon kedvező hatással volt az angol gazdaságra, miként azt később majdnem mindenki elismerte, beleértve John Majort, de még pénzügyminiszterét, Norman Lamontot is, valamint Eddie Georgeot, a jegybankelnököt, aki milliárdokat költött arra, hogy visszaverje a spekulációt. A leértékelést követő hónapokban Anglia kiemelkedett a recesszióból, hogy aztán élvezhesse történetének leghosszabb inflációtól mentes növekedési szakaszát. De nem próbálok dicsőséget szerezni magamnak, hogy segítettem az angol gazdaságon, mindössze rámutatok arra, hogy a sikeres spekulációmnak nyilvánvalóan kedvező következménye volt. Egy marxista kifejezéssel élve, lerövidítettem egy elkerülhetetlen esemény vajúdását.
Részlet a The Tragedy of the European Union c. 2014-es könyvből.
Élet a kikötőben. Pufajkában.
Richter János Hangversenyterem(Adam Smith & uzsoratörvény)
(Angliában VIII. Henrik óta létezett uzsoratörvény. Adam Smith idején a bankok évi 5 százaléknál magasabb kamatot nem kérhettek hiteleik után, azaz a hitel kamatlába törvényileg maximálva volt. És Smith helyeselte az uzsoratörvényt. A Nemzetek gazdagságában (II. könyv IV. fejezet) következőképpen érvel mellette: ha nem volna uzsoratörvény, vagy a törvény túl magasan húzná meg a plafont, akkor 8,9,10 százalékos (vagy akár magasabb) kamatlábak is kialakulhatnának. Viszont ilyen magas kamatok mellett prudens vállalkozások nem vesznek fel hitelt, kizárólag hazardőrök és spekulánsok. Vagyis, vélekedik Smith, ha nem lenne a hitelkamatláb törvényileg korlátozva, akkor a hazardőrök és spekulánsok kiszoríthatnák a józan vállalkozókat a hitelpiacról, és az ország megtakarítása olyanok kezébe kerülne, akik leginkább elpocsékolnák. Thornton óta többnyire úgy véljük, a magas kamatlábak visszafogják a spekulációt (az alacsonyak ösztönzik), Smithnél viszont épp a magas kamatlábak növelik a pénzügyi instabilitást, amennyiben rontják a bankok hitelportfólióját.)
Győri anzix nov. 17
Az idén ötven éve hivatásos együttessé vált Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetőjével, Berkes Kálmánnal beszélget Gáti Oszkár a Naxosnál megjelent Brahms-szimfóniákról, és egyebekről.
Keynesszel a jövő felé
Paul Davidson 2009-es The Keynes Solution c. kis könyve. Leginkább világos stílusa tetszik. Például: minden egyes megtakarított penny egy meg nem keresett penny (szembeállítva Benjamin Franklin híres mondásával, mely szerint minden megtakarított penny egy másikat fial). Azaz, amit a háztartások nem költenek el, azt a cégek nem keresik meg, következésképp azok sem költekeznek. És ha a háztartások nem költenek fogyasztásra, a cégek pedig nem költenek beruházásra, akkor megoldásképp az államnak kell kiköltekeznie, hogy mindenki megkereshesse azt a pennyt. Persze ott van még a külföld. Minden egyes importra költött penny, kivált az exportbevételek fölött, meg nem keresett penny belföldön. Ha egy ország a kereskedelmi többletét „tétlen tartalékokban tartja”, akkor azzal csökkenti a globális keresletet. A globális egyensúlytalanságra természetesen a Keynes által Bretton Woodsban javasolt nemzetközi klíringunió a megoldás, ami a szufficites országokat kötelezné kiigazításra, azaz költekezésre. Az infláció és az államadósság témájában a stílus hasonlóan nyílt és egyszerű. Az argumentációk a jól ismert régiek, viszont nincs semmi ködösítés, az olvasónak nem kell kihámoznia a lényeget. Ez a könyv legfőbb erénye. Davidson a posztkeynesiánusok vezető figurájaként nem beszél mellé szégyenlősen. Következésképp jó tájékozódást ad.