Oscar. Legyen a zene mindenkié!

*

Renminbi, Eichengreen. Jóllehet Eichengreen nem fogalmazza meg kereken, cikkéből világosan kiolvasható: a szabad tőkemozgás (nyitott pénz- és tőkepiac) és a lebegő árfolyamrendszer elengedhetetlen feltételei annak, hogy a renminbi globális kulcsvaluta lehessen, és hogy e (szükséges, ámde távolról sem elégséges) feltételek szöges ellentétben állnak az elmúlt évtizedek kínai gazdaságpolitikájával, vagyis az exportorientált gazdasági növekedés erőltetésével, aminek a mesterségesen alulértékelt renminbi, valamint a politikailag irányított hitelezés (vö. ázsiai fejlesztő állam) a két alappillére. Mondjuk nyilvánvaló: diktatúra pénze nem lehet világvaluta. (Nota bene Exorbitant Privilege című remek könyvében Eichengreen teljesen explicite tárgyalja mindezt.)

*

Profit, Pogátsa. Kisebb-nagyobb változtatásokkal Pogátsa Zoltán mind újra közreadja profitról írt cikkét. És bár ebben a verzióban Israel Kirznerre is kitér, de továbbra sem érti az osztrák közgazdasági iskola profit-elméletét. Azt írja: „Von Mises ezzel ugyan megmagyarázza a kereskedő nyereségét, amely azonban továbbra is egy nem egyensúlyi profit”. Csókolom, az osztrák iskola esetében éppen ez volna a lényeg: csak nem egyensúlyi profit létezik. Éppenséggel a Walras-i egyensúly hiánya teremti meg a profit lehetőségét. Eztán Pogátsa, miután ugye megállapította, hogy Misesnél a „profit eredete egyfajta arbitrázs”, roppant logikusan így folytatja: „Az osztrák iskola magyarázata meglehetősen közel áll ahhoz a nézethez, amely a nyereséget valamiféleképpen a vállalkozó munkadíjának látja, amiért az jó menedzsment döntéseket hoz”. Szóval ehhez meg elég egyetlen Mises idézet: „The market equivalent of work performed by the entrepreneur in the conduct of the enterprise’s affairs is entrepreneurial quasi-wages but not profit”.

Blondie One Way Or Another
7/7/1979 - Convention Hall, New Jersey

(Glenn Gould szerint érthetetlen, miért tapsol a közönség a koncert elején, amikor bevonulnak a zenészek. Bejönni -ugye- még nem akkora teljesítmény. És mi van akkor, teszi fel a kérdést Gould, ha a tapsot követően a karmester letolja a nadrágját, és a hátsóját mutatja a közönség felé, ami épp az imént tapsolta meg. Vagy egyszerűen csak gyengére sikerül az előadás, a közönség meg jó előre megtapsolta! Erről beszéltem tegnap este a hangverseny előtt a balomon helyet foglaló Pilinszky-forma (ősz haj, ovális arc, sötét zakó, fehér garbó, fekete mellény) öregúrnak, aki szükségét vélte szóba elegyedni velem. Kíváncsi voltam, ezek után tapsol-e a bejövő zenészeknek (én sosem tapsolok). És az öreg szemlátomást zavarba jött: tapsra emelte a kezét, de nem tapsolt.)

Nirvana Sliver (1992)

