Lepd meg magadat még karácsony előtt! Szerintem.

Borotválkozás közben. Időnként szórakozottan dúdolgatok borotválkozás alatt, vagy zümmögök valami témát. Ilyenkor néha, amolyan tudattalan spontán asszociációval, átköltöm a szöveget is. Ma például: „Mondd meg, hogy imádom az ibizai nőket, ha arra jársz”. Ezen aztán magam is meglepődtem. Majd erre hirtelen belém ötlött: „Andy, vedd meg nekem a várost”. Na, ekkor vágtam meg magamat.

A fiskális egyensúlytalanság nem az aktuális költségvetési deficitet vagy az államadósságot jelenti, hanem az államháztartás hosszú távú fenntarthatatlanságát. Vagyis arra a kérdésre keresi a választ, hogy változatlan gazdaság- és szociálpolitika mellett mekkora tartós állami többletbevételre lenne szükség ahhoz, hogy az államháztartás hosszú távon fenntartható maradhasson. Bevezetés a fiskális egyensúlytalanság fogalmába: egy kisokos.

Pink Floyd High Hopes

Olvasom, hogy a Stone Temple Pilots egykori énekese, Scott Weiland meghalt. A Tiny Music albumot sokat hallgattam. Állítólag álmában halt meg a turnébuszon. Weilandtől kitelik, hogy ez egy médiahack.

***

Kenan Malik szerint a multikulturális társadalom a multikulturális politika eredménye.

***

Este Farkas Gábor zongoraestje. Eredetileg a 20-i Kocsis-Perényi kamarakoncertre vettem jegyet még csütörtökön, aztán a jegypénztáros egy texasi használtautó-kereskedő tempójával (ahogyan én azt elképzelem) rádumált a mai koncertre is.

Grace Kelly és James Stewart
Alfred Hitchcock (r.) Hátsó ablak (Rear Window) (1954)

A Kapitalizmus blogon ma posztom olvasható A német Európa címmel. A szöveg nem teljesen friss, de még fogyasztható.

Újra Zsinagóga. Fenyő Gusztáv zongorakoncertje.

Hsin-Ni Liu koncertje a Zsinagógában.

"...a magányos szabotőrnek be kell illeszkednie a városi közösségbe életstílusával, be kell olvadnia a burzsoá környezetbe..."

Brian De Palma (r.) Szia, anyu! (Hi, Mom!) (1970)

"Milyen hajó megy, milyen hajó megy el ilyen kis vízbe'?"

J. S. Bach f-moll prelúdium és fúga, BWV 881
Szvjatoszlav Richter

Elolvastam a Nászútat. Modiano elbeszéléstechnikája immáron egészen ismerős: a zavarba ejtő, esetenként a követhetetlenség határát súroló ugrálás az időben, a cselekmény mozaikszerű ábrázolása, a környezet időnkénti jegyzőkönyvszerű (már-már taxonómikus) leírása, a homályos utalásokból építkező háttértörténet stb. És a regény narrátora, a dokumentumfilmes Jean B., aki szegről-végről Modiano alteregójának is tekinthető, és aki memoárt készül írni Ingridről, helyenként ki is fecsegi mindezt: „Jelen és múlt összemosódik az emlékezetemben, ahogy ráfilmezésnél a képek”. Vagy máshol: „Ugyanazokon a helyeken járunk-kelünk, csak nem ugyanakkor; mégis találkozunk, akárhány év is választ el bennünket”. Illetve Jean, a narrátor teljesen explicit reflexiója az írásról, ami egyfajta önreflexiónak is beillik Modiano részéről: „(…) megmondhatja-e az életrajzíró, hogy mi a fölösleges? Vagy minden fontos, és csak fel kell sorolni minden egyes részletet (…) vagyis úgy kell rögzítenie mindent, ahogy a végrehajtónak a foglalási jegyzőkönyvben?”. Majd következik Jean konklúziója, amiben szintén nem túl nehéz felfedezni Modiano írói ars poeticáját: „a hézagok, a csendek, a fordulópontok” — ezek adják egy ember sorsának lényegét.

Az emberek hisznek a kapitalizmusban. Közelebbről, a fair play kapitalizmusban. Tim Montgomerie cikke a WSJ-ben.

