hocinesze

A feltétel nélküli alapjövedelemről

Élénk vita zajlik az ún. feltétel nélküli alapjövedelem intézményéről. Kevésbé tudott ugyanakkor, hogy 1795 és 1834 között Angliában ez az intézmény létezett: Speenhamland-rendszernek hívták. A Speenhamland-rendszer a "megélhetéshez való jog" elismeréseképpen bérpótlék formájában állami segélyt nyújtott mindazok számára, akiknek nem volt munkájuk vagy bérük nem érte el a törvényileg meghatározott szintet. Vagyis egyfajta feltétel nélküli alapjövedelmet biztosított. A bleeding heart baloldaliak ikonja, Polányi Károly az 1944-es A nagy átalakulás című klasszikus könyvében (ami aztán tényleg minden marxista, pikettysta, stiglitzista neoliberálisozó progresszív értelmiségi bibliája szerte a nagyvilágban) viszont darabokra szedi e Speenhamland-rendszert, mint ami a "nép demoralizálásának holtbiztos eszköze" volt, és ami "a munka elől való kitérést és az alkalmatlanság színlelését jutalmazta", illetve "társadalmi katasztrófához vezetett". A Speenhamland-rendszer (vagyis a feltétel nélküli alapjövedelem rendszere) valójában csökkentette a béreket és növelte a nyomort. Polányi könyvének teljes 7-8. fejezetét ide lehetne citálni, de talán ennyi is megteszi:

"[A] munkásnak semmi anyagi érdeke nem fűződött ahhoz, hogy a munkaadója elégedett legyen vele, jövedelme mindig ugyanannyi volt, bármennyi bért kapott is. (...) Néhány év leforgása alatt a munka termelékenysége kezdett a paupermunka szintjére süllyedni, így szolgáltatva további okot a munkáltatóknak arra, hogy ne emeljék a mérték fölöttire a béreket. Mert amint a munka intenzitása, az a gondosság és hatékonyság, amellyel végezték, egy meghatározott szint alá esett, nem lehetett megkülönböztetni a "lógástól", vagy a munka imitálásától a látszat kedvéért. (...) Az eredmény hosszú távon rettenetes volt. (...) A vidék népe fokozatosan pauperizálódott. Igaz volt a mondás: "Ha egyszer közsegélyből élsz, mindig közsegélyből fogsz élni." (...) A Speenhamland-epizód feltárta a század vezető országának népe előtt, hogy milyen annak a társadalmi kalandnak a valódi természete, amelybe belekezdtek. Sem a kormányon lévők, sem a kormányzottak nem felejtették el soha e bolondok paradicsomának a tanulságait. (...) Speenhamland végül ahhoz a paradox eredményhez vezetett, hogy a pénzügyileg megvalósított "megélhetéshez való jog" végül tönkretette azokat az embereket, akiknek a megsegítésére állítólag kitalálták."   

Figyelem: ez nem valamiféle neoliberális okoskodás, hanem történelmi tapasztalat. Így működik a valóságban a feltétel nélküli alapjövedelem, a "bolondok paradicsoma". Bár Polányi nem volt a tőkés fejlődés bajnoka, csöppet sem volt rest feltárni a rendszernek a civilizációt pusztítót hatásait, illetve világosan értette, hogy a Speenhamland-rendszer összeegyeztethetetlen a tőkés fejlődéssel, és hogy normális munkaerőpiac nélkül nem működhet kapitalizmus. Szemben a pogátsazoltánokkal, pontosan látta:

"[A] bérrendszer és a "megélhetéshez való jog" intézménye kölcsönösen összeegyeztethetetlen, vagy másképpen szólva nem lehetséges működő kapitalista rend, amíg a bérek közalapokból származnak."