A szegények gazdálkodása. Az antik görög költő, Arkhilokhosz szerint „a róka sok mindent, a sündisznó egyetlen fontos dolgot tud”. És e meglátást követve Dani Rodrik kétféle közgazdászt különböztet meg: sün közgazdászt és róka közgazdászt. A sünnek egyetlen fixa ideája van, és minden gazdasági kérdést azon keresztül lát; számára egyetlen kulcs nyit minden ajtót, és minden problémára tkp. ugyanaz a válasza. Ezzel szemben a rókának minden gazdasági kérdésről külön elképzelése van, anélkül, hogy bármiféle közös elgondolás vagy összhang lenne ezek mögött; minden ajtóhoz külön kulcsa van, és minden problémára külön válasza. És e kis tipológia alapján bízvást mondhatjuk, Esther Duflo és Abhijit Banerjee vérbeli rókák. A szegények gazdálkodása: A szegénység elleni küzdelem teljes újragondolása című könyvük pedig ízig-vérig róka közgazdaságtan. Olyannyira, hogy a szerzők rögtön a nyitó fejezetben leszögezik: az olvasóknak talán kiábrándító lehet, de nincs egyetlen „nagy válaszuk” a szegénységre, csak sok kicsi. („Nekünk nincs olyan kallantyúnk, amivel biztosan meg tudjuk szüntetni a szegénységet”.) Így aztán Duflo és Banerjee nem is kínálnak nekünk olyasfajta tetszetős teóriát, miként teszi azt pl. Acemoglu és Robinson a befogadó-kizáró politikai intézményekről szóló teóriájukkal. Nota bene szerzőink nem különösebben hisznek e nagy megváltó teóriákban. Mondhatni, mezítlábas gondolataik vannak mezítlábas emberekről. A trópusi náthalázra meg a hasmenésre akarnak megoldást, és nem a világbékére. Könyvük amolyan közgazdaságtan terepen: a probléma ott feketéllik a szegény indiai paraszt körme alatt, ezért a megoldásnak is testközelinek kell lennie. Ehhez pedig róka közgazdaságtan szükséges: ha a szegény parasztoknak adott műtrágya ártámogatásról van szó, akkor a műtrágya piacot kell megvizsgálni; ha a szegények megtakarításról van szó, akkor azt kell megérteni, hogy miként takarítanak meg a szegények. Egészen odáig, hogy egy Nyugat-Kenyában élő szegénynek mibe kerül elbuszozni a legközelebbi bankfiókig. Meglehet e szegény kenyainak az ingyen buszjegy a megoldás. Egy kicsi kulcs. És itten a lényeg: Duflo és Banerjee nem hisznek a csodafegyverben, ami képes egy csapásra megszüntetni mindenhol a szegénységet, ellenben nagyon is hisznek a kis lépesek sikerében -- a sok kicsi kulcsban. Abban, hogy a változások lépésről lépésre jönnek létre, és azok tartósak lehetnek. Az alulról induló sok praktikus, gyakran egészen apró, de célzott változtatás együtt egyfajta csendes forradalmat hozhat létre. A szegénység enyhítésében hatékonyabb lehet egy kis nudge, mint a nagy szerkezeti reformok, hatékonyabbak a rókák, mint a sünök.

***

Toxic. Sírok a röhögéstől. Ez jól esett. Nehéz kövek gurultak le szívemről.

***

Rules vs. discretion. Stanley Fischer (és az FOMC) megoldja a dilemmát: mindkettő. De C. Jay Engelnek is lenne megoldása: egyik se.

Február 16.

Február 14.

Esther Duflo és Abhijit Banerjee közös könyvét olvasom. Népesedésről szóló fejezet. A szerzők állítják: míg egy átlagos brazil nőnek hat gyereke volt 1970-ben, addig a brazil szappanoperák legtöbb ötven év alatti női szereplőjének egyáltalán nem volt gyereke. És itten idézem: „Közvetlenül azután, hogy a szappanoperák elérhetővé váltak egy területen, a szülések száma meredeken esett. Sőt, azok a nők, akik ezeken a vidékeken szültek, gyakran a szappanoperák főszereplőiről nevezték el a gyerekeiket. Ezek a teleregények végül nagyon megváltoztatták azt, hogy mit tekintenek jó életnek Brazíliában”. Mondjuk az is lehet, hogy a szappanoperákkal egyszerűen csak új kihívója akadt a korábbi esti elfoglaltságnak. Úgy értem, a szappanoperák megjelenésével megnőtt a gyerek alternatív költsége.

(Nem a szigorú tekintetű IMF-tisztviselők miatt volt a Bretton Woods-i rendszerben viszonylag ritka a valutaleértékelés, miként azt Irwin cikke sugallja. A tagországok féltették a hitelességüket: amelyik ország egyszer leértékelte a pénzét, arról a befektetők úgy vélték, másodszor is megteszi. Nem beszélve arról, hogy a leértékelés terve (vagy puszta fontolgatása) felkérés spekulatív támadásra.)