(Úgy tűnik, jövőre megjelenik egy Stiglitz könyv az euróról. Az előzetes ismertető szerint a könyv központi kérdése: megmenthető-e az euró? Mivel Stiglitznek van egy tavalyi Can the Euro Be Saved? című tanulmánya, sejteni vélem, hogy miről fog szólni a könyv. Gyanítom, az alap tézis a következő lesz: az 1992-es Maastrichti Szerződés megszületésekor a neoliberális ideológia a "levegőben volt". Az aláírok úgy vélték, hogy bármiféle kormányzati fejlesztéspolitika nélkül, pusztán szigorú költségvetési fegyelmet tartva, a természetes piaci erők majd megteremtik a konvergenciát a termelékenységben a különböző országok között (pedig a tapasztalat már akkor is azt mutatta, hogy azokban az országokban (főként Kelet-Ázsiában), amelyekben valóban sikerült jelentős gazdasági fölzárkózást produkálni, az államnak számottevő szerepe volt a gazdaságfejlesztésben, állítólag). De miért is írom ezt? Lóránt Károly nemrég megjelent könyvéből idézem: „A Maastrichti Egyezményt 1992-ben a neoliberális eszmeáramlat zenitjén kötötték, és ennek megfelelően a neoliberális gazdaságpolitikai elveket tükrözi”. Amivel nem azt állítom, hogy Stiglitz Lóránt Károlyt plagizálja, hanem azt, hogy Stiglitz a Nobel-díjas Lóránt Károly.))

Megnéztem az új Bond-filmet, és teljesen rendben van. Nem is értem a kritikusok fanyalgását. Egy rendes Bond-filmben Őfelsége titkos ügynöke jól szabott öltönyben kergeti Blofeldet (földön, vízen, levegőben New Yorktól Tokióig), ágyba visz egy-két fámfátált, incselkedik Moneypennyvel, és ha marad még szusszanásnyi ideje, akkor nyer a ruletten. Közben fölrobbant néhány sportautót, hidroplánt, gáztartályt vagy űrbázist. És a Spectre ezt nagyjából hozza. Nem lehet ok panaszra, föltéve hogy nem a Nagyításra vettünk jegyet. Legalábbis nekem működött. (Hovatovább részemről egy kérdés eldőlni látszik: ki a legjobb Bond? A bájgúnárok — Moore, Dalton és a pinamágnes Brosnan — szóba sem jöhettek, és bár Lazenby egyáltalán nem volt rossz (sőt!), de csak egyetlen Bond-filmben játszott, így eleve Connery és Craig maradtak. Egészen eddig Connery felé húztam, de most inkább Craigre szavaznék.)

Kattints a képekre! Csak bátran!

Göncz. A GEO Magazin novemberi száma is Göncz Árpádot búcsúztatja. A nekrológot Vásárhelyi Mária írta. Kobzán a dal magára vall. Vásárhelyi elegánsan kezdi: megemlékezik saját szülei mély emberségéről. Majd tapintatlanul elmeséli Szilágyi József (Nagy Imre titkára) lányának egy tragikus történetet. Aztán jön egy „darutollas úri világos” citátum az örök civil csupaszív Árpi bácsitól. Érezze csak az olvasó: a Horthy-rendszer hosszú, sötét árnyéka egészen a cipője orráig vetül. Később nettó politikai ellenszenvből következik egy pitiáner, nekrológhoz végképp méltatlan, oldalvágás Sólyom László felé. És ahogy Brahms c-moll szimfóniájának zárótételében végül kisüt a Nap a „hosszú, sötét napok után”, miként Clara Schumann írta (épp hallgatom, szóval csak ezért e hasonlat), úgy Vásárhelyi nekrológjának végén is felragyog néhány népszerűségi index: 1990-es beiktatásakor 80 pont felett járt Göncz népszerűségi indexe. 2000-es távozásakor már közelebb volt a 90-hez. Ez igazán megható, de tényleg. Bár jobban meggondolva, nem tudom, mi mást várhattam volna ettől a némbertől.  

***

Könyvszalon 2015. Meglepően nagy a tömeg. Beülök egy családias pódiumbeszélgetésre. Patrick Modiano regényművészete a téma.

