Aram Hacsaturján örmény származású szovjet zeneszerző, akit leginkább Spartacus és Gajané balettjei után ismer a nagyérdemű. (Esetében, azt hiszem, kijár a szovjet jelző.) A balettekből készült szvitek igazi koncertkedvencek. A Spartacusból Spartacus és Phrygia adagióját mindenki ismeri: ez volt ti. a népszerű Onedin család sorozat főcímzenéje. De ugyanígy a kollektív tudattalan masszív része a Gajanéból a Kardtánc is. De vajon ez honnan van meg mindenkinek?
Egy röpke kilenc órás projekt keretében megnéztem J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Ura című regényéből készült, Peter Jackson rendezte, filmtrilógiát. A három film mindösszesen 17 Oscar-díjat nyert. És nagyon rossz. Igaz, a történet annyira bornírt, hogy az már mulatságos.
The Misplaced Emphasis in Contemporary Business-Fluctuation Theory című írásában Clark Warburton az 1919-45-ig terjedő időszak adatait vizsgálva arra jut, hogy a "tőke határhatékonyság" (marginal efficiency of capital), a likviditási preferencia és a fogyasztási hajlandóság sokkal inkább a pénzmennyiség változásának függvénye, mintsem a konjunktúra-ciklust meghatározó független tényezők. Mindez teljes összhangban áll a 20. század első évtizedeinek klasszikus (pre-keynesiánus) közgazdaságtanával. Egy "monetarista" ellenforradalom 1946-ból.
Az élelem megtermelésének és elosztásának kezdettől a kommunista hatalom kezén lévő monopóliuma igen hatékony eszköznek bizonyult a népesség ellenőrzésére és elnyomására. Már 1917 szeptemberében, mielőtt még átvették volna a hatalmat, Lenin sokat dicsérte az élelmiszer adagolásának módszerét az "aki nem dolgozik, ne is egyék" jelszó jegyében. Meglehetősen fenyegető elv ez egy olyan rendszerben, ahol a hatalom dönti, ki dolgozhat... (Stéphane Courtois: A kommunizmus bűnei. In)
Két hete linkeltem ide egy posztot, melyben Krugman a japán jegybank 2000 és 2003 közötti laza monetáris politikájának kudarcára hivatkozva megkérdőjelezi Milton Friedman azon nevezetes állítását, miszerint a FED monetáris expanziója anno megakadályozhatta volna a nagy gazdasági világválság kialakulását. Krugman már 2007-es Friedmanről írt híres-hírhedt cikkében hangot adott e véleményének (83-85. o.). Érvelése a hagyományos keynesi you can’t push on a string elgondoláson alapul.
Mindazonáltal Krugman keveri a szezont a fazonnal: Friedman ui. egyáltalán nem azt állította, hogy az amerikai gazdaságot monetáris expanzióval ki lehetett volna húzni a válságból, hanem azt, hogy a Bank of the United States (ami egyszerű kereskedelmi bank volt) 1930 novemberi csődjét követő általános bankpánik, és az annak következtében kialakuló sorozatos bankcsődök elkerülhetők lettek volna, ha a FED likviditással látja el a bankrendszert. 1930 szeptember-októberében valójában még semmi nem utalt a következő évek összeomlására, jóllehet a gazdaság recesszióban volt. Friedman szerint a FED tkp. azzal okozta a válságot, hogy nem teljesítette azt a feladatát, amiért eredetileg létrehozták: azt, hogy a bankok "végső menedéke" legyen (a lender of last resort) egy esetleges bankpánik esetén. A Krugman által emlegetett monetáris élénkítés viszont nem mondhatott csütörtököt a Nagy Válságban, mert semmilyen monetáris élénkítés nem volt. Vagy ahogy Friedman fogalmaz 1970-es híres előadásában: "Nem igaz, hogy a monetáris politika megmérettetett és könnyűnek találtatott. Mert nem mérettetett meg." (76. o.)