„Engels ezért joggal nevezte Adam Smitht a nemzetgazdaságtan Lutherjának” – írja a fiatal Marx a Gazdasági-filozófia kéziratokban. Ennek az analógiának két gondolati tartalma is van. Marx szemében Smith munkaérték-elmélete jelentős előrelépés volt a korábbi merkantilista gazdaságtanhoz képest, amennyiben Smith a gazdagság alapjának a munkát tekintette, és nem a pénzt. Így az engelsi analógia elsőként azt jelenti, hogy miként Luther a katolikus egyházban a hit külsőleges lényegét fedezi fel, úgy Smith a polgári világ gazdagságában a polgári társadalomnak a külsővé vált eredményét. Smith képes volt úgymond átlátni a pénz dologi burkán, hogy mögötte megpillanthassa a társadalmi termelés gyakorlatát. Mindazonáltal Smithnél e gyakorlat egyetlen mozgatórugója az ember veleszületett hajlama az önérdek követésre. Vagyis Smith a gazdasági lényeget elvben ugyan visszavette annak társadalmi alapjába, de tette ezt mégis úgy, hogy e lényeget közvetlenül feloldotta az ember általános természeti lényegében. Íme, a második analógia (ami tkp. Marx Feuerbach kritikája): Luther a vallási lényeget elvben visszavette emberi alapjába, de a vallási lényeget feloldotta az emberi lényegben.

„Pozitívnak nevezik a hitet, amelyben a gyakorlatiság elméletileg van jelen – ami eredetileg szubjektív volt, csak mint valami objektív; azt a vallást, amely az élet és a cselekedetek elveként állít fel képzeteket valamiféle objektivitásról, ami nem válhat szubjektívvá” – írja a fiatal Hegel a frankfurti kéziratokban.

*

A római elnyomás alatt, vélekedik Hegel, a zsidó nép eleven szelleme, tetteiben élő nagyszerű erkölcse halott regulákká, betartandó előírások százaivá, tehát elméletté változott. Az élet visszájára fordult: a nép erkölcse többé nem saját elevenségéből fejlődött szabadon, hanem a népélet lett alávetve rögzített erkölcsi törvényeknek. Az erkölcs tételessé válásával a gyakorlat többé nem önmagából, hanem valami külsőből veszi szabályait, ami az objektivitás csalóka köntösében tetszeleg. Nem az élet eleven szelleme által él a törvény, hanem a nép fölött álló imperatívuszként. A vallás pozitívvá válása a szellem önmagától való elidegenülése, tételessé, külsővé válása.

*

„Engels ezért joggal nevezte Adam Smitht a nemzetgazdaságtan Lutherjának” – írja a fiatal Marx a Gazdasági-filozófia kéziratokban.

Pogátsa Zoltán beszélget Heller Ágnessel. A beszélgetés egy pontján Heller azt mondja: az idős Lukács utálta fiatalkori művét, a Történelem és osztálytudatot. Igazán nem akarnék Hellernél okosabb lenni Lukács Györgyöt illetően, de úgy vélem, az idős Lukács pontosan tudta, hogy ha valamivel, akkor kizárólag a '23-as Történelem és osztálytudattal fog bekerülni a szellemtörténetbe, méghozzá úgy, mint az "eldologiasodás" filozófusa. Gyanítom, Lukács figyelme éppen azért fordult a fiatal Hegel félé, mert a fiatal Hegel „pozitivitás” fogalmában vélte felfedezni Marx "elidegenülés" ("árufetisizmus") fogalmának az előzményét, és az eldologiasodás problematikájának egyfajta Hegel-Marx-Lukács fejlődésvonalát akarta kanonizálni.

Azt olvasom: "[A] NASA bevallotta, hogy jelen pillanatban felkészületlenek vagyunk egy hirtelen jövő űrbéli fenyegetéssel szemben. Joseph Nuth, a Goddard Űrközpont munkatársa kifejtette, nagyjából öt évre lenne szükség ahhoz, hogy egy aszteroida megsemmisítésére vagy eltérítésére alkalmas űreszközt elkészíthessünk és felküldhessünk". Jaj! Hülyén azt képzeltem, elég csak szólni Sean Connerynek.

Hitlernek nem sikerült az űrfegyver, de Blofeld megcsinálta. És Gustav Graves is. De az Ikarosz már csak amolyan reminiszcencia: tisztelgés a Connery-féle Bond-filmek előtt.