Így a feltétel nélküli alapjövedelemről folyó vitában tkp. még a szélsőbaloldaliak a legokosabbak: pl. a komcsi Rednewsosok legalább értik, hogy "a feltétel nélküli alapjövedelem kifelé mutat a rendszerből". Mindazonáltal azt gondolom, az emberek többsége talán mégsem vágyik kifelé a kapitalizmusból, még akkor sem, ha a civilizálatlanság szirénhangjai egy új Speenhamland-rendszer felé csábítja is őket.

Kína

Elolvastam Francesco Sisci Merre tart Kína? című esszéjét. A kis könyvnek már a nyitó bekezdése várakozásokat ébreszt az olvasóban: egy "nagy jelentőségű változás" ("nagy horderejű folyamat") zajlik a világban, aminek "Kína jár az élén", állítja Sisci. Aztán a kis könyvből megtudjuk, hogy az elmúlt három évtizedben Kína nagy változáson ment át: a család, az öltözködés, a sport, a nyelv, a vallás, a házak, a gazdaság stb. mind-mind átalakult, főként nyugati mintákat követve. Ami valóban nagy horderejű folyamat tényleg, csak épp közhely. Mindazonáltal, vélekedik Sisci, a kínaiak nem lettek nyugatiak, így Kína felemelkedése azt kívánja a Nyugattól, hogy az (Kína nyugatosodásához hasonlóan) egy kicsit kínásodjon — a békés egymás mellett élés végett. Zheng Bijian biztosan tapsol az ötletnek. (Sisci Eötvös-előadásában nagyjából mindez benne van.) (Nota bene Kornai professzor szerint idehaza mi már el is kezdtük a kínásodást, úgy a magunk módján. Szóval simán lehet még nálunk "Sárga-folyó kapitalizmus" meg "deliberatív diktatúra" (vö.)! (Tóbiás Józseffel és Pogátsa Zoltánnal is, sőt.))

Címkék: Kína

Bernanke vs. Summers

A FED előző elnöke, Ben Bernanke blogolni kezdett, és tüstént bele is kötött Lawrence Summersnek a szekuláris stagnálásra vonatkozó elképzelésébe. Summers pedig rögvest válaszolt. És igen, Summers szerint is Európa (meg persze Japán (kötelező elem)) szenved csak igazán a szekuláris stagnálástól. :) További részletekért kattints ide! (via MTA KTI blog)

Nincs könnyű út etc.

Brazília és az „özvegyasszony korsója”.  Antony P. Mueller cikke. (Cikkhez némi támpontot nyújthat egy közel öt éve született posztom.)

***

This is the end of a beautiful friendship, mondhatta volna Simicska Lajos úr. De tudjuk, a stílus maga az ember, így nem ezt mondta, hanem azt, hogy geci. Ám javaslom, ne siessünk úgy az ítélkezéssel: lehet, hogy ez valójában egy haiku; egy afféle egysoros, ami a költészet és a nyelv végső határait feszegeti, egyúttal a létezés csillagtalan éjszakájába vetett szorongó egzisztencia örök jajkiáltása, amin túl már csak a végtelen némaság honol. Apropó, emlékszünk még Bayer úr Török Zsolthoz intézett sms-ére?

***

Megnéztem A Wall Street farkasát. A Scorsese-DiCaprio-duó alapvetően nem egy rossz páros. A New York bandái vagy az Aviátor ragyogó filmek, kevésbé emlékezetes, de még mindig jó filmek A Tégla és a Viharsziget. Ez a mostani film a kőgazdag kokós, kurvázós, csaló brókerről viszont még úgy is banális, hogy egyébként Jordan Belfort valós történetén alapul. Minden ordas-farkas közhely együtt van: luxusjacht, gyémánt gyűrű, medencés parti, Ralph Lauren pólók és Gucci napszemüvegek, meg persze kokain, kokain, és kokain a hatalmas jutalékokból, miközben a keményen szopó kisemberek minden reggel metróznak munkába. Épp ahogy Bogár László elképzeli. És ha mindez nem lenne még elég, DiCaprio rendesen túltolja a szerepet.