Ahogy a fiatal Billy Covington (Robert Downey Jr.) pilóta mondja az Air Americában: még nem kell feladni egy jó kis elméletet csak azért, mert nem igaz. Valahogy így állhat a dolog a Phillips-görbével is. Sokan sokszor rámutattak már: tényszerűen hamis, mégis tovább él. Most ez a kis cikk is rámutat erre. (Nota bene egy Victor Perlo nevezetű volt amerikai marxista közgazdász (és vélhetőleg szovjet kém) Az ingatag gazdaság című 1973-as könyvét olvasom (merőben könnyelmű hóbortból). Épp az inflációról szóló fejezetet. Perlo ebben azt írja, a Phillips-görbe és az ár-bér spirál pusztán kapitalista propaganda, aminek az a célja, hogy úgymond a köz érdekében a munkások fogadják el a magasabb munkanélküliséget, illetve a szakszervezetek gyakoroljanak önmérsékletet a bérkövetelésekkor. Az állammonopolista kapitalizmusban, kérem, így mesterkedik a burzsoázia. Nem halok meg hülyén, gloria in excelsis Deo! Egyébiránt Perlo pontosan tudja, hogy az inflációnak semmi köze a bérekhez, az inflációt valójában az aránytalan (az árutermelés növekedését meghaladó) pénzkibocsátás okozza. Az viszont jellemző, hogy Perlo szerint az inflációt az árak emelkedéseként definiálni szintén burzsoá ármány, ami annak az elleplezését szolgálja, hogy az infláció egy rejtett vagyon- és jövedelem-redisztribúció, ami szintén igaz. Mármint az, hogy az infláció egy rejtett vagyon- és jövedelem-redisztribúció. Mindenesetre, ha eltekintünk a kötelező osztályharcos halandzsától, egy marxistától mindez figyelemre méltó közgazdaságtani éleslátásnak számít. Illetve figyelemre méltó, hogy a marxista Perlo tkp. egy "jobboldali monetarista" kritikát fogalmaz meg az alapvetően "baloldali toposzokkal" szemben.)

"A szabad szólás burzsoá előítélet, szépségflastrom a társadalmi bajokra. A munkások köztársaságában a gazdasági jólét hangosabban beszél, mint a szólás és ez utóbbi szabadsága sokkal biztosabb. A proletárdiktatúra ezen az úton halad. Most éppen nagyon súlyos akadályokkal kell szembenéznie, a legnagyobb a parasztok ellenállása. Nekik szögekre, sóra, textíliára, traktorra és villamosításra van szükségük. Ha ezeket megadjuk neki, velünk lesznek, semmilyen ellenforradalmi erő nem lesz képes eltántorítani őket. Oroszország jelenlegi helyzetében a szabadságról való minden fecsegés csak a reakciót táplálja, mely le akarja teperni Oroszországot. Ebben csak a banditák bűnösek, őket viszont lakat alatt kell tartani"  — mondja Lenin elvtárs Emma Goldman memoárjában.

Jóllehet nincs maradéktalanul összhangban a Pogátsa Zoltán által szorgalmazott Rehn-Meidner modellel, Hans-Werner Sinn cikke a keletnémet felzárkózásról talán még így is szolgálhat némi tanulsággal.

Délelőtt. Megnéztem Petőfi A helység kalapácsának színpadi adaptációját Simon Kornél rendezésében, Ferenczi György zenéjével. A Kisfaludy Terem nézőtere tele volt kisgyerekkel. Mint egy gyerekszínházban, szinte vártam a gyerekek bekiabálását („Vigyázz, mögötted!”). De csak nevettek. A felnőttek még többet nevettek. A legtöbbet én.