Wagner-Zellhof A bőrünkről van szó: Közgazdaság mindenki számára. Amolyan ismeretterjesztő könyv 1938-ból. A könyvet ékesítő rajzok fílingesek. (A kis galériáért kattint a képre!)

Kattints a képre!

Antibiotikumot kell szednem. A patikában kiváltom a receptet. Kedélyesen mondom a gyógyszerész hölgynek: Remélem, ezek a tabletták nem akkorák, mint a cukorkák. Tudja, minden bogyó meg akar akadni a torkomon. Néha összetöröm a gyógyszert, és kanállal veszem be, mint valami gyerek. Erre a másik gyógyszerész hölgy, aki addig háttal állt, mint akit áramütés ért, hirtelen megfordul, és fürkésző, szerelmes pillantásokat vet rám. A gyámoltalan, őszinte férfi varázsa, gondolom.

***

Comte vs. Rand. Különbség jóindulat és altruizmus között, és következményei. Kis filozofálás.

***

Fotóról. Roland Barthes szerint a Fotográfia (így nagybetűvel) nem felforgató vagy megrémítő, hanem „elgondolkodtató”. Kurzívval szedve. Óh, jaj! Nincs annál nagyobb gondolattalanság, mint hogy valami elgondolkodtató.

Ingrid Bergman/Cary Grant

Alicia: Különös szerelmi kapcsolat a miénk.
Alex:   Miért?
Alicia: Talán attól, hogy te nem szeretsz engem.

Lebegő vs. rögzített. A két világháború közötti időszak nemzetközi pénzügyeit korábban nem tapasztalt káosz jellemezte. Kompetitív leértékelés, kereskedelmi háború, a forró pénzek heves mozgása, hiperinfláció, protekcionizmus, a valutaárfolyamok erős ingadozása stb. Akkoriban a vezető közgazdászok körében erős konszenzus uralkodott e pénzügyi dezintegráció okát illetően: a rögzített árfolyamrendszer feladása. Ez a konszenzus aztán jelentősen befolyásolta a Bretton Woods-i rendszer létrehozóit a II. világháború végén a rögzített, de kiigazítható árfolyamrendszer megalkotásában. Mindazonáltal a két háború között is voltak közgazdászok, akik a nemzetközi pénzügyek destabilizációjának okát nem a lebegő árfolyamrendszerben, hanem a korszak eleve kaotikus viszonyaiban látták. Úgy vélték, a pénzügyi instabilitást nem a valutaárfolyamok ingadozása okozza, hanem épp fordítva, a pénzügyi instabilitás és bizonytalanság a valutaárfolyamok ingadozásának az oka. Pl. nem a márka árfolyamának ingadozása hatott a jóvátételi tárgyalások alakulására, hanem fordítva, és a frank ’24-ben elkezdődő leértékelődését sem a lebegő árfolyamrendszer okozta, hanem mert világossá vált, hogy a német jóvátétel nem fedezi a háború miatt felhalmozódott francia államadósság visszafizetését. A lebegő valutaárfolyam szószólói úgy vélték, stabil és kiszámítható gazdaságpolitika mellett a valutaárfolyamok is stabilak lettek volna. A valutaárfolyamok változása csak tükrözi a gazdaság fundamentumaiban vagy a gazdaságpolitikában bekövetkező változásokat (és sokkokat), és nem pedig okozza azokat. A lebegő vs. rögzített árfolyamrezsim e vitájához jó olvasmány Douglas A. Irwin tanulmánya.

***

Antikrisztus. Bartus László szerint Trump zsidó veje, Jared Kushner az Antikrisztus. De ez így nem pontos. Pepe, a béka valójában titkos üzenet: Trump egy gyíkember. Egy homo sapiensnek ui. nincs narancssárga haja meg bőre (természetesen a First Lady is reptilián — elég csak ránézni). Vagyis Ivanka Trump és Jared Kushner gyermekei zsidó-reptilián keverékek. És amikor a Trump-dinasztia zsidó-reptilián vérvonala egyesül a lotaringiai cigány-eszkimó vérvonallal, akkor jön el a Fenevad. De nem tőlem tudják.

***

Olimpia. Mindig az volt a sejtésem, hogy az olimpiarendezés ötlete még a ’90-es évek elejéről származik Matolcsy György mentorától, Kopátsy Sándor közgazdásztól. Merjünk nagyok lenni, merjünk nagyot álmodni! Kopátsy szeme előtt a szöuli olimpia lebeghetett. „Óvatos, kisstílűen takarékoskodó politikusokkal csak elmaradni lehet”. (Nota bene ha az ember elolvassa Kopátsy ’95-ös Van kiút! könyvének Mire tanít Dél-Korea? szakaszát, elcsábíthatja a gondolat, hogy Orbán kormányfő tényleg valamiféle délkelet-ázsiai fejlesztő államon munkálkodik. (Minek kapcsán Kopátsy a következőt írja: „El kellene gondolkodni azon, hogy sem kényelmesen, sem a demokratikus jogokban élenjárva nem lehet utolérni" (a gazdag Nyugatot — én))).

***

Rakendroll. I must be fine cause my heart's still beating…

Klikk a képre!

A libertárius nézetek népszerűsége az Egyesült Államokban nem kis mértékben a paperback sci-fi irodalomnak köszönhető. A Turner-féle frontier szellemiség élénken él a science fiction regényekben. A világűr a végső határvidék, ahogy a Star Trek fogalmaz. A holdbéli és marsbéli kolóniák, a börtön planéták, űrbéli charter cityk stb. többnyire az adott csillagközi társadalmi-gazdasági rendszerbe csak részlegesen, vagy egyáltalán nem integrálódott szabad zónák, közel a Locke-féle természeti állapothoz, amolyan űrbéli vadnyugati vidékek, ahol egyszerre van meg az önigazgatás lehetősége és kényszere. A sci-fi űrkolóniák lakói az új telepesek, akik a szabadság szellemétől hajtva kívánnak elszakadni a Földtől, Marstól, egyéb galaktikus birodalomtól. Vagy csak háborítatlanul akarnak élni. A határvidék a kivonulás lehetősége, az újrakezdés ígérete. A világűr, mint új határvidék a megmaradt szabadság birodalma, a világvégi Liberland, az öntörvényű pionírok startup világa. Amíg vannak nyílt térségek, addig van szabadság. Az űrbéli kolóniák folyvást lázadnak, ellenállnak, és elszakadnak. De a világűr egyúttal zord vidék: e terra incognita meghódítása férfimunka. A sci-fi regények kitartóan ápolják az önmaguk erejére és leleményességére hagyatkozó szabad individuumok férfias helytállásának mítoszát. És ahogy Turner óvilági telepeseiből nyugat felé haladva bátor, individualista, szabadságszerető amerikaiak lesznek, épp úgy válnak a zord világűrt meghódító új telepesek egy szabadelvű újvilág megteremtőivé, megtelve az Egyesült Államok alapító atyáinak szellemével. Röviden: aki falja a science fiction regényeket, az falja a frontier, lázadó, szabadságszerető szellemet, ami tkp. a libertárius szellem. És ennek a libertárius szellemű sci-fi irodalomnak nyújtja kvintesszenciáját Robert Heinlein 1966-os A Hold börtönében (The Moon Is a Harsh Mistress) című regénye, ami a műfaj abszolút klasszikusa. Túl azon, hogy számos olvasóját indította el a libertarianizmus felé, ez a mű tette szállóigévé: nincs ingyen ebéd. A regény valójában az amerikai függetlenségi háború története, ahol a Hold játssza az észak-amerikai gyarmatok szerepét, a Föld pedig Angliáét. A regény tkp. egy anti-etatista lázadás története (a földi Hatóság ellen) a frontier szellemében: a Hold, mint határvidék megteremti a szabadság fejlődésének azt a lehetőségét, amit a bürokratikus, etatista Föld már elveszített. A lázadó holdkolónia vezetője egy Bernardo de la Paz nevű professzor, aki „racionális anarchista”. Épp mint Thomas Jefferson. (...)

Megnéztem a John Carpenter rendezte '78-as Halloween filmet az észbontóan trapéznadrágos Jamie Lee Curtis főszereplésével. Nehéz elhinni, hogy 40 éve a nézők még lélegzetvisszafojtva szorongatták a moziban az ülés karfáját, vagy kapták kezüket sikítva a szemük elé. Manapság ettől a filmtől már egy 11 éves kislány sem szarik be. Hacsak nem az unalomtól.