Persze mindezzel Krugman is tökéletesen tisztában van. Ez a 2007-es cikkből egyértelműen kiderül. Ugyanakkor azon lehet filozofálni — miként influenzajárvány hasonlatában Krugman teszi —, hogy okozta-e a FED a Nagy Válságot azzal, hogy nem akadályozta meg a kialakulását azáltal, hogy kellő mennyiségű pénzt biztosít a bankok részére (államkötvények vásárlásával, ami '32-ben kis időre valóban meg is történt). Nota bene Friedman szerint az egész '20-as éveket szigorú monetáris politika jellemezte (bár a pénzmennyiség évi 4%-kal nőtt, a nagykereskedelmi árak évi 1%-kal csökkentek, 1928 közepétől pedig "szokatlanul szoros" lett. Mindazonáltal Friedman azt is elismeri, hogy a '29-31-es "az egyetlen gazdasági visszaesés (...), amelyet nem lehet explicit módon a FED restriktív intézkedéseihez kapcsolni" (88. o.) (Újra: a FED mulasztása ezt a recessziót fordította válságba). Némileg ellentmondásos. (És ha már itt tartok: Friedman szerint ha '30-ban az 1914 előtti pénzügyi rendszer létezett volna, akkor nagy valószínűséggel egy, az 1907-es bankpánikhoz hasonló eseményeknek lehettünk volna a tanúi, ami összességében sokkal kisebb katasztrófát jelentett volna (uo. 91 o.). Ha így nézzük, a FED okozta a válságot — a puszta létével.)
Abban is lehet Krugmannek igazsága, hogy Friedman a FED mulasztását, mint a válság okát, helyenként hajlamos némiképp összemosni az állam túlzott szerepvállalásával, mint általában a gazdasági problémák döntő okával (pl. 42-43. o.).
Megnéztem Steven Soderbergh közel négy és fél órás filmjét Ernesto "Che" Guevaráról, az argentin származású hivatásos forradalmárról, ipari miniszterről és marxista gerillaharcosról. Mondanom sem kell, a film hősként mutatja be Guevarát (Benicio Del Toro 2008-ban Cannesban megkapta a legjobb színésznek járó díjat az alakításért). A néző mindazonáltal mégis csak az látja, amit lát: a nagy Che Guevara egy sípoló tüdejű mitugrász, aki néhány analfabéta futóbolond társaságában puskával katonásdit játszik mindenféle kubai és bolíviai dzsungelekben. Semmi kétség, a film legszebb pillanatait Catalina Sandino Moreno színésznő jelenti. Kedvenc részem, amikor Guevara '64-ben New Yorkba utazik, hogy beszédet mondjon az ENSZ-ben. Látjuk New Yorkot, a magas házakat, a parkokat, a gazdagságot. A képek alatt pedig Che magvas gondolatát halljuk: A kapitalista rendszerben az emberek láthatatlan ketrecben élnek. Hisznek például az önmegvalósító ember mítoszában, csak azt nem fogják fel, hogy a többség lehetőségeit olyan erők szabják meg, melyekről még csak nem is tudnak. Aztán a következő snittben a dzsungelt látjuk egy égő faviskóval. És ezzel helyére is kerül a nagy okosság. Meg úgy általában Che Guevara egész jelentősége.
Nem dolgozhatott zavartalanul; szemét tűrhetetlen csillogás hasogatta: legalább féltucatnyi fém- és üvegtesten járták őrjítő táncukat amott távolabb a napsugarak. Autóbuszok volnának? Azok; mozdulatlanul vesztegelnek, szemlátomást üresen várakozva távol lévő utasaikra; a helyi járat állományához semmiképp sem tartozhatnak, szürke kopottságuk szégyenkeznék e kék, piros, sárga, zöld meg barna ipari remekek közt, melyek egyike-másika emelettel, légkondicionáló berendezéssel is dicsekedhet, de még a legszerényebbnek is valamilyen szembeötlő cégjelzés hivalkodik az oldalán, az utazási irodák harsány kínálatával ámítva az utast. A küldött közelebb lépett, hogy jobban lásson: város- és országneveket olvasott, közelieket és távolabbiakat, a világnak mind a négy tájáról. A csapás váratlan volt – turisták szerepeltetésével nem számolt –, bár alaposabban megfontolva, és akár az előbbi ember szavait is figyelmen kívül hagyva, nem az ő hibája-e, ha épp ez a körülmény találja vértezetlenül? A turista olyan, akár a hangya: morzsánként, de szorgosan elhordja a dolgok jelentőségét, minden szóval, minden egyes fényképfelvétellel lekoptat valamit az őket körülvevő néma fontosságból – gondolnia kellett volna rá, hogy éppen ezt a lehetőséget az ellenfél nem hagyja kiaknázatlanul. Hol lehetnek vajon? – keserű kíváncsisággal nézett körül: üzemszünet van-e éppen, vagy ellenkezőleg, nagy javában folynak-e számukra valahol a mutatványok – nem lehetett tudni; sehol sem mutatkoztak, e sivár környék tulajdonjogáért most csak elhagyott autóbuszaik néma fenyegetése perelhetett. (Kertész Imre: A nyomkereső)
A Heti Világgazdaság friss számának (2013\22.) vélemény rovata kis ízelítőt nyújt az olvasóknak az osztrák közgazdasági iskola cikluselméletéből. Az írás szerzője Gere Ádám.