Címkék: Brazília Kalecki

Persona

Ingmar Bergman Persona (1966)

"Véleményem szerint a Persona szerkezetét e 'variációk-egy-témára' forma terminusaival lehet legjobban leírni. A téma a megkettőződés; a variációk a téma fő lehetőségeiből következnek (mind formális, mind pszichológiai szinten): megkétszerezés, megfordítás, kicserélődés, egység és hasadás, valamint ismétlés. A történést nem lehet egyértelműen körülírni. Helyesen járunk el, ha úgy beszélünk a Personá-ról, mint két szereplő, Alma és Elizabeth viszontagságairól, akik párbajt vívnak egymással személyiségük védelmében." Susan Sontag Bergman: Persona (1969) (In)

(...)

Nem is tudom, Leszek Balcerowicz beszéde mintha nem szólna semmiről. Pedig miatta vettem meg a lapot.

***

Michael Bordo és Harold James szerint a szabad tőkeáramlás nem csak a rögzített árfolyamrezsim és az önálló monetáris politika együttesét zárja ki, hanem bizonyos fokig a rögzített árfolyamrezsim és a pénzügyi stabilitás (pénzügyi stabilitási trilemma), a nemzetállami demokrácia és az önálló monetáris politika (politikai trilemma), valamint a demokrácia és a stabil diplomáciai (politikai) viszonyok (nemzetközi kapcsolatok trilemmája) együttesét is. Más szóval a Mundell-Fleming-féle „lehetetlen hármas” csak egyike a szabad tőkeáramlás okozta trilemmáknak, jóllehet e klasszikus trilemma áll tkp. a másik háromnak is a fókuszában, amennyiben az önálló gazdaságpolitika szorosan kapcsolódik a nemzetállami szuverenitáshoz.

Címkék: (...)

Az eltékozolt ország

Előzetes várakozásaimnak megfelelően, a rendszerváltást követő két évtized politikatörténetének Lendvai-féle olvasata a Debreczeni József-Békesi László-Vásárhelyi Mária-háromszögben mozog. De Békesi helyett Petschnig Mária Zitát is írhatnék, vagy bármelyik szürke mellénykés posztkádárista okosságfosót. A könyvben egyébiránt nincs semmi, amit egy random ATV-néző ne tudna (leszámítva talán azt, hogy  Antallnak Wilhelm Röpke volt a példaképe). Egy átlag ÉS olvasó társszerző is lehetne. Ezzel szemben pl. egy svéd olvasónak (a könyv eredetileg németül íródott, de angolul is megjelent) valószínűleg kicsit tömény, és követhetetlen a sztori. Kis János vagy Apró Piroska személye Stockholmban nem evidencia. Végtére mi sem ismerjük a svéd lapok szalagcímeit még ha maguknak a svédeknek talán unalomig ismertek is. Szóval, függetlenül politikai meggyőződéstől, ez a könyv idehaza kevés. Egyébként meg valószínűleg sok.  

Címkék: könyv Lendvai

Okun & Domar

Most leszek rá figyelmes, hogy Domar gazdasági növekedési modellje abszolút rímel az Okun-törvényre. Okun törvényének értelmében ui. már ahhoz is a GDP növekedése szükséges, hogy a munkanélküliségi ráta egyáltalán szinten maradjon, vagyis ne emelkedjen (feltéve, hogy a potenciális GDP növekedési üteme nagyobb mint nulla). És pontosan ezt állítja Domar modellje. Domar 1947-es híres tanulmányához Lewis Carroll Alice Tükörországban című meséjéből választ mottót: "Nos, itt, amint látod, rohannod kell, ahogy csak tudsz, hogy ugyanott maradj". És ha felcsapom a Samuelsont az Okun-törvénynél, akkor ugyanezzel a képpel találkozom: "Bizonyos értelemben tehát a GDP-nek állnia kell a versenyfutást, csak azért, hogy a munkanélküliség azonos szinten maradhasson".

Címkék: Domar Okun
süti beállítások módosítása