Ránki

Malthus szerint a pestisjárványok, pusztító természeti katasztrófák, nagy háborúk stb. után a termékenységi ráta jelentősen megnövekszik, és mindaddig fennmarad, amíg a népesség növekedése vissza nem tér a kataklizma előtti trendpályához. Olyan ez, véli Malthus, mintha a természet helyre kívánná állítani a kárt; mintha csak be akarná gyógyítani a katasztrófa okozta sebet. Malthus-féle trendelmélet. :)

Teljes gőzzel a káosz felé, Hans-Werner Sinn cikke.

Zebra.

Makszim Gorkij Éjjeli menedékhely (1902)

Alexandra 18 éves, reggelente biciklivel jár a gyárba, ahol hegesztőmunkás, de nem onnan akar nyugdíjba menni. Van egy álma. Melyik film?

A) Mici néni két élete
B) Flashdance
C) Mamma Róma
D) A bárányok hallgatnak

A megoldásért kattints!

Rövid interjú Thomas Sargent Nobel-díjas közgazdásszal a Heti Világgazdaságban. Ennek okán reklámoznám Sargent idehaza is megjelent Infláció és a racionális várakozások könyvét.

Interjú Richard Thaler közgazdásszal, a Rajk László Szakkollégium Neumann-díjának idei kitüntetettjével, a Nudge című sikerkönyv szerzőjével. (Korábbi posztom a könyvről.)

(Debussy dalaival ismerkedem. A CD booklet rövid ismertetőjében a kiváló zenetörténész, Fazekas Gergely azt írja: „Debussy rövid időn belül bejáratos lett az asszony (Marie Vasnier – én) otthonába, nem sokkal később pedig a hálószobájába is”. Bódi Sylvi meg belepucsított a kamerába - Fotó!)

Elindult a Mandiner gazdasági blogja, a Makronóm. Üdítő fejlemény, hogy a beköszönő poszt nyitó mondata linkeli a Mises Institute honlapját; vagy az, hogy elsők közt szemlézi a „market monetarista” Scott Sumnert. Nem árt egy kis változatosság. A blog rovatvezetője György László, amitől a dolog kap némi vajszínű árnyalatot — meglehet, az egész egyszerű kormánypropaganda lesz. Addig is érdeklődve figyelem.

A közgazdász alapképzés újragondolása: túllépni a Marshall és Keynes által körvonalazott mikro- és makroökonómián. Avagy túl a Samuelsonon. Egy alternatív tankönyv.

Kattints a képre!

Alain Resnais (r.) Tavaly Marienbadban (L'année dernière à Marienbad) (1961)
Alejandro González Inárritu (r.) Bábel (Babel) (2006)
Enyedi Ildikó (r.) Az én XX. századom (1989)
Ingmar Bergman (r.) Kígyótojás (The Serpent's Egg) (1977)
James Mangold (r.) Észvesztő (Girl, Interrupted) (1999)
John Cassavetes (r.) Egy hatás alatt álló nő (A Woman Under the Influence) (1974)
Michael Mann (r.) Ali (2001)
Paul Thomas Anderson (r.) Magnólia (Magnolia) (1999)
Spike Lee (r.) Egy sorozatgyilkos nyara (Summer of Sam) (1999)
Sydney Pollack (r.) A keselyű három napja (Three Days of the Condor) (1975)

Kattints a képekre!

Mi a közös Japánban, Dél-Koreában, Kínában és Németországban? Carmen Reinhart cikke. UPDATE: magyarul.

Sokan úgy vélik, a migrációs válság rácáfol a történelem végének fukuyamai tézisére. Mondják, az elmúlt negyedszázad sokkal inkább a ’90-es évek másik nagy bestsellerét, Huntington civilizációk összecsapásáról írt művét látszik igazolni. Ám a migrációs válság nem cáfolja a Kojève-Fukuyama-féle tézist. Amit manapság látunk az a diktatórikus és autoriter rezsimek okozta konfliktusok következményeinek betüremkedése a liberális demokráciák történelem utáni világába, ami aztán azt a látszatot kelti, mintha a liberális demokráciával mégsem ért volna véget a történelem. A fukuyamai történelmi narratívában a civilizációk összecsapása valójában a történelem utáni liberális demokráciák és a felzárkózó nem-demokratikus perifériák találkozása (vagy konfliktusa). A történelem végének tézisét Fukuyamánál nem lehet pusztán történeti eseményekkel cáfolni, kizárólag annak bizonyításával, hogy a liberális demokrácia maga is még egy elnyomó politikai rendszer, ezért az elismerésért folyó harc nem juthat általa végső nyugvópontra.