A korbács eltünteti a narancsbőrt. Sőt a bőrt is. A korbács dermatológiailag már bizonyított. Bizonyíték, nem ígéret. Próbálja ki Ön is a feleségén! Mert megérdemli. Korbács! Férfiasan tökéletes.
Rudolf Péter (r.): Üvegtigris (2001)
Lionel Bailliu (r.): Fair Play (2006)
Lars von Trier (r.): Antikrisztus (Antichrist) (2009)
Paul Krugman üdvözli az Abenomicsnak keresztelt új japán gazdaságpolitikát, ami ugyan fiskális élénkítést is tervez, ám a veleje mégis csak a monetáris bázis megduplázása lenne. Mondhatni, a Haruhiko Kuroda vezette japán jegybank belekezdett abba a monetáris élénkítése, amit Milton Friedman 15 éve javasolt (sőt mondják is). Pedig éppen Krugman mutatott rá arra, hogy a japán jegybank 2000 és 2003 között egyszer már megduplázta a monetáris bázist, és mégsem lett belőle növekedés meg infláció (és persze Friedman is tévedett ugye), mert likviditási csapda esete forgott fenn. Miként Krugman szerint jelenleg is. De a dolog valamiféleképpen mégis működhet, bár én ezt már nem bírom követni.
A Marshall-tervet elutasító 1947. július 2-i szovjet közleményben Molotov a következőt írja, idézem:
Hova vezet ez? Ma nyomást gyakorolhatnak Lengyelországra, hogy termeljen több szenet, akár a lengyel ipar többi ágazatának korlátozása árán is, mert ebben érdekeltek egyes európai hatalmak. Holnap azt mondják, Csehszlovákiától a mezőgazdasági termelés növelését és gépiparának csökkenését kell követelni, cserébe pedig felajánlják a többi európai állam gépeit. [...] Mi marad ekkor ezen államok gazdasági függetlenségéből és szuverenitásából? (idézet forrása)
Micsoda elképesztő cinizmus!
A Kisalföld nevű helyi napilap Üzenet címmel izgalmas hangoskönyvet jelentett meg. A lemezen harminc közismert megyei személyiség szaval Arany, Ady, Radnóti, Pilinszky, Vas István stb. verseket. Szemész főorvos épp úgy, mint egyházjogász, újságíró vagy matematikus. Ezt hallgatom.
Rechnitzer János közgazdász professzor Villányi László győri költő Aphrodité a Baross úton versét szavalja
Állás, élelem, ruházat, szórakozás, lakhatás, orvosi ellátás, oktatás stb. nem maguktól teremnek. Ezek ember alkotta értékek. Olyan javak és szolgáltatások, melyeket emberi erőfeszítéssel állítanak elő. Kinek kell hát gondoskodnia mindezekről? Ha egyeseket jog által illet meg mások munkájának gyümölcse, akkor ez azt jelenti, hogy e mások viszont meg vannak fosztva a jogtól, és szolgamunkára vannak ítélve. Ámde bármiféle állítólagos "jog", ami egy másik ember jogainak megsértést teszi szükségessé - nem jog, és nem is lehet azzá. Egyetlen embernek sincs joga egy másik ember számára valamilyen nem önkéntes kötelezettséget, ellenszolgáltatás nélküli feladatot vagy kényszerű szolgálatot előírni. Nem lehet olyan, hogy "jog mások szolgává tételéhez". Egy jogba csak annak szabadsága tartozik bele, hogy az egyén a saját erőfeszítése által maga megvalósíthassa azt, amit a jog számára biztosít, de annak joga már nem foglaltatik benne, hogy azt mások valósítsák meg számára. Figyeljük csak meg az Alapító Atyák intellektuális precizitását a kérdés kapcsán! Az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozata a boldogság keresésének jogáról beszél, és nem a boldogsághoz való jogról. Ez azt jelenti, hogy az embernek joga van megcselekednie mindazt, amitől saját boldogságának elérését reméli. Amit viszont nem jelent, hogy másoknak kell őt boldoggá tennie. Épp így az élethez való jog azt jelenti, hogy az embernek joga van fenntartania az életét a saját munkája által (bármilyen gazdasági