***

Válság. Tanulmányukban Matías Vernengo és Esteban Pérez-Caldentey megállapítják: a 2000 és 2007 közötti időszakban az euróövezet ún. magállamaiban (Németország, Ausztria, Belgium stb.) a fajlagos bérköltségek átlagosan 7 százalékkal emelkedtek, vagyis — a szerzők ítélete szerint — lényegében nem változtak. Ezzel szemben az ún. periféria országokban (Görögország, Spanyolország, Portugália stb.) átlagosan 24 százalékkal nőttek. És mire következtetnek ebből a szerzők? Arra, hogy a magállamok ún. "tedd koldussá a szomszédodat” politikát (beggar-thy-neighbor policies) folytattak. Mivel ez a vád rendre felbukkan, így érdemes rögzíteni, hogy végül is mit állít: azok az országok a hunyok, ahol a bérek nagyjából a termelékenység ütemének megfelelően növekedtek; ezek az országok akarták „koldussá tenni” azokat az országokat, ahol a bérek magasan a termelékenység fölött nőttek, és ez okozta aztán a válságot. Ahogy mondani szokás, mindenki döntse el maga. Illetve egy másik kérdés. A szerzők szerint az euróövezet válsága nem szuverén adósságválság, hanem fizetésimérleg-válság, amit az euró, mint téves konstrukció okoz. Közben meg állítják, a fizetésimérleg-válság oka a folyamatos kereskedelmi deficit miatt felhalmozódó külső adósság, aminek viszont a versenyképtelen gazdaság az oka. Vagyis az alapvető probléma a versenyképtelen gazdaság. Ebben az esetben az euró legfeljebb csak annyiban oka a fizetésimérleg-válságnak, amennyiben nem lehet leértékelni. (Nota bene a "tedd koldussá a szomszédodat” politikát leginkább a leértékelési versennyel kapcsolatban szokás emlegetni, de mindegy.) Lehet konstrukciós hibákra mutatni (mondjuk arra, hogy a TARGET2 miként járul hozzá a kereskedelmi deficitek felhalmozásához), de akkor arra kellene rámutatni, hogy az euró maga miként teszi versenyképtelenné az adós országokat, és nem azt bizonygatni, hogy a bérek miként nőttek magasan a termelékenység növekedése felett. Szóval bármi is az igazság, a szerzők okoskodása teljesen fals.

***

Most éppen. Archie Shepp Le Matin des Noire.

Megnéztem a ’95-ös Az őrület fészke című Marc Rocco rendezte filmet. A film valós történeten alapul, erős glissandókkal: Henri Young piti bűnözőt egy szökési kísérlet után az Alcatraz katakombájának egyik sötétzárkájába dugják — három évre. A zárkából való szabadulását követően azonnal megöli a spiclit, aki feldobta. A börtön kantinban belevágja a kanalat a nyakába. A film tanúsága szerint Young a sötétzárkában megőrült, a gyilkosságot zavart elmeállapotban követte el. Ha van bűnös, akkor az Milton Glenn, az Alcatraz szadista igazgatóhelyettese, aki évekig zárkában tartatta. De amit írni akarok: amikor a fiatal kirendelt ügyvéd, James Stamphill megpróbál Youngnak segíteni, a férfi kizárólag a baseballról hajlandó beszélni, amolyan tébolyult zavarodottsággal. Később megtudjuk: a zárkában Young korábban látott baseball meccseket próbált meg felidézni végtelen magányában, hogy elüsse az időt. Akárcsak Stefan Zweig ’41-es Sakknovellája. Amit viszont épp a napokban olvastam. Zweig hőse, dr. B. a nácik fogságában egy, a kihallgatóitól ellopott sakk-könyv százötven mesterjátszmáját játszotta le magában mindújra vakon, míg végül „sakkmérgezést” kapott. Szépen rímel egymásra a két opusz. Miként Young sötétzárkája, úgy dr. B. tűzfalra nyíló szobája a Hotel Metropolban szintén az „őrület fészke”.

Joel Coen Véresen egyszerű (Blood Simple) (1984)

Scitovsky Tibor. Írja (máskülönben szenzációs) memoárjában: „Első fontos tanulmányom feledésbe merülése azonban a későbbiekben sem hagyott nyugton. Ez arra indított, hogy fél évszázaddal később immár általános formában, egyszerűbb, jobb és meggyőzőbb megfogalmazásban újra írjam”. Ez lenne az.

***

Kornai János. Interjú Piketty könyvéről és a kapitalizmusról. Még mindig Pogátsa Zoltán figyelmébe.

***

Noah Smith. Ha valaminek csökken az ára, akkor vagy a kereslete csökkent, vagy a kínálata nőtt, vagy mindkettő. Smith szerint az alacsony kamatok oka jelenleg szimplán a lanyha hitelkereslet.