Mit jelent a történelem vége Fukuyamánál? Azt, hogy a világ nagy részén jelenleg nincs olyan egyetemességre törő ideológia, ami valódi versenytársa lehetne a liberális demokráciának, és nincs más egyetemes legitimációs elv, mint a népfelség.

Ami nem azt jelenti, hogy a liberális demokrácia mindenhol diadalmaskodott volna; az eszméje diadalmaskodott mindenhol — az emberek sehol a földtekén nem kívánnak diktatúrában és parancsgazdaságban élni. A történelem vége röviden: el tudunk képzelni olyan jövőt, ahol kisebb a szegénység, ahol kevesebb a betegség, ahol kevesebb a rasszizmus és intolerancia stb., de nem tudunk elképzelni olyan jövőt, ami nem demokratikus, és ami alapvetően nem piacgazdaság. A diktatúrában elő népek mindenhol liberális demokráciát akarnak; a liberális demokrácia az egyetlen legitimnek tekintett politikai rendszer szerte a glóbuszon. Minden egyéb történelmi mellék- vagy zsákutcának bizonyult.

Hegel szerint az 1806-os jénai csata után véget ért a történelem. Amivel Hegel nem azt kívánta állítani, hogy a liberális állam mindenhol diadalmaskodott volna, hanem azt, hogy a modern liberális állam alapját alkotó szabadság és egyenlőség elveit a legfejlettebb országokban felismerték és érvényesítették, és hogy ennek nincs alternatívája. A politikai szerveződésnek nincsenek a liberalizmusnál különb elvei, amennyiben a liberális demokrácia megszünteti a történelmet mozgató alapvető ellentmondást. Legalábbis Alexandre Kojève, a 20. századi jeles Hegel-interpretátor olvasatában, akinek a történelem végéről szóló tézisét Fukuyama átveszi.

Kojève értelmezésében a hegeli történelemfilozófia fókusza az úr-szolga harc: a történelem mozgatórugója az elnyomottak küzdelme az elismerésért. A modern liberális demokráciát megelőző államformák legitimitása egytől egyig az úr-szolga viszony valamilyen formáján alapult, ezért az elnyomottak elismerésért való küzdelme végül a történelem szemétdombjára juttatta. A liberális demokrácia annyiban szünteti meg a történelmet, amennyiben megteremti az egyetemes (kölcsönös) elismerés államát.

Kojève szerint a történelem 1806-ban véget ért. Persze 1806 óta számos véres háború és forradalom történt, de ezek az események tkp. a "perifériák felzárkózását" jelentették. A világ két részre oszlik: egy történelem utánira és egy olyanra, amelyben még nem ért véget a történelem. A diktatórikus és autoriter rezsimek pusztán történelmi késében vannak, és miközben felzárkóznak rendre betüremkednek a liberális demokráciák történelem utáni világába háborúikkal, népmozgásaikkal stb. A Kojève-tanítvány Fukuyama számára a történelem vége nem a világban zajló történések végét jelenti, hanem azok irányát. (...)

(A római katolikus egyház tanítása szerint az immakuláció kizárólag Szűz Máriát illeti, Jézussal megszakad az áteredő bűn. A lombikbébik szeplőtlenül fogannak.)

(Két játékfilm a Youtube-on a Reagan elleni merényletről, — gyomorfájós napokra. A merénylet napja (The Day Reagan Was Shot) és A Reagan-merénylet (Killing Reagan).)

Caspar David Friedrich Nő az ablaknál (1822)

Alphaville Sounds Like A Melody (1984)

Piet Mondrian Kompozíció kékben (1917)

(Annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de folytatódik a globalizáció második korszaka. Michael D. Bordo írása.)

(Időnként beleolvasok Béndek Péter blogjába. Rendre visszatérő érzésem, hogy Béndek nézeteinek legfőbb forrása Szekfű Gyula Három nemzedék műve, és amikor Széchenyit mond, olyankor tkp. Szekfűre gondol. Például.)