szinten, amit a képességei számára biztosítanak), de nem jelenti azt, hogy másoknak kell kielégítenie a szükségleteit. A tulajdonhoz való jog azt jelenti, hogy az embernek joga van azokhoz a gazdasági tevékenységekhez, amelyek a tulajdonszerzéshez szükségesek, azt, hogy joga van a tulajdonát használni, és rendelkezni felette. De nem jelenti azt, hogy másoknak kell számára tulajdont biztosítania. A szólásszabadsághoz való jog azt jelenti, hogy az embernek joga van kifejtenie az elképzeléseit anélkül, hogy a kormány közbeavatkozása, elnyomása vagy büntetése fenyegetné. De nem jelenti azt, hogy másoknak kell számára előadótermet, rádióállomást vagy nyomdát biztosítania, hogy kifejtse a nézeteit. Minden tevékenység, ami egynél több embert érint, megkívánja az összes résztvevő önkéntes hozzájárulását. Minden résztvevőnek meg van a joga a saját döntéséhez, de egyiknek sincs joga a másikra erőltetni a maga döntését. (Ayn Rand: Man's Rights. In)
Venezuela jelentős eredményeket ért el a szocializmus építésében, amit ékesen bizonyít az árak adminisztratív szabályozása következtében kialakuló hiánygazdaság. A legújabb fejlemény, hogy már klozetpapír sincs. Azt is az épülő szocializmus egyértelmű jeleként kell értékelnünk, hogy az elnöki székben Hugo Chávezt követő Nicolas Maduro szerint a klozetpapír hiány egy összeesküvés eredménye, aminek az ország destabilizálása a célja. Ámde Alejandro Fleming kereskedelmi miniszter mindenkit megnyugtat: a burzsoá összeesküvők nem győzhetnek, Venezuela kormánya az ország egyetlen polgárát sem hagyja szarban, mert gondoskodni fognak további 50 millió tekercs papírról. Tényleg csak az ürgebőrbe varrt békaemberek hiányoznak ebből az egész klozetpapíros sztoriból. (Fotó: Románia 1983 Venezuela 2013)
Steven Spielberg (r.): Terminál (The Terminal) (2004)
Gregory Hoblit (r.): Törés (Fracture) (2007)
Jordan Scott (r.): Merülések (Cracks) (2009)
Andrew Jarecki (r.): Véres románc (All Good Things) (2010)
Christina Romer szerint működhet a Haruhiko Kuroda vezette japán jegybank monetáris élénkítése. Miért? Mert nagyot szól. Azaz olyan brutálisan agresszív, hogy mindenki csak pislog. Más szóval, a gazdaság szereplői elhiszik, hogy "ezek most tényleg nem szaroznak vazze". A monetáris politikában meghirdetett huszáros fordulat pedig képes azonnal beépülni az inflációs és növekedési várakozásokba. Épp mint amikor 1933 áprilisában az USA feladta az aranystandardot.
Edmund Burketől tudjuk, a gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak. Margaret Thatcher, Ronald Reagan és II. János Pál pápa viszont nem maradtak tétlenek. Ők voltak a jók, akik cselekedtek. Sikerült is legyőzniük a Gonosz Birodalmát. Köszönjük nekik, nem lesznek elfelejtve! Köszönjük, hogy a marxizmus-leninizmus végül oda jutott, ahova való - a történelem szemétdombjára (miként azt Reagan a brit parlamentben mondott 1982-es híres beszédében magabiztosan megjósolta). Ne dőljünk be a nemzetközi baloldal által festett hamis képnek! Thatcher nem egy szívtelen, havibajos hisztérika volt, Reagan nem egy üresfejű revolveres cowboy, II. János Pál pedig nem egy szimpla, kotonellenes bigott pápa. Olvassuk el John O´Sullivan Az elnök, a pápa és a miniszterelnök című nagyszerű könyvét! Megéri.
Walesi árak
Öt-ezer, bizony, hümmögve ment
Butikba Mariska:
De mégse bírta mondani
Hogy: nem kell az a harisnya -
(én)
Megjelent Villányi László költő (középen) Győri idők című kötete. Könyvbemutató.
2013. május 11. (saját fotó)
Áradás 2013. június 4. (saját fotó)