Győr felett az ég (saját fotó) 2012.07.23.

Ki mondta?

"Az ember, aki termel, miközben terméke fölött mások rendelkeznek, szolga."

a) Barack Obama
b) Karl Marx
c) Ayn Rand

Tovább a helyes válaszért?

Corinna Milborn írja Európa: az ostromlott erőd - A bevándorlás fekete könyve című kötetében, idézem:

Burkina Fasóban - valamint a Szahel-övezet további öt országában - az államháztartás a gyapjútól függ. (...) Az utóbbi években azonban drámai módon esett a gyapjú ára. Mivel az Egyesült Államok nem tartja be a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) által megállapított előírásokat, magasan támogatott amerikai gyapjú önti el a világpiacot, és nyomja le az árakat a termelési költségek alá.

Manuel Pradal (r.): Ginostra (2002)
Lee Daniels (r.): A boldogság ára (Precious) (2009)
Daniel Barber (r.): Harry Brown (2009)

"A bürokrácia természetes lételeme az expanziós kényszer" - írta Kornai János még '93-ban. De a Mao-féle Nagy Ugrás Előre valahogy soha nem akar igazán működni.

I'm the taxman and you're working for no one but me

"Úgy tűnik, hogy egy közös európai papírpénzt kibocsátó Európai Központi Bank érdekében folytatott harcias küzdelem a siker küszöbéhez érkezett. A hiszékeny publikum számára ez a cél azzal a megtévesztő állítással lett eladva, hogy egy szabad kereskedelmen alapuló Európai Gazdasági Közösség (EGK) szükségképpen megkövetel egy nagy, átfogó európai bürokráciát, továbbá az EGK-en belüli egységes adózást, és különösen egy Európai Központi Bankot és közös európai pénzt." Murray N. Rothbard: What Has Government Done to Our Money?

Coming out 2., avagy Quadrille Lobster kedvet csinált egy kis teszthez. A kis sárga pötty mutatja, hogy hányadán állok (a kis zöld pöttyökből álló felhő a korosztályom világlátását minősíti). A múltkori teszt mindenesetre „centristábbnak” mutatott (gyanítom, a magyar teszt origója némiképp „balrább” van, azért).

Kívül zöld, belül vörös, és nem görögdinnye. Mi az?

Megoldás: környezetvédő aktivista.

Faludy György

1931
PÁRIS

Ideges franciák között nyugodtabb
az élet. Nem tudják, hogy eltörött
az összetartozás. Még azt hiszik, hogy
a Harmadik Köztársaság örök.

A Louvre-ba megyek minden vasárnap
ingyenes akkor – a város remek:
Deux Magots, sajtok, Notre Dame, garnélák,
csupán lakói tűrhetetlenek.

Pénzéhes franciákhoz közeledni
igen nehéz; lányokhoz, nőkhöz könnyebb.
Csupán a nemi teljesítmény számít
s az ízlés, de nem a szó és a könnyek.

Ragaszkodóbbak, sokkal édesebbek
Vietnam lányai a Szajna parton.
Nyelvünkkel egymás szájában bolyongunk,
míg kis seggüket tenyeremben tartom.

(A Viharos évszázad kötetből)

Paul Verhoeven (r.): Showgirls (1995)
Chris Nahon: Farkasok birodalma (L' Empire des loups) (2005)
Tom Hooper (r.): A király beszéde (The King's Speech) (2010)

Adalékként a minapi Kornai idézethez egy remek kis cikk (szenzációs illusztrációval) a schumpeteri teremtő rombolásról. (Egyúttal eleget téve a Kornai tanulmány implicit felhívásának, hogy aki teheti, népszerűsítse a fogalmat.)

"Z falura lecsaptak, és begyűjtötték az iskolaigazgatót, az A nevű rohadékot. Azzal vádolták, hogy ellenálló. Hazudni merészelt, és tagadta, azt mondta, ő nem ellenálló, hanem iskolaigazgató. Megkérték, hogy közölje, melyik tanítványa ellenálló, és ennek a magát iskolaigazgatónak valló embernek volt mersze azt állítani, nemcsak hogy a saját tanítványairól nem tud, de semmiféle ellenállóról sem. Holott minden kasmíri ellenálló, ezt már a politikai elit is leszögezte, ezért ez a hazudozó hazudott, és az igazság felé kellett terelni. Megverték, hát persze. Aztán felgyújtották a szakállát. Aztán áramot vezettek a szemébe, a nemi szervébe és a nyelvébe. Utána azt állította, hogy fél szemére megvakult, ami nyilvánvaló hazugság volt, kísérlet arra, hogy a kihallgatókat okolja már addig is fennálló állapotáért. Nem volt benne büszkeség, és könyörgött az embereknek, hogy hagyják abba. Megismételte a hazugságát, hogy ő csak iskolaigazgató, amivel megsértette őket. Hogy segítsenek neki, elvitték egy piszkos vízű patakhoz, ami tele volt üvegcserepekkel. A hazudozót belökték a patakba, és ott tartották öt órán át. Az emberek a bakancsukban átgyalogoltak rajta, fejét a vízben lévő kövekhez nyomták. Hogy elkerülje a kihallgatást, elvesztette az eszméletét, úgyhogy amikor magához tért, megint megbüntették. Végül úgy ítélték helyesnek, ha elengedik. Figyelmeztették, hogy legközelebb megölik." Salman Rushdie: Sálímár bohóc

"Bár az utolsó 50–100 év újításai – és különösen az információ és híradástechnika forradalmi változása – drámaian megváltoztatta mindenki életét, és a legtöbb ember élvezi a gyors technikai változás előnyeit, mégsem tulajdonítják ezt a nagy változást a kapitalizmusnak. Éppen ellenkezőleg. A népesség jelentősen nagy hányadának mérsékelt vagy éppenséggel vehemens antikapitalista érzései vannak. Élvezik a mobiltelefon, az internet, a szupermarketben levő vonalkód, a műanyagok és a szintetikus szálak, a modern háztartási készülékek, a fénymásoló stb. előnyeit – miközben nem ismerik fel és nem ismerik el, hogy kivétel nélkül mindegyik a megvetett vagy utált kapitalista rendszer alkotása." Kornai János: Gondolatok a kapitalizmusról

Jesús Huerta de Soto, az osztrák közgazdasági iskola kiemelkedő képviselője An Austrian Defense of the Euro címmel nagyívű cikket írt az euró védelmében. Az osztrák iskola képviselői köztudottan hívei az aranystandard rendszernek, amely pénzügyi rendszer „függetleníti a pénz vásárlóerejét a politikai pártok és érdekcsoportok változó ambícióitól és meggyőződéseitől, ami az aranystandard rendszernek nem valamiféle hiányossága, hanem éppenséggel legfőbb erénye” (Mises). De Soto is ebben látja a közös pénz legfőbb erényét: az euró kicsavarta a tagállami politikusok kezéből a nemzeti valutákat, és ezáltal felszámolta a „pénzügyi nacionalizmust”. Más szóval, a közös pénz, az aranystandard rendszerhez hasonlóan, meggátolja, hogy az egyes tagállamok nemzeti pénzük manipulálásával „oldják meg” gazdasági problémáikat. Ui. a jelenlegi európai problémák oka, állítja De Soto, nem az euró, hanem a rossz gazdaságszerkezet, a versenyképtelen áruk és a túlméretes intervencionista állam. Az euró csak feltárja e problémákat azáltal, hogy azokat nem lehet többé az egyes nemzeti valuták leértékelésével "kezelni". A közös pénz valójában megkeményíti a hatékonysági korlátokat. És miután az egyes tagállamok immár nem képesek a pénzkínálatot manipulálni, így a politikusok kénytelenek a valódi problémák megoldása irányába mozdulni, ami viszont fájdalmas és népszerűtlen intézkedések foganatosítását jelenti: a fenntarthatatlan jóléti juttatások és egyéb szubvenciók lefaragását, a fiskális fegyelem erősítését, a piacok deregulációját, illetve általában egy kínálat-orientált gazdaságpolitika vitelét. Mindazonáltal, vélekedik De Soto, ez vezet a prosperitásba, a Merkel-féle német út: a verseny, a stabil pénz, és a kiegyensúlyozott központi költségvetés (és nem a deficit spendinges, quantitative easinges angolszász út).

Woody Allen (r.): Süti, nem süti (Small Time Crooks) (2000)
Lars von Trier (r.): Főfőnök (Direktoren for det hele) (2006)
Giuseppe Tornatore (r.): Baarìa (2009)
Phillip Noyce (r.): Salt ügynök (Salt) (2010)

Mi a közös mostanság Görögországban, Olaszországban és Spanyolországban? Igen, egyre növekszik a tragikus öngyilkosságok száma. Görögországban naponta szedi öngyilkos áldozatait a válság, az új keletű fiskális szigor most az olaszoknál szó szerint vérre megy. A "fehér özvegyek" az olasz adóügynökség, az Equitalia bolognai hivatala előtt demonstrálnak. Az évtizedes adóelkerülésnek sírás a vége.

Robert Skidelsky cikkében a fogyasztást kárhoztatja. A no.1-es Keynes-hívő Skidelsky! Világos: ha nem fogyasztunk, az a baj, ha fogyasztunk, az is baj (hogy egy parafrázissal éljek). Mert ha jól veszem ki S. szavait, a fogyasztás – szemben a hagyományos keynesi bölcsességgel – nem növeli a foglalkoztatást, hanem egyenesen „technológiai munkanélküliséget” okoz. No persze csak a „telhetetlen” fogyasztás. Értsd, a bűnös modern kapitalista fogyasztás. (Gyanítom, S. számára a gödör ásás erkölcsileg továbbra is megengedett módja az aggregált kereslet növelésének.) (A cikkben hivatkozott 1930-as Keynes esszé magyarul is olvasható. Nota bene, ha jól olvassuk, az esszé maga a Skidelsky cikk cáfolata.)

Johann Gottlieb Fichte szerint (1797) a dogmatikus gondolkodás számára a világ eseményeinek pusztán egyetlen sora van: a mechanikus ok-okozatiság. Ennek lényege, hogy a ható dolog ereje átmegy egy másik dologra, és abban változást idéz elő, majd a hatást elszenvedő dolog e hatást tovább adja egy harmadik dolognak, és így tovább. Ámde ezáltal, vélekedik Fichte, mindenkor csak a dolgokban jön létre valami. Más szóval ebben a mechanikus ok-okozati sorban nincs jelen egy intelligencia, aki számára e folyamatok képzetek volnának. Hogyan lehetséges akkor tudás? A dogmatikus gondolkodás pl. így magyarázza a látást: a fénysugár behatol a szembe, ahol elektromos impulzusokat hoz létre, majd az elektromos impulzusok az agy megfelelő területeihez futnak. Ám mindez egy merőben mechanikus ok-okozati sor, ahol az egyik dolog változást hoz létre a másikban, az meg egy harmadikban. Hol van az átmentet ezen ok-okozati sorból a képzethez, vagyis ahhoz az intelligenciához, akinek a számára ez a képzet, mint látás, azaz mint öntudat van? A dolgok sorából mikor lépünk át a képzetekkel bíró öntudat mezejébe? Fichte válasza: soha. A mechanikus ok-okozatokból, azaz a dolgokból soha nem lehet eljutni az intelligencia felé, hanem csakis az intelligencia felől a dolgokhoz. Azaz, nem a lét felől vezet az út a képzethez, hanem a képzet felől a léthez.

Mi okozta Krugman szerint a görög válságot? Idézem június 17-i NYTimes cikkét: „Ennek a katasztrófának az eredete északabbra van, Brüsszelben, Frankfurtban és Berlinben, ahol a bürokraták kreáltak egy alapjaiban - meglehet végzetesen - hibás monetáris rendszert” (saját kiemelés). Más szóval, a bürokraták társadalmi mérnökösködése okozta a bajt, a végzetes önhittség! De folytassuk: „Tizenöt évvel ezelőtt Görögország nem volt paradicsom, de nem is volt válságban. A munkanélküliség ugyan magas volt, de nem katasztrofálisan, az ország többé-kevésbé megélt a világpiacon, eleget keresve az exportból, turizmusból, hajózásból és más forrásokból ahhoz, hogy fizesse az importot”. Más szóval, bár voltak régebben is problémák, piaci alapon egészen jól el tudott működni az ország. Ámde most, hogy kitört a válság, kik rontanak megint a helyzeten? És erre is határozott válasza van: az ostoba és „arrogáns európai bürokraták”. Ezek után szemrehányó puzséri intonációval kérdezhetnénk Krugmant: Mi ez a neoliberális fertő? Mi ez a szellemi kútmérgezés? Kérdezhetnénk. Ha az USA-val vont párhuzam nem azt sugallná, hogy Krugman szerint egy még inkább központosított és még bürokratikusabb kreálmány minderre a megoldás.

Mike Figgis (r.): Egyéjszakás kaland (One Night Stand) (1997)
Robert Redford (r.): Bagger Vance legendája (The Legend of Bagger Vance) (2000)
Peter Howitt (r.): Johnny English (2003)
Alan Ball (r.): Érzékeny pont (Towelhead) (2007)

"E gazdasági berendezkedés - a piacgazdaság - kapcsán szokás „gazdasági szabadságról” beszélni. Mindazonáltal az emberek gyakran félreértik ennek jelentését, amennyiben úgy vélik, hogy a gazdasági szabadság valami egészen más, mint a többi alapvető szabadságjog, és hogy ezek a szabadságjogok – amelyeket fontosabbnak tartanak – gazdasági szabadság híján is megőrizhetők volnának. (…) Amennyiben a szabadság szót az emberi nemre alkalmazzuk, úgy kizárólag a társadalmon belüli szabadságra gondolunk. Mindazonáltal manapság sok ember úgy tekint e társadalmi szabadságjogokra, mintha azok függetlenek lennének egymástól. Azok, akik ma "liberálisnak" nevezik magukat, olyan politikát követelnek, ami épp az ellentéte annak a politikának, amit a XIX. század liberálisai a maguk liberális programjaként szorgalmaztak. Ma az ún. liberálisok azt a fölötte népszerű gondolatot vallják, miszerint a szólásszabadság, a lelkiismeret szabadsága, a sajtószabadság, a vallásszabadság, annak joga, hogy tárgyalás nélkül senkit sem lehet fogva tartani, vagyis mindezen alapvető szabadságjogok megőrizhetőek gazdasági szabadság nélkül. Ezek az ún. liberálisok nem értik, hogy egy olyan rendszerben, ahol nincs piac, és ahol mindent a kormány irányít, minden szabadságjog illúzió. Még akkor is, ha egyébként törvénybe foglalják ezeket a jogokat, sőt még az alkotmányba is beleírják." Ludwig von Mises: Economic Policy

Steve Reich: Zene 18 előadóra

Folyó fogyasztás csak folyó termelésből történhet, ami vonatkozik a mindenkori nyugdíjasok fogyasztására is. Amennyiben a nyugdíjasok nem jövedelemtermelők, úgy fogyasztásuk kizárólag az aktívak megtakarításából, más szóval az aktívak fogyasztásról való lemondása által lehetséges. Mindez független attól, hogy az aktívak megtakarítása önkéntes vagy kötelező, vagy attól, hogy ezek a megtakarítások egyénileg miként vannak elszámolva, illetve később járadékosítva. Az egyéni számlás tiszta tőkefedezeti nyugdíjrendszer (privát nyugdíjpénztárak rendszere) önmagában nem oldja meg a társadalom elöregedéséből fakadó problémát. A folyó fogyasztás fedezete ui. a folyó termelés, és nem a vagyon (a "felhalmozott megtakarítás"). Könnyen belátható: annak, hogy egyesek a fogyasztásuk érdekében „felélhessék” a vagyonukat, nyilvánvalóan feltétele, hogy mások lemondjanak a fogyasztásukról azért, hogy vagyonhoz jussanak. (Máskülönben csak vagyoneszközök egymás közötti cseréje történne, de jövedelem nem szabadulna fel fogyasztásra.) Magyarán ahhoz, hogy egy gazdaságban tömegesen lehessenek olyanok, akik a már "felhalmozott megtakarításaikat" folyamatos fogyasztásra váltják, kell hogy tömegesen legyenek olyanok is, akik viszont a fogyasztásukat kívánják folyamatosan "felhalmozódó megtakarításra" váltani. Valójában ugyanaz történik az állami felosztó-kirovó rendszerben (vagy akár az NDC rendszerben) és a tiszta tőkefedezeti nyugdíjrendszerben: a korosztályi megtakarítások cseréje. Csak az egyikben önkéntesen, a másikban kötelezően, az egyikben egyénileg és biztosításmatematikailag korrektül elszámolva, a másikban meg minden megy a közös kalapba. Azon a tényen viszont, hogy egy elöregedő társadalomban egyre kevesebb embernek kell egyre több ember megélhetését finanszíroznia a nyugdíjrendszer közvetlenül nem képes változtatni. Ilyen szempontból egyre megy, hogy a polgárok, mint járulékfizetők, vagy mint önkéntesen megtakarítók és öngondoskodók fogynak-e el. Legfeljebb más helyen jelenik meg a hiány. Egy demográfiai problémának csak demográfiai megoldása